Távol az otthontól, kicsit itthon vagyunk, de leginkább nem. Hallani olyan emberekről, akik szállodában laknak évekig. Oda költöznek, mert megtehetik, vagy a fene tudja miért. Pedig végső soron ez annyira nem jó. Persze, fényesre van nyalva a fenekünk, kétnaponta takarítanak, napi háromszori kaja, medence a tetőn, de cserébe kicsit kurtább a szabadság. Nem tudod belakni olyan frankón a szobádat, mert kétnaponta visszacsinálják sterilre. Nem hagyhatsz egy általad átlátható kupit az asztalon, mert rendberakják a dolgaidat. Nem beszélheted meg a szakáccsal, mint a családdal otthon, hogy mi legyen ebédre. Itt minden készen van, csak kérni kell belőle.
Na jó, nem siránkozok, csak kicsit felnagyítottam azokat a dolgokat, amiket amúgy elviselünk, mert emellett sok jó dolog is történik velünk. Például majd minden nap találkozunk magyarokkal. Tegnap is beesett egy abu dabii pár. Miattunk jöttek át, pedig már hajnal óta güriztek. Nagyon kedvesek voltak. Meg persze sokaknak tetszik a zenénk, már az utcára is ki lettünk plakátolva, hogy jöjjenek minél többen. Majdnem mindig van kis közönségünk is, szóval jó ez így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése