2013. augusztus 11., vasárnap

118 - Újra Párizsban

Újabb képes beszámoló, mivel tegnap megint bementünk Párizsba. Egérfül-fotósopp-implantátumokat megint lehagytam. Lusta vagyok.

Na, szóval akkor!
Ismét jól kialudtuk magunkat. Igazi kirándulós időre ébredtünk, azaz se nem túl napos, se nem túl felhős. Hőmérséklet ideális. Kis reggeli, aztán uccu neki!

Ez a buszmegálló minden munkanapunk fontos állomása, de most nem a parkba megyünk. Végre!

Pötty boldogan várja a metrót a Les Halles állomáson.


Én is.


A metróból feljövet ez fogadott minket a St. Germain-des-Prés-n. Remek utcai dixieland!


Pötty irodalmi tanulmányaira emlékezvén, boldogan konstatálta eme tábla létezését.


Ebben a kocsmában szédítette magát Picasso, meg a haverok. Az akkor ott tanyázó magyar értelmiség Demagógnak hívta.


Egy közepesen rossz kávé egy jó helyen. 60-as évek francia slágerei szóltak a rádióból.


Ez már a latin negyed. Tele van antikváriumokkal. Mindegyik más témájú könyvekkel foglalkozik. Hosszú sorok kígyóznak előttük, ugyanis készpénzért vásárolnak könyvet. A sok csóró diák meg éhes, amit kiolvasott, eladja.


A latin negyed "bejárata". Ide szökött be az ősz. Jobb alsó sarokban Pötty.


Ebben a pici eldugott zsebszínházban 1957 óta folyamatosan adják Ionesco Kopasz énekesnőjét, meg a Leckét (vagy más fordításban Különóra).


Jazz club a kommerszebbek közül.


Gyönyörű, szecessziós ornamentika egy hausmann-ház homlokzatán.


Hesszelés a Luxemburg kertben. Almás trutyi frissítőnek. Közben a kellő ismeretek megszerzése a szakirodalomból. Ez az orbitális nagy kert, meg a hozzá tartozó vityilló (most a szenátus épülete) Medici Mária számára épült, de volt a forradalom idején börtön, na meg a nácik is ide rendezkedtek be. Mindenki a maga módján gigantomán. Én megelégednék egy vidéki kis házikóval is. Csak semmi kockafa. 


Végre sikerült rendes hesszelős széket szerezni!



Heh, nyertem a lottón vazzeg!


A Sorbonne tér.


Ezt csak úgy, mert zseniális.


Köszi a tippet Zsuskáéknak! Ez az Párizsi Arab Intézet épülete. Egy nagy acélkocka az egész, de a homlokzata nagyon szép!


Ilyen panelekből áll az árnyékolás. 240 db összesen. Ha nagyon süt a nap, akkor a blendék becsukódnak.


Beengedtek minket. Belülről ilyen egy panel. Nagyon hightech.


Párizs panorámája az Arab Intézet tetejéről. "Dízájn felhők" mindenhol.


Mindenhol gyönyörű házak vannak. Találtunk egy ingatlanügynökséget, néztük az árakat. De inkább a házakat néztük mégis...


Egy szerencsésen félresikerült panorámakép. Részeg Párizs.


Ha már arab, akkor zsidó is legyen. Ez a zsidó negyed, nagyon szép kis hely. Sok jó üzlet, csinos utcácskák. És persze kóser falafel. Mi va' mi?!


A szecessziós zsinagóga egészen félelmetes épülete. Sajnos a telefonom érdekesebbnek tartotta a kék eget, így az alja sötét. De így még félelmetesebb.


Végezetül még egy adag almatrutyi a Szajna partján. Háttérben a Pont Neuf. A lábunk nagyon sajgott, sokat sétáltunk, kellett kicsit lógatni a hazaindulás előtt. 



Most befejezem, nemsoká megy a busz megint. Ma a Montmartre az uticél. Nagyon várom!

Folyt. köv.



















2 megjegyzés:

Unknown írta...

Hmmm... A "Les Deux Mégots" kapcsán a kocsma kifejezés kikéretik (magamnak meg talán másoknak is:)). Ez kérem szépen KÁVÉHÁZ! Irodalmi, filozófiai, művészeti, entellektüel. Pure "Rive Gauche" ( a párizsi "Bal part" hosszú ideje az értelmiség központja).

Zita Andok írta...

A fenti én voltam... Elnézést, hogy Peti nevében okoskodtam:)