120 - A munkárúl

Most, hogy már a második hetemet taposom az aktív gyorséttermi munka padozatán, nyugodt szívvel számolhatok be a rutinszerűvé vált dolgokról és egyebekről.

Például, hogy minden munkanap eligazítással kezdődik. Az előző nap tanulságai alapján új parancsokat osztogatnak, mondják az előző napi bevételt, stb. Aztán mindenki megy a dolgára. Egy nagy táblán van kiírva, hogy aznap kit hova osztottak be. Az én nevem vagy valamelyik asztalrengetegnél szokott szerepelni, vagy a tálcamosónál.

A tálcamosás a kedvencem, ugyanis ott tudok a saját ritmusom szerint dolgozni, valamint kellően monoton ahhoz, hogy ne kelljen gondolkodni, csak csinálni. Jókat szoktam fejben gyakorolni, vagy csak kikapcsolom az agyam, és élvezem a semmit. Az is jó.

Ez a gép, így néz ki. Ezen az oldalon mennek be a retkes tálcák. Benn 80 fokos, mosószeres fürdő várja őket. Szépen megtisztulnak benne, hogy a kedves vendég tiszta szemetet ehessen róluk.

Az asztaltakarítás is hasonlóan monoton tud lenni, ha a tömeg is úgy akarja. Ha úgy jön ki, akkor itt is van egy jó ritmus, csak egy sokszáz fős tömegnél ez nagyon változékony. Mármint, hogy mennyire egyenletesen jönnek, majd távoznak, milyen gyorsan esznek, mekkora dzsuvát hagynak maguk után, otthagyják-e a szemetet az asztalon, stb. Szóval sok összetevős dolog ez, de rá lehet érezni. Pl., ha az átlagosnál hangosabb a tömeg, akkor tudható, hogy sok a spanyol. Ilyenkor fel kell kötni a gatyát, mert az összes asztalt összevissza tologatják, nagy mocskot hagynak maguk után, nem viszik el a kukáig a tálcát, hanem otthagyják az asztalon, de úgy, hogy minden össze van kenve mindennel. Nem szép tőlük. 

A fő feladat az asztaltörölgetés mellett a kukák folyamatos figyelése. Ha megtelik, ki kell cserélni a zsákot. A teli zsákkal meg ki kell szaladni a konténerhez. Ez néha nagyon izzasztó. Pl. pont ma történt az, hogy fenn a teraszon törölgettem. Percek alatt tele lett emberrel, majd mindenki sokáig evett. Nem tudom, hogy összebeszéltek-e, de egyszerre kezdtek el jönni a kukák felé. Ilyen még nem volt. Nem győztük cserélgetni a zsákot. Izzadtunk.

A kedvencem az, aki nem találja a bejáratot a kukán, majd ezért hagyja a tetején a maradékát. 

Na, meg a kollégák is sokfélék. Remek teret ad egy jó magyaros (és egyáltalán nem mérvadó) általánosítgatásra egy efféle munkahely. Pl. a négerek nem precízek. De ez igazából csak egy kövér hölgy kollégára igaz, aki sosem rakja bele a kukába rendesen a zsákot, aztán utána könyékig turkálok a szemétben, hogy ki tudjam szedni. Ugyanez igaz egy brit lánykára is, aki bár hófehér, de ugyancsak kövér. Lehet, hogy testsúly szerint kéne általánosítanom inkább...

 Ma annyi volt a spanyol vendég, és annyira nagy ívben letojták, hogy köpöm ki a belemet a sok tálcacipelésben, hogy enyhén rámjött a vendégundor. Amikor az asztalon tocsogó vastag kecsapból cuppantom ki a kólával átáztatott hamburgeres papírdobozt, és közben azt látom, hogy egy félliteres papírpohár teljes és ragadós tartalma szétloccsan a padlón, hogy péppé áztasson egy már korábban odaejtett adag sültkrumplit, akkor nehéz nem utálni az amúgy jókedvű, de mérhetetlenül parasztul viselkedő vendégeket. Tisztelet a kivételnek, van abból is hál'istennek.

Az alábbi kép egy gyenge illusztráció. Az is előfordul, hogy szinte semmi sincs a tálcán, minden körülötte, a fele a földön. Egy 10 fős család után öröm takarítani!

Ha közeleg a nap vége, akkor zárni kezdünk. A vendégek is kopnak szépen, ahova már nem ülnek, ott törlünk még egy utolsót, majd lassan elkezdjük felpakolni a székeket, hogy tudjunk alatta söpörni. Ha minden szék fenn van, kisöprünk, majd a kukákat is kitisztítjuk. Semmi extra, csak kitörölgetjük a bedobó nyílásnál, ennyi. Ezzel jó idő elmegy. A hely 7-kor zár, mi 8:30-kor végzünk. Ma egyedül zártam a teraszt. A képen nem látszik, de mögöttem is van pár asztal még. Elvoltam vele. 

Megy az idő gyorsan, holnap már megint szerda, aztán lassan itt a hétvége! Szombat vasárnap megint mindkettőnknek szünet! Már készül a terv, hogy most majd hova megyünk. Van még mit nézni Párizsban.