A tegnapunk nagyon nehezen indult. A haver látogatása miatt hajnali négykori fekvés egy másnap déli kelést indukált. Az idő nagyon pocsék volt, szürke, hideg. Mikor ébredtem pont esett. Jó lassan összekészültünk, majd irány az utca.
A lakásunktól 50 méterre elszakadt a bőgőtok egyik hevedere. Meg tudtam csinálni, most egy randa csomóval több. Az első állomás az East Side Gallery volt, azon belül is egy hajókikötő kocsmája. Ott már zenéltünk egyszer, jól is ment. De most nagyon fújt a szél, baromi hideg volt. Emberek alig. Közben nagyban zajlott a Fête de la Musique nevezetű zenei fesztivál, amiből mi ott csak annyit érzékeltünk, hogy valahonnan távolról túlvilági hangerővel szól a gépzene.
Egy pillanatra kisütött a nap, pár ember leült a hely elé, gyorsan nekiláttunk muzsikálni. Zenéltünk 20 percet, kalapoztunk, dobtak keveset. Inkább továbbindultunk. Vettem fel a bőgőt a hátamra, de az egyik heveder karikája elgörbült és kibújt a helyéről. Újabb szerelés következett.
Kitaláltuk, hogy elmegyünk a Nikolai negyedbe, ahