Még van egy kis időm az indulásig, úgyhogy beszámolok az első teljes munkanapomról.
Végül olyan munkát kaptam, amire vágytam.
Kellően monoton: a kajálda adott területén körbejárom az asztalokat, és egy fertőtlenítős ruhával letörlöm az asztalokat. Bár ez nem lenne a dolgom, de a spanyolok után elviszem az otthagyott szemetet a kukába (és tényleg csak a spanyolok hagyják ott, de úgy, hogy minden össze van kenve minden létező gyorskajáldás trutyival). Időközönként belesek a kukába, hogy megtelt-e már. Ha igen, akkor kiveszem a zsákot, ami húzza maga után a következőt, tehát nem kell vele sokat vacakolni. A teli zsákot kiviszem hátra a konténerbe, ami ha megtelt, akkor viszem a tömörítőbe (kukásautó "fíling").
Ez a meló megy sokáig, aztán ha zár a hely (még két hétig zárásig vagyok), akkor utána takarítás van. Minden asztalt letörlök, a székeket felrakom rájuk, majd kisöprök alatta. Ez a kedvencem, mert egy tök üres csarnokban vagyok szinte egyedül. Egy egész délutános tömeg után jól esik. Ja, meg egy slaggal ki kell csapatni a konténereket, de az is inkább üdítő, mint lelombozó. Szóval lehet jókat gondolkodni közben a semmiről.
Kellően önálló: nagyon ritkán futok össze főnökkel, kollégával. Tudom, hogy mi a dolgom, ők is látják, hogy csinálom szépen. A magam ura vagyok, nincs rajtam nyomás. Ez volt a másik kritérium, amit vártam ettől a melótól. Teljesült.
Kellően személyes: nincs sok kommunikáció. A vendégek néha megkérdik, hogy hol a slozi, aztán ennyi. Tegnap beszélgettem egy brit apukával kicsit, de az jól is esett. Szóval senki sem piszkál bele a munkaterápiás folyamat nyugalmába.
Tegnap amúgy Zita korábban ment dolgozni, mint én, de később engedték ki ebédelni. Így tök véletlenül együtt ebédeltünk. Nagyon örültünk egymásnak!
Ja, és tegnap egy norvég anyukának halásztuk ki a telefonját a kukából. Nagyon hálás volt!
Lassan mennem kell, kezdődik a meló.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése