2010. január 30., szombat

22 - Reggel vicces lesz

Felhívott ma a kisfőnök, hogy már csak egy recepciós maradt a Kafkában, de ő is lázas beteg, be tudnám-e vállalni a mai éjszakát. Mondtam, persze, hiszen kell a meló.

Most jöttem be nemrég, de már előre vigyorgok. Egyrészt a spórolás miatt, ami a vezetőséget jellemzi, másrészt meg azért, mert emiatt a spórolás miatt nekem kell reggeliztetni a ház két vendégét, de nem ám úgy, hogy majd a konyhás elkészíti, és nekem csak ki kell vinni, hanem lehet, hogy rántottát kell csinálnom reggel, mert két vendégért nem hívják be a konyhást. Még jó, hogy tudok rántottát csinálni.

Még nem értek be a vendégek, de majd jól kikérdezem őket, és persze a lehetőségekhez mérten lebeszélem őket a rántottáról.

...

Nem sikerült lebeszélni őket a rántottáról. De legalább nem kelnek korán.

Ez is valami.