184 - Berlin 14

Megvolt az utolsó berlini utcazenélésünk is. Nehezen indult a délután, de belejöttünk.

Rögtön az elején volt egy kis afférunk két szlovák cigánykölökkel a Nikolaiban. Kb. 10 perce zenélhettünk, amikor megjelentek két szaxival, meg kis kocsin az erősítőjükkel. Elő is pakoltak tőlünk 20 méterre, mintha senki más nem lenne a világon. Mikor elkezdtek fújkodni, Marcus odament hozzájuk, hogy ezt nem illik, várjanak 20 percet. Nem hatott rájuk, mondták, hogy csak 10 percig maradnak és el is kezdtek zenélni. Nem volt szép tőlük. 

Ezt végignézte egy helyi fazon, oda is ment hozzájuk. Rájuk ijesztett a rendőrséggel, ugyanis a Nikolaiban nem szabad erősítéssel zenélni. Erre már észbe kaptak, elmentek. 

Utána kikérdeztük a pasast, mondta, hogy szegények a maffiának dolgoznak. Minden zenélés után leadják a pénzt egy mercibe, ami a közelben parkol. Ezért ilyen erőszakosak, mert ha nem visznek pénzt, verést kapnak.

De aki zenélni nem tud, az zsebel. Odamennek a gyanútlan turistákhoz, hogy írjanak alá valami papírt. Mint valami jótékonykodó szervezet. Aztán az aláírás közben titokban átvándorolnak a személyes tárgyak a gazda zsebéből egy másikba. Borzasztó.

A Nikolai után mentünk megint a tegnap előtti úton, de most út közben nem tudtunk zenélni sehol, mert mindenhol volt valami zenész. Még csak most indul a főszezon, na meg az idő is nyárias lett végre valahára. Ilyenkor megy jól az üzlet!

Végül megint a Friedrichstraßénél lukadtunk ki, ami éppen nem volt annyira tele, így átugrottunk a TV stúdiókhoz. Közben csatlakozott hozzánk a pécsi szomszédom a Kórház térről. Vagyis most már csak volt szomszéd, mert egyikünk sem lakik ott. Itt dolgozik Berlinben, pont szabadnapos volt, elugrott, örültünk egymásnak. 

Jót zenéltünk, majd irány vissza a Fricire. Zenéltünk párat több helyen, de nem kerestünk olyan jól. Estére picit több, mint a fele jött össze a tervezettnek. De még vissza volt az utolsó szett a legkedvencebb helyünkön, a francia étterem előtt.

Mindig szokásunk beugrani a helyre szólni, hogy zenélni fogunk, így illik, ugye. Most sem tettünk másképp, csak most hozzátettük, hogy ez lesz a legeslegutolsó szettünk Berlinben. A tulaj egy jóforma, francia öregúr. Mosolyogva bátorított minket, hogy csak tessék! Neki is láttunk. A páradik számnál jött, hogy maradnánk-e tovább, ugyanis itt vannak a rokonai és szeretné őket megörvendeztetni. Belementünk természetesen. Kaptunk cserébe egy kis pénzt, meg vett is egy CD-t tőlünk. Marcus kapott jó sört én meg életem eddigi legjobb francia borát, egy pohár bordóit. Baromi jól éreztük magunkat, és jól is kerestünk, ugyanis a vendégek is nagyon hálásak voltak.

Zenélés után még beszélgettünk egyet az öreggel. Az egyik fia szintén zenész, ezért is kedvelt minket annyira. Nagyon gratulált, megadta a privát telefonszámát. Van egy új barátunk Berlinben!

Este még sörözgettünk kicsit a lakótársakkal, majd nyugovóra tértünk. Ma a zárás előtt 10 perccel értünk a bankba, de minden simán ment, beváltották az összes aprónkat. 16 és fél kilóval lettünk könnyebbek. 

Takarítás, egy utolsó mosás, majd este a lagzi hakni. Holnap hajnalban irány Rudolstadt! Nem tudom, hogy ott lesz-e internet. Ha nem, akkor majd csak hétfőn jelentkezek.

Tisztességes búcsúajándék az utolsó közönségünktől és a helytől. Ebbe a kis könyvecskébe írunk minden bevételt és kiadást. 

Régi francia fotók a sloziban, a piszoár felett. Csak ránézek és máris éhes leszek!

Az utolsó napokban rászoktunk, hogy az aluljáróban Marcus viszi a bőgőt.
Az ő hátáról nem szántja fel a plafont. 

Reggeli szép napsütés és a tegnap esti sörözgetés nyomai. Most frankó nyári meleg van végre!

183 - Berlin 13

Hülye helyen van ez a Berlin földrajzilag. Az általános időjárás majdnem londoni. Felhő mindig van az égen, sűrűn pedig csak az van. Reggelente az első dolgom, hogy kinézzek az ablakon. Ha kéket látok, akkor örülök. De volt már olyan, hogy pont az volt az egyetlen kék folt az égen, aztán utána egész nap esett. Ha szép az idő, akkor hamar melegszik, de hamar ki is pukkad a lufi, azaz a meleg levegő ütközik az északról jövő hideggel, aztán vihar kerekedik. Ha a lufi leeresztett, akkor megint felhős és esik. 

Most éppen szép idő van, holnapra már 30 fokot mondanak, szombatra meg vihart. De maradjunk a szép időnél. Tegnap mégsem mentünk engedélyért, nem is bántuk meg. Kiültek a népek a napra, minden hely megtelt délutánra. 

Kezdtünk megint a Nikolaiban, a templom előtt. Nehéz kezdés volt, valahogy nem akart beindulni. Aztán egy fiatalokból álló turistacsoport megtörte a jeget. Kicsit bemelegedtünk, mentünk a kiülős helyekhez. Onnantól szépen ment estig. 

A Friedrichstraße éttermei között van kettő, akik szeretnek minket. Egy olasz és egy francia. A kettő között van még pár, ott nem engedtek minket zenélni. Az egyik hely mindig nagyon tele van, már háromszor bepróbálkoztunk, mindig a főnökre hivatkoztak a pincérek, hogy nem szereti a zenészeket. Tegnap, ahogy végeztünk a francia étteremnél, elindultunk az olaszhoz. Elgyalogoltunk a hely előtt, ahol éppen szlovákok harmonikáztak. Maga a török tulaj szaladt utánunk, hogy maradjunk már ott, váltsuk le a harmonikásokat, mert mi sokkal jobbak vagyunk. Hallott minket zenélni, most már kellenénk... Mondtuk, hogy talán holnap, aztán zenéltünk egy jót az olasz hely előtt.

Péntekre ugye hivatalosak vagyunk egy esküvőre zenélni. Tegnap szólt a srác, hogy át kellett szervezni az egészet, mert pénteken játszanak a németek a foci VB-n. Őrület! Na jó, értem én, de akkor is. Szóval nem 6-kor kezdünk, hanem este 10-kor. Ez viszont átrendezi a mi terveinket is, ugyanis így nem érjük el az esti buszt Lipcsébe, ahol egy cimboránál aludtunk volna. Helyette másnap reggel megyünk egyenesen Rudolstadtba, ahol az utcazenész fesztivál lesz. És öröm az ürömben, hogy így péntek délután el tudunk menni még egy kicsit zenélni valahova.

A statisztikánk amúgy nem rossz. Tegnap eladtuk a 40. CD-t és úgy néz ki, hogy az első félévem tandíja is meglesz. Egész jól megy a bőgőzés meg az éneklés együtt és a repertoárunk is bővült. Szerdán a metróban 3 és fél órát játszottunk ismétlés nélkül és így is maradt vagy 20 szám, amit nem játszottunk el. Volt értelme ide eljönni!

Tipikus berlini kép. Van itt minden a román kortól a vasbetonig

Túl kicsi az objektív, hogy minden fényt begyűjtsön. De a felhők szépek!

180 - Berlin 10

Tegnap, miután fényesre nyaltuk a fürdőt, kicsit megkésve, de mentünk megint zenélni. Még pénteken a Nikolaiban betalált minket az egyik helyi boltos, aki amúgy a negyed egyik kultúrosa. Mondta, hogy a hétvégén könyvfesztivál lesz ott, menjünk bátran, lesznek sokan. Így oda mentünk rögtön.

Először kimentünk a Szent György szoborhoz bemelegíteni. Tényleg nagyon sokan voltak, az idő is szép volt. A velünk szemben lévő kiülős helyen épp legénybúcsú volt. A vőlegény rabruhában, kezein lánccal itta a söröket. Az egyik feladata az volt, hogy a földön kúszva, hunyászkodva dobjon nekünk pénzt. Nem tudom mi volt tegnap, de ez után még másik két legénybúcsút is láttunk. 

Ez után átsétáltunk a Fête de la Musique idején jól bevált étteremhez. Ez egy belső udvar, némileg el is van kerítve, de kellően széles a kapuja, hogy odaférjen egy kéttagú zenekar. Zenéltünk, majd Marcus körbeszaladt a kalappal. Míg pakoltunk, odajött egy nő, aki a könyvfesztivál főszínpadát szervezi. Kért kontaktot, és felajánlotta, hogy másnap zenélhetünk a színpadon, ha nem bánjuk. Persze mi nem bántuk. Aztán kijött a hely tulajdonosa, hogy menjünk vissza egy óra múlva hozzájuk zenélni, de immáron benn a kertben. Addigra sokan lesznek, mert kezdődik a vacsoraidő. Ez kellően lelkessé tett minket!

De addig is átsétáltunk a Nikolai másik részébe. Közben összefutottunk Marcus egyik cimborájával, Jacobbal. Találtunk egy sarkot, ahol mindkét oldalon helyek voltak. Zenéltünk, ez is jól sikerült! Közben Jacob készített rólunk fotókat, meg videózott is. Remélem mihamarabb megkapjuk!

Ez után irány vissza az étterembe. Zenéltünk az egyik sarokban, ez is jól sült el. Nagyon sínen voltunk tegnap. A tulaj megint kijött, mondta, hogy akármikor szívesen lát minket. Ha már ma úgyis megyünk oda a színpadra, akkor párszor majd beugrunk megint. Ez nagy könnyebbség, mert nem kell sokat szervezni, gondolkodni, hogy hova tovább. Na, meg rizikó sincs. Ha odamegyünk és emberek is vannak, akkor biztosan keresünk valamennyit. És egy ilyen helyen a CD-t is könnyebben veszik.

Ez után elindultunk a péntek esti aranybányánkhoz, amit talán még nem mondtam, de a Friedrichstraße S-bahn megállónál van. Út közben, az Alexanderplatz megállóban belefutottunk egy leánybúcsúba. Rögtön előkerült a gitár, nagyon örültek neki. Kaptunk cserébe mini likőröket, óvszert és pöcsalakú kenyérkét. Jött a vonat, de nem voltunk elég gyorsak, csak Marcus fért fel, előttem becsapta az ajtaját. A következő vonat jött hamar, arra már fel tudtam szállni. Marcus bevárt egy megállóval odébb, de úgy szállt fel, hogy közben gitározott és énekelt. Pont egy vokálos rész következett, így én is csatlakoztam. Csak úgy kapkodták a fejüket az utastársak.

Nagy vidáman odaértünk a Friedrichstraßéba. Az volt a terv, hogy beülünk oda, ahol a tulaj dobott először, meg a pincérek is vettek CD-t. Megnézzük az esti meccset, iszunk valamit, a félidőben meg zenélünk. Nos, ez meg is történt. Egészen jó vörösbort ittam, de a meccs unalmas volt. Kibumliztuk, hogy a teraszon csinálhassuk a félidőzést. Mégpedig közvetlenül a kivetítő mellett, így a kedves vendégeknek forgolódni sem kellett. Nagyon jól sült el ez is! Az egyik pincér is odajött, hogy hallgatja a CD-t, remek a zenénk.

Meccs után kerestünk egy dőnerest, éhesek voltunk. Marcus annyira lendületben volt, hogy míg mi rendeltünk Jacobbal, addig ő előkapta a gitárját. Vicces volt! Egy fazon egy pici gitárral zenél, mellette egy másik, hátán egy nagybőgővel, kezében egy döner kebap és két falat között vokálozik kicsit. És a legviccesebb, hogy nem kerestünk rosszul. Hajnali fél egy volt akkor.

Hirtelen felindulásból elkövetett utcazenélés

Hazafelé Marcus talált egy kiskaput a helyi törvénykezésben. Alapvetően tilos a tömegközlekedési járműveken zenélni. De ő megkérdezte az embereket, hogy akarnak-e hallani zenét. És ők akartak. Így megint előkerült a gitár. Tökéletes időzítés volt, ugyanis már csak egy megálló volt vissza. Ez alatt elhangzott pár versszak, volt idő körbemenni a kalappal és pont le tudtunk szállni. Ennek örömére ezt megismételtük a metrón is. Ott is nagy sikert arattunk.

Otthon még megittuk az ajándék likőröket (semmi extra, valami minőségi alamlikőr, 18%, 2cl), majd aludni mentünk. Állítólag horkoltam is. 

Bocs.

Ezt itt fotóztam a nappaliban. A maci mennybe megy

178 - Berlin 08

Nem a miénk volt a tegnap. Marcus hangja sem az igazi, meg kicsit fáradtka is volt. Én bírtam volna, de ha hang nincs, akkor semmi sincs. 

Elmentünk a Hackescher piachoz, mert ott múlt héten is jót zenéltünk, de tele volt zenészekkel. Egy gitáros lány éppen azt csinálta, amit mi szerettünk volna. Kalapozott. Kicsit odébb mentünk, találtunk egy másik helyet. Ott zenéltünk, dobtak. De ugye nincs meg az az energiaszint, ami felkeltené az emberek figyelmét. Nagy érdeklődés nem volt. Inkább nevezném ezt már koldulásnak, mint zenélésnek. És ez nem is jó, nem erőltettük.

Összefutottunk Marcus cimborájával, akivel legyalogoltunk a Nikolaiba. Közben kaptam ezt a hidat lencsevégre.

Vicces szerkezet!

A Nikolaiban kellő csend van ahhoz, hogy lehessen félhangerőn utcazenélni. De ott meg nem kerestünk szinte semmit. 

A Nikolai rommá lett bombázva. Aztán panelből építették újra, de úgy, hogy elsőre ne tűnjön fel. Másodikra viszont egészen zavaró.

Sebaj, ma játszanak a németek, majd félidőben megdobjuk a bevételt. Elmentünk a Kollwitz utcába, mert kaptunk tippet, hogy ott sok kiülős hely van. Meg is örültünk, mert sok ember volt ott. Belenéztünk az első félidőbe, majd a vége felé megpróbáltuk bekunyerálni magunkat valahova. Végigmentünk az egész utcán, de sehol nem engedtek minket zenélni. Ezek szerint ez egy ilyen utca. Nos, így végül lemaradtunk a félidőről.

Elindultunk hát a kedvenc kocsmautcánkba, ahol már sokat kerestünk. Ez ugye közel van a lakásunkhoz is. Pont lemaradtunk a németek góljáról. Meccs után kiálltunk a sarokra. De alig dobtak, pedig voltak sokan. Marcus jól be volt már rekedve, így elindultunk inkább haza. Pont addigra telt meg jól az egész utca, de hát rekedten nem lehet szórakoztatni. Tom Waits persze kivétel. Szóval sajgó szívvel gyalogoltunk el a sok bevétellel kecsegtető kiülős kocsma előtt, hogy aztán otthon egy jó kis vacsorával kárpótoljuk magunkat.

De van még két képem, ezeket ideteszem.

Őrületes kultúra dömping van itt...

... na meg vicces oszlopok és gyanakvóan néző emberek a metróban

Meglátjuk ma hogy lesz. Péntek van, akármi lehet.

175 - Berlin 05

Tegnap nagyon hétfő volt. Marcus úgy ébredt, hogy valami van a torkával. Kicsit a hangja is fátyolos volt, de azért mentünk zenélni.

Kitaláltuk, hogy kipróbáljuk a bevásárlóközpont előtt zenélést. Van itt a közelben több is. A drágábbikhoz mentünk természetesen. Játszottunk két szettet. Az első nem volt rossz, de kerestünk már jobban is. Közben szépen sütött ránk a nap, ami az elmúlt napok szürkesége után kicsit sokkoló volt. Egy kedves vásárlótól kaptunk dinnyét. Finom volt. A második szett már nem ment olyan jól, alig dobtak, meguntuk, leléptünk. 

Érdekes rendszer ez. Aki boltba megy, látja, hogy a bejáratnál zenélünk. Tetszik neki, mosolyog, de nem áll meg. Bevásárol, majd kifelé dob valamennyit, de akkor sem áll meg. Arra jutottunk, hogy turistáknak jobb zenélni, már csak azért is, mert így szép helyeken lehet muzsikálni. 

Szóval leléptünk, mentünk a Nikolaifiertelbe a múzeumokhoz, de útközben megálltunk az Alexanderplatzon, mert volt pár kiülős hely. Az egyikben nem engedtek minket zenélni, másik kettőben igen. Nem volt nagy érdeklődés, nem is dobtak sokat a kalapba. De mi sem voltunk nagyon energikusak, mert Marcus félhangerőn énekelt. Ezek szerint túlerőltette a hangját a hétvégén.

Mentünk tovább a Nikolaiba, de közben elkezdődött a focimeccs. Félidős zenélést nem vállaltunk be, mert azt csak robbanásszerűen lehet. Ledöglöttünk a napra, Marcus aludt is egy kicsit. Nem volt igazán jól. Végül úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Az egészség fontosabb a bevételnél.

Otthon főztünk egy vacsorát a lakótársaknak. Párolt zöldségek ügyesen fűszerezve, rizs, főtt krumpli, rukkola-uborka saláta mustáros dresszinggel. Ez utóbbit sikerült jócskán elsóznom, de így is finom lett.

Marcus főzött gyömbéres teát, meg kapott tőlem vitamint. Reméljük a legjobbakat!

Éjszaka azt álmodtam, hogy álmodok, aztán felébredtem, de az még mindig az álom volt. Meg álmodtam mást is, de azt most hosszú lenne elmesélni.

Tegnap azért fotóztam is.

Nem olyan iramban, mint ahogy vártam, de gyűlik a pénz. Marcus utánanézett, van bank, amelyik ingyen beváltja papírra. Hurrá!

Egy borzasztó kompozíció

Textúrák. Nagyon ráértem, míg Marcus aludt a napon.

Napi elemózsia. Ezek mind nagyon finomak!

Macik a Nikolai negyedben

Szent György viaskodik a sárkánnyal. De mi megfejtettük, hogy igazából a ló akarja megharapni a sárkányt. Szent György pedig a lóra készül lesújtani, hogy az ne bánthassa a kiveszőfélben lévő hüllőt.

A szobrász magyar, vagy angol és vicces. Kiss Berlin!

Szépen sütött a nap tegnap!

Marcus mindenáron ki akarta próbálni, hogy milyen nekem. Pár száz méter után megkérdeztem, hogy hogy érzi magát. Azt mondta, hogy I feel sexy! (Szexinek érzem magam!)