Már "derékig ért a víz" a Kafkában, úgyhogy nem szaroztam, leléptem. Nem én vagyok a kapitány. A kapitány nincs is a hajón. A partról kajabál nagy erőkkel, hogy mit hogyan, pedig nem is ért a tengerhez. A kapitány csak a zsebét nézi. A felbérelt kormányos már két hete fel akart mondani, minden reggel kiúszott a partra (mert csónak nincs a hajón), de a kapitány visszarugdosta a vízbe, mert nem volt rá kíváncsi. Aztán a minap meg ő hívta a kormányost, aki amúgy jó kormányos, és elmondta minden ócskaságnak, és kirúgta, megalázta. Az új kormányos eddig a gépházban dolgozott, tud kormányozni, de nagyon hánytató, ahogy csinálja.
És mindeközben süllyed a hajó, de senki sem törődik vele. A korlát még a víz felett van, így fogtam magam, belekapaszkodtam, elrugaszkodtam, és zsupsz, át a korláton! Most már a parton vagyok, szárítgatom magam a napon. Zsebemben a következő munkalevelek. Így most jó!
