2014. június 24., kedd

175 - Berlin 05

Tegnap nagyon hétfő volt. Marcus úgy ébredt, hogy valami van a torkával. Kicsit a hangja is fátyolos volt, de azért mentünk zenélni.

Kitaláltuk, hogy kipróbáljuk a bevásárlóközpont előtt zenélést. Van itt a közelben több is. A drágábbikhoz mentünk természetesen. Játszottunk két szettet. Az első nem volt rossz, de kerestünk már jobban is. Közben szépen sütött ránk a nap, ami az elmúlt napok szürkesége után kicsit sokkoló volt. Egy kedves vásárlótól kaptunk dinnyét. Finom volt. A második szett már nem ment olyan jól, alig dobtak, meguntuk, leléptünk. 
Érdekes rendszer ez. Aki boltba megy, látja, hogy a bejáratnál zenélünk. Tetszik neki, mosolyog, de nem áll meg. Bevásárol, majd kifelé dob valamennyit, de akkor sem áll meg. Arra jutottunk, hogy turistáknak jobb zenélni, már csak azért is, mert így szép helyeken lehet muzsikálni. 

Szóval leléptünk, mentünk a Nikolaifiertelbe a múzeumokhoz, de útközben megálltunk az Alexanderplatzon, mert volt pár kiülős hely. Az egyikben nem engedtek minket zenélni, másik kettőben igen. Nem volt nagy érdeklődés, nem is dobtak sokat a kalapba. De mi sem voltunk nagyon energikusak, mert Marcus félhangerőn énekelt. Ezek szerint túlerőltette a hangját a hétvégén.

Mentünk tovább a Nikolaiba, de közben elkezdődött a focimeccs. Félidős zenélést nem vállaltunk be, mert azt csak robbanásszerűen lehet. Ledöglöttünk a napra, Marcus aludt is egy kicsit. Nem volt igazán jól. Végül úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk. Az egészség fontosabb a bevételnél.

Otthon főztünk egy vacsorát a lakótársaknak. Párolt zöldségek ügyesen fűszerezve, rizs, főtt krumpli, rukkola-uborka saláta mustáros dresszinggel. Ez utóbbit sikerült jócskán elsóznom, de így is finom lett.

Marcus főzött gyömbéres teát, meg kapott tőlem vitamint. Reméljük a legjobbakat!

Éjszaka azt álmodtam, hogy álmodok, aztán felébredtem, de az még mindig az álom volt. Meg álmodtam mást is, de azt most hosszú lenne elmesélni.

Tegnap azért fotóztam is.

Nem olyan iramban, mint ahogy vártam, de gyűlik a pénz. Marcus utánanézett, van bank, amelyik ingyen beváltja papírra. Hurrá!



Egy borzasztó kompozíció

Textúrák. Nagyon ráértem, míg Marcus aludt a napon.


Napi elemózsia. Ezek mind nagyon finomak!

Macik a Nikolai negyedben


Szent György viaskodik a sárkánnyal. De mi megfejtettük, hogy igazából a ló akarja megharapni a sárkányt. Szent György pedig a lóra készül lesújtani, hogy az ne bánthassa a kiveszőfélben lévő hüllőt.

A szobrász magyar, vagy angol és vicces. Kiss Berlin!

Szépen sütött a nap tegnap!

Marcus mindenáron ki akarta próbálni, hogy milyen nekem. Pár száz méter után megkérdeztem, hogy hogy érzi magát. Azt mondta, hogy I feel sexy! (Szexinek érzem magam!)

Nincsenek megjegyzések: