184 - Berlin 14

Megvolt az utolsó berlini utcazenélésünk is. Nehezen indult a délután, de belejöttünk.

Rögtön az elején volt egy kis afférunk két szlovák cigánykölökkel a Nikolaiban. Kb. 10 perce zenélhettünk, amikor megjelentek két szaxival, meg kis kocsin az erősítőjükkel. Elő is pakoltak tőlünk 20 méterre, mintha senki más nem lenne a világon. Mikor elkezdtek fújkodni, Marcus odament hozzájuk, hogy ezt nem illik, várjanak 20 percet. Nem hatott rájuk, mondták, hogy csak 10 percig maradnak és el is kezdtek zenélni. Nem volt szép tőlük. 

Ezt végignézte egy helyi fazon, oda is ment hozzájuk. Rájuk ijesztett a rendőrséggel, ugyanis a Nikolaiban nem szabad erősítéssel zenélni. Erre már észbe kaptak, elmentek. 

Utána kikérdeztük a pasast, mondta, hogy szegények a maffiának dolgoznak. Minden zenélés után leadják a pénzt egy mercibe, ami a közelben parkol. Ezért ilyen erőszakosak, mert ha nem visznek pénzt, verést kapnak.

De aki zenélni nem tud, az zsebel. Odamennek a gyanútlan turistákhoz, hogy írjanak alá valami papírt. Mint valami jótékonykodó szervezet. Aztán az aláírás közben titokban átvándorolnak a személyes tárgyak a gazda zsebéből egy másikba. Borzasztó.

A Nikolai után mentünk megint a tegnap előtti úton, de most út közben nem tudtunk zenélni sehol, mert mindenhol volt valami zenész. Még csak most indul a főszezon, na meg az idő is nyárias lett végre valahára. Ilyenkor megy jól az üzlet!

Végül megint a Friedrichstraßénél lukadtunk ki, ami éppen nem volt annyira tele, így átugrottunk a TV stúdiókhoz. Közben csatlakozott hozzánk a pécsi szomszédom a Kórház térről. Vagyis most már csak volt szomszéd, mert egyikünk sem lakik ott. Itt dolgozik Berlinben, pont szabadnapos volt, elugrott, örültünk egymásnak. 

Jót zenéltünk, majd irány vissza a Fricire. Zenéltünk párat több helyen, de nem kerestünk olyan jól. Estére picit több, mint a fele jött össze a tervezettnek. De még vissza volt az utolsó szett a legkedvencebb helyünkön, a francia étterem előtt.

Mindig szokásunk beugrani a helyre szólni, hogy zenélni fogunk, így illik, ugye. Most sem tettünk másképp, csak most hozzátettük, hogy ez lesz a legeslegutolsó szettünk Berlinben. A tulaj egy jóforma, francia öregúr. Mosolyogva bátorított minket, hogy csak tessék! Neki is láttunk. A páradik számnál jött, hogy maradnánk-e tovább, ugyanis itt vannak a rokonai és szeretné őket megörvendeztetni. Belementünk természetesen. Kaptunk cserébe egy kis pénzt, meg vett is egy CD-t tőlünk. Marcus kapott jó sört én meg életem eddigi legjobb francia borát, egy pohár bordóit. Baromi jól éreztük magunkat, és jól is kerestünk, ugyanis a vendégek is nagyon hálásak voltak.

Zenélés után még beszélgettünk egyet az öreggel. Az egyik fia szintén zenész, ezért is kedvelt minket annyira. Nagyon gratulált, megadta a privát telefonszámát. Van egy új barátunk Berlinben!

Este még sörözgettünk kicsit a lakótársakkal, majd nyugovóra tértünk. Ma a zárás előtt 10 perccel értünk a bankba, de minden simán ment, beváltották az összes aprónkat. 16 és fél kilóval lettünk könnyebbek. 

Takarítás, egy utolsó mosás, majd este a lagzi hakni. Holnap hajnalban irány Rudolstadt! Nem tudom, hogy ott lesz-e internet. Ha nem, akkor majd csak hétfőn jelentkezek.

Tisztességes búcsúajándék az utolsó közönségünktől és a helytől. Ebbe a kis könyvecskébe írunk minden bevételt és kiadást. 

Régi francia fotók a sloziban, a piszoár felett. Csak ránézek és máris éhes leszek!

Az utolsó napokban rászoktunk, hogy az aluljáróban Marcus viszi a bőgőt.
Az ő hátáról nem szántja fel a plafont. 

Reggeli szép napsütés és a tegnap esti sörözgetés nyomai. Most frankó nyári meleg van végre!

178 - Berlin 08

Nem a miénk volt a tegnap. Marcus hangja sem az igazi, meg kicsit fáradtka is volt. Én bírtam volna, de ha hang nincs, akkor semmi sincs. 

Elmentünk a Hackescher piachoz, mert ott múlt héten is jót zenéltünk, de tele volt zenészekkel. Egy gitáros lány éppen azt csinálta, amit mi szerettünk volna. Kalapozott. Kicsit odébb mentünk, találtunk egy másik helyet. Ott zenéltünk, dobtak. De ugye nincs meg az az energiaszint, ami felkeltené az emberek figyelmét. Nagy érdeklődés nem volt. Inkább nevezném ezt már koldulásnak, mint zenélésnek. És ez nem is jó, nem erőltettük.

Összefutottunk Marcus cimborájával, akivel legyalogoltunk a Nikolaiba. Közben kaptam ezt a hidat lencsevégre.

Vicces szerkezet!

A Nikolaiban kellő csend van ahhoz, hogy lehessen félhangerőn utcazenélni. De ott meg nem kerestünk szinte semmit. 

A Nikolai rommá lett bombázva. Aztán panelből építették újra, de úgy, hogy elsőre ne tűnjön fel. Másodikra viszont egészen zavaró.

Sebaj, ma játszanak a németek, majd félidőben megdobjuk a bevételt. Elmentünk a Kollwitz utcába, mert kaptunk tippet, hogy ott sok kiülős hely van. Meg is örültünk, mert sok ember volt ott. Belenéztünk az első félidőbe, majd a vége felé megpróbáltuk bekunyerálni magunkat valahova. Végigmentünk az egész utcán, de sehol nem engedtek minket zenélni. Ezek szerint ez egy ilyen utca. Nos, így végül lemaradtunk a félidőről.

Elindultunk hát a kedvenc kocsmautcánkba, ahol már sokat kerestünk. Ez ugye közel van a lakásunkhoz is. Pont lemaradtunk a németek góljáról. Meccs után kiálltunk a sarokra. De alig dobtak, pedig voltak sokan. Marcus jól be volt már rekedve, így elindultunk inkább haza. Pont addigra telt meg jól az egész utca, de hát rekedten nem lehet szórakoztatni. Tom Waits persze kivétel. Szóval sajgó szívvel gyalogoltunk el a sok bevétellel kecsegtető kiülős kocsma előtt, hogy aztán otthon egy jó kis vacsorával kárpótoljuk magunkat.

De van még két képem, ezeket ideteszem.

Őrületes kultúra dömping van itt...

... na meg vicces oszlopok és gyanakvóan néző emberek a metróban

Meglátjuk ma hogy lesz. Péntek van, akármi lehet.

177 - Berlin 07

Szóval voltunk a motoros klubban zenélni. Előtte még gyakoroltunk kicsit délután. Mindenki a maga hangszerén persze. Kicsit felfrissítettük a rock repertoárunkat, gondolván, hogy szükség lesz rá.

Van ez az S-bahn itt, azaz a helyi HÉV szerűség. Azzal mentünk pár megállót, hogy a megbeszélt helyen felvehessen minket a klub igazgatója a buszával. Ez meg is történt szakadó eső kíséretében. Aztán autóztunk vagy 20 percet Basdorfba. Ez egy csinos kis falu. Még 700 éves templomuk is van.

Nos, itt működik a motoros klub, ami a falu nevét viseli. Építettek maguknak egy tágas garázst, amiben bárpult van, meg biliárdasztal. Vizesblokk hátul, tágas előtér előtte. És itt volt a buli. 

Akinek kedve van hozzá, fordítsa le.

Így néz ki belülről. A ruhafogas egy villáskulcsra hegesztett gyújtógyertya sor. Ezt sajnos nem fotóztam le, de sokat elmond a helyről. 

Gyűltek is szépen a bőrruhások. Sok ékszer, nagy szakállak, de volt közöttük középszerű nagypapa, meg suhogós ruhás versenymotoros is. Motorral csak egy ember jött. Részegen nem vezetnek.

Volt egy kis keverő, de csak két csatornával. Az egyikre az ének ment, a másikra a bőgő. A vokálom és a gitár akusztikus maradt, de belőttük úgy, hogy jó legyen. Meg sokat bítliszeztünk, azaz egy mikrofonba énekeltünk ketten. Nagy bulit csaptunk, tetszettünk nekik. A szünetben megvendégeltek minket, na meg kaptunk sört is.

Kicsit azért már hiányzott a hús, mert ugye Marcus vega, így egyszerűbb és olcsóbb ugyanazt ennünk. Jól bekajáltam, mondanom sem kell.

Szegény Marcusra nem gondoltak, csak kolbász volt kecsappal. Végül találtak neki egy nagy üveg csemegeuborkát. Azt majszolgatta kenyérrel.

 Íme az egyetlen motorral érkezett tag járműve! Naná, hogy egy gyönyörű schwalbe!

Zenéltünk sokat, de nagyon jól esett. Nekünk is, meg a közönségnek is. A bőrcuccos motorosok csak úgy ugráltak a Hit Me Baby-re! Pláne, hogy a klub vezetőjét Pepének hívják, ejtsd: Pépe. Szóval úgy énekeltük, hogy Hit mí Pépe van mór tájm. Őrület volt! 

Még egy kis csodaszerűség is történt. Amikor a Ghost Riders in the Sky-t játszottuk, akkor az amúgy nagyon szép naplementében megláttam egy nagyon erősen fénylő pontot az égen. Lassan emelkedett, majd eltűnt a felhők között. Akármi is volt ez, pont passzolt!

Itt éppen pihennek a hangszerek. Győztük törölgetni róluk a lecsapódó párát. Egész nap esett, ugye.

A gázsink ebbe a katonai sisakba landolt. Pepe többször körbeszaladt vele, minden tag dobott valamennyit. Voltak vagy ötvenen.

A vizesblokk külön figyelmet érdemel! Ez a Simson Suhl a piszoárok fölé van rögzítve a falra. Pisilés köben lehet tekergetni a kerekét.

A kézmosáshoz ez adja a fényt.

A női mosdó plafonja már annyira kiverte a biztosítékot, hogy le sem fotóztam. Gyakorlatilag az egész be van borítva rózsaszín műszőrmével. Csak a lámpabúrák nem. Minden esetre nagyot mulattunk rajta!

Nagyon jól sikerült ez az este! A csúcspont az volt, amikor megszámoltuk a bevételt. Jócskán kárpótolt ez minket az elmúlt majd két nap kiesésért! Visszavárnak minket, rögtön emlegettek másik két alkalmat, amikor jönnünk kéne zenélni. Majd megtárgyaljuk.

Pepe visszavitt minket az S-bahnhoz, majd nagy vidáman hazamentünk. Közben ettük a Marcusra hagyományozott uborkát.

Remek este volt! Még ilyet sokat!