Manoj, a bár főnöke nagyon kedves ember. Az elején alig értettük, amit beszél, de már kezd ráállni a fülünk. Goából származik, tehát indiai. Innen az érthetetlen angolsága.
Egyik este mesélt magáról. Idejött melózni, gondolta, hogy egy év, aztán viszlát Dubaj. Összeismerkedett egy filippínó lánnyal, szerelembe estek, még egy év Dubajban. Összeházasodtak, jött a gyerek, még egy év Dubajban. Még egy gyerek, még egy év. Így már jóideje itt van, vezeti a bárt, és türelmesen megismétli, ha valamit nem értünk. Bár a főnökünk, de kölcsönös tisztelet van, meg kicsit baráti is a kapcsolatunk. Talán egyre inkább baráti, ahogy megismerjük egymást.
Sztorizott arról, hogy volt ő sportoló fiatal korában. Rúdugró volt, és tagja a válogatottnak odahaza. Vicces sztori, mert világ életében bambuszrúddal ugrott, ami nehezebb, de legalább nem hajlik olyan jól, mint a profi ugrórudak. Életében először versenyen találkozott rendes rúddal, kölcsön kellett kérnie, aztán bénázott is rendesen. Efféléket mesélget magáról.
Apropó sport! A bár tele van TV-vel. Bárhova nézel, mindenhol képernyők, és mindenhol sport megy és mindegyiken más adó. Legtöbbször foci, vagy krikett. Néha azon kapjuk magunkat, hogy zenélés közben is a képernyőt bámuljuk. Szörnyű! Mondjuk még mindig jobb, mint a hallban a helyi hírműsor a TV-n, mert az meg kész horror. Híradás címén egész nap hullákat, meggyötört embereket, háborúkat, nyomort mutogatnak, de olyan töményen, hogy felfordul az ember gyomra. És mindehhez legtöbbször kendőbe bugyolált fejű, de nagyon szépen kifestett nők a bemondók. Rettenet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése