104 - A Nők

Pötyi hazajön hulla fáradtan. Utálja a csütörtököt, mert nagyon fárasztó. Egész nap pörgött a suliban, persze közben már benne van a holnapi utazás izgalma is. Kimerült. Nagyon.

És arról panaszkodik, hogy nem érzi jól magát, mert nem mosogatott el, mert én raktam be helyette a mosást, hogy nem tehette azt, ami a dolga. Hogy nem tehette azt, ami egy NŐ dolga. Nem ápolhatja, gondozhatja a kis fészket, amiben lakik a férfival. Ezt most azért írtam kis betűvel - azon kívül, hogy így kell írni - mert én meg szintén azon sopánkodom, hogy nem tehetem, ami a dolgom lenne. Hogy ezt a fészket fenntartom, hogy hozzákapcsolom a nagyvilág "energetikai körforgásához", csak hogy valami tudálékosat is leírjak.

DE - nagybetűvel, mert fontos dolog következik - a nő meg a férfi az egy. Azaz, ha Pötyinek dolgozni kell menni, akkor én takarítok, mosogatok, rakom be a mosást. A szerepek eltolódnak, de az egy egész mégis megvalósul. És ez a szép az egészben. Mert így egész.

És én minden egyes zokni mosógépbe rakásával a tiszteletemet fejezem ki. Ez egy szertartás, melynek során a Nők előtt hódolok.

Köszönöm Pöttyöm! És minden Nőnek köszönöm, hogy van a világon!

103 - Vészkendácsolás

A fogyasztói társadalom minden kínja és hátulütője, az értékmegtartó gondolkodás helyét felváltó pénzcsinálós nyomor, az emberek magántulajdonát pofátlanul megsarcoló rendszer, a természettől való eltávolodás és annak pofátlan kizsigerelése, a klasszikus értelemben vett, emberközeli esztétika lealacsonyítása, az ebből eredő lelki szegénység és értékrend-eltolódás, a hazugságokon és azokkal megfertőzött féligazságokon alapuló felsőbbrendűségek és alárendeltségek, az inkompetencia, a másra mutogatás, a feszültségek - teljesen hibás módon - erőszakkal, vagy további feszültséggel való megoldani akarása, a problémák eltemetése vagy felnagyítása, a média visszaélése a saját hatalmával, a szenny, amit közvetít emberi értékrend címén, a szembeszélbe hugyozás, amit a tenni akaró ember érez, mikor tennie kell valamit, a közöny, minden földi és nem földi bűn, a háborúk, az atombomba, az anyagyilkosok, a szomszéd, aki eteti a galambokat, az összes mesebéli főgonosz és annak segítői, és azok a részegek, akik kérés nélkül felkapják a bőgőmet, mert az milyen vicces, hogy ők most bőgőznek, valamint Romero zombijai és a hadi célokra kitenyésztett vírusok.

Na, ezek mind eszembe jutottak, mikor "A szükség nagy úr!" felkiáltással a nem színhelyesen kikevert festékkel lefújtam a teljesen átrohadt autóküszöböt, hogy hétfőn könnyebben menjen át a kocsim a műszaki vizsgán...