151 - Valami lesz

Túl egy csodás hétvégén Pöttyömmel (mert itt volt nálam Budapesten), elmélázok a következő idők dolgain. Bár most egy nyugisabb hét következik, de unatkozni nem fogok. Ha a kezem is engedi (most éppen kicsit jobban fájdogál), akkor sok zenélésben lesz részem.

Van ez a musical például. Már mennek a próbák, bár még csak éneklésileg. Színpadi mozgással együtt még nem néztünk semmit. A bemutató el lett tolva egy hónappal, így több időnk lesz dolgozni, de még így is azt érzem, hogy nem leszünk készen. Mondjuk minden eddigi színházi munkámban ezt éreztem az elején, aztán mégis minden összeállt mindig.

No, meg újra elkezdtünk próbálni a Tumba y Quemával. Kolumbiai zene, nagyon jó velük lüktetni. Ez egy 10 éve sikeresen futó zenekar, de tavaly sajnos meghalt a vezetőjük, kihagytak sok időt. Most, hogy újra zenélnek, én lettem a basszeros. Új kihívás, új kollégák, remek zene!

Jacob hazament "ámmmerikába", így dobos nélkül maradt a Gsus banda. Holnap próbálunk ki egy új srácot, aki állítólag nagyon ügyes. Lekádereztem, jókat hallottam felőle, nagy reményeim vannak.

Számos jazz formációim mellett alakul egy új, immáron már olyan zenekarokból való zenészekből, akikkel amúgy is játszom. És kezdem azt érezni, hogy egy kör tagja vagyok itt Budapesten. Ez egyben jó és kevésbé jó, de mindenek felett tanulságos. Ugyanis az törvényszerű, hogy az ember idővel megtalálja a hasonszőrű társakat magának, akikkel a legjobb együtt alkotni. Kialakul egy klikk. Viszont vannak más körök, klikkek, amikben nagyon jó zenészek vannak, de mégsincs nagy átjárás. Helyette előítéletek vannak, vélemények és területi harcok a túlélésért. Erre mondhatnánk azt, hogy nagyon magyar.

Pedig együtt könnyebb lenne. Főleg itt, ebben a jazz zenének szűkös, kicsi nagyvárosban, ahol a lakossághoz mérten nagyon sok a jó zenész. Gondolok itt egy jó szakszervezetre, egy nem maguk felé hajló kezű jazz-szövetségre. Gondolok egy olyan összefogásra, amiből megszülethetne Budapest sajátos zenéje az unalomig puffogtatott bebop és az amerikában 5 évvel ezelőtt divatos trendek másolása helyett. Egy brand, ami el tudná tartani azokat, akik azt éltetik.

Utópisztikusnak hat, de az a legszebb, hogy valami mégis történik. Bár nem összefogottan és szervezetten, de valami mocorog. Ha más nem, a próbatermekben.

127 - Szottyos múltban turkálás

Újra hétvége! Irány a látnivaló! A tennivaló után jól esik mindig. Esőt mondott hétvégére. Szombatra is, de végül csak nagyon borús volt, nem esett. Mármint szombaton...

Pötty kitalálta, hogy menjünk el Versailles-ba. Na, meg a kastélyba megnézni XIV. Lajosunk erős túlkapásait.

Útban befelé. Franciaországban ugye minden negyedik ember bevándorló. Párizsban van a legtöbb. Keresd a kakukktojást!

Pötty a vonatunk érkezését vizslatja átszálláskor. Jobb szélen tanakodó brit miszter (csíkosban) nem érti:

Már a vonaton megalapozzák a hangulatot:

És imhol!

 Most épp csukva van az aranykapu, úgyhogy nem bújtunk rajta. Meg nem is ott kell bemenni az épületbe. Meg nem is terveztünk bemenni. Mentünk körbe kertet nézni. Szombaton mennek a szökőkutak és rejtett hangszórókból korabeli zenék szólnak. Nagyon hangulatos! És óriási! És elég perverz...

Az ott lefelé mind a kert. Jól élhetnek itt a kertészek...

El tudom képzelni, ahogy Lajos mondja az asszonynak vonalzókkal, meg körzővel a hóna alatt, hogy "drágám, kimegyek füvet nyírni!"

Tele van az egész kis rejtett udvarocskákkal. Ez itt a létrehozása óta változatlan formában áll. Laza majd 400 éve...

Hülye formájú bokrok minisztériuma:

Az egész kert alatt 30 kilométernyi csőhálózat van, ami állítólag még az eredeti ólomcsövekből áll. Ezek szállítják a vizet a több, mint 30 medencébe, szökőkútba. Ebbe ment tönkre Franciaország, hogy Lajosunk egész nap folyatta a vizet.

Az egész kert, ahol csak lehet formára van vágva. Mert csak úgy az nem jó. Persze vannak vadregényes részek is, ahol biztos az ifjak bujkáltak, ha kellett. Ugye. Kell az a vidéki romantika!

Hogy itt mekkora rumli van!

Bár ez a képen nem látszik, de a távolabb lévő tavon evezősök szoktak gyakorlatozni, akkora.

Ebben az egész kertben minden André Le Notre mérnök úr tehetségét dicséri. Ő volt Lajosunk udvari tervezője. Sok más párizsi parkocskát is ő vetett papírra.

Egy "kis" udvarocska. 

Ilyen folyosók vezetnek mindenfelé az udvarocskák között. A nyáron vágtam én is sövényt, de ezt nem vállalnám...

Ez egy kedves udvar. Falécekből épült árkád vezet körbe, ami be van futtatva növényekkel. Nagyon hangulatos! Ez a bejárata, naná, hogy egy diadalív!

Ez pedig belülről:

Amfora formájú bokor. Nem normálisak ezek, én mondom.

És persze "dízájnfelhők", mintha ezt is Le Notre tervezte volna:

És itt van Lajosunk személyesen, bronzba öntve. A kiskert büszke tulajdonosa:

A pecó sem kicsi, és a parkban is van még pár kastély. Lajos ide gyűjtötte az összes nemest családostul, udvartartástul, hogy szem előtt legyenek. Azért ez sem normális.

Kicsit bohóckodtunk az egyik sétányon kiállított táblákkal:

A végén még megnéztük a fő attrakciót, ami a legnagyobb szökőkút zenére való működését jelenti. A zene szép volt, meg a szökőkút is, csak a porlasztott vizet ránk fújta néha a szél, így éreztük, hogy mennyire poshadt. Frankón büdös volt.
Utána kerestünk egy kávézót. Rájöttünk, hogy a Starbucks itt olcsóbb, mint más kávézók. Fura ezt otthonról hallani mi?

És ezzel vége is lett a délutánnak, hazamentünk, főztünk egy jó tejszínes tésztát, néztünk egy filmet, aztán aludtunk.

De vissza volt még a vasárnap! Amikor is esett az eső, így múzeumba mentünk. Már az elején kinéztük a várostörténeti múzeumot. Most jött el az ideje, hogy meglátogassuk.

Nyirkos idő:

Szép régi metró megálló:

Párizs esőben is szép! A fél autók valójában egészek. A telefon látta csak így.

Kávézás. Csészéink között a helyi bolond néni:

És ez már a múzeum. Régi cégérekkel indul, de aztán nagy csalódás. Vártam volna sok makettet, alaprajzokat, de nagyrészt csak arcképeket aggattak a falra. Ez a szoba azért érdekes nagyon!

Pl. itt van ez a kéz. Ez egy pékséget hivatott hirdetni a 18. században. Konkrétan ez a pék keze, akinek valamilyen betegség folytán nőtt ez a nagy daganat a hüvelykjére. Levetette róla a negatívot, majd kiöntette bronzból. Ez lógott kinn cégér gyanánt. Elég bizarr...

Volt még egy szoba, ahol jó dolgok voltak. Ezek egy bizonyos Jean-Pierre Dantan szobrász karikatúrái a 19. század nagy alakjairól. Több, mint 800 készült ezekből a keze alatt.

Ő valami híres bőgős, de én nem ismerem...

Ő viszont Dragonetti. Tőle játszottam is darabot:

Liszt Ferenc. Zseniális! Egy nagy lobogó haj!

Liszt Ferenc másképp:

A jó öreg Rossini:

Berlioz:

Ennél többet nem is érdemel ez a múzeum. Inkább sétáltunk még egy kicsit a környéken:

Annyira szottyos volt az idő, meg Pötyi cipője is beázott, hogy elindultunk haza. A metró felé ezt még lekaptam. Egy jazz fesztivál plakátja:

 És róla a lényeg:

Otthon ittunk egy finom teát, filmeztünk. Eltöltöttük nyugiban ezt az esős délutánt. Aztán korán lefeküdtünk, mert Pötyi ment reggel dolgozni. Én meg szolidarítottam.