127 - Szottyos múltban turkálás

Újra hétvége! Irány a látnivaló! A tennivaló után jól esik mindig. Esőt mondott hétvégére. Szombatra is, de végül csak nagyon borús volt, nem esett. Mármint szombaton...

Pötty kitalálta, hogy menjünk el Versailles-ba. Na, meg a kastélyba megnézni XIV. Lajosunk erős túlkapásait.

Útban befelé. Franciaországban ugye minden negyedik ember bevándorló. Párizsban van a legtöbb. Keresd a kakukktojást!

Pötty a vonatunk érkezését vizslatja átszálláskor. Jobb szélen tanakodó brit miszter (csíkosban) nem érti:

Már a vonaton megalapozzák a hangulatot:

És imhol!

 Most épp csukva van az aranykapu, úgyhogy nem bújtunk rajta. Meg nem is ott kell bemenni az épületbe. Meg nem is terveztünk bemenni. Mentünk körbe kertet nézni. Szombaton mennek a szökőkutak és rejtett hangszórókból korabeli zenék szólnak. Nagyon hangulatos! És óriási! És elég perverz...

Az ott lefelé mind a kert. Jól élhetnek itt a kertészek...

El tudom képzelni, ahogy Lajos mondja az asszonynak vonalzókkal, meg körzővel a hóna alatt, hogy "drágám, kimegyek füvet nyírni!"

Tele van az egész kis rejtett udvarocskákkal. Ez itt a létrehozása óta változatlan formában áll. Laza majd 400 éve...

Hülye formájú bokrok minisztériuma:

Az egész kert alatt 30 kilométernyi csőhálózat van, ami állítólag még az eredeti ólomcsövekből áll. Ezek szállítják a vizet a több, mint 30 medencébe, szökőkútba. Ebbe ment tönkre Franciaország, hogy Lajosunk egész nap folyatta a vizet.

Az egész kert, ahol csak lehet formára van vágva. Mert csak úgy az nem jó. Persze vannak vadregényes részek is, ahol biztos az ifjak bujkáltak, ha kellett. Ugye. Kell az a vidéki romantika!

Hogy itt mekkora rumli van!

Bár ez a képen nem látszik, de a távolabb lévő tavon evezősök szoktak gyakorlatozni, akkora.

Ebben az egész kertben minden André Le Notre mérnök úr tehetségét dicséri. Ő volt Lajosunk udvari tervezője. Sok más párizsi parkocskát is ő vetett papírra.

Egy "kis" udvarocska. 

Ilyen folyosók vezetnek mindenfelé az udvarocskák között. A nyáron vágtam én is sövényt, de ezt nem vállalnám...

Ez egy kedves udvar. Falécekből épült árkád vezet körbe, ami be van futtatva növényekkel. Nagyon hangulatos! Ez a bejárata, naná, hogy egy diadalív!

Ez pedig belülről:

Amfora formájú bokor. Nem normálisak ezek, én mondom.

És persze "dízájnfelhők", mintha ezt is Le Notre tervezte volna:

És itt van Lajosunk személyesen, bronzba öntve. A kiskert büszke tulajdonosa:

A pecó sem kicsi, és a parkban is van még pár kastély. Lajos ide gyűjtötte az összes nemest családostul, udvartartástul, hogy szem előtt legyenek. Azért ez sem normális.

Kicsit bohóckodtunk az egyik sétányon kiállított táblákkal:

A végén még megnéztük a fő attrakciót, ami a legnagyobb szökőkút zenére való működését jelenti. A zene szép volt, meg a szökőkút is, csak a porlasztott vizet ránk fújta néha a szél, így éreztük, hogy mennyire poshadt. Frankón büdös volt.
Utána kerestünk egy kávézót. Rájöttünk, hogy a Starbucks itt olcsóbb, mint más kávézók. Fura ezt otthonról hallani mi?

És ezzel vége is lett a délutánnak, hazamentünk, főztünk egy jó tejszínes tésztát, néztünk egy filmet, aztán aludtunk.

De vissza volt még a vasárnap! Amikor is esett az eső, így múzeumba mentünk. Már az elején kinéztük a várostörténeti múzeumot. Most jött el az ideje, hogy meglátogassuk.

Nyirkos idő:

Szép régi metró megálló:

Párizs esőben is szép! A fél autók valójában egészek. A telefon látta csak így.

Kávézás. Csészéink között a helyi bolond néni:

És ez már a múzeum. Régi cégérekkel indul, de aztán nagy csalódás. Vártam volna sok makettet, alaprajzokat, de nagyrészt csak arcképeket aggattak a falra. Ez a szoba azért érdekes nagyon!

Pl. itt van ez a kéz. Ez egy pékséget hivatott hirdetni a 18. században. Konkrétan ez a pék keze, akinek valamilyen betegség folytán nőtt ez a nagy daganat a hüvelykjére. Levetette róla a negatívot, majd kiöntette bronzból. Ez lógott kinn cégér gyanánt. Elég bizarr...

Volt még egy szoba, ahol jó dolgok voltak. Ezek egy bizonyos Jean-Pierre Dantan szobrász karikatúrái a 19. század nagy alakjairól. Több, mint 800 készült ezekből a keze alatt.

Ő valami híres bőgős, de én nem ismerem...

Ő viszont Dragonetti. Tőle játszottam is darabot:

Liszt Ferenc. Zseniális! Egy nagy lobogó haj!

Liszt Ferenc másképp:

A jó öreg Rossini:

Berlioz:

Ennél többet nem is érdemel ez a múzeum. Inkább sétáltunk még egy kicsit a környéken:

Annyira szottyos volt az idő, meg Pötyi cipője is beázott, hogy elindultunk haza. A metró felé ezt még lekaptam. Egy jazz fesztivál plakátja:

 És róla a lényeg:

Otthon ittunk egy finom teát, filmeztünk. Eltöltöttük nyugiban ezt az esős délutánt. Aztán korán lefeküdtünk, mert Pötyi ment reggel dolgozni. Én meg szolidarítottam.

124 - Zsiger, fény, csillogás - második rész

 Ahogy ígértem, imhol a folytatás, mert vasárnap is mentünk párizsozni. De sajnos eleinte az idő nem volt szép. Szürke volt az ég, de ennek köszönhetően múzeumozni mentünk, amit nem bántunk meg.

Ez itt a Val d'Europe RER megálló szürke ég alatt:

De minket a rossz idő nem keserített el, Pötyi épp lelkesen tervezi az aznapi túránkat:

Ez a Chatelet (satlé) megállóban készült. Ez Párizs legnagyobb metró és RER csomópontja. Egy kb. Pécs belváros méretű területen összevissza kanyarognak a járatok a föld alatt. Mint egy labirintus, olyan. Mert az is, csak jól ki van táblázva. Mi az RER-ről az 1-es metróra szálltunk át, az szerencsére csak 4 perc gyalog.

Efféle randa alagutak vannak benne. Ez éppen egy mozgójárdás megoldás. Ezért csak 4 perc.

Aztán meg is érkeztünk az első állomásunkhoz. Ez nem más, mint a Petit Palais (pöti pale):

Vele szemben a Grand Palais. (gran pale)

De mi a pötibe mentünk be, mert ott nagyon jó múzeum van. 

Nem hiszek a múzeumban fotózásban, hiszen igaziból jó látni, ami benne van. A fotó nem adja vissza azt az élményt. Tessék szépen eljönni Párizsba, és megnézni!

A Petit Palais úgy van berendezve, hogy félúton az udvarra juss, ahol van egy csodás kis kávézó, ami meglepően olcsó, de jó. Itt pihentünk egy kicsit, no meg kávéztunk.

Megpróbáltam megismételni a kávézós panorámát. Bár ez nem olyan hangulatos, de benne van az én fejem is. Ez már jobb Comandante Grande? Persze még próbálkozom, hogy hangulat is legyen. 

Jó volt ott ülni, lenyűgöző környezet!

Nem is írom le, hogy mi minden volt a múzeumban. Talán nem is férne ide. Jól le is fáradtunk, mert minden annyira érdekes volt, hogy nagyon megnéztük. És a sok nagyon megnézésben el lehet fáradni.

Gondoltuk elindulunk a Szent Lajos szigetre, ahol finom fagyit kapni, de út közben észrevettük, hogy zsibvásár van a Szajna partján. Nem kellett több, belevetettük magunkat. Volt ott a - már bocsánat - "szartól a Stradivari-ig" minden! Meg volt belga gofri, amit természetesen ettünk is. Annyiban más a megszokottól, hogy kelt tésztája van. Fura mód nem nyakon öntötték szósszal, hanem fagyasztott csokirudacskákat szúrkáltak bele. Nagyon finom volt, ahogy beleolvadt a forró tésztába!

Néhány kép a zsibiről:

   

Ezt külön szeretem a kétkarú Pötyi, meg a fura kísértetek miatt:

Aztán tényleg irány a fagyizda! Meg is vettük. A Berthillon a legjobb Párizsban, nem véletlenül. Nagyon finom. Én pl. ettem sós vajkaramellát. Ez persze édes, de van benne só is, ami fura mód mégjobban kiemeli a karamell ízét. Mostantól a kedvencem.

Még sétáltunk kicsit, de gyülekeztek a felhők. A szél is megerősödött.

Hazamentünk inkább az RER segedelmével.

Még megnéztünk egy Hayao Miyazaki rajzfilmet, aztán aludni mentünk, mert másnap munka. De a következő hétvége megint Párizsban talál minket!