181 - Berlin 11

Tegnap borzadalmas idő volt. Max. 18 fok, de inkább lehetett 14-nek érezni, mert fújt a hideg szél. Minden esetre mentünk, hiszen meghívásunk volt a Nikolaiviertel könyvfesztiváljának a színpadára. Ez egy nagyon kedves kis fesztiválka amúgy. Minden sarkon felolvasásokkal, olvasóligettel, standokkal, sok érdeklődővel. 

Kétszer fél órára kaptuk meg a színpadot, volt erősítés is. Szerencse, hogy nálam volt a kábelem, mert az nem volt nekik. Jót zenéltünk, szerettek minket. Kiraktuk a kis tálkánkat, meg persze a CD-ket is. Eladtunk párat.

A színpad és az erősítés ebben ad többet, mint az utcán zenélés. Komolyabban vesznek minket, épp csak annyival, hogy könnyebben megvegyék a CD-t. Nem kerestünk rosszul.

A két szett után még belenéztünk egy helyen az első meccsbe, majd nagy bátran kipróbáltuk az Alexanderplatz metróaluljáróját, persze engedély nélkül. Az első szám felénél jöttek a biztonságiak. Persze, pont a kameránál álltunk, láttak minket. Mi eljátszottuk a hülyét, ők nagyon készségesek voltak. Elmagyarázták részletesen, hogy hol kell kiváltani az engedélyt. Mi megköszöntük, összecsomagoltunk, majd elindultunk haza. 

Az S-bahnra szálltunk fel. Bár így több a gyaloglás, de így össze tudtunk futni Marcus egy barátjával, akivel végül beültünk egy kiülős helyre megnézni a meccs végét. Aztán kicsit esett az eső, addig behúzódtunk tető alá. Mikor elállt, elbúcsúztunk a cimborától, majd körülnéztünk a terepen. Ahol a kiülős hely is van, az régen iparnegyed volt, tele azokkal a tipikus századeleji téglából épült míves épületekkel. Némelyiknek már csak a homlokzata van meg, minden tele van graffitikkel. Van itt pár romkocsma, meg vega étterem, meg falmászó klub, meg még sok egyéb dolog. Közben előbújt a lemenő nap, kicsit fotózgattam.

A föstmények nagyrésze kellően provokatív

és nagyon jó kompozíció

úgy éreztem magam, mint egy galériában

közben kicsit kibújt a nap

meg akkor már szórakoztunk is egy kicsit

Aztán hazafelé még játszottunk egyet a Simon-dach utcában, mert olyan sokan voltak. Utána vettünk egy üveg egészen savas német rizlinget, amit otthon fel is bontottunk. Hallgattunk mindenféle zenéket, haverkodtunk az új, izraeli lakótársunkkal, majd lefeküdtünk aludni.

Mára és holnapra van engedélyünk a Tempelhof megállóban való zenéléshez. Gyorsan bedobunk egy mosást, aztán arccal a bevétel felé! Ja, el ne felejtsünk elugrani a boltba! Mindjárt mondom is Marcusnak.

Na, futok!

180 - Berlin 10

Tegnap, miután fényesre nyaltuk a fürdőt, kicsit megkésve, de mentünk megint zenélni. Még pénteken a Nikolaiban betalált minket az egyik helyi boltos, aki amúgy a negyed egyik kultúrosa. Mondta, hogy a hétvégén könyvfesztivál lesz ott, menjünk bátran, lesznek sokan. Így oda mentünk rögtön.

Először kimentünk a Szent György szoborhoz bemelegíteni. Tényleg nagyon sokan voltak, az idő is szép volt. A velünk szemben lévő kiülős helyen épp legénybúcsú volt. A vőlegény rabruhában, kezein lánccal itta a söröket. Az egyik feladata az volt, hogy a földön kúszva, hunyászkodva dobjon nekünk pénzt. Nem tudom mi volt tegnap, de ez után még másik két legénybúcsút is láttunk. 

Ez után átsétáltunk a Fête de la Musique idején jól bevált étteremhez. Ez egy belső udvar, némileg el is van kerítve, de kellően széles a kapuja, hogy odaférjen egy kéttagú zenekar. Zenéltünk, majd Marcus körbeszaladt a kalappal. Míg pakoltunk, odajött egy nő, aki a könyvfesztivál főszínpadát szervezi. Kért kontaktot, és felajánlotta, hogy másnap zenélhetünk a színpadon, ha nem bánjuk. Persze mi nem bántuk. Aztán kijött a hely tulajdonosa, hogy menjünk vissza egy óra múlva hozzájuk zenélni, de immáron benn a kertben. Addigra sokan lesznek, mert kezdődik a vacsoraidő. Ez kellően lelkessé tett minket!

De addig is átsétáltunk a Nikolai másik részébe. Közben összefutottunk Marcus egyik cimborájával, Jacobbal. Találtunk egy sarkot, ahol mindkét oldalon helyek voltak. Zenéltünk, ez is jól sikerült! Közben Jacob készített rólunk fotókat, meg videózott is. Remélem mihamarabb megkapjuk!

Ez után irány vissza az étterembe. Zenéltünk az egyik sarokban, ez is jól sült el. Nagyon sínen voltunk tegnap. A tulaj megint kijött, mondta, hogy akármikor szívesen lát minket. Ha már ma úgyis megyünk oda a színpadra, akkor párszor majd beugrunk megint. Ez nagy könnyebbség, mert nem kell sokat szervezni, gondolkodni, hogy hova tovább. Na, meg rizikó sincs. Ha odamegyünk és emberek is vannak, akkor biztosan keresünk valamennyit. És egy ilyen helyen a CD-t is könnyebben veszik.

Ez után elindultunk a péntek esti aranybányánkhoz, amit talán még nem mondtam, de a Friedrichstraße S-bahn megállónál van. Út közben, az Alexanderplatz megállóban belefutottunk egy leánybúcsúba. Rögtön előkerült a gitár, nagyon örültek neki. Kaptunk cserébe mini likőröket, óvszert és pöcsalakú kenyérkét. Jött a vonat, de nem voltunk elég gyorsak, csak Marcus fért fel, előttem becsapta az ajtaját. A következő vonat jött hamar, arra már fel tudtam szállni. Marcus bevárt egy megállóval odébb, de úgy szállt fel, hogy közben gitározott és énekelt. Pont egy vokálos rész következett, így én is csatlakoztam. Csak úgy kapkodták a fejüket az utastársak.

Nagy vidáman odaértünk a Friedrichstraßéba. Az volt a terv, hogy beülünk oda, ahol a tulaj dobott először, meg a pincérek is vettek CD-t. Megnézzük az esti meccset, iszunk valamit, a félidőben meg zenélünk. Nos, ez meg is történt. Egészen jó vörösbort ittam, de a meccs unalmas volt. Kibumliztuk, hogy a teraszon csinálhassuk a félidőzést. Mégpedig közvetlenül a kivetítő mellett, így a kedves vendégeknek forgolódni sem kellett. Nagyon jól sült el ez is! Az egyik pincér is odajött, hogy hallgatja a CD-t, remek a zenénk.

Meccs után kerestünk egy dőnerest, éhesek voltunk. Marcus annyira lendületben volt, hogy míg mi rendeltünk Jacobbal, addig ő előkapta a gitárját. Vicces volt! Egy fazon egy pici gitárral zenél, mellette egy másik, hátán egy nagybőgővel, kezében egy döner kebap és két falat között vokálozik kicsit. És a legviccesebb, hogy nem kerestünk rosszul. Hajnali fél egy volt akkor.

Hirtelen felindulásból elkövetett utcazenélés

Hazafelé Marcus talált egy kiskaput a helyi törvénykezésben. Alapvetően tilos a tömegközlekedési járműveken zenélni. De ő megkérdezte az embereket, hogy akarnak-e hallani zenét. És ők akartak. Így megint előkerült a gitár. Tökéletes időzítés volt, ugyanis már csak egy megálló volt vissza. Ez alatt elhangzott pár versszak, volt idő körbemenni a kalappal és pont le tudtunk szállni. Ennek örömére ezt megismételtük a metrón is. Ott is nagy sikert arattunk.

Otthon még megittuk az ajándék likőröket (semmi extra, valami minőségi alamlikőr, 18%, 2cl), majd aludni mentünk. Állítólag horkoltam is. 

Bocs.

Ezt itt fotóztam a nappaliban. A maci mennybe megy

179 - Berlin 09

A tegnapunk igencsak tartalmasra sikeredett. Zeneileg is, anyagilag is.

Kezdtünk a Konzerthausnál. A már kipróbált helyünknél épp volt egy hegedűs kolléga, így odébb mentünk kicsit egy kávézóhoz. Elsőnek jó volt. Mire végeztünk a hegedűs odébbállt, így tudtunk zenélni egyszerre két helynek. Jólesett, főleg, hogy végre szép, napsütéses időnk lett. Kezdtünk már befordulni a sok szürkeségtől.

Aztán lementünk az Unter den Lindenre. Az ott egyszer már bevált helyünkön éppen nem voltak sokan, így az Ampelman shop mellett kiálltunk a sarokra egy árkádba. Fél órát zenéltünk, aztán elindultunk felfedezni az Unter den Linden másik oldalát. Becéloztuk a Rechstagot, mert ott biztosan sok a turista. De nem jutottunk odáig. Ott volt egy utca a közepén lezárva valami munkálatok miatt. Mindkét járdán hosszan asztalok tele emberekkel. Ez már a kormányzati negyed széle, ahol sok médiacég székháza van. Ennek megfelelően nagyrészt az itt dolgozó emberek ültek kint, és örültek a pénteknek, na meg a napsütésnek egyszerre. Aztán nekünk is örültek nagyon. Még tánc is volt! CD-t is eladtunk egyet egy őrületes szakáll-bajusz kombináció tulajdonosának. Életemben ilyen ápolt és "dízájn" arcszőrzetet nem láttam még. 

Nos, itt már éreztük, hogy ez tényleg a mi napunk. Kicsit lepihentünk a Spree partján, majd a kormányzati negyeden keresztül elindultunk keresni a következő tetthelyet.

Jóllakott óvodás szelfi a Reichstaggal és a rend éber őreivel

A balra látható épületet 1933. februárjában...

A Rechstag kivételével őrületes modernség van mindenhol

Mentünk, mendegéltünk. Csak nem tudtuk kitalálni, hogy mi legyen a következő. Aztán végül arra jutottunk, hogy megnézünk egy még felfedezetlen helyet. Ehhez fel kellett szállni az S-bahnra. Vagyis csak kellett volna, mert az S-bahn megállónál olyan paradicsomi állapotok fogadtak minket, hogy ott kellett maradnunk. És nem bántuk meg. Kiülős helyek míg a szem ellát, tele emberekkel. Az első helyen, ahol engedtek minket zenélni, a tulajdonos volt az első, aki dobott nekünk. Két pincér is vett CD-t, na meg a vendégek is elégedettek voltak velünk. Ez után még két szett következett másik helyeken. Vettek még CD-t és kaptunk koncertmeghívást is. 

Egy tisztességes adag gázsi

Most mondja Marcus, hogy a mortoros buliról egy csaj írt, hogy szeretne még minket látni, hallani, meg hogy mikor játszunk a közeljövőben. Nagyon kedves.

Amúgy kifejlesztettük a komplett előadásunkat. Én is kaptam egy kazoot. Ezzel adok az elején egy szignált (dó-mi-szó-dóóó), majd Marcus felkonferál minket. Ezt lezárom egy dó-szó-mi-dó-val, majd zenélünk 20 percet. Egész jól kigyúrtunk már pár nótát vokálilag, nagyon jól szólnak, szeretik a népek. A végén megint szignál, majd Marcus hírdeti a CD-t, és körbeszalad a kalapommal. Addig én összepakolok. Megy, mint a karikacsapás!

Ma szombat van, ugye, na meg takarítós nap. Miénk a fürdő. Ha azzal készen vagyunk, mehet még egy kör. Szerintem ma sem lesz rosszabb.

Tegnap megvettük a vonatjegyet haza. 9-én reggel 8:30-kor érünk majd a Keletibe. Jó itt, de azért várom már.

Legújabb berlini barátunk...

... és a haverja

178 - Berlin 08

Nem a miénk volt a tegnap. Marcus hangja sem az igazi, meg kicsit fáradtka is volt. Én bírtam volna, de ha hang nincs, akkor semmi sincs. 

Elmentünk a Hackescher piachoz, mert ott múlt héten is jót zenéltünk, de tele volt zenészekkel. Egy gitáros lány éppen azt csinálta, amit mi szerettünk volna. Kalapozott. Kicsit odébb mentünk, találtunk egy másik helyet. Ott zenéltünk, dobtak. De ugye nincs meg az az energiaszint, ami felkeltené az emberek figyelmét. Nagy érdeklődés nem volt. Inkább nevezném ezt már koldulásnak, mint zenélésnek. És ez nem is jó, nem erőltettük.

Összefutottunk Marcus cimborájával, akivel legyalogoltunk a Nikolaiba. Közben kaptam ezt a hidat lencsevégre.

Vicces szerkezet!

A Nikolaiban kellő csend van ahhoz, hogy lehessen félhangerőn utcazenélni. De ott meg nem kerestünk szinte semmit. 

A Nikolai rommá lett bombázva. Aztán panelből építették újra, de úgy, hogy elsőre ne tűnjön fel. Másodikra viszont egészen zavaró.

Sebaj, ma játszanak a németek, majd félidőben megdobjuk a bevételt. Elmentünk a Kollwitz utcába, mert kaptunk tippet, hogy ott sok kiülős hely van. Meg is örültünk, mert sok ember volt ott. Belenéztünk az első félidőbe, majd a vége felé megpróbáltuk bekunyerálni magunkat valahova. Végigmentünk az egész utcán, de sehol nem engedtek minket zenélni. Ezek szerint ez egy ilyen utca. Nos, így végül lemaradtunk a félidőről.

Elindultunk hát a kedvenc kocsmautcánkba, ahol már sokat kerestünk. Ez ugye közel van a lakásunkhoz is. Pont lemaradtunk a németek góljáról. Meccs után kiálltunk a sarokra. De alig dobtak, pedig voltak sokan. Marcus jól be volt már rekedve, így elindultunk inkább haza. Pont addigra telt meg jól az egész utca, de hát rekedten nem lehet szórakoztatni. Tom Waits persze kivétel. Szóval sajgó szívvel gyalogoltunk el a sok bevétellel kecsegtető kiülős kocsma előtt, hogy aztán otthon egy jó kis vacsorával kárpótoljuk magunkat.

De van még két képem, ezeket ideteszem.

Őrületes kultúra dömping van itt...

... na meg vicces oszlopok és gyanakvóan néző emberek a metróban

Meglátjuk ma hogy lesz. Péntek van, akármi lehet.

177 - Berlin 07

Szóval voltunk a motoros klubban zenélni. Előtte még gyakoroltunk kicsit délután. Mindenki a maga hangszerén persze. Kicsit felfrissítettük a rock repertoárunkat, gondolván, hogy szükség lesz rá.

Van ez az S-bahn itt, azaz a helyi HÉV szerűség. Azzal mentünk pár megállót, hogy a megbeszélt helyen felvehessen minket a klub igazgatója a buszával. Ez meg is történt szakadó eső kíséretében. Aztán autóztunk vagy 20 percet Basdorfba. Ez egy csinos kis falu. Még 700 éves templomuk is van.

Nos, itt működik a motoros klub, ami a falu nevét viseli. Építettek maguknak egy tágas garázst, amiben bárpult van, meg biliárdasztal. Vizesblokk hátul, tágas előtér előtte. És itt volt a buli. 

Akinek kedve van hozzá, fordítsa le.

Így néz ki belülről. A ruhafogas egy villáskulcsra hegesztett gyújtógyertya sor. Ezt sajnos nem fotóztam le, de sokat elmond a helyről. 

Gyűltek is szépen a bőrruhások. Sok ékszer, nagy szakállak, de volt közöttük középszerű nagypapa, meg suhogós ruhás versenymotoros is. Motorral csak egy ember jött. Részegen nem vezetnek.

Volt egy kis keverő, de csak két csatornával. Az egyikre az ének ment, a másikra a bőgő. A vokálom és a gitár akusztikus maradt, de belőttük úgy, hogy jó legyen. Meg sokat bítliszeztünk, azaz egy mikrofonba énekeltünk ketten. Nagy bulit csaptunk, tetszettünk nekik. A szünetben megvendégeltek minket, na meg kaptunk sört is.

Kicsit azért már hiányzott a hús, mert ugye Marcus vega, így egyszerűbb és olcsóbb ugyanazt ennünk. Jól bekajáltam, mondanom sem kell.

Szegény Marcusra nem gondoltak, csak kolbász volt kecsappal. Végül találtak neki egy nagy üveg csemegeuborkát. Azt majszolgatta kenyérrel.

 Íme az egyetlen motorral érkezett tag járműve! Naná, hogy egy gyönyörű schwalbe!

Zenéltünk sokat, de nagyon jól esett. Nekünk is, meg a közönségnek is. A bőrcuccos motorosok csak úgy ugráltak a Hit Me Baby-re! Pláne, hogy a klub vezetőjét Pepének hívják, ejtsd: Pépe. Szóval úgy énekeltük, hogy Hit mí Pépe van mór tájm. Őrület volt! 

Még egy kis csodaszerűség is történt. Amikor a Ghost Riders in the Sky-t játszottuk, akkor az amúgy nagyon szép naplementében megláttam egy nagyon erősen fénylő pontot az égen. Lassan emelkedett, majd eltűnt a felhők között. Akármi is volt ez, pont passzolt!

Itt éppen pihennek a hangszerek. Győztük törölgetni róluk a lecsapódó párát. Egész nap esett, ugye.

A gázsink ebbe a katonai sisakba landolt. Pepe többször körbeszaladt vele, minden tag dobott valamennyit. Voltak vagy ötvenen.

A vizesblokk külön figyelmet érdemel! Ez a Simson Suhl a piszoárok fölé van rögzítve a falra. Pisilés köben lehet tekergetni a kerekét.

A kézmosáshoz ez adja a fényt.

A női mosdó plafonja már annyira kiverte a biztosítékot, hogy le sem fotóztam. Gyakorlatilag az egész be van borítva rózsaszín műszőrmével. Csak a lámpabúrák nem. Minden esetre nagyot mulattunk rajta!

Nagyon jól sikerült ez az este! A csúcspont az volt, amikor megszámoltuk a bevételt. Jócskán kárpótolt ez minket az elmúlt majd két nap kiesésért! Visszavárnak minket, rögtön emlegettek másik két alkalmat, amikor jönnünk kéne zenélni. Majd megtárgyaljuk.

Pepe visszavitt minket az S-bahnhoz, majd nagy vidáman hazamentünk. Közben ettük a Marcusra hagyományozott uborkát.

Remek este volt! Még ilyet sokat!

176 - Berlin 06

Nos, tegnap semmit nem csináltunk. Marcus nem lett jobban, kicsit a nyirokcsomói is bedurrantak. Valamit elkapott. Főztünk jó kaját, meg mindenki intézte egyéb dolgait. Végül is egy kis pihenés úgyis elfért már. 

Meg persze kitaláltuk a továbbiakat. Pl. hogy ma elmegyünk engedélyt kiváltani a metrómegállóban zenéléshez. Ez itt nagyon ki van találva. Van egy megálló, ahol van egy pénztár, ami minden szerdán reggel 7-11-ig csak ezzel foglalkozik. Kint van egy tábla a zenélhető helyekkel, amik mellett szépen gyűlnek az ixek, ahogy fogynak az engedélyek.

De kezdem azzal, hogy ma egész nap szakad az eső, hogy rohadna meg. De hallom, hogy otthon is ez a helyzet.

Kinn a lépcsőházban ez van kiírva (Ami sok, az sok!) Ez most ide nagyon passzol.

Szóval gyűlnek az ixek. Mi is hozzáraktunk kettőt hétfőre meg keddre. Pénzbe kerül, de cserébe jó helyeken lehet zenélni. Marcus kicsit elbeszélgetett a hölggyel, aki nagyon kedves volt. A végén még azt is elárulta, hogy igazából mehetünk engedély nélkül is, legfeljebb ha jönnek, akkor azt mondjuk, hogy nem tudtuk, hogy engedély kell. Ez akkor jöhet jól, ha megint esik. A metróban itt mindenhol meleg van és vannak jó részek is. Pl. kinéztünk magunknak egy padlótól plafonig üveg hidat egy kanális felett. A környéken iskolák vannak, így potenciálisan sok gyermekes családdal lehet majd összefutni délután. Jónak ígérkezik. Persze az engedélyünk nem oda szól, hanem három megállóval odábbra, de ott meg egy pékség előtt van a legjobb hely, az is jó lesz!

Marcus épp megváltja az engedélyt

Ma este megyünk a motoros klubba zenélni, Marcus még szunyál egy kicsit, hogy bírja majd. Talán ma már jobban van kicsit.

Ja, és tudtam venni új füldugókat! Nem bízok semmit a véletlenre a nyugodt alvás terén!

175 - Berlin 05

Tegnap nagyon hétfő volt. Marcus úgy ébredt, hogy valami van a torkával. Kicsit a hangja is fátyolos volt, de azért mentünk zenélni.

Kitaláltuk, hogy kipróbáljuk a bevásárlóközpont előtt zenélést. Van itt a közelben több is. A drágábbikhoz mentünk természetesen. Játszottunk két szettet. Az első nem volt rossz, de kerestünk már jobban is. Közben szépen sütött ránk a nap, ami az elmúlt napok szürkesége után kicsit sokkoló volt. Egy kedves vásárlótól kaptunk dinnyét. Finom volt. A második szett már nem ment olyan jól, alig dobtak, meguntuk, leléptünk. 

Érdekes rendszer ez. Aki boltba megy, látja, hogy a bejáratnál zenélünk. Tetszik neki, mosolyog, de nem áll meg. Bevásárol, majd kifelé dob valamennyit, de akkor sem áll meg. Arra jutottunk, hogy turistáknak jobb zenélni, már csak azért is, mert így szép helyeken lehet muzsikálni. 

Szóval leléptünk, mentünk a Nikolaifiertelbe a múzeumokhoz, de útközben megálltunk az Alexanderplatzon, mert volt pár kiülős hely. Az egyikben nem engedtek minket zenélni, másik kettőben igen. Nem volt nagy érdeklődés, nem is dobtak sokat a kalapba. De mi sem voltunk nagyon energikusak, mert Marcus félhangerőn énekelt. Ezek szerint túlerőltette a hangját a hétvégén.

Mentünk tovább a Nikolaiba, de közben elkezdődött a focimeccs. Félidős zenélést nem vállaltunk be, mert azt csak robbanásszerűen lehet. Ledöglöttünk a napra, Marcus aludt is egy kicsit. Nem volt igazán jól. Végül úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Az egészség fontosabb a bevételnél.

Otthon főztünk egy vacsorát a lakótársaknak. Párolt zöldségek ügyesen fűszerezve, rizs, főtt krumpli, rukkola-uborka saláta mustáros dresszinggel. Ez utóbbit sikerült jócskán elsóznom, de így is finom lett.

Marcus főzött gyömbéres teát, meg kapott tőlem vitamint. Reméljük a legjobbakat!

Éjszaka azt álmodtam, hogy álmodok, aztán felébredtem, de az még mindig az álom volt. Meg álmodtam mást is, de azt most hosszú lenne elmesélni.

Tegnap azért fotóztam is.

Nem olyan iramban, mint ahogy vártam, de gyűlik a pénz. Marcus utánanézett, van bank, amelyik ingyen beváltja papírra. Hurrá!

Egy borzasztó kompozíció

Textúrák. Nagyon ráértem, míg Marcus aludt a napon.

Napi elemózsia. Ezek mind nagyon finomak!

Macik a Nikolai negyedben

Szent György viaskodik a sárkánnyal. De mi megfejtettük, hogy igazából a ló akarja megharapni a sárkányt. Szent György pedig a lóra készül lesújtani, hogy az ne bánthassa a kiveszőfélben lévő hüllőt.

A szobrász magyar, vagy angol és vicces. Kiss Berlin!

Szépen sütött a nap tegnap!

Marcus mindenáron ki akarta próbálni, hogy milyen nekem. Pár száz méter után megkérdeztem, hogy hogy érzi magát. Azt mondta, hogy I feel sexy! (Szexinek érzem magam!)

174 - Berlin 04

Tegnap nem szálltunk egyszer sem metróra, vagy villamosra. Én ennek nagyon örültem, mert bár a bőgővel a hátamon a világ végéig elgyalogolok, de a metróhoz való lejutáshoz sokszor le kell vennem, mert annyira alacsonyak az aluljárók. Sokszáz métereket kell kézben cipelni, ami annyira nem kellemes. Ilyenkor mindig arról a maszek kis bőgőre felszerelhető kerékről álmodok. Ha eleget keresek itt, meg is veszem!

Van itt a közelben egy kis park, ahol minden vasárnap zsibvásár van. Oda mentünk először. Kicsit sajnálom is, hogy nem tudtam körülnézni, de annyira jófajta tömeg volt, hogy rögtön zenélni kezdtünk. Pláne, hogy játszótér is volt, ami általában megduplázza a bevételt.

Játszottunk két szettet, szerettek minket. Közben még az eső is esett, de mi egy fa alatt voltunk, nem éreztünk belőle semmit. A végére a nap is kisütött, meg Marcusznak is befutottak a földiei. Lecsüccsentünk a fűre, ettünk.

Aztán ők beszélgettek, én fotóztam.

Lassan közeledett a focimeccsek ideje, mentünk megint félidőben zenélni. Közben szépen sütött a lemenő nap. 

A plakátok meg csendben vastagodtak.

És elmesélték nekünk, hogy milyen Berlin.

De mi mentünk zenélni, ami jól is sikerült. Csináltunk még három kalapozós szettet, de el is fáradtunk bele. Marcus hangja kicsit el is ment a végére. Hazamentünk, aludtunk.

Új hét kezdődik, új helyeket fedezünk majd fel. Kaptunk egy csomó tippet, hogy hova érdemes elmennünk. Nagy ez a város, sok lehetőség van benne!