Először is BUÉK!!!
Ha már újév, akkor itt az ideje egy kis összegzésnek, ha már a második havi egyenlegértesítő kimaradt. Ugye.
Dubajt lehet szeretni. Jó randa, de nagyon érdekes. Pár négyzetkilométeres kerületekből áll, és mindegyik teljesen más világ. Ez itt például, ahol mi vagyunk, egy nagyrészt indiaiak által lakott rész, a hangulata, szaga is ennek megfelelő. Nem feltétlenül rossz, még olyan része is van, ahol szívesen ellaknék, ha csak erre futná. De innen pár kilométerre olyan puccos városrész van, hogy áll nem marad a helyén. A másik irányban meg a régi városrész, ami megint más a maga ódonságával. Olyan ez, mint egy béna, foltvarró szakkörös kislány első kezemunkája.
Dubaj nagyon éretlen. Itt vannak a helyiek, akik lassan 40 éve csak azt látják, de persze nagyon felfogni nem tudják, hogy nő ki a sok épület a sivatagból. Ahol kiskorukban még szamáron hordták a vizet, vagy törték be a tevéjüket, ott most böszme nagy autókon rohangálnak, vagy hangárnagy bevásárlóközpontokban vásárolnak. A helyiek úgy kaptak mérhetetlen gazdagságot, hogy nem nőttek fel a feladathoz. Itt van például Omar, aki majd minden este a kocsmában iszik, de már általában részegen is érkezik. Van valami munkája, meg tevefarmja, meg 41 lova, meg még a fene tudja, hogy mije. Pénze, az biztosan van. Múltkor odainvitált minket az asztalához, mert nagyon szereti a zenénket. Látszólag nem érti, amit hall, miért is értené, de valahogy élvezi hallgatni. Szóval odaültünk, meg csatlakozott hozzánk Vinod is, aki egy filmrendező Bombayból. Omar azzal indított, hogy kirendelt egy egész üveg whiskyt. A pia, ha kocsmában veszed, nagyon drága. Nagyon drága alatt azt kell érteni, hogy az az üveg whisky kb. 50000 Ft. Nagyrészt persze ő ivott belőle, de leginkább azért vette, hogy Vinodot leitassa, hogy aztán röhöghessen rajta. Másnap megígérte nekünk, hogy elvisz a tevefarmjára. Meg volt beszélve az időpont, mi vártuk is, de nem jött. Ez volt három napja. Tegnap este bejött a kocsmába, oda sem köszönt, csak rendelt egy sört, amit meg sem ivott, csak szemezett vele, aztán angolosan távozott. Vagy nagyon szégyellte magát, vagy a fene tudja, de úgy viselkedik, mint egy tizenéves minálunk. És itt mindenki olyan, mint egy gyerek. Az indiaiak kb. 3 évesek, a filippínók talán vannak 10 esztendősek is, az arabok meg kb. 14.
Omar nagyon szomorú azért, mert kihasználják az országát. Abba bele sem gondol, hogy ő nem is lenne ilyen jómódú, ha nem „használnák ki” a helyi adottságokat, aminek a nagyrésze csak egy felfújt lufi. Mert itt más nincs valójában, csak olaj, nagy területek, és olcsó munkaerő. A többi már csak díszlet. Dubajnak egyetlen előnye van, hogy pont félúton van Irán és India között, és ki lehet kötni hajóval. Ennyi.
Ami minket illet, vannak nagyon jó élményeink, emlékeink, sokkal több, mint a rossz. Látjuk a visszásságokat, de az is bebizonyosodott, hogy jó emberek mindenhol vannak. És ami a legérdekesebb, hogy így távolról az otthon is kicsit más képet mutat. Akarva-akaratlanul átveszi az ember az itteni hozzáállást, habitust, mert ugye így könnyebb létezni, és ebben a hozzáállásban sok olyan dolog van, ami az otthoniból hiányzik. Néha nagyon hiányzik. Erről szívesen beszélgetek élőszóban akárkivel majd otthon, de itt most nem szánok rá több sort.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése