Először is BUÉK!!!
Ha már újév, akkor itt az ideje egy kis összegzésnek, ha már a második havi egyenlegértesítő kimaradt. Ugye.
Dubajt lehet szeretni. Jó randa, de nagyon érdekes. Pár négyzetkilométeres kerületekből áll, és mindegyik teljesen más világ. Ez itt például, ahol mi vagyunk, egy nagyrészt indiaiak által lakott rész, a hangulata, szaga is ennek megfelelő. Nem feltétlenül rossz, még olyan része is van, ahol szívesen ellaknék, ha csak erre futná. De innen pár kilométerre olyan puccos városrész van, hogy áll nem marad a helyén. A másik irányban meg a régi városrész, ami megint más a maga ódonságával. Olyan ez, mint egy béna, foltvarró szakkörös kislány első kezemunkája.
Dubaj nagyon éretlen. Itt vannak a helyiek, akik lassan 40 éve csak azt látják, de persze nagyon felfogni nem tudják, hogy nő ki a sok épület a sivatagból. Ahol kiskorukban még szamáron hordták a vizet, vagy törték be a tevéjüket, ott most böszme nagy autókon rohangálnak, vagy hangárnagy bevásárlóközpontokban vásárolnak. A helyiek úgy kaptak mérhetetlen gazdagságot, hogy nem nőttek fel a feladathoz. Itt van például Omar, aki majd minden este a kocsmában iszik, de már általában részegen is érkezik. Van valami munkája, meg tevefarmja, meg 41 lova, meg még a fene tudja, hogy mije. Pénze, az biztosan van. Múltkor odainvitált minket az asztalához, mert nagyon szereti a zenénket. Látszólag nem érti, amit hall, miért is értené, de valahogy élvezi hallgatni. Szóval odaültünk, meg csatlakozott hozzánk Vinod is, aki egy filmrendező Bombayból. Omar azzal indított, hogy kirendelt egy egész üveg whiskyt. A pia, ha kocsmában veszed, nagyon drága. Nagyon drága alatt azt kell érteni, hogy az az üveg whisky kb. 50000 Ft. Nagyrészt persze ő ivott belőle, de leginkább azért vette, hogy Vinodot leitassa, hogy aztán röhöghessen rajta. Másnap megígérte nekünk, hogy elvisz a tevefarmjára. Meg volt beszélve az időpont, mi vártuk is, de nem jött. Ez volt három napja. Tegnap este bejött a kocsmába, oda sem köszönt, csak rendelt egy sört, amit meg sem ivott, csak szemezett vele, aztán angolosan távozott. Vagy nagyon szégyellte magát, vagy a fene tudja, de úgy viselkedik, mint egy tizenéves minálunk. És itt mindenki olyan, mint egy gyerek. Az indiaiak kb. 3 évesek, a filippínók talán vannak 10 esztendősek is, az arabok meg kb. 14.
Omar nagyon szomorú azért, mert kihasználják az országát. Abba bele sem gondol, hogy ő nem is lenne ilyen jómódú, ha nem „használnák ki” a helyi adottságokat, aminek a nagyrésze csak egy felfújt lufi. Mert itt más nincs valójában, csak olaj, nagy területek, és olcsó munkaerő. A többi már csak díszlet. Dubajnak egyetlen előnye van, hogy pont félúton van Irán és India között, és ki lehet kötni hajóval. Ennyi.
Ami minket illet, vannak nagyon jó élményeink, emlékeink, sokkal több, mint a rossz. Látjuk a visszásságokat, de az is bebizonyosodott, hogy jó emberek mindenhol vannak. És ami a legérdekesebb, hogy így távolról az otthon is kicsit más képet mutat. Akarva-akaratlanul átveszi az ember az itteni hozzáállást, habitust, mert ugye így könnyebb létezni, és ebben a hozzáállásban sok olyan dolog van, ami az otthoniból hiányzik. Néha nagyon hiányzik. Erről szívesen beszélgetek élőszóban akárkivel majd otthon, de itt most nem szánok rá több sort.
Folyt. köv.
avagy a mindenkori gálya
2010. december 31., péntek
2010. december 26., vasárnap
84 - Dubajkodás 56
Tegnap este felmentünk megint a Sheik Zayed roadon a tetőre, hogy meglátogassuk Sokit Karácsony alkalmából. Taxival mentünk, mert nem sokkal drágább a metrónál, és hamarabb ott vagyunk vele. Kifogtunk egy nagyon kedves fiatal taxist, aki rögtön sztorizni kezdett, mert volt is miről. Pont tegnap egy anyuka benn felejtette a fél évnél nem idősebb kisgyerekét a hátsó ülésen. Annyira telefonált, hogy mikor fizetett a reptérnél, eszébe se jutott, hogy a gyerek is vele van. Szerencsétlen taxis csak akkor vette észre, hogy nincs egyedül, mikor pár perccel és kilométerrel odébb felsírt a gyerek. Visszament a reptérre, az anya már rendőrök társaságában várta, és rögvest megvádolta, hogy a sofőr el akarta rabolni a gyereket. Szerencsére a rendőr levágta a szitut, a taxisnak adott igazat, szóval megoldódott az ügy. Aztán mesélt még nála felejtett mobilokról, őt molesztáló homokos utasról, meg egy otthagyott táskáról, ami tele volt dollárral. Persze azt is vissza adta a gazdájának, aki adott neki cserébe 300 dolcsit. A lényeg, hogy nem unatkoztunk.
Ma Balázs megpecsételte a karácsonyi hangulatot egy nagyon jól sikerült pörkölttel. Jól esett hazai ízeket érezni! Balázs amúgy ma kicsit kehes, náthás, úgyhogy mi duózunk, ő gyógyul. Cserébe majd ha jól lesz, ő ad szólóestet. Szép is lenne, mindenki nagyon örülne neki, azt hiszem...
Ma Balázs megpecsételte a karácsonyi hangulatot egy nagyon jól sikerült pörkölttel. Jól esett hazai ízeket érezni! Balázs amúgy ma kicsit kehes, náthás, úgyhogy mi duózunk, ő gyógyul. Cserébe majd ha jól lesz, ő ad szólóestet. Szép is lenne, mindenki nagyon örülne neki, azt hiszem...
2010. december 24., péntek
83 - Dubajkodás 55
Nagy karácsonyi készülődés van odalenn a kajáldában, ma mi is ott fogunk zenélni, így át kellett pakolni a hangszereket. Minden csupa dísz, minden csupa karácsony, de ha kinézek az utcára, akkor összeomlik az egész illúzió: most épp 27 fok van kinn... De erre nem is gondolok, mert Karácsony van. Na.
Persze, benne van az emberben a gyermekkori hangulat, hogy várja a Jézuskát, hogy hazaér a moziból, vagy a kis esti sétából kipirult arccal, mert kinn jó hideg van, vagy mit ád Isten még hó is, és már alig várja, hogy csengessen az angyalka, aztán lehet menni díszpapírt tépni az ajándékról. Na, ez most nincs, bár eltökélt szándékom, és ezzel a srácok is így vannak, hogy ha már itt vagyunk, meg ilyen jó idő van, akkor fürdünk egy karácsonyit a tengerben. Ünnep van, amúgy is illik megfürödni...
Szóval Karácsony van. Aztán az ember fia ilyenkor olyan dolgokba kapaszkodik, ami nem tárgyi dolog. Főleg, ha ilyen messze van. Emlékeket idéz fel, barátokat „idéz” meg magának, aztán mindjárt Karácsony lesz odabenn is. Ez így van jól.
Pakolás közben fel kellett szaladnom valamiért, és megleshettem, ahogy egy Balázsra nagyon hasonlító angyalka épp csempészi át a konyhaeszközöket tőlünk Balázshoz. Na, gondoltam biztos valami kaja készül majd. És igen, már itt is gőzölög az asztalon a karácsonyi ebéd. Valami sokzöldséges leves, nagyon jól néz ki! Végül tényleg van kis „tárgyi” vetülete is ennek a dubaji Karácsonyunknak. Főleg, hogy palacsinta is van utána!
Ha már írogatom ezt a blogot, és oly sokan olvassák, hát megragadom az alkalmat, hogy itt kívánjak Boldog Karácsonyt mindenkinek! Legyen mindenkinek szép estéje ma, és ne gondoljatok semmi rosszra! És aki irigykedik ránk, annak üzenem, hogy most mi is irigyeljük őt, mert otthon szebb a Karácsony!
Szép Ünnepet!
Persze, benne van az emberben a gyermekkori hangulat, hogy várja a Jézuskát, hogy hazaér a moziból, vagy a kis esti sétából kipirult arccal, mert kinn jó hideg van, vagy mit ád Isten még hó is, és már alig várja, hogy csengessen az angyalka, aztán lehet menni díszpapírt tépni az ajándékról. Na, ez most nincs, bár eltökélt szándékom, és ezzel a srácok is így vannak, hogy ha már itt vagyunk, meg ilyen jó idő van, akkor fürdünk egy karácsonyit a tengerben. Ünnep van, amúgy is illik megfürödni...
Szóval Karácsony van. Aztán az ember fia ilyenkor olyan dolgokba kapaszkodik, ami nem tárgyi dolog. Főleg, ha ilyen messze van. Emlékeket idéz fel, barátokat „idéz” meg magának, aztán mindjárt Karácsony lesz odabenn is. Ez így van jól.
Pakolás közben fel kellett szaladnom valamiért, és megleshettem, ahogy egy Balázsra nagyon hasonlító angyalka épp csempészi át a konyhaeszközöket tőlünk Balázshoz. Na, gondoltam biztos valami kaja készül majd. És igen, már itt is gőzölög az asztalon a karácsonyi ebéd. Valami sokzöldséges leves, nagyon jól néz ki! Végül tényleg van kis „tárgyi” vetülete is ennek a dubaji Karácsonyunknak. Főleg, hogy palacsinta is van utána!
Ha már írogatom ezt a blogot, és oly sokan olvassák, hát megragadom az alkalmat, hogy itt kívánjak Boldog Karácsonyt mindenkinek! Legyen mindenkinek szép estéje ma, és ne gondoljatok semmi rosszra! És aki irigykedik ránk, annak üzenem, hogy most mi is irigyeljük őt, mert otthon szebb a Karácsony!
Szép Ünnepet!
2010. december 21., kedd
82 - Dubajkodás 54
Aki korábbi bejegyzéseimet nem olvasta, annak azért itt most leírom, hogy ittlétünk alatt megismert barátainkat látogattuk meg, akik a pálmán laknak. Egyik szabadnapunkon meghívtak minket grillezni, evezni, jól érezni magunkat.
81 - Dubajkodás 53
Beállt a Karácsony előtti vákuum a hotelban. Alig van vendég, és azok sem néznek nagyon be a kocsmába este. Csak a helyiek ülnek a pult sarkánál mindig, és muzulmán létükre isznak, mint a gödény. Manoj mondta, hogy a normálisabbja ilyenkor hazamegy karácsonyozni, szóval reménykedünk benne, hogy nem lesz nagy tumultus. Szilveszterre úgyis nagy őrület várható, jó lesz előtte rápihenni.
Sajnos mindkét este játszanunk kell Karácsonykor, és nem is a kocsmában, hanem a kajáldában, ahol külön karácsonyi menü lesz, meg majd mi is játszuk a sok giccses karácsonyi nótát, persze jól megtüzdelve mindenféle mással, nehogy baj legyen.
Már megjöttek otthonról a jó kis mézeskalácsok, ha gyertyát is gyújtunk, akkor egészen karácsonyi a hangulat. Elvileg 26-án csinálunk egy jó kis pörköltet is, vagyis majd Balázs megcsinálja, ő a banda szakácsa, ugye. Jó lesz! Kis hazai.
Sajnos mindkét este játszanunk kell Karácsonykor, és nem is a kocsmában, hanem a kajáldában, ahol külön karácsonyi menü lesz, meg majd mi is játszuk a sok giccses karácsonyi nótát, persze jól megtüzdelve mindenféle mással, nehogy baj legyen.
Már megjöttek otthonról a jó kis mézeskalácsok, ha gyertyát is gyújtunk, akkor egészen karácsonyi a hangulat. Elvileg 26-án csinálunk egy jó kis pörköltet is, vagyis majd Balázs megcsinálja, ő a banda szakácsa, ugye. Jó lesz! Kis hazai.
2010. december 20., hétfő
80 - Dubajkodás 52
Mindenkitől ismét sok-sok elnézést kell, hogy kérjek, mert bár egyszer elkészültek a videók, de még maradt egy kis utómunka, aminek (meg Apukámnak) köszönhetően sokkal szebbek, élesebbek lesznek. E mellett még a DVD menü is készül, meg szervezni való is akad bőven, szóval annyi időm most nincs blogolni.
Addig is, míg visszazökkenek a normális kerékvágásba, gyorsan összedobtam egy kis zenét, videót, ha már úgyis benne vagyok a vágásban. Jó szórakozást!
(A végén Balázs annyit mond, hogy "már megint rágózok". Csak mert biztosan sokan nem fogják meghallani, jó zajos a felvétel...)
Addig is, míg visszazökkenek a normális kerékvágásba, gyorsan összedobtam egy kis zenét, videót, ha már úgyis benne vagyok a vágásban. Jó szórakozást!
(A végén Balázs annyit mond, hogy "már megint rágózok". Csak mert biztosan sokan nem fogják meghallani, jó zajos a felvétel...)
2010. december 17., péntek
79 - Dubajkodás 51
Nnnnna, elkészültek a videók!
Ide nem ágyazom be, tessék inkább ide klikkelni! Az oldal még kissé randa, de dolgozunk azon is.
Majd még írok, most nincs sok időm...
Ide nem ágyazom be, tessék inkább ide klikkelni! Az oldal még kissé randa, de dolgozunk azon is.
Majd még írok, most nincs sok időm...
2010. december 14., kedd
78 - Dubajkodás 50
Meg akkor már megírom a tegnap este mindenféleségét is.
Normálisan kezdődött, jól is játszottunk. Volt jó közönség, többek között Gábor a szüleivel, akik tíz napig turistáskodtak itt. Egyszercsak bejött egy idősebb úr a nejével, akiről hamar ki is derült, hogy valamikor profi jazzdobos volt, és szeretne játszani egy számot velünk. Na, gondoltuk ennek a fele sem tréfa, úgyhogy fel is szaladtam a kameráért szünetben. Lehoztam, felállítottam, de odaszólt egy helyi abroszfej, hogy itt nem szabad kamerázni. Igazából tök mindegy, hogy szabad-e, vagy sem, csak kötözködni akart. Szóval nem vettük fel, de nem is volt olyan jó a figura, nagyon régen dobolhatott legutoljára. Mondjuk húsz éve... Sebaj, megvolt ez is, cserébe felajánlotta, hogy ha adunk neki demót, akkor odaadja pár ismerősnek Qatarban. Kapott demót.
Később meg egy részeg prosti táncoltatott meg egy öreg párocskát, csak úgy szórakozásból. Pont bossát játszottunk, aztán felrángatta őket az asztaltól, amit elsőre molesztálásnak vettek, gondolom, de aztán nagy vigyorogva végigropták a nótát. Vicces volt.
Amúgy bizony, ez az 50. bejegyzésem Dubajból! Jubileum! Jupppííí!
Normálisan kezdődött, jól is játszottunk. Volt jó közönség, többek között Gábor a szüleivel, akik tíz napig turistáskodtak itt. Egyszercsak bejött egy idősebb úr a nejével, akiről hamar ki is derült, hogy valamikor profi jazzdobos volt, és szeretne játszani egy számot velünk. Na, gondoltuk ennek a fele sem tréfa, úgyhogy fel is szaladtam a kameráért szünetben. Lehoztam, felállítottam, de odaszólt egy helyi abroszfej, hogy itt nem szabad kamerázni. Igazából tök mindegy, hogy szabad-e, vagy sem, csak kötözködni akart. Szóval nem vettük fel, de nem is volt olyan jó a figura, nagyon régen dobolhatott legutoljára. Mondjuk húsz éve... Sebaj, megvolt ez is, cserébe felajánlotta, hogy ha adunk neki demót, akkor odaadja pár ismerősnek Qatarban. Kapott demót.
Később meg egy részeg prosti táncoltatott meg egy öreg párocskát, csak úgy szórakozásból. Pont bossát játszottunk, aztán felrángatta őket az asztaltól, amit elsőre molesztálásnak vettek, gondolom, de aztán nagy vigyorogva végigropták a nótát. Vicces volt.
Amúgy bizony, ez az 50. bejegyzésem Dubajból! Jubileum! Jupppííí!
77 - Dubajkodás 49
Elnézést mindenkitől, hogy ilyen soká nem írtam, de demót készítünk, és nem nagyon volt időm, energiám mellette írogatni. Majci barátom betalált ma chaten és panaszkodott efelől, úgyhogy ezen felbuzdulva azért erőt vettem magamon, így most írok egy kicsit. Had örüljön a kedves olvasóközönség!
Szóval demót készítünk, ami egy eléggé őrült ötlet, de nagyon kell, így belevágtunk. Szerencsére Ghodrat ment haza Magyarországra, így tudott nekünk hozni egysmást, mint például mikrofont, kamerát, kábeleket. Így fel tudtunk venni egypár számot három kamerával, aránylag jó hanggal. Persze mire kiismertem magam a keverőn, az is eltartott pár napig. Eleinte az volt a terv, hogy élesben vesszük fel este, amikor amúgy is játszunk, mert akkor jó a hangulat, meg a közönség zaja is kell a jó atmoszférához. Rá kellett, hogy jöjjünk, hogy ez egy elvetélt ötlet. Bármikor leeshet egy pohár a mikrofon mellett, vagy becsörög valakinek a mobilja, vagy odajönnek szám közben (ahogy szoktak), hogy játszunk valami akármit. Végül abban maradtunk, hogy délután vesszük fel abban a két órában, amig zárva van a kocsma. Sajnos többcsatornás hangkártyám nem lévén rákényszerültem, hogy két laptoppal vegyem fel a hangot, de ez sem volt egyszerű, mert Balázs laptopja kicsit gyorsabbra vette fel a hangot, mint az enyém (ezt Gregő komám meg is jósolta előre). Aztán végül felraktuk a kellő programot Máté laptopjára is, így olyannyira elenyésző lett a különbség (mert hogy itt is volt), hogy ezzel már lehet dolgozni. Vagyis ezzel már nem kell, mert a hang már készen van. Tegnap már adtunk is egy sebtiben összerakott CD-t egy kedves vendégnek. A videót ma kezdtem el vágni, de hamar meglesz, úgy néz ki. Máté nagyon kedves volt, míg dolgoztam kivasalta az egyik ingemet, hogy ne legyen még azzal is gondom.
Közben vészesen gyűlnek a vágatlan Dubaj Vlogos nyersanyagok is, úgyhogy ha elkészül a demó, akkor sem fogok pihenni, szóval lesznekmajd még videók is dögivel.
Addig is kitartást mindenkinek abban a nagy magyar hóban! Nagyon kicsit átérzem a dolgot, kinn már itt is lehet kicsit fázni este pólóban... De mielőtt bárki megmérgesedne az irigységtől, gondoljon arra, hogy januárban mi is hazamegyünk...
Szóval demót készítünk, ami egy eléggé őrült ötlet, de nagyon kell, így belevágtunk. Szerencsére Ghodrat ment haza Magyarországra, így tudott nekünk hozni egysmást, mint például mikrofont, kamerát, kábeleket. Így fel tudtunk venni egypár számot három kamerával, aránylag jó hanggal. Persze mire kiismertem magam a keverőn, az is eltartott pár napig. Eleinte az volt a terv, hogy élesben vesszük fel este, amikor amúgy is játszunk, mert akkor jó a hangulat, meg a közönség zaja is kell a jó atmoszférához. Rá kellett, hogy jöjjünk, hogy ez egy elvetélt ötlet. Bármikor leeshet egy pohár a mikrofon mellett, vagy becsörög valakinek a mobilja, vagy odajönnek szám közben (ahogy szoktak), hogy játszunk valami akármit. Végül abban maradtunk, hogy délután vesszük fel abban a két órában, amig zárva van a kocsma. Sajnos többcsatornás hangkártyám nem lévén rákényszerültem, hogy két laptoppal vegyem fel a hangot, de ez sem volt egyszerű, mert Balázs laptopja kicsit gyorsabbra vette fel a hangot, mint az enyém (ezt Gregő komám meg is jósolta előre). Aztán végül felraktuk a kellő programot Máté laptopjára is, így olyannyira elenyésző lett a különbség (mert hogy itt is volt), hogy ezzel már lehet dolgozni. Vagyis ezzel már nem kell, mert a hang már készen van. Tegnap már adtunk is egy sebtiben összerakott CD-t egy kedves vendégnek. A videót ma kezdtem el vágni, de hamar meglesz, úgy néz ki. Máté nagyon kedves volt, míg dolgoztam kivasalta az egyik ingemet, hogy ne legyen még azzal is gondom.
Közben vészesen gyűlnek a vágatlan Dubaj Vlogos nyersanyagok is, úgyhogy ha elkészül a demó, akkor sem fogok pihenni, szóval lesznekmajd még videók is dögivel.
Addig is kitartást mindenkinek abban a nagy magyar hóban! Nagyon kicsit átérzem a dolgot, kinn már itt is lehet kicsit fázni este pólóban... De mielőtt bárki megmérgesedne az irigységtől, gondoljon arra, hogy januárban mi is hazamegyünk...
2010. december 9., csütörtök
76 - dubajkodás 48
Itt semmi sincs megszervezve jól. Lassan itt vagyunk két hónapja, és lejár a vízumunk, vagy mi. Mert van nálunk valami fénymásolt papír,de az nem tűnik hivatalos papírnak. Attól még lehet az, nem tudni. Szóval ilyenkor el kell menni orvosi vizsgálatra, amit tudtunk is. De ahogy intézték, az nagyon – hogy is mondjam – vicces volt, vagyis bosszantó. Igen, leginkább bosszantó.
Tegnap ebéd közben jött oda hozzánk a hivatali arc, aki a bevándorlási ügyeket intézi a hotelnek, hogy kéne neki igazolványkép rólunk. Mégpedig azonnal.
Megvártuk Balázst, mert punnyadt. Elmentünk oda, ahova irányítottak minket. Ott nem volt fényképészet. Megkérdeztünk egy kulcsmásolót, ő elirányított egy másik helyre. Ott sem volt, de ott találtunk egy figurát, aki végül megmondta a tutit. Mint egy kalandjátékban. Végül elkészültek a fotók, persze ránk akartak sózni nyolcat, de aztán lealkudtuk négyre. Az indiaiak ilyenek. Leadtuk a fotót, persze csak egyet, mert azt mondták, hogy annyi kell. Már készültünk zenélni este, amikor szóltak, hogy mind a négy kell. Felrohanás a szobába érte. Ma kiderült, hogy szegény nővérkéknek is akkor este szóltak, hogy holnap el kell velünk menni vizsgálatra. Csak nekünk nem mondták, hogy másnap vizsgálat. Egy büdös szóval sem.
Reggel arra ébredtem hajnali kilenckor, hogy kopognak, de nagyon kitartóan. Kinyitottam begyógyult szemekkel, ott állt az egyik nővérke, és mondta, hogy tízre vizsgálatra megyünk. Finoman szólva senki sem volt boldog. Lekeveredtünk, ettünk valamit, ittunk egy kávét, aztán jött értünk a szálloda kocsija. Mentünk a kórházba. Tessék most elképzelni egy olyan helyet, ahol reménytelen beletörődéssel, tömött sorban áll sorba kb. ezer indiai, hogy vérét vegyék. És ezek az indiaiak nem éppen tiszták. Konkrétan hugyszag volt mindehol. Na, mi ott álltunk velük sorba, de ez sem volt túl egyszerű. A kedves, és nagyon csinos, de őrülten fáradt nővérkénk véletlenül csak két sorszámot kért a három helyett. Nem adtak többet, mert így is sokan vártak még, de lassan zárt a hely. Vasárnap reggelre lett volna szabad idő, de akkor Máté templomba megy, úgyhogy feldobtunk egy érmét Balázzsal, én „nyertem”. Közben módosítottunk hétfőre, mert szünnap este (szombat)tovább fenn szoktam lenni. Beletörődtem. Aztán a nővérke mégis elintézte. Találta valami indiai dokit, aki a két szép szeméért benyomott engem is. Meg is lesz ennek a böjtje, mert a doki felhívta utána a nővérkét, hogy szeretne vele találkozni. Mondtam neki, ha ezt előre tudom, akkor belemegyek a hétfőbe. Persze nem gondoltam komolyan. A lényeg, hogy túl vagyunk az egészen. De legalább jó fáradtak vagyunk.
Tegnap ebéd közben jött oda hozzánk a hivatali arc, aki a bevándorlási ügyeket intézi a hotelnek, hogy kéne neki igazolványkép rólunk. Mégpedig azonnal.
Megvártuk Balázst, mert punnyadt. Elmentünk oda, ahova irányítottak minket. Ott nem volt fényképészet. Megkérdeztünk egy kulcsmásolót, ő elirányított egy másik helyre. Ott sem volt, de ott találtunk egy figurát, aki végül megmondta a tutit. Mint egy kalandjátékban. Végül elkészültek a fotók, persze ránk akartak sózni nyolcat, de aztán lealkudtuk négyre. Az indiaiak ilyenek. Leadtuk a fotót, persze csak egyet, mert azt mondták, hogy annyi kell. Már készültünk zenélni este, amikor szóltak, hogy mind a négy kell. Felrohanás a szobába érte. Ma kiderült, hogy szegény nővérkéknek is akkor este szóltak, hogy holnap el kell velünk menni vizsgálatra. Csak nekünk nem mondták, hogy másnap vizsgálat. Egy büdös szóval sem.
Reggel arra ébredtem hajnali kilenckor, hogy kopognak, de nagyon kitartóan. Kinyitottam begyógyult szemekkel, ott állt az egyik nővérke, és mondta, hogy tízre vizsgálatra megyünk. Finoman szólva senki sem volt boldog. Lekeveredtünk, ettünk valamit, ittunk egy kávét, aztán jött értünk a szálloda kocsija. Mentünk a kórházba. Tessék most elképzelni egy olyan helyet, ahol reménytelen beletörődéssel, tömött sorban áll sorba kb. ezer indiai, hogy vérét vegyék. És ezek az indiaiak nem éppen tiszták. Konkrétan hugyszag volt mindehol. Na, mi ott álltunk velük sorba, de ez sem volt túl egyszerű. A kedves, és nagyon csinos, de őrülten fáradt nővérkénk véletlenül csak két sorszámot kért a három helyett. Nem adtak többet, mert így is sokan vártak még, de lassan zárt a hely. Vasárnap reggelre lett volna szabad idő, de akkor Máté templomba megy, úgyhogy feldobtunk egy érmét Balázzsal, én „nyertem”. Közben módosítottunk hétfőre, mert szünnap este (szombat)tovább fenn szoktam lenni. Beletörődtem. Aztán a nővérke mégis elintézte. Találta valami indiai dokit, aki a két szép szeméért benyomott engem is. Meg is lesz ennek a böjtje, mert a doki felhívta utána a nővérkét, hogy szeretne vele találkozni. Mondtam neki, ha ezt előre tudom, akkor belemegyek a hétfőbe. Persze nem gondoltam komolyan. A lényeg, hogy túl vagyunk az egészen. De legalább jó fáradtak vagyunk.
2010. december 8., szerda
2010. december 5., vasárnap
74 - Dubajkodás 46
Azért az alkohol az itt is alkohol. Az tény, hogy sokkal tiszább itt minden. Nincs pacsolt bor, nincsenek feljavított rövidek. Mellesleg minden kb. a felébe kerül, mint otthon. Cserébe viszont el kell érte menni a szeszboltba, mert máshol nem kapsz, a kocsmában kimérve meg jó drága. Vicces amúgy, mert a boltban legálisan megveheted, de az utcán, vagy a kocsiban vinni illegális. Ismét egy helyi paradoxon, aminek vagy az a megoldása, hogy viszed illegálisan, vagy megiszod a boltban, nehogy baj legyen...
Szóval az alkohol az itt is alkohol. Mi meg jó másnaposak vagyunk e miatt. Voltunk Tibiéknél a pálmán grillezni. Kajakoztunk egy jót a D és az E jelű pálmalevelek közötti vízen, aztán beszélgettünk, boroztunk, elvoltunk.
Ez a pálma formájú sziget a világ egyik legnagyobb értelmetlensége. Az OK, hogy menő rajta lakni, meg nyugi van, hacsak nem üvöltetjük a zenét, mikor ott bulizunk, de olyan szinten belenyúltak a természetes élővilágba, hogy a külső gátaknál minden rohad. Frankón eső utáni poshadtgiliszta szag van ott. Persze benn minden ok. A „levelek” tövénél mesterségesen forgatják a vizet, meg az apály-dagály is sokat segít. De akkor is. Semmi értelme. De legalább másnaposak vagyunk, mert ott voltunk. Mondjuk távol álljon tőlem, hogy a pálmasziget kitervelőire fogjam, hogy ittam előző este...
Szóval az alkohol az itt is alkohol. Mi meg jó másnaposak vagyunk e miatt. Voltunk Tibiéknél a pálmán grillezni. Kajakoztunk egy jót a D és az E jelű pálmalevelek közötti vízen, aztán beszélgettünk, boroztunk, elvoltunk.
Ez a pálma formájú sziget a világ egyik legnagyobb értelmetlensége. Az OK, hogy menő rajta lakni, meg nyugi van, hacsak nem üvöltetjük a zenét, mikor ott bulizunk, de olyan szinten belenyúltak a természetes élővilágba, hogy a külső gátaknál minden rohad. Frankón eső utáni poshadtgiliszta szag van ott. Persze benn minden ok. A „levelek” tövénél mesterségesen forgatják a vizet, meg az apály-dagály is sokat segít. De akkor is. Semmi értelme. De legalább másnaposak vagyunk, mert ott voltunk. Mondjuk távol álljon tőlem, hogy a pálmasziget kitervelőire fogjam, hogy ittam előző este...
2010. december 3., péntek
73 - Tegna Pibaj (Dubajkodás 45)
Ez lehetne éppen egy CSRQ-számcím is, de egyáltalán nem az, csak úgy hangz, mert (a festői táj és a költői érzület ellenére) sokkal prózaibb dologról szól az első bejegyzésem (pláne nem a kajáról).
Tegnap pofán vert minket az otthoni realitás a husángjával, az van. Főleg a the Pötit.
Miután eljöttünk, valami nagyon a helyére került az életünkben. Az értékrend visszaállt a feje tetejéről a talpára: a mindennapok most a munkáról szólnak, arról a fajta munkáról, amit szeretünk is csinálni (n.b. innentől kiveszem a munkadefiníciómból az „utálatos” kitételt), és eléggé elfelejtettük az otthoni nehézlégzéses állapotokat. Itt nem kell foglalkoznunk semmi mással, csak azzal az esti négyórás zenével. Ez a mi feladatunk, erre szerződtünk. Ez se kevés persze, nagyon el lehet fáradni benne, de mégis, itt a legnagyobb gondom kb. az, hogy Rohan, a pincér teleönti tejszínnel a kávémat, vagy hogy elfogy a chicken wings a konyhán, és calamarit kell ennem helyette. Könnyű ezt megszokni (sikerült), és egészséges helyzet is, azt hiszem. Ez a fajta természetesség az egyébként, ami az idegenben boldoguló és onnan néha hazalátogató figurákban annyira magától értetődőn irritáló az otthoniak számára; az, ahogy ránéznek (és néha rálátnak) az otthoni viszonyokra-életekre, és ítéletükből árad a „jobb kéne legyen neked faszikám mer látod hogy nekem is sokkal jobb” attitűd... Ki hogy adja el és elő a véleményét persze. Én így.
Mi meg most belekerültünk a nagy köztesbe: nem az otthoni állapotok uralkodnak már a fejünkben, de nem is horgonyoztuk ide magunkat hosszú távra, és egyre közeledik a második meglepetés, a visszazökkenés ideje. Szóval tegnap nekünk is kicsit bajosnak látszott az ottani ügymenet, pedig magunknak okoztuk a zűrt. Banális az egész, csak néhány cucc ide-oda eljuttatásáról van szó, átutalásokról, pénzügyekről, mikrofonokról meg állványokról. De mégis, Petinek pl. nehezére esett koncentrálni este. És hogy mindezt leírom, az vesse rám az első kommentet, aki még soha életében nem érezte magát nyomorultul attól, hogy a munkája mellett folyamat intéznie meg intézkednie kell. (Hogy az élet nem magától zajlik, hanem zajlítani kell, kb. erre gondolok.)
Szóval csak azt akarnám mondani, hogy egyrészt itt nekünk nagyon jó, és lehet irigykedni. Másrészt fura, de mégis természetes állapot ez, harmadrészt pedig eléggé aggasztó, hogy ennek hamarosan vége szakad, és a három jazzlegény télibundátlan seggéről lefagy a barnaság a magyar januárban.
Mér, nem? De. Na ugye.
Már mire az első betűt leírtam, tízszer igazam volt.
2010. december 2., csütörtök
2010. november 30., kedd
2010. november 29., hétfő
68 - Dubajkodás 40
A minap elmentünk, hogy vegyünk egy kamerát. A Dubai Mall volt a cél, mert ott van egy rakáson az összes eféle bolt. Kocsival mentünk, hamar megtaláltuk, le is parkoltunk hamar. Tudni kell, hogy ez a világ legnagyobb bevásárlóközpontja, valami mit tudom én hány ezer bolt van benne, meg mozi, meg étterem. Innen lehet felmenni a Burj Khalifába is, mert annak a tövében terpeszkedik. A méretekről csak annyit, hogy átmentünk, vagyis átkirándultunk egy könyvesbolton, ami jó pár percig eltartott, pedig folyamatosan mentünk. Végül megtaláltuk a kamerás boltokat, találtam is kamerát, meg is vettük. A vicc, hogy ez egy nagyon európai, vagy inkább amerikai jellegű hely, de a filipínó eladó itt is rögtön azzal kezdte, hogy odaadja olcsóbban, ha nagyon kell. Persze nem kellett, máshol vettem másmilyet.
De nem is ez a lényeg. Kifelé elvétettük az irányt, és máshol lyukadtunk ki a parkolóházban. Mit parkolóház! Parkolóváros! Fél órát gyalogoltunk egyfolytában mindenfelé, mire megtaláltuk az autót. Nem túl lélekemelő egy ilyen helyen mászkálni. Nagyon jó világvége utópia filmeket lehetne itt forgatni amúgy. Az volt a legbosszantóbb, hogy kétszer is rossz irányba navigáltak minket. Egyszer annyira, hogy elgyalogoltunk a legvégébe az egésznek. Az volt a gond, hogy csak annyit tudtunk, hogy az A jelű részt keressük, de a színre nem emlékeztünk. Elindultunk a piros oldalon, az X-től visszafele, de E-nél ott volt a vége. Volt nagy káromkodás! A kék A-nál volt a kocsi az egésznek a másik oldalán.
Bele sem merek gondolni, hogy miért van szüksége az embereknek egy ilyen helyre. Beláthatatlanul és feleslegesen nagy, de legalább jó randa. Fura ez.
Tegnap viszont megint felmentünk a 43. emeletre a másik Sheratonban. Jó ott lenni! Ott vagy az egész város felett, ami még így is elég hangos, de legalább olyan magasról már csak egy egybefüggő morajlás. Melletted még magasabb tornyok, de közöttük belátod az egész várost, ami gyönyörű este. Lenyűgöző.
És ez fura. Amit írtam a Dubai Mall esetében, hogy feleslegesen nagy. Itt minden az. De pont ennek köszönhetően láthatom ilyen magasból például, vagy akár még magasabbról. Biztosan meg lehet szokni, vagy akár unni is ezt, de egy ideig lenyűgöző. És én még ebben az időben vagyok.
De nem is ez a lényeg. Kifelé elvétettük az irányt, és máshol lyukadtunk ki a parkolóházban. Mit parkolóház! Parkolóváros! Fél órát gyalogoltunk egyfolytában mindenfelé, mire megtaláltuk az autót. Nem túl lélekemelő egy ilyen helyen mászkálni. Nagyon jó világvége utópia filmeket lehetne itt forgatni amúgy. Az volt a legbosszantóbb, hogy kétszer is rossz irányba navigáltak minket. Egyszer annyira, hogy elgyalogoltunk a legvégébe az egésznek. Az volt a gond, hogy csak annyit tudtunk, hogy az A jelű részt keressük, de a színre nem emlékeztünk. Elindultunk a piros oldalon, az X-től visszafele, de E-nél ott volt a vége. Volt nagy káromkodás! A kék A-nál volt a kocsi az egésznek a másik oldalán.
Bele sem merek gondolni, hogy miért van szüksége az embereknek egy ilyen helyre. Beláthatatlanul és feleslegesen nagy, de legalább jó randa. Fura ez.
Tegnap viszont megint felmentünk a 43. emeletre a másik Sheratonban. Jó ott lenni! Ott vagy az egész város felett, ami még így is elég hangos, de legalább olyan magasról már csak egy egybefüggő morajlás. Melletted még magasabb tornyok, de közöttük belátod az egész várost, ami gyönyörű este. Lenyűgöző.
És ez fura. Amit írtam a Dubai Mall esetében, hogy feleslegesen nagy. Itt minden az. De pont ennek köszönhetően láthatom ilyen magasból például, vagy akár még magasabbról. Biztosan meg lehet szokni, vagy akár unni is ezt, de egy ideig lenyűgöző. És én még ebben az időben vagyok.
2010. november 27., szombat
67 - Dubajkodás 39
Sikerült ma felkelnem korábban, hogy lemehessek reggelizni. Pedig sokáig fenn voltam. Megérte, most jól indul a napom.
Most fenn ülök a medencénél, és egyre inkább otthon érzem magam. Monokiniznek a csajok a napon! Persze nem olyan szépek, de a lényeg, az lényeg marad. Fura látni ilyet egy olyan országban, ahol kézen fogva sem nagyon illik menni az utcán, nem hogy csókolózni.
Ma reggel bekapcsoltuk a TV-t. Nagyon vicces műsor ment rajta, gyakorlatilag a megasztárnak egy vallási változata. Mega Müezin. Fiataloknak kell szakértő zsűri előtt a Koránból énekelni szent szövegeket. Az egyik kisöreg előénekli neki, aztán folytatnia kell. Vagy a szakasz végéig, vagy közbeszólnak, de a bénákat is nagyon sokáig hagyják. Mondjuk volt egy néger srác, aki nagyon szépen csinálta. Elhalgattam volna napestig, de tényleg.
Van egy hangulata, mikor a környék összes mecsetében egyszerre kezd el énekelni a müezin. Mindenhol más, és ha fúj a szél, akkor hol ezt, hol azt hallod jobban. Én nagyon szeretem. Sokkal puhább,mint a harangszó. Lagalább is ilyen távolságból, mert közelről nagyon hangos. Mindent körülleng ez az itt szokásos nyugalmas lustaság, ami a müezin énekében is megvan. Az én európai fülemnek alulintonált hangok, amik persze funkciójukban egyértelműen megállják a helyüket (még ha nem is értem, hogy mi a funkciójuk, de valahogy érzem), valahogy úgy hatnak, mintha a nagy melegben nem lenne kedve az énekesnek tisztán énekelni. Itt minden kicsit lassabb. Van, ami sokkal.
Most fenn ülök a medencénél, és egyre inkább otthon érzem magam. Monokiniznek a csajok a napon! Persze nem olyan szépek, de a lényeg, az lényeg marad. Fura látni ilyet egy olyan országban, ahol kézen fogva sem nagyon illik menni az utcán, nem hogy csókolózni.
Ma reggel bekapcsoltuk a TV-t. Nagyon vicces műsor ment rajta, gyakorlatilag a megasztárnak egy vallási változata. Mega Müezin. Fiataloknak kell szakértő zsűri előtt a Koránból énekelni szent szövegeket. Az egyik kisöreg előénekli neki, aztán folytatnia kell. Vagy a szakasz végéig, vagy közbeszólnak, de a bénákat is nagyon sokáig hagyják. Mondjuk volt egy néger srác, aki nagyon szépen csinálta. Elhalgattam volna napestig, de tényleg.
Van egy hangulata, mikor a környék összes mecsetében egyszerre kezd el énekelni a müezin. Mindenhol más, és ha fúj a szél, akkor hol ezt, hol azt hallod jobban. Én nagyon szeretem. Sokkal puhább,mint a harangszó. Lagalább is ilyen távolságból, mert közelről nagyon hangos. Mindent körülleng ez az itt szokásos nyugalmas lustaság, ami a müezin énekében is megvan. Az én európai fülemnek alulintonált hangok, amik persze funkciójukban egyértelműen megállják a helyüket (még ha nem is értem, hogy mi a funkciójuk, de valahogy érzem), valahogy úgy hatnak, mintha a nagy melegben nem lenne kedve az énekesnek tisztán énekelni. Itt minden kicsit lassabb. Van, ami sokkal.
2010. november 22., hétfő
66 - Dubajkodás 38
Túl a minikrízisen minden ok. Tegnap kicsit többet gondolkodtam a kelleténél, ennyi volt a baj. Meg aztán vidámabban könnyebben is mennek a dolgok.
Nagy hülyeség egy másik világban azon agyalni, hogy mi a rossz benne. Főleg, ha ez a világ azért van, hogy nekem ne legyen rossz. Az, hogy hogyan érzem magam, nem a körülményeken múlik. Úgy érzem magam, ahogy érzem MAGAM. Nem egy hülye nyelv ez a magyar.
Most csinálom először, hogy kitárom az ablakot a szobában. Mondjuk most van olyan idő, hogy ezt megtehetem. Jó nagy a forgalom odakinn, de most nem zavar. Érzem, ahogy él ez a város. És ez jó.
Kissrácok kriketteznek a hotel előtti üres telken. Nagyon odavannak ezért a sportért, főleg az indiaiak. Olyasmi sport ez, mint a baseball, csak még annál is viccesebb. legalábbis nekem. Van itt külön krikett adó a TV-ben, vannak nagy sztárok, mint a fociban, minden van. Krikett arcokkal reklámoznak sört, mondjuk némelyik krikettjátékosnak van is sörpocakja, lehet, hogy nem véletlenül.
Közben kinn az ég alján az angyalkák sütik a kalácsot, vagyis szép vörös. Pont nyugatra néz az ablak, úgyhogy rendszerint végignézem, ahogy lemegy a nap. Szemmel lehet követni, olyan gyorsan bukik be a házak mögé. Pont ma dumáltunk Jitessel, az egyik pincérrel Skandináviáról, hogy ott ilyenkor már alig süt a nap. Szörnyű belegondolni is.
