Újra hétvége! Irány a látnivaló! A tennivaló után jól esik mindig. Esőt mondott hétvégére. Szombatra is, de végül csak nagyon borús volt, nem esett. Mármint szombaton...
Pötty kitalálta, hogy menjünk el Versailles-ba. Na, meg a kastélyba megnézni XIV. Lajosunk erős túlkapásait.
Útban befelé. Franciaországban ugye minden negyedik ember bevándorló. Párizsban van a legtöbb. Keresd a kakukktojást!
Pötty a vonatunk érkezését vizslatja átszálláskor. Jobb szélen tanakodó brit miszter (csíkosban) nem érti:
Már a vonaton megalapozzák a hangulatot:
És imhol!
Az ott lefelé mind a kert. Jól élhetnek itt a kertészek...
El tudom képzelni, ahogy Lajos mondja az asszonynak vonalzókkal, meg körzővel a hóna alatt, hogy "drágám, kimegyek füvet nyírni!"
Tele van az egész kis rejtett udvarocskákkal. Ez itt a létrehozása óta változatlan formában áll. Laza majd 400 éve...
Hülye formájú bokrok minisztériuma:
Az egész kert alatt 30 kilométernyi csőhálózat van, ami állítólag még az eredeti ólomcsövekből áll. Ezek szállítják a vizet a több, mint 30 medencébe, szökőkútba. Ebbe ment tönkre Franciaország, hogy Lajosunk egész nap folyatta a vizet.
Az egész kert, ahol csak lehet formára van vágva. Mert csak úgy az nem jó. Persze vannak vadregényes részek is, ahol biztos az ifjak bujkáltak, ha kellett. Ugye. Kell az a vidéki romantika!
Hogy itt mekkora rumli van!
Bár ez a képen nem látszik, de a távolabb lévő tavon evezősök szoktak gyakorlatozni, akkora.
Ebben az egész kertben minden André Le Notre mérnök úr tehetségét dicséri. Ő volt Lajosunk udvari tervezője. Sok más párizsi parkocskát is ő vetett papírra.
Egy "kis" udvarocska.
Ilyen folyosók vezetnek mindenfelé az udvarocskák között. A nyáron vágtam én is sövényt, de ezt nem vállalnám...
Ez egy kedves udvar. Falécekből épült árkád vezet körbe, ami be van futtatva növényekkel. Nagyon hangulatos! Ez a bejárata, naná, hogy egy diadalív!
Ez pedig belülről:
Amfora formájú bokor. Nem normálisak ezek, én mondom.
És persze "dízájnfelhők", mintha ezt is Le Notre tervezte volna:
És itt van Lajosunk személyesen, bronzba öntve. A kiskert büszke tulajdonosa:
A pecó sem kicsi, és a parkban is van még pár kastély. Lajos ide gyűjtötte az összes nemest családostul, udvartartástul, hogy szem előtt legyenek. Azért ez sem normális.
Kicsit bohóckodtunk az egyik sétányon kiállított táblákkal:
A végén még megnéztük a fő attrakciót, ami a legnagyobb szökőkút zenére való működését jelenti. A zene szép volt, meg a szökőkút is, csak a porlasztott vizet ránk fújta néha a szél, így éreztük, hogy mennyire poshadt. Frankón büdös volt.
Utána kerestünk egy kávézót. Rájöttünk, hogy a Starbucks itt olcsóbb, mint más kávézók. Fura ezt otthonról hallani mi?
És ezzel vége is lett a délutánnak, hazamentünk, főztünk egy jó tejszínes tésztát, néztünk egy filmet, aztán aludtunk.
De vissza volt még a vasárnap! Amikor is esett az eső, így múzeumba mentünk. Már az elején kinéztük a várostörténeti múzeumot. Most jött el az ideje, hogy meglátogassuk.
Nyirkos idő:
Szép régi metró megálló:
Párizs esőben is szép! A fél autók valójában egészek. A telefon látta csak így.
Kávézás. Csészéink között a helyi bolond néni:
És ez már a múzeum. Régi cégérekkel indul, de aztán nagy csalódás. Vártam volna sok makettet, alaprajzokat, de nagyrészt csak arcképeket aggattak a falra. Ez a szoba azért érdekes nagyon!
Pl. itt van ez a kéz. Ez egy pékséget hivatott hirdetni a 18. században. Konkrétan ez a pék keze, akinek valamilyen betegség folytán nőtt ez a nagy daganat a hüvelykjére. Levetette róla a negatívot, majd kiöntette bronzból. Ez lógott kinn cégér gyanánt. Elég bizarr...
Volt még egy szoba, ahol jó dolgok voltak. Ezek egy bizonyos Jean-Pierre Dantan szobrász karikatúrái a 19. század nagy alakjairól. Több, mint 800 készült ezekből a keze alatt.
Ő valami híres bőgős, de én nem ismerem...
Ő viszont Dragonetti. Tőle játszottam is darabot:
Liszt Ferenc. Zseniális! Egy nagy lobogó haj!
Liszt Ferenc másképp:
A jó öreg Rossini:
Berlioz:
Ennél többet nem is érdemel ez a múzeum. Inkább sétáltunk még egy kicsit a környéken:
Otthon ittunk egy finom teát, filmeztünk. Eltöltöttük nyugiban ezt az esős délutánt. Aztán korán lefeküdtünk, mert Pötyi ment reggel dolgozni. Én meg szolidarítottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése