Tegnap nem szálltunk egyszer sem metróra, vagy villamosra. Én ennek nagyon örültem, mert bár a bőgővel a hátamon a világ végéig elgyalogolok, de a metróhoz való lejutáshoz sokszor le kell vennem, mert annyira alacsonyak az aluljárók. Sokszáz métereket kell kézben cipelni, ami annyira nem kellemes. Ilyenkor mindig arról a maszek kis bőgőre felszerelhető kerékről álmodok. Ha eleget keresek itt, meg is veszem!
Van itt a közelben egy kis park, ahol minden vasárnap zsibvásár van. Oda mentünk először. Kicsit sajnálom is, hogy nem tudtam körülnézni, de annyira jófajta tömeg volt, hogy rögtön zenélni kezdtünk. Pláne, hogy játszótér is volt, ami általában megduplázza a bevételt.
Játszottunk két szettet, szerettek minket. Közben még az eső is esett, de mi egy fa alatt voltunk, nem éreztünk belőle semmit. A végére a nap is kisütött, meg Marcusznak is befutottak a földiei. Lecsüccsentünk a fűre, ettünk.
Aztán ők beszélgettek, én fotóztam.
Lassan közeledett a focimeccsek ideje, mentünk megint félidőben zenélni. Közben szépen sütött a lemenő nap.
A plakátok meg csendben vastagodtak.
És elmesélték nekünk, hogy milyen Berlin.
De mi mentünk zenélni, ami jól is sikerült. Csináltunk még három kalapozós szettet, de el is fáradtunk bele. Marcus hangja kicsit el is ment a végére. Hazamentünk, aludtunk.
Új hét kezdődik, új helyeket fedezünk majd fel. Kaptunk egy csomó tippet, hogy hova érdemes elmennünk. Nagy ez a város, sok lehetőség van benne!