Nagy hülyeség egy másik világban azon agyalni, hogy mi a rossz benne. Főleg, ha ez a világ azért van, hogy nekem ne legyen rossz. Az, hogy hogyan érzem magam, nem a körülményeken múlik. Úgy érzem magam, ahogy érzem MAGAM. Nem egy hülye nyelv ez a magyar.
Most csinálom először, hogy kitárom az ablakot a szobában. Mondjuk most van olyan idő, hogy ezt megtehetem. Jó nagy a forgalom odakinn, de most nem zavar. Érzem, ahogy él ez a város. És ez jó.
Kissrácok kriketteznek a hotel előtti üres telken. Nagyon odavannak ezért a sportért, főleg az indiaiak. Olyasmi sport ez, mint a baseball, csak még annál is viccesebb. legalábbis nekem. Van itt külön krikett adó a TV-ben, vannak nagy sztárok, mint a fociban, minden van. Krikett arcokkal reklámoznak sört, mondjuk némelyik krikettjátékosnak van is sörpocakja, lehet, hogy nem véletlenül.
Közben kinn az ég alján az angyalkák sütik a kalácsot, vagyis szép vörös. Pont nyugatra néz az ablak, úgyhogy rendszerint végignézem, ahogy lemegy a nap. Szemmel lehet követni, olyan gyorsan bukik be a házak mögé. Pont ma dumáltunk Jitessel, az egyik pincérrel Skandináviáról, hogy ott ilyenkor már alig süt a nap. Szörnyű belegondolni is.
2010. november 21., vasárnap
65 - Dubajkodás 37
Ha balra nézek, egy pultot látok. Mögötte unott srilankai alkalmazott valamit olvas. Most nincs vendég a medencénél, már lement a nap. Ha jobbra nézek, az üvegkorláton túl parabola erdő a szomszéd lakóház tetején. A sok színes izzósort már levették, vége van az indiai valamilyen ünnepeknek. Mögötte egy félkész toronyház, amit itt hagytak, hogy majd talán magától befejeződik. Szembe velem a medence van, szépen meg van világítva, de olyan sterilen üres, hogy még ha egy kicsit melegebb lenne az idő, akkor sem lenne kedvem belemenni. Az ég meg olyan, mintha egy számítógép számolta volna ki az egyenletes átenetet a szürkésvörösből a szürkéskékbe. Mondjuk ez az egyetlen, ami a természet műve, nem emberkézé, de most ez is műnek hat.
Most, hogy feljöttem ide a tetőre kicsit nézni a naplementét, meg netezni, elgondolkodtam. Mert az ember néha elgondolkodik. Mi az, ami itt jó, mi az, ami otthon jó. Mitől van a honvágy, miben áll az, hogy az ember tartozik valahova.
Most nagyon egyfélét csinálunk mi itt. Szinte minden nap arról szól, hogy rápihenünk az estére, vagy pl. én arról álmodozom, hogy mi lesz, ha majd hazaérek. Vagy már szinte kényszeredetten használjuk ki az itteni lehetőségeket. Mondjuk azt, hogy itt még mindig lehet napozni. Persze most már látom, hogy nem leszek barnább, mert napról napra korábban kéne kijönni, és többet kinn heverészni, de délelőtt alszom még. A változatosság gyönyörködtet. Itt nagyon változatosság nincs. Persze, otthonhoz képest nagyon más, így változatos, de a napi rendszerünket bekalkulálva maga a dögunalom. Még jó, hogy az ember tud magának dolgokat kitalálni. Mint nekem a blogírás, vagy a videócsinálás.
Kicsit önismereti dolog ez. Hogy miért nem tudok olyan sokat gyakorolni egy segg alatt például? Mert nem bírom ezeket a monoton dolgokat. De miért nem bírom, ha egyszer megvan az eredménye? Most, hogy még fizetnek is érte, csinálom. Mert most kötelesség is egyben. És jó, mert egyre jobban zenélek. Végül megéri.
Kicsit olyan hülye remete élet ez. El vagy zárva a saját életteredtől. 3 hónap azt hiszem pont elég egyszerre belőle. Ha hosszú távon akarom csinálni, akkor nem csak nekem kell idejönni, hanem az életemnek is valamennyire.
Ha megint jobbra nézek, akkor a toronyház mögül előkúszik egy repülő. És ez megnyugtat.
És most megyek és szaunázok egyet.
Most, hogy feljöttem ide a tetőre kicsit nézni a naplementét, meg netezni, elgondolkodtam. Mert az ember néha elgondolkodik. Mi az, ami itt jó, mi az, ami otthon jó. Mitől van a honvágy, miben áll az, hogy az ember tartozik valahova.
Most nagyon egyfélét csinálunk mi itt. Szinte minden nap arról szól, hogy rápihenünk az estére, vagy pl. én arról álmodozom, hogy mi lesz, ha majd hazaérek. Vagy már szinte kényszeredetten használjuk ki az itteni lehetőségeket. Mondjuk azt, hogy itt még mindig lehet napozni. Persze most már látom, hogy nem leszek barnább, mert napról napra korábban kéne kijönni, és többet kinn heverészni, de délelőtt alszom még. A változatosság gyönyörködtet. Itt nagyon változatosság nincs. Persze, otthonhoz képest nagyon más, így változatos, de a napi rendszerünket bekalkulálva maga a dögunalom. Még jó, hogy az ember tud magának dolgokat kitalálni. Mint nekem a blogírás, vagy a videócsinálás.
Kicsit önismereti dolog ez. Hogy miért nem tudok olyan sokat gyakorolni egy segg alatt például? Mert nem bírom ezeket a monoton dolgokat. De miért nem bírom, ha egyszer megvan az eredménye? Most, hogy még fizetnek is érte, csinálom. Mert most kötelesség is egyben. És jó, mert egyre jobban zenélek. Végül megéri.
Kicsit olyan hülye remete élet ez. El vagy zárva a saját életteredtől. 3 hónap azt hiszem pont elég egyszerre belőle. Ha hosszú távon akarom csinálni, akkor nem csak nekem kell idejönni, hanem az életemnek is valamennyire.
Ha megint jobbra nézek, akkor a toronyház mögül előkúszik egy repülő. És ez megnyugtat.
És most megyek és szaunázok egyet.
2010. november 19., péntek
64 - Dubajkodás 36 - Havi egyenlegértesítő
Eltelt egy hónap. Sokminden történt, úgyhogy ideje egy kis számvetést tenni.
Az egy hónap alatt kiderült, hogy tudunk jól zenélni, de úgy igazán, meg tudunk rosszul zenélni úgy, hogy azt azért még élvezze a kedves közönség. Egy hónap alatt kiderült, hogy gyorsan megy az idő, bár Karácsony környékén kicsit lassabb lesz, de onnan már csak 3 hét, aztán uzsgyi haza. Egy hónap alatt kiderült, hogy Dubaj nagyon sokarcú világ. Egy világváros, amit még nem lakott be a világ, és nincs is erre még teljesen felkészülve. Egy hónap alatt kiderült, hogy meg lehet unni a sztéket, az olasz kaját, meg az indiait is.
Egy hónap alatt beállt egy rendszer. Máté minden nap egy csomót gyúr, és két hónap múlva fegyverré gyúrt testtel érkezik majd haza. Balázs eljár néha egyedül kávézni, mint otthon, és jógázik, meg a zenélés szüneteiben fel-felszalad hol csetelni, hol enni egy kicsit. Én sokáig alszom, és sokat ülök a gép előtt, mint otthon, mert videót vágok, vagy írogatok, vagy az otthoniakkal beszélek. Néha felmegyek én is gyúrni, de ez általában kimerül a lépőgép negyed órás használatában, meg pár hossz úszásban, aztán napozok, ha van nap. Általában van.
Egy hónap alatt kiderült, hogy az indiaiaknak más rugóra jár az agyuk, hogy az arabok nagyon barátságos népek, a perzsákról nem is beszélve. Egy hónap alatt kiderült, hogy innen még van feljebb, hogy játszhatunk ennél még jobb helyen is, jobb fizetésért. Viszont az is kiderült, hogy ezt a helyet nagyon meg kell becsülnünk, mert itt szeretnek minket, tejben-vajban fürösztenek, és csak jó emberekkel vagyunk körülvéve. És ez nagyon fontos.
Egy hónap alatt kiderült, hogy lehet itt autóval közlekedni, bár elég balkáni a morál az utakon, meg friss jogsival kicsit meredek egy ekkora dögöt hajtani, de lehet alkalmaszkodni hozzá. Egy hónap alatt kiderült, hogy megszokjuk a póthangszereket. Egész megszerettem ezt a villanybőgőt, bár Balázs asszem nem így van a dobjával, de alapvetően meg vagyun elégedve annak ellenére is, hogy rettenetesen hiányoznak a saját hangszerek.
Egy hónap alatt kiderült, hogy távol az otthontól letisztultabban lehet gondolkodni az otthonról. Kiderült, hogy tud hiányozni az otthon, ha várnak haza. Kiderült, hogy van jövőnk, hogy van egy hely, ahol megbecsülnek minket.
Egy hónap alatt kiderült, hogy jól áll a körszakáll (na jó, nem teljesen kör, de majdnem). Kiderült, hogy Balázsnak így szakállal, ha kócos a haja, akkor csöves feje van, ha hátranyalja, akkor maffiózó, ha rendezett, akkor meg jazzdobos. Kiderült, hogy Máté tud laza lenni, és jó humora van, bár néha kölcsönösen fárasztjuk egymást, de alapvetően tök jól elvagyunk.
Egy hónap alatt kiderült, hogy az arab popzene botrányosan rossz, hogy az átgondolt diktatúra jól működik, ha okos a király, és ha vannak szabályok, hogy ennek ellenére nagyon Amerika akar lenni ez az egész, szóval félő, hogy ez nem marad így örökké. Kiderült, hogy szarnak a környezetre, ha nem szólsz a boltban, akkor szinte minden egyes megvásárolt dolgodat külön zacskóba teszik. Simán tele lehetne rakni mindent napelemekkel, itt még pénz is lenne rá, de nem, nagy olajerőművek zúgnak a város szélén. Mindenhol 18 fok van, még ha kinn 35, akkor is. Mindenkinek hatalmas autója van, automata váltóval, amik zabálnak sokat, de lagalább nincs szmog, mert a szél elviszi. Mondjuk azt nem tudom, hogy mi köti meg, mert nincs sok növényzet. Az is kiderült, hogy az indiaiak itt fogyóeszköznek számítanak. Egyszer korábban írtam, hogy mennyi itt a legkevesebb fizetés. Hát tévedtem, mert megkérdezte Balázs a takarítónkat. 60 ezer Forintot keres a szerencsétlen, mondjuk kajára, szállásra nincs gondja, de ez akkor is kevés.
Egy hónap alatt kiderült, hogy még két hónapot itt simán elvagyunk. És az is, hogy majd érdemes lesz ide visszajönni.
Üdv mindenkinek otthon!
Az egy hónap alatt kiderült, hogy tudunk jól zenélni, de úgy igazán, meg tudunk rosszul zenélni úgy, hogy azt azért még élvezze a kedves közönség. Egy hónap alatt kiderült, hogy gyorsan megy az idő, bár Karácsony környékén kicsit lassabb lesz, de onnan már csak 3 hét, aztán uzsgyi haza. Egy hónap alatt kiderült, hogy Dubaj nagyon sokarcú világ. Egy világváros, amit még nem lakott be a világ, és nincs is erre még teljesen felkészülve. Egy hónap alatt kiderült, hogy meg lehet unni a sztéket, az olasz kaját, meg az indiait is.
Egy hónap alatt beállt egy rendszer. Máté minden nap egy csomót gyúr, és két hónap múlva fegyverré gyúrt testtel érkezik majd haza. Balázs eljár néha egyedül kávézni, mint otthon, és jógázik, meg a zenélés szüneteiben fel-felszalad hol csetelni, hol enni egy kicsit. Én sokáig alszom, és sokat ülök a gép előtt, mint otthon, mert videót vágok, vagy írogatok, vagy az otthoniakkal beszélek. Néha felmegyek én is gyúrni, de ez általában kimerül a lépőgép negyed órás használatában, meg pár hossz úszásban, aztán napozok, ha van nap. Általában van.
Egy hónap alatt kiderült, hogy az indiaiaknak más rugóra jár az agyuk, hogy az arabok nagyon barátságos népek, a perzsákról nem is beszélve. Egy hónap alatt kiderült, hogy innen még van feljebb, hogy játszhatunk ennél még jobb helyen is, jobb fizetésért. Viszont az is kiderült, hogy ezt a helyet nagyon meg kell becsülnünk, mert itt szeretnek minket, tejben-vajban fürösztenek, és csak jó emberekkel vagyunk körülvéve. És ez nagyon fontos.
Egy hónap alatt kiderült, hogy lehet itt autóval közlekedni, bár elég balkáni a morál az utakon, meg friss jogsival kicsit meredek egy ekkora dögöt hajtani, de lehet alkalmaszkodni hozzá. Egy hónap alatt kiderült, hogy megszokjuk a póthangszereket. Egész megszerettem ezt a villanybőgőt, bár Balázs asszem nem így van a dobjával, de alapvetően meg vagyun elégedve annak ellenére is, hogy rettenetesen hiányoznak a saját hangszerek.
Egy hónap alatt kiderült, hogy távol az otthontól letisztultabban lehet gondolkodni az otthonról. Kiderült, hogy tud hiányozni az otthon, ha várnak haza. Kiderült, hogy van jövőnk, hogy van egy hely, ahol megbecsülnek minket.
Egy hónap alatt kiderült, hogy jól áll a körszakáll (na jó, nem teljesen kör, de majdnem). Kiderült, hogy Balázsnak így szakállal, ha kócos a haja, akkor csöves feje van, ha hátranyalja, akkor maffiózó, ha rendezett, akkor meg jazzdobos. Kiderült, hogy Máté tud laza lenni, és jó humora van, bár néha kölcsönösen fárasztjuk egymást, de alapvetően tök jól elvagyunk.
Egy hónap alatt kiderült, hogy az arab popzene botrányosan rossz, hogy az átgondolt diktatúra jól működik, ha okos a király, és ha vannak szabályok, hogy ennek ellenére nagyon Amerika akar lenni ez az egész, szóval félő, hogy ez nem marad így örökké. Kiderült, hogy szarnak a környezetre, ha nem szólsz a boltban, akkor szinte minden egyes megvásárolt dolgodat külön zacskóba teszik. Simán tele lehetne rakni mindent napelemekkel, itt még pénz is lenne rá, de nem, nagy olajerőművek zúgnak a város szélén. Mindenhol 18 fok van, még ha kinn 35, akkor is. Mindenkinek hatalmas autója van, automata váltóval, amik zabálnak sokat, de lagalább nincs szmog, mert a szél elviszi. Mondjuk azt nem tudom, hogy mi köti meg, mert nincs sok növényzet. Az is kiderült, hogy az indiaiak itt fogyóeszköznek számítanak. Egyszer korábban írtam, hogy mennyi itt a legkevesebb fizetés. Hát tévedtem, mert megkérdezte Balázs a takarítónkat. 60 ezer Forintot keres a szerencsétlen, mondjuk kajára, szállásra nincs gondja, de ez akkor is kevés.
Egy hónap alatt kiderült, hogy még két hónapot itt simán elvagyunk. És az is, hogy majd érdemes lesz ide visszajönni.
Üdv mindenkinek otthon!
63 - Dubajkodás 35
Imhol a régóta ígérgetett videós jelentés a meglepiről. Sajnos a videa valamiért megakasztott egy képkockát a 12. másodpercnél, de amúgy a lényeg az a lényeg. Szóval ezt kaptuk kölcsön Tiboréktól ittlétünk idejére:
szólj hozzá: A meglepi
szólj hozzá: A meglepi
2010. november 18., csütörtök
2010. november 16., kedd
61 - Dubajkodás 33
Tegnap az olaszban kajáltunk, mert csak este nyitott ki a bár. Miközben vártuk a kajánkat, végignéztük, ahogy egy indiai karbantartó az áram alatt lévő világítást szereli, de úgy, hogy először finoman hozzáér, mintha forró kaja lenne, csak ő így az áramot gondolta mevizsgálni, hogy van-e benne. Rossz volt nézni.
Ilyenkor, meg amikor az utcán látom az indiaiakat dolgozni, azon agyalok, hogy egyáltalán hogyan épülhetett fel Dubaj? Mert szinte az egészet ilyenek rakták össze. Olyat itt még nem láttam, hogy ne ingadozott volna nagyon vészesen egy állvány, amin ezek dolgoznak, de kb. 40-es pulzussal. Aztán pihenő időben meg a járdán fekszenek az árnyékban, mint a csövesek. Csak arra tudok gondolni, hogy végülis elég sokan vannak, ha egy-kettő leesik, üsse kő, van még száz, aki épp ezért a munkáért áll sorban.
Mondjuk itt a szállodában sem minden tökéletes. Persze, elhasználódnak dolgok, de mondjuk az nem az elhasználódás miatt van, hogy ha megnyitom a csapot a kádnál, akkor a csempe mögül is szivárog egy kis víz, ahol hiányzik egy kis fuga.
Tiborék mesélték, hogy a cég, aki náluk a kertet csinálja, olyan indiai melósokat küldött ki, akik nem tudnak gereblyézni (nem értik a működési elvet sem), és úgy kellett megmutatni nekik, hogy akkor jön víz a slagból, ha a tövében megnyitják a csapot. Addig csak úgy rázták a cső végét, hátha attól megered.
Viszont ezek az emberek megkeresnek havi 60-70 ezer Forintot, amiből otthon Indiában eltartják a népes családjukat, szóval nagyon vigyáznak, hogy bármi hülyeséget csináljanak, mert akkor eltiltják őket az aranytojást tojó tyúktól. Nem lopnak, nem bűnöznek, nem nagyravágyóak, mert abból a kasztból nincs felfelé, ahova tartoznak, csak jó büdösek, ápolatlanok és buták. Tisztelet a kivételnek persze, mert az is van jócskán hálistennek.
Ilyenkor, meg amikor az utcán látom az indiaiakat dolgozni, azon agyalok, hogy egyáltalán hogyan épülhetett fel Dubaj? Mert szinte az egészet ilyenek rakták össze. Olyat itt még nem láttam, hogy ne ingadozott volna nagyon vészesen egy állvány, amin ezek dolgoznak, de kb. 40-es pulzussal. Aztán pihenő időben meg a járdán fekszenek az árnyékban, mint a csövesek. Csak arra tudok gondolni, hogy végülis elég sokan vannak, ha egy-kettő leesik, üsse kő, van még száz, aki épp ezért a munkáért áll sorban.
Mondjuk itt a szállodában sem minden tökéletes. Persze, elhasználódnak dolgok, de mondjuk az nem az elhasználódás miatt van, hogy ha megnyitom a csapot a kádnál, akkor a csempe mögül is szivárog egy kis víz, ahol hiányzik egy kis fuga.
Tiborék mesélték, hogy a cég, aki náluk a kertet csinálja, olyan indiai melósokat küldött ki, akik nem tudnak gereblyézni (nem értik a működési elvet sem), és úgy kellett megmutatni nekik, hogy akkor jön víz a slagból, ha a tövében megnyitják a csapot. Addig csak úgy rázták a cső végét, hátha attól megered.
Viszont ezek az emberek megkeresnek havi 60-70 ezer Forintot, amiből otthon Indiában eltartják a népes családjukat, szóval nagyon vigyáznak, hogy bármi hülyeséget csináljanak, mert akkor eltiltják őket az aranytojást tojó tyúktól. Nem lopnak, nem bűnöznek, nem nagyravágyóak, mert abból a kasztból nincs felfelé, ahova tartoznak, csak jó büdösek, ápolatlanok és buták. Tisztelet a kivételnek persze, mert az is van jócskán hálistennek.
2010. november 15., hétfő
60 - Dubajkodás 32
Hosszú hétvégénk van, mert valami iszlám ünnep folytán nem szabad se piálni, se zenélni, szóval vasárnap zárva van a pub. Jól esik kicsit pihenni. Tegnap este elmentünk Soky új munkahelyére (ha valaki nem emlékezne rá, akkor ő volt itt a legjobb pincér, csak átparancsolták a nagy hotel tetejére bartendernek, azaz előléptették. Szóval a 43. emeleten, a tetőteraszon söröztünk, alattunk 130 méterre az esti Dubaj fényei, a hangszórókból valami most éppen jól eső smooth zene szólt, szóval jól éreztük magunkat. Gyakran megyünk majd oda ezután. Remélem zenélni is. Ja, nem kellett fizetnünk, mert ugye ugyan az a cég, csak annyi került a szálára, hogy „jazz band”. Jó élet van itt.
A meglepi, amit kaptunk Tiboréktól, azt még mindig nem árulom el. Fúrja csak az oldalakat a kíváncsiság! Közeli ismerősök, családtagok már tudják néhányan, kéretik nem elárulni! Köszi!
A meglepihez is szorosan hozzá tartozik, hogy még csak ma kaptuk meg a vízumunkat, ezt is úgy, hogy kérni kellett, de sokszor. Először adtak nekünk egy fekete-fehér fénymásolatot az útlevelünkről, amit ha mutatnánk egy rendőrnek, kb. kiröhögne. Aztán ma végül megkaptuk. Csak egy pecsét kellett a papírra, de egy hónapig tartott, mire a tintapárnáról elért a tinta a nyomtatványig. Ráérősen mennek ezek a dolgok.
Tegnap este a felhőkarcolós-kávézós élmény után még megnéztünk Balázzsal egy elég hajmeresztő videót, ahol egy fazon fejkamerával 600 méterre mászik fel egy adótoronyba biztosítás nélkül. Be is linkelem, de ha valakinek nagyon tériszonya van, akkor inkább ne nézze meg.
http://www.youtube.com/watch?v=I9Q0SReCpsw&feature=related
A meglepi, amit kaptunk Tiboréktól, azt még mindig nem árulom el. Fúrja csak az oldalakat a kíváncsiság! Közeli ismerősök, családtagok már tudják néhányan, kéretik nem elárulni! Köszi!
A meglepihez is szorosan hozzá tartozik, hogy még csak ma kaptuk meg a vízumunkat, ezt is úgy, hogy kérni kellett, de sokszor. Először adtak nekünk egy fekete-fehér fénymásolatot az útlevelünkről, amit ha mutatnánk egy rendőrnek, kb. kiröhögne. Aztán ma végül megkaptuk. Csak egy pecsét kellett a papírra, de egy hónapig tartott, mire a tintapárnáról elért a tinta a nyomtatványig. Ráérősen mennek ezek a dolgok.
Tegnap este a felhőkarcolós-kávézós élmény után még megnéztünk Balázzsal egy elég hajmeresztő videót, ahol egy fazon fejkamerával 600 méterre mászik fel egy adótoronyba biztosítás nélkül. Be is linkelem, de ha valakinek nagyon tériszonya van, akkor inkább ne nézze meg.
http://www.youtube.com/watch?v=I9Q0SReCpsw&feature=related
2010. november 13., szombat
2010. november 12., péntek
2010. november 11., csütörtök
56 - Dubajkodás 28
Tegnap előtt, meg tegnap lenyomott a szarullét. Most már jobban vagyok. Kicsit olyan volt, mint amikor az ember érzi, hogy beteg lesz. Fene tudja, hogy mi volt ez, de szerintem csak kimerültség. Eléggé lefárasztott a hétfői matiné (erről majd mindjárt írok), meg utána még az esti zenélés. Hozzá jön még a jó sok, de tápanyagban szegény kaja, meg a légkondi, amit nem biztos, hogy jól pucolnak, meg az, hogy itt is beköszöntött az ősz egyik napról a másikra. Ez abban mutatkozott meg, hogy esett egy kicsit az eső, meg jobban fújt a szél és azóta is jobban fúj kicsit. Kb. most olyan az idő itt, mint mondjuk otthon egy enyhébb, de napozós nyári napon. Minden esetre mindenki jó nyomott volt a „front” miatt, nem csak én. Kellett délután aludni, meg efféle dolgok.
A matinésdi az az volt, hogy Zsuzsa néni, akitől a zongorát kaptuk, szervezett nekünk egy kis koncertet az English Speaking Schoolba, ahol ő is tanít. Kétszer 50 percet kellett játszanunk a diákoknak, akik nagyon élvezték, meg mi is élveztük, hogy jó a közönség. Fizettséget nem kaptunk, de ezt úgy fogtuk fel, hogy tartozunk ennyivel Zsuzsa néninek, ha már ingyen adta a zongorát. Ettől függetlenül szervezi az egyetemi koncertünket, ahol, ha összejön, akkor kapunk rendes gázsit is. Úgy legyen! Az iskoláról még annyit, hogy minden gyerek egyenruhában van, és elég fegyelmezettek. Tipikus felsővonal béli brit iskola, de annyira új, hogy a parkoló az még gyakorlatilag maga a sivatag. Teljesen kinn van a város szélén, úgyhogy kicsit láthattunk a zord homokvilágból, de majd külön elmegyünk úgyis megnézni, biztosan nagyon szép.
Holnap jönnek Tibiék egy kis társasággal meghallgatni minket. Hoznak nekünk egy meglepit, amit mi már tudunk, hogy micsoda, de a kedves olvasóknak majd csak akkor áruljuk el, ha már itt lesz. Talán majd videó készül róla, majd kiderül...
A matinésdi az az volt, hogy Zsuzsa néni, akitől a zongorát kaptuk, szervezett nekünk egy kis koncertet az English Speaking Schoolba, ahol ő is tanít. Kétszer 50 percet kellett játszanunk a diákoknak, akik nagyon élvezték, meg mi is élveztük, hogy jó a közönség. Fizettséget nem kaptunk, de ezt úgy fogtuk fel, hogy tartozunk ennyivel Zsuzsa néninek, ha már ingyen adta a zongorát. Ettől függetlenül szervezi az egyetemi koncertünket, ahol, ha összejön, akkor kapunk rendes gázsit is. Úgy legyen! Az iskoláról még annyit, hogy minden gyerek egyenruhában van, és elég fegyelmezettek. Tipikus felsővonal béli brit iskola, de annyira új, hogy a parkoló az még gyakorlatilag maga a sivatag. Teljesen kinn van a város szélén, úgyhogy kicsit láthattunk a zord homokvilágból, de majd külön elmegyünk úgyis megnézni, biztosan nagyon szép.
Holnap jönnek Tibiék egy kis társasággal meghallgatni minket. Hoznak nekünk egy meglepit, amit mi már tudunk, hogy micsoda, de a kedves olvasóknak majd csak akkor áruljuk el, ha már itt lesz. Talán majd videó készül róla, majd kiderül...
2010. november 8., hétfő
55 - Dubajkodás 27
Szünnapon voltunk Ghodrattal erre-arra. Megnéztük az Atlantis névre hallgató helyet, ami egyrészt szálloda, másrészt bevásárló központ, harmadrészt pedig, és ez a lényeg, egy hatalmas akvárium. Valahol amerikában van egy ugyanilyen, ez is valami multi cucc, de ettől még lenyűgöző. Egy jó tíz méter magas akvárium, amit padlótól a plafonig egybefüggő üvegen keresztül lehet nézegetni. Van benne cápa, rája, meg mindenféle kisebb, nagyobb hal, színesek, szürkék, rondák, szépek, ezernyi. A legviccesebb, hogy nem tudod, hogy ki néz kit, mert a halak is nagyon kíváncsiak az emberekre, és rendre az üvegnél bámulnak kifelé. Amúgy ez az egész a Jumeira szigeten van, ami az a bizonyos pálmafa formáju valami. Fene gondolta volna, hogy ez ekkora nagy. De tényleg, hatalmas! Van külön magasvasútja, ez sokat elmond a méretekről.
Aztán megnéztük a Dubai Mallban a zenélő szökőkutat. Az elsőre kiverte nálam a biztosítékot, mert szuper giccses, de itt minden szuper giccses, úgyhogy végül elfogadtam olyannak, amilyen. Mert amúgy lenyűgöző. Fél óránként indítják, és mindenféle popszámokra és direkt ehhez írt nótákra megy a szemrágóztatás. Érdemes ránézni a jutyúbon, ha valakit érdemel, tele van vele a világháló. Dubai Fountain.
Ghodrat hihetetlenül jó társaság, és ezt nem csak azért írom, mert tudom, hogy ő is olvassa a blogot... :) A zenéléseink alkalmával is ha megjelenik, és még ha mi a béka segge alatt is vagyunk energetikailag, akkor felpörgünk. Mintha hirtelen kialudtuk volna magunkat. Ghodrat egy erőmű! Jó egy ilyen ember közelségében lenni!
Aztán megnéztük a Dubai Mallban a zenélő szökőkutat. Az elsőre kiverte nálam a biztosítékot, mert szuper giccses, de itt minden szuper giccses, úgyhogy végül elfogadtam olyannak, amilyen. Mert amúgy lenyűgöző. Fél óránként indítják, és mindenféle popszámokra és direkt ehhez írt nótákra megy a szemrágóztatás. Érdemes ránézni a jutyúbon, ha valakit érdemel, tele van vele a világháló. Dubai Fountain.
Ghodrat hihetetlenül jó társaság, és ezt nem csak azért írom, mert tudom, hogy ő is olvassa a blogot... :) A zenéléseink alkalmával is ha megjelenik, és még ha mi a béka segge alatt is vagyunk energetikailag, akkor felpörgünk. Mintha hirtelen kialudtuk volna magunkat. Ghodrat egy erőmű! Jó egy ilyen ember közelségében lenni!
2010. november 7., vasárnap
54 - Dubajkodás 26
A pénteki zenélésünk nagyon jól sikerült! Már az elején odajött egy idős forma fazon, hogy játszuk el neki a Green Dolphin Street-et. Nagyon megörültünk, hogy valaki még ismer ilyen számokat, mellesleg a G. D. S.-et még szeretjük is játszani! Aztán bemutatkozott, ő Jeff from U.S.A, Texas. Kért még pár balladát, aztán meghívott minket egy italra, meg mondta, hogy azért mi elférnénk egy puccosabb helyen is ezzel a zenével.
Aztán jött a rettegett ausztrál dobosjelölt. Már múlt héten mondták a pincérek, hogy volt ott valami figura Ausztráliából, aki nagyon akart dobolni, csak akkor mi nem voltunk ott. Most betalált minket, és kikunyerálta magának, hogy dobolhasson. Nagyon vicces volt country dobolásra szvinget játszani! Jól be is gyorsította, de amúgy stabil volt. Azért rendszert ebből nem csinálunk, legközelebb nem leszünk önjelölt zenészek vidámparkja.
Este, ahogy lehetett, felmentem skypeolni-csajozni, de a többiek lennmaradtak, mint jóval későbbi harsány feljövetelükből kiderült, Manodzzsal viszkizni. Meggittak vagy hármat, és közben Manoj mesélt magáról mindenféléket. Kicsit kacskaringósan jöttek fel, meg hangosan beszéltek, de ilyen esetekben ez a szokásos viselkedés... A másnapi szünnap tudata esti lazításra készteti az embert. Ez így van jól.
Aztán jött a rettegett ausztrál dobosjelölt. Már múlt héten mondták a pincérek, hogy volt ott valami figura Ausztráliából, aki nagyon akart dobolni, csak akkor mi nem voltunk ott. Most betalált minket, és kikunyerálta magának, hogy dobolhasson. Nagyon vicces volt country dobolásra szvinget játszani! Jól be is gyorsította, de amúgy stabil volt. Azért rendszert ebből nem csinálunk, legközelebb nem leszünk önjelölt zenészek vidámparkja.
Este, ahogy lehetett, felmentem skypeolni-csajozni, de a többiek lennmaradtak, mint jóval későbbi harsány feljövetelükből kiderült, Manodzzsal viszkizni. Meggittak vagy hármat, és közben Manoj mesélt magáról mindenféléket. Kicsit kacskaringósan jöttek fel, meg hangosan beszéltek, de ilyen esetekben ez a szokásos viselkedés... A másnapi szünnap tudata esti lazításra készteti az embert. Ez így van jól.
53 - Dubajkodás 25
Random világ van errefelé. Nem feltétlenül az történik, amit te szeretnél. Keveredik az itteniek lassúsága és ráérőssége a nemtörődömséggel és a nyelvbéli különbségekből eredő félreértésekkel. Például rendeltünk múltkor két kávét. Az egyik koffeinmentes, a másik nem, és kértünk hozzá tejszínt. Az már alapból megzavarta őket, hogy két különböző kávé, de az, hogy valaki itt tejszínnel issza a kávét, az csak valami ufó lehet. Szóval kaptunk két koffeinmentest tejjel. Volt olyan, hogy kértem egy kávét zenélés előtt. Nem hozták ki. Kértem az első szünetben, de akkor meg úgy értette a leányzó, hogy hármat kérek. Mondtam, hogy nem, csak egyet. Csak nem akart a kávé jönni, aztán jött szembe a lány, és a homlokára csap, hogy ja! A három kávé! Viccesek. A múltkori esetet mondjuk semmi sem űbereli, mikor ketten is más kaját kaptunk, mint amit kértünk, de ezt azt hiszem már megírtam.
Voltunk tegnap Balázzsal a régi városrészben. Nagyon jó volt végre 30 évesnél öregebb házakat látni! Nem jártuk be az egészet, de majd átkelünk a folyón (1 dirhamért átvisznek hajón), aztán ott is körülnézünk. Egy kis bazárt már végigjártunk, de a másik oldalon van az igazi nagy vásár. Úgyis akarok venni valami szalmakalapot, de amúgy is érdekel, meg valami vásárfiát is beszerzek majd.
Nagyon tömény élmény egy ilyen helyen mászkálni. Minden vagy nagyon színes, vagy nagyon egyszínű. Vagy nagyon büdös, vagy nagyon illatos. Vagy nagyon ronda, vagy nagyon szép. Láttam iráni templomot, teljes egészében kézzel festett csempékkel kirakva, de láttam olyan sikátort is, ahol minden szét volt verve, és terjengett a pöceszag. Egymástól 20 méterre. A bazárban minden árus rögtön rád akarja rakni az abroszt, hogy vedd meg, de mondjuk az indiaiak, akik javarészt az utcán élnek, rád sem hederítenek, maximum gyanakvóan méregetnek. De itt senki nem bánt senkit, mindenki hálás azért, hogy itt lehet, és nem akarja tönkretenni semmivel ezt a nagyon kétarcú kánaán szerűséget.
Voltunk tegnap Balázzsal a régi városrészben. Nagyon jó volt végre 30 évesnél öregebb házakat látni! Nem jártuk be az egészet, de majd átkelünk a folyón (1 dirhamért átvisznek hajón), aztán ott is körülnézünk. Egy kis bazárt már végigjártunk, de a másik oldalon van az igazi nagy vásár. Úgyis akarok venni valami szalmakalapot, de amúgy is érdekel, meg valami vásárfiát is beszerzek majd.
Nagyon tömény élmény egy ilyen helyen mászkálni. Minden vagy nagyon színes, vagy nagyon egyszínű. Vagy nagyon büdös, vagy nagyon illatos. Vagy nagyon ronda, vagy nagyon szép. Láttam iráni templomot, teljes egészében kézzel festett csempékkel kirakva, de láttam olyan sikátort is, ahol minden szét volt verve, és terjengett a pöceszag. Egymástól 20 méterre. A bazárban minden árus rögtön rád akarja rakni az abroszt, hogy vedd meg, de mondjuk az indiaiak, akik javarészt az utcán élnek, rád sem hederítenek, maximum gyanakvóan méregetnek. De itt senki nem bánt senkit, mindenki hálás azért, hogy itt lehet, és nem akarja tönkretenni semmivel ezt a nagyon kétarcú kánaán szerűséget.
2010. november 5., péntek
52 - Dubajkodás 24
Azt mondják sok itt a beteg ember. Keveset mozognak, nem esznek rendesen, vagyis esznek, csak sok szemetet. Itt majdnem minden import, aminek egészségesnek kéne lenni, és pont ezért nem egészséges. A paradicsom például pirosnak piros, de vegyszer íze van, és semmi egyéb. A paprika, amit a reggelihez adnak, csak rostanyag, meg víz. A déligyümölcsök jók, de mondjuk a dinnye szinte ehetetlen. Ehhez jön még a motorizáltság. Mindenki ül a légkondis kocsijában, és nem mozog. Mióta itt vagyunk, egy embert láttam kocogni este, pedig már nincs az a fene nagy meleg.
Magamon is érzem, hogy ez így nem jó. Sok, aránylag nehéz kaját eszünk, mellé alig mozgunk. Mondjuk minden nap úszok pár hosszt a medencében, de az meg pont halottnak a csók. Kerülgetjük a konditermet, mint a forró kását... Mondjuk felfedeztünk magunknak a szomszédban egy nagy élelmiszer boltot. Van ott sok zöldség, meg gyümölcs. Valahogyan csak megoldjuk azt az egészséges kajálást.
Apropó kaja. Balázs beígért egy gasztro cikket, de nagyon nem akar vele elkészülni. Ezt most azért írom, mert ő is olvassa a blogot, és talán így majd felrakja... Bocs Balázs!
Magamon is érzem, hogy ez így nem jó. Sok, aránylag nehéz kaját eszünk, mellé alig mozgunk. Mondjuk minden nap úszok pár hosszt a medencében, de az meg pont halottnak a csók. Kerülgetjük a konditermet, mint a forró kását... Mondjuk felfedeztünk magunknak a szomszédban egy nagy élelmiszer boltot. Van ott sok zöldség, meg gyümölcs. Valahogyan csak megoldjuk azt az egészséges kajálást.
Apropó kaja. Balázs beígért egy gasztro cikket, de nagyon nem akar vele elkészülni. Ezt most azért írom, mert ő is olvassa a blogot, és talán így majd felrakja... Bocs Balázs!
2010. november 4., csütörtök
51 - Dubajkodás 23
Távol az otthontól, kicsit itthon vagyunk, de leginkább nem. Hallani olyan emberekről, akik szállodában laknak évekig. Oda költöznek, mert megtehetik, vagy a fene tudja miért. Pedig végső soron ez annyira nem jó. Persze, fényesre van nyalva a fenekünk, kétnaponta takarítanak, napi háromszori kaja, medence a tetőn, de cserébe kicsit kurtább a szabadság. Nem tudod belakni olyan frankón a szobádat, mert kétnaponta visszacsinálják sterilre. Nem hagyhatsz egy általad átlátható kupit az asztalon, mert rendberakják a dolgaidat. Nem beszélheted meg a szakáccsal, mint a családdal otthon, hogy mi legyen ebédre. Itt minden készen van, csak kérni kell belőle.
Na jó, nem siránkozok, csak kicsit felnagyítottam azokat a dolgokat, amiket amúgy elviselünk, mert emellett sok jó dolog is történik velünk. Például majd minden nap találkozunk magyarokkal. Tegnap is beesett egy abu dabii pár. Miattunk jöttek át, pedig már hajnal óta güriztek. Nagyon kedvesek voltak. Meg persze sokaknak tetszik a zenénk, már az utcára is ki lettünk plakátolva, hogy jöjjenek minél többen. Majdnem mindig van kis közönségünk is, szóval jó ez így.
Na jó, nem siránkozok, csak kicsit felnagyítottam azokat a dolgokat, amiket amúgy elviselünk, mert emellett sok jó dolog is történik velünk. Például majd minden nap találkozunk magyarokkal. Tegnap is beesett egy abu dabii pár. Miattunk jöttek át, pedig már hajnal óta güriztek. Nagyon kedvesek voltak. Meg persze sokaknak tetszik a zenénk, már az utcára is ki lettünk plakátolva, hogy jöjjenek minél többen. Majdnem mindig van kis közönségünk is, szóval jó ez így.
2010. november 3., szerda
50 - Dubajkodás 22
Manoj, a bár főnöke nagyon kedves ember. Az elején alig értettük, amit beszél, de már kezd ráállni a fülünk. Goából származik, tehát indiai. Innen az érthetetlen angolsága.
Egyik este mesélt magáról. Idejött melózni, gondolta, hogy egy év, aztán viszlát Dubaj. Összeismerkedett egy filippínó lánnyal, szerelembe estek, még egy év Dubajban. Összeházasodtak, jött a gyerek, még egy év Dubajban. Még egy gyerek, még egy év. Így már jóideje itt van, vezeti a bárt, és türelmesen megismétli, ha valamit nem értünk. Bár a főnökünk, de kölcsönös tisztelet van, meg kicsit baráti is a kapcsolatunk. Talán egyre inkább baráti, ahogy megismerjük egymást.
Sztorizott arról, hogy volt ő sportoló fiatal korában. Rúdugró volt, és tagja a válogatottnak odahaza. Vicces sztori, mert világ életében bambuszrúddal ugrott, ami nehezebb, de legalább nem hajlik olyan jól, mint a profi ugrórudak. Életében először versenyen találkozott rendes rúddal, kölcsön kellett kérnie, aztán bénázott is rendesen. Efféléket mesélget magáról.
Apropó sport! A bár tele van TV-vel. Bárhova nézel, mindenhol képernyők, és mindenhol sport megy és mindegyiken más adó. Legtöbbször foci, vagy krikett. Néha azon kapjuk magunkat, hogy zenélés közben is a képernyőt bámuljuk. Szörnyű! Mondjuk még mindig jobb, mint a hallban a helyi hírműsor a TV-n, mert az meg kész horror. Híradás címén egész nap hullákat, meggyötört embereket, háborúkat, nyomort mutogatnak, de olyan töményen, hogy felfordul az ember gyomra. És mindehhez legtöbbször kendőbe bugyolált fejű, de nagyon szépen kifestett nők a bemondók. Rettenet...
Egyik este mesélt magáról. Idejött melózni, gondolta, hogy egy év, aztán viszlát Dubaj. Összeismerkedett egy filippínó lánnyal, szerelembe estek, még egy év Dubajban. Összeházasodtak, jött a gyerek, még egy év Dubajban. Még egy gyerek, még egy év. Így már jóideje itt van, vezeti a bárt, és türelmesen megismétli, ha valamit nem értünk. Bár a főnökünk, de kölcsönös tisztelet van, meg kicsit baráti is a kapcsolatunk. Talán egyre inkább baráti, ahogy megismerjük egymást.
Sztorizott arról, hogy volt ő sportoló fiatal korában. Rúdugró volt, és tagja a válogatottnak odahaza. Vicces sztori, mert világ életében bambuszrúddal ugrott, ami nehezebb, de legalább nem hajlik olyan jól, mint a profi ugrórudak. Életében először versenyen találkozott rendes rúddal, kölcsön kellett kérnie, aztán bénázott is rendesen. Efféléket mesélget magáról.
Apropó sport! A bár tele van TV-vel. Bárhova nézel, mindenhol képernyők, és mindenhol sport megy és mindegyiken más adó. Legtöbbször foci, vagy krikett. Néha azon kapjuk magunkat, hogy zenélés közben is a képernyőt bámuljuk. Szörnyű! Mondjuk még mindig jobb, mint a hallban a helyi hírműsor a TV-n, mert az meg kész horror. Híradás címén egész nap hullákat, meggyötört embereket, háborúkat, nyomort mutogatnak, de olyan töményen, hogy felfordul az ember gyomra. És mindehhez legtöbbször kendőbe bugyolált fejű, de nagyon szépen kifestett nők a bemondók. Rettenet...
2010. november 2., kedd
49 - Dubajkodás 21
Fura vendégek vannak errefelé, vagyis inkább csak nekünk furák. Nincs még meg az élőzene kultúrája. Például, ha kérnek számot, akkor nincs cserébe semmi, maximum egy taps. Bár tegnap még az sem volt. Ült a pultnál valami fene tudja, talán dél-amerikai fazon, aki kérte tőlünk a Besame Muchot. Eljátszottuk, de nem is figyelt oda. Aztán később meg el akarta velünk játszatni a Love Story c. film zenéjét, ami meg egy akkora giccs, mint ide Magyarország, mellesleg meg még nem is jazz. Mondtuk, hogy bocs, de azt azért nem. Akkor játszuk el a Besame Muchot, mondta. Azt már játszottuk, csak nem figyeltél, mondta Balázs. Értetlenkedett egy jó ideig, meg feltartott minket. Vicces volt. A végén már az amcsi haverja jött oda elnézést kérni.
Pár napja meg egy nagyon zorall, piaszagú, helyinek tűnő, de nem abrosztestű arc kérte tőlünk, hogy játsszuk el a keresztapa témáját. Máté könnyelműen rábólintott, aztán pánikszerű kottakeresés a neten, kottakörmölés, de végül tök jó lett, bár nem kaptunk érte semmit. Majd megműveljük mi itt a kedves közönséget! Valahogyan...
Pár napja meg egy nagyon zorall, piaszagú, helyinek tűnő, de nem abrosztestű arc kérte tőlünk, hogy játsszuk el a keresztapa témáját. Máté könnyelműen rábólintott, aztán pánikszerű kottakeresés a neten, kottakörmölés, de végül tök jó lett, bár nem kaptunk érte semmit. Majd megműveljük mi itt a kedves közönséget! Valahogyan...
2010. november 1., hétfő
2010. október 31., vasárnap
2010. október 30., szombat
46 - Dubajkodás 18
Meglett a hűtőnkben a minap varázslatos módon megjelenő sörök eredete! Erik küldte, a hotel igazgatója. Jól esett, meg is köszöntük neki egy SMS-ben.
Ma day off van. Sokáig aludtunk, vagyis én a legtovább, kis ebéd, aztán irány Ghodrattal a part! Háromszor is megfordultunk, majd visszamentünk a part menti úton, nem találtuk a helyet, ahol a jó strand van, és közben Ghodrat Farshiddal telefonált, hogy útbaigazítást adjon. Aztán végül kiderült, hogy mindig korábban fordultunk vissza hivvén azt, hogy már túlmentünk. A naplementét pont elkaptuk, nagyon szép volt! Egészen giccses volt úgy lebegni a hullámzó tengerben, hogy közben megy le a vörös nap a háttérben. Jól esett. Megyünk még.
„Itthon” kipróbáltam a kádat, teleraktam vízzel, hogy akkor áztatom magam még egy kicsit, de kiderült, hogy nekem még ez is kicsi. Kilógott a térdem, de legalább itt nem fázik. Mondjuk ez legyen a legnagyobb gond, és azt hiszem ez is a legnagyobb gond...
Ja, a strandon ott volt Ghodrat finn barátnője, ismerőse, aki kérdezte, hogy miért nem megyünk Finnországba zenélni? Kontakt csere lett belőle, így van már egy finn kapcsolatunk is. Így megy ez errefelé.
Tegnap este megvolt az első konfliktusunk. Vicces volt. Beült a zene vége felé egy idősebb, enyhén kapatos arab egy hivatásosnak látszó, kissé kiélt fejű, de amúgy csinosnak mondható hölgyeménnyel. Egy biztos volt, hogy a nő nem a fazon felesége... Mi a szomszédos asztalnál ültünk zene után, Manodzzsal dumáltunk. A nő kb. piackutatást végzett, egyfolytában mifelénk tekintgetett, mikor a kuncsaftja nem láthatta. Persze ilyenkor az ember visszanéz, ha nézik, tehát mi is néztünk, aminek az lett a vége, hogy az arab felhortyant, hogy ne bámuljuk már a nőjét. Azóta ez szlogenné vált köztünk, bár leginkább én mondogatom, hogy „stop watching my woman!” Manoj higgasztotta le, aztán le is léptek.
Most esti pihi következik, bár Sokrates, az egyik pincér elhívott minket sörözni, de fáradság van, inkább megnézünk egy filmet. Máté elment Sokival azért. Ő még bírja. Sokrates teljes neve amúgy Sokrates Rodriguez és Indiából származik. Ez úgy jött össze, mint kiderült, hogy India egyik volt portugál gyarmatáról származik. A keresztnév meg simán divatból lett ez. Ennyi.
Majd írok még Manodzsról is, érdekes fazon ő is.
Ma day off van. Sokáig aludtunk, vagyis én a legtovább, kis ebéd, aztán irány Ghodrattal a part! Háromszor is megfordultunk, majd visszamentünk a part menti úton, nem találtuk a helyet, ahol a jó strand van, és közben Ghodrat Farshiddal telefonált, hogy útbaigazítást adjon. Aztán végül kiderült, hogy mindig korábban fordultunk vissza hivvén azt, hogy már túlmentünk. A naplementét pont elkaptuk, nagyon szép volt! Egészen giccses volt úgy lebegni a hullámzó tengerben, hogy közben megy le a vörös nap a háttérben. Jól esett. Megyünk még.
„Itthon” kipróbáltam a kádat, teleraktam vízzel, hogy akkor áztatom magam még egy kicsit, de kiderült, hogy nekem még ez is kicsi. Kilógott a térdem, de legalább itt nem fázik. Mondjuk ez legyen a legnagyobb gond, és azt hiszem ez is a legnagyobb gond...
Ja, a strandon ott volt Ghodrat finn barátnője, ismerőse, aki kérdezte, hogy miért nem megyünk Finnországba zenélni? Kontakt csere lett belőle, így van már egy finn kapcsolatunk is. Így megy ez errefelé.
Tegnap este megvolt az első konfliktusunk. Vicces volt. Beült a zene vége felé egy idősebb, enyhén kapatos arab egy hivatásosnak látszó, kissé kiélt fejű, de amúgy csinosnak mondható hölgyeménnyel. Egy biztos volt, hogy a nő nem a fazon felesége... Mi a szomszédos asztalnál ültünk zene után, Manodzzsal dumáltunk. A nő kb. piackutatást végzett, egyfolytában mifelénk tekintgetett, mikor a kuncsaftja nem láthatta. Persze ilyenkor az ember visszanéz, ha nézik, tehát mi is néztünk, aminek az lett a vége, hogy az arab felhortyant, hogy ne bámuljuk már a nőjét. Azóta ez szlogenné vált köztünk, bár leginkább én mondogatom, hogy „stop watching my woman!” Manoj higgasztotta le, aztán le is léptek.
Most esti pihi következik, bár Sokrates, az egyik pincér elhívott minket sörözni, de fáradság van, inkább megnézünk egy filmet. Máté elment Sokival azért. Ő még bírja. Sokrates teljes neve amúgy Sokrates Rodriguez és Indiából származik. Ez úgy jött össze, mint kiderült, hogy India egyik volt portugál gyarmatáról származik. A keresztnév meg simán divatból lett ez. Ennyi.
Majd írok még Manodzsról is, érdekes fazon ő is.
2010. október 29., péntek
2010. október 28., csütörtök
44 - Dubajkodás 16
Tegnap, mire lejöttem a bárba, Balázs már tudta a hírt, miszerint nem játszunk, mert meghalt valami közeli sejk, így tilos a zene. Szegény pincérek jó irígyek voltak ránk, hogy nekik gürizni kell, mi meg csak lébecolunk. Kaptunk egy nap szabit. Legalább tudtuk élvezni a hűtőben található söröket. Amúgy 40 napig ilyenkor gyásznak kéne lenni, de Dubaj ebből a szempontból liberális hely, meg ugye a bevétel erősíti a szabájt, szóval nem megyünk haza, maradunk. Mindenhol gyászének szól, a TV-ben, a bevásárló központokban, mindenfelé. Ma amúgy már zenélünk hálistennek.
Most megyünk nemsoká a tetőre napozni. Szombatra Ghodrat beígérte, hogy megnézzük magunknak a tengerpartot, és nem akarunk leégni. Kicsit elősütjük magunkat.
A szauna jó dolog még itt is. Persze, baromi meleg van, de a légkondi miatt nem árt néha rendberakni a vérkeringést. Szaunázás után nem fázunk a hidegben, úgyhogy rászoktunk. Már csak a konditermet kerülgetjük, mint a forró kását, de lassan majd oda is betévedünk. Amennyi kaját itt belénk tömnek, kell majd egy kis extra mozgás, különben kihízzuk a gatyáinkat.
Szépen bővül a repertoár. Most töltöttem le a Sunnyt, meg a Cheek To Cheek is készülget. Jó kis haknibanda leszünk nemsoká. Ide ez kell, nem a koncert jazz. Minden esetre élvezzük. Jó gyakorlat.
Most megyünk nemsoká a tetőre napozni. Szombatra Ghodrat beígérte, hogy megnézzük magunknak a tengerpartot, és nem akarunk leégni. Kicsit elősütjük magunkat.
A szauna jó dolog még itt is. Persze, baromi meleg van, de a légkondi miatt nem árt néha rendberakni a vérkeringést. Szaunázás után nem fázunk a hidegben, úgyhogy rászoktunk. Már csak a konditermet kerülgetjük, mint a forró kását, de lassan majd oda is betévedünk. Amennyi kaját itt belénk tömnek, kell majd egy kis extra mozgás, különben kihízzuk a gatyáinkat.
Szépen bővül a repertoár. Most töltöttem le a Sunnyt, meg a Cheek To Cheek is készülget. Jó kis haknibanda leszünk nemsoká. Ide ez kell, nem a koncert jazz. Minden esetre élvezzük. Jó gyakorlat.
2010. október 27., szerda
42 - Dubajkodás 14
Tegnap jó volt muzsikálni! Máté időben összekészítette a számlistát, kicsit még vitáztunk felette,de semmi komoly. Ő lenn maradt a kecóban, mi Balázzsal még egy kis szauna, meg csobb, meg a tetőről észrevettem, hogy pont velünk szemben van egy Sharaf DG bolt. Ez olyan, mint nálunk a Mediamarkt, meg a hasonlók. Még átugrottunk venni elemet a bőgőbe, mert már egyszer megtréfált a Black Orpheus közben, hogy lemerült. Volt nálam pótelem, de így kellett még egy, hogy megint legyen pót.
Van egy jó, vagy rossz felismerésünk, döntse el mindenki maga. És pedig az, hogy automata üzemmódban is tudunk jól zenélni. A harmadik, negyedik blokk környékén,ha mondjuk nem aludtuk ki magunkat rendesen, ami mondjuk Balázsnál általános, akkor is megy a kezünk, szól a zene, tetszik az embereknek, bár mi közben takarékon pöfögünk. Érdekes élmény.
Tegnap az utolsó blokkban minden szám után tapsolt nekünk egy nagy darab fazon. Mikor végeztünk oda is jött hozzánk. Ő Captain Mahmud. Tengerész, bár már irodában dolgozik, de 20 évig kinn volt a tengeren és bejárta a világot. Járt mindenfelé, és mindenhol ült sokat kocsmákban, mert nagyon szereti a sört és a jazzt. Hivatali ügyekből kifolyólag utazgat most is, szállítmányozással foglalkozik. Így került a mi kocsmánkba is. Látta,hogy jazz van odabenn. Amúgy egyiptomból származik, de most Qatarban dolgozik.
Úgy néz ki, hogy tényleg az van, amit Tibiék mondtak. Itt elég az, ha jól csinálod a dolgod, és hamar eljutsz oda, ahol a helyed van. Mahmud kapitány gyakorlatilag felajánlotta, hogy ha van kedvünk hozzá, akkor ő nagyon szívesen beajánl minket Qatarba szállodákba. Intézné a vízumot, mindent. Cseréltünk kontaktot is. Azt mondja Mahmud, hogy Qatar kb. olyan hely, mint Dubaj 15 éve, csak sokkal gyorsabban fejlődik. Meglátjuk.
Egy dologról még eddig nem írtam. Mégpedig arról, hogy megjelent Farshid. Ő Ghodrat nagy barátja és itt a közelben melózik. Rengeteget hallottam róla, de élőben még lenyűgözöbb személyiség. Ahogy leült közénk az asztalhoz (pont a bárban voltunk), rögtön szervezni kezdte, hogy akkor mikor megyünk a partra, mit fogunk inni stb, stb... Hihetetlen fazon!
Jó emberekkel vagyunk körülvéve, és ez nagyon megnyugtató érzés.
És a tegnap esti főatrakció pedig az volt, hogy valakik aljas módon telerakták sörökkel a hűtőinket. Végén még kiderül, hogy megszerettek minket itten! :)
Van egy jó, vagy rossz felismerésünk, döntse el mindenki maga. És pedig az, hogy automata üzemmódban is tudunk jól zenélni. A harmadik, negyedik blokk környékén,ha mondjuk nem aludtuk ki magunkat rendesen, ami mondjuk Balázsnál általános, akkor is megy a kezünk, szól a zene, tetszik az embereknek, bár mi közben takarékon pöfögünk. Érdekes élmény.
Tegnap az utolsó blokkban minden szám után tapsolt nekünk egy nagy darab fazon. Mikor végeztünk oda is jött hozzánk. Ő Captain Mahmud. Tengerész, bár már irodában dolgozik, de 20 évig kinn volt a tengeren és bejárta a világot. Járt mindenfelé, és mindenhol ült sokat kocsmákban, mert nagyon szereti a sört és a jazzt. Hivatali ügyekből kifolyólag utazgat most is, szállítmányozással foglalkozik. Így került a mi kocsmánkba is. Látta,hogy jazz van odabenn. Amúgy egyiptomból származik, de most Qatarban dolgozik.
Úgy néz ki, hogy tényleg az van, amit Tibiék mondtak. Itt elég az, ha jól csinálod a dolgod, és hamar eljutsz oda, ahol a helyed van. Mahmud kapitány gyakorlatilag felajánlotta, hogy ha van kedvünk hozzá, akkor ő nagyon szívesen beajánl minket Qatarba szállodákba. Intézné a vízumot, mindent. Cseréltünk kontaktot is. Azt mondja Mahmud, hogy Qatar kb. olyan hely, mint Dubaj 15 éve, csak sokkal gyorsabban fejlődik. Meglátjuk.
Egy dologról még eddig nem írtam. Mégpedig arról, hogy megjelent Farshid. Ő Ghodrat nagy barátja és itt a közelben melózik. Rengeteget hallottam róla, de élőben még lenyűgözöbb személyiség. Ahogy leült közénk az asztalhoz (pont a bárban voltunk), rögtön szervezni kezdte, hogy akkor mikor megyünk a partra, mit fogunk inni stb, stb... Hihetetlen fazon!
Jó emberekkel vagyunk körülvéve, és ez nagyon megnyugtató érzés.
És a tegnap esti főatrakció pedig az volt, hogy valakik aljas módon telerakták sörökkel a hűtőinket. Végén még kiderül, hogy megszerettek minket itten! :)
2010. október 26., kedd
41 - Dubajkodás 13
Érkezett már panasz arra, hogy akinek értesítés jön az új bejegyzéseimről, az nem mindig látja az emailben a videót, amit beágyazok. Az ilyen esetekben kéretik megtekinteni a forrást, amit amúgy is érdemes nézni, mert olyan szép! :)
És akkor ezen felbuzdulva imhol a legújabb video:
szólj hozzá: Merto és Mall
És akkor ezen felbuzdulva imhol a legújabb video:
szólj hozzá: Merto és Mall
40 - Dubajkodás 12
A tegnap este izgalmas volt. Elég későn értünk vissza a plázázásból, már jócskán belenyúltunk a próbálós időbe. Gyorsan előkaptuk a hangszereket, hogy próbáljunk valamit, meg közben az ebédünket is kikértük. Kicsit prüntyögtünk, de aztán inkább ettünk. Ezután Máté felszaladt, hogy leszedje fül után a betervezett nótákat, amikről nem sikeredett kottát szerezni, Balázs szunyált egy kicsit, én meg feltöltöttem egy videót.
Mire végeztem a feltöltéssel, addigra elmúlott 8 óra. Gyorsan felszaladtam, átírtam a leszedett kottákat magamnak, majd gyorsan összedobtuk az esti műsor sorrendjét. Mire végeztünk, addigra lett háromnegyed 9. 9-kor kezdünk. Nagy rohangálás, Peti tusolni megy, Máté borotválkozik. És ez volt a baj. Mi már lenn voltunk Balázzsal, Máté csak nem jön. Felmentem megnézni. Máté a nagy sietségben megvágta magát a borotvával olyannyira, hogy fél 10-kor végül feladtuk a vérzéselállításdit, és leragasztottuk egy sebtapasszal. Pedig próbálkoztunk sóval, jéggel, még Ghodratot is felhívtuk, de semmi nem segített. Beragasztva már le tudott jönni zenélni. Gondoltuk, hogy odarajzolunk valami bajszot, hogy ne látszon, de végül ez elmaradt. :) Annyira nem látszott amúgy. Manoj nagyon rendes volt, nem hajtott minket, inkább csak megértően vigyorgott.
Az esti zenélés jó volt. Voltak tapsolós-zenehallgatós vendégek, meg az itteni magyarok levlistájára küldtünk meghívót, így jött egy magyar lány, aki amúgy épp a dubaji rövidpájás úszó VB-t szervezi. Sokat dolgozott hotelekben, vannak kontaktjai, nekünk is jól jöhet.
Zene után kis éjszakai távbeszélgetés az otthonmaradottakkal, aztán irány az ágy! Máté reggel még megfejelte az estit azzal, hogy az automata pirítóba egy vastagabb szeletet rakott be, ami rendre be is ragadt, majd lángolni kezdett. Ez van akkor, ha az embernek nincsenek gondjai. Csinál magának. Majd beleszokunk a jólétbe lassan.
Mire végeztem a feltöltéssel, addigra elmúlott 8 óra. Gyorsan felszaladtam, átírtam a leszedett kottákat magamnak, majd gyorsan összedobtuk az esti műsor sorrendjét. Mire végeztünk, addigra lett háromnegyed 9. 9-kor kezdünk. Nagy rohangálás, Peti tusolni megy, Máté borotválkozik. És ez volt a baj. Mi már lenn voltunk Balázzsal, Máté csak nem jön. Felmentem megnézni. Máté a nagy sietségben megvágta magát a borotvával olyannyira, hogy fél 10-kor végül feladtuk a vérzéselállításdit, és leragasztottuk egy sebtapasszal. Pedig próbálkoztunk sóval, jéggel, még Ghodratot is felhívtuk, de semmi nem segített. Beragasztva már le tudott jönni zenélni. Gondoltuk, hogy odarajzolunk valami bajszot, hogy ne látszon, de végül ez elmaradt. :) Annyira nem látszott amúgy. Manoj nagyon rendes volt, nem hajtott minket, inkább csak megértően vigyorgott.
Az esti zenélés jó volt. Voltak tapsolós-zenehallgatós vendégek, meg az itteni magyarok levlistájára küldtünk meghívót, így jött egy magyar lány, aki amúgy épp a dubaji rövidpájás úszó VB-t szervezi. Sokat dolgozott hotelekben, vannak kontaktjai, nekünk is jól jöhet.
Zene után kis éjszakai távbeszélgetés az otthonmaradottakkal, aztán irány az ágy! Máté reggel még megfejelte az estit azzal, hogy az automata pirítóba egy vastagabb szeletet rakott be, ami rendre be is ragadt, majd lángolni kezdett. Ez van akkor, ha az embernek nincsenek gondjai. Csinál magának. Majd beleszokunk a jólétbe lassan.
2010. október 25., hétfő
39 - Dubajkodás 11
Sajnos a tyúb nem engedett be, úgyhogy marad a Videa. A lényegen nem változtat.
szólj hozzá: Lakáskutlúra
szólj hozzá: Lakáskutlúra
38 - Dubajkodás 10
Tegnap kicsit mélyponton voltunk. Mármint zeneileg. Az elején le se tojtak minket, ami amúgy normális, hiszen ez vendéglátózás. De azért zavart kicsit. Később azért beindult a dolog, egy német vendég még egy üveg bort is küldött nekünk, meg a helyiek is nagyon mosolyogtak. A vezetőség amúgy azon agyal, hogy hogyan lehetne kirakni minket a többi hangfalra is. Mi már kitaláltuk a megoldást, de itt minden lassan történik meg. Pl. tegnap előtt beadtuk a szennyest, hogy másnapra meglegyen. Ma kaptuk meg úgy, hogy szólni kellett. Kb. 800 fokban moshatnak, mert az XL-es pólóimból S-es lett, de üsse kő.
Voltunk ma megint metrózni, mert azt hallottuk, hogy van az Ibn Batutta Mall-ban még egy hangszerüzlet, amit múltkor nem láttunk. Az infó tévesnek bizonyult, de a már ismert boltban kaptunk 16-os jazzbőrt az állótomra. Meg persze vettünk ezt-azt, pzs-t, fogkrémet, kábeleket, ami kell. Amúgy ez a bevásárló központ irgalmatlan nagy! Ibn Batuttáról, a nagy utazóról nevezték el, és minden nagyobb egység azoknak a földrajzi helyeknek a jellegzetességeit viselik, ahol ő megfordult életében. Elég bizarr hely. Múzeum-pláza...
Visszafele egyel korábban szálltunk le a metróról, így találtunk egy sokkal kellemesebb sétaútvonalat a szállodáig. Maszek kis paloták között mászkáltunk, meg helyi macskákat fotóztunk. A helyi macsekok egyébként mások. Az a tipikus keleti fajta. Keskenyebb fej, vágottabb szem, rekedtebb hang. Mondjuk ezek kb. csöves macskák voltak, az egyik egy kukából bámult ránk.
Megvan a legjobb kaja, amit itt ehetünk! A lazannya az olasz kajáldában. Eddig ez a legehetőbb. Félreértés ne essék, az összes kaja príma, de ez nagyon príma. Eddig, mert mindent még nem kóstoltunk meg. Ráérünk.
Voltunk ma megint metrózni, mert azt hallottuk, hogy van az Ibn Batutta Mall-ban még egy hangszerüzlet, amit múltkor nem láttunk. Az infó tévesnek bizonyult, de a már ismert boltban kaptunk 16-os jazzbőrt az állótomra. Meg persze vettünk ezt-azt, pzs-t, fogkrémet, kábeleket, ami kell. Amúgy ez a bevásárló központ irgalmatlan nagy! Ibn Batuttáról, a nagy utazóról nevezték el, és minden nagyobb egység azoknak a földrajzi helyeknek a jellegzetességeit viselik, ahol ő megfordult életében. Elég bizarr hely. Múzeum-pláza...
Visszafele egyel korábban szálltunk le a metróról, így találtunk egy sokkal kellemesebb sétaútvonalat a szállodáig. Maszek kis paloták között mászkáltunk, meg helyi macskákat fotóztunk. A helyi macsekok egyébként mások. Az a tipikus keleti fajta. Keskenyebb fej, vágottabb szem, rekedtebb hang. Mondjuk ezek kb. csöves macskák voltak, az egyik egy kukából bámult ránk.
Megvan a legjobb kaja, amit itt ehetünk! A lazannya az olasz kajáldában. Eddig ez a legehetőbb. Félreértés ne essék, az összes kaja príma, de ez nagyon príma. Eddig, mert mindent még nem kóstoltunk meg. Ráérünk.
2010. október 24., vasárnap
37 - Dubajkodás 09
Sajnos ez még telefonnal lett felvéve és a tyúb is randít rajta kicsit, de a lényeg így is látszik. Lesz még!
2010. október 23., szombat
36 - Dubajkodás 08
A második zenélés már kicsit közelebb állt ahhoz, ahogy én azt elképzelem. Persze ehhez nagy segítség volt Tibiék jelenléte. Ő a korábban emlegetett informatikus. Eljöttek és nagyon jól érezték magukat. Tibi mesélt nekünk a helyi állapotokról. A lényeg az, hogy ha valamihez értesz, és idejössz, akkor hamar megtalálod a helyed.
A jazznek itt nincs nagy kultúrája. Ez látszik a hangszerüzletek kínálatában is. Ha lenne jazz, lenne jazzdob is. Mondjuk amit vettünk, végül nem szól rosszul. Balázs egészen megszerette. Még a bőgő kehes kissé, mert nem szól igazán jól a hangfalakból. Jobb lenne egy kis kombó lenn a földön. Majd veszek egyet szerintem. Vannak olcsók.
Visszatérve a zenélésre Balázs kitalálta tegnap, hogy közelítsünk kicsit a popzene irányába. Megcsináltuk a Yesterday-t,meg a Smooth operatort egész jól. Persze jó jazzes lett, de tetszett a népeknek. Máté nem egy nagy popzene rajongó, így a jutyúbról hallgatta le a dolgokat, meg gyorsan lekottázta. Össze se próbáltuk, de nagyon jól sikerült, főleg a Yesterday. Amúgy a kocsma neve is Yesterday Pub, szóval kicsit benyaltunk...
Tök jól lehet figyelni, hogy mire hogyan reagál a közönség. Lassan be fog állni egy jó repertoár szerintem. Jó lesz ez. Tibi is mondta, hogy csak lazán. Jók vagyunk erre a helyre, még túl jók is. Ez a városrész, ahol a hotel van, nem a legfelkapottabb környék. Van innen még felfelé hálistennek. Remélem lesz is.
Balázs töltött fel képeket fészbúkra:
2010. október 22., péntek
35 - Dubajkodás 07
Itt vagyunk a magyarokkal. Október 23-t ülünk épp. Mindjárt lesz Himnusz, meg Szózat, meg Székely himnusz. A Creek Golf Clubban vagyunk, ami nagyon repi hely. Valami 75000 dirham az éves bérlet. Számolja ki, aki akarja, én most lusta vagyok. Be kell szorozni 55-tel.
Lakik itt kb 500 magyar. Elég összetartóak, márc. 15, aug. 20, okt. 23, ezeket megülik mindig. Minket Zsuzsa néni hívott meg, akitől a zongorát kaptuk kölcsön. Vicces volt betoppanni Dubaiban egy fullos gazdag helyen a sok magyar közé. És a legviccesebb az, hogy nem érzem magyam Magyarországon. Nincs az a fanyar valami a levegőben, az a „balsorsakitrégentép” hangulat, mint otthon szokott lenni ilyenkor. Mindenki nyugodt, mindenki biztonságban érzi magát, és mindenki barátságos.
Ja, taxival jöttünk ide. Jöttünk jó sokat, de kb. annyiba került, mint Pécsett a kiszállási díj...
Egy asztalnál ültünk egy informatikus emberrel és a családjával. 4 éve jöttek ide 10 hónapra. Azóta itt vannak. Élvezik. Nincs hideg, a közbiztonság kiváló, nincs sárga csekk, nincs hivatali szarakodás és van meló, amit elég jól megfizetnek. Nagyon kedvesek.
Gyűjtögetjük a kapcsolatokat. Nem nehéz. Egy csomóan megigérték, hogy eljönnek meghallgatni minket. Akármi lehet. És remélem lesz is!
Épp most mondja Balázs, hogy mondjuk ami svédasztal volt a Gyugyi gyűjtemény megnyitóján (egy rakat pogácsa), az kutya füle lehetett ehhez képest, amiből most ettünk. Volt itt minden, de nem is sorolom, mert most kicsit lusta vagyok gépelni.
Na, megyek, iszok valamit.
Ja, mégegy: a dubaji metrót tavaly adták át. Másfél év alatt készült el a meglévő szakasz, ami kb. 140 km, és csúcsmodern. Csak összehasonlításképp mondom. Ugye... 2030-ra el fog érni Abu Dabiig.
Most már tényleg iszok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)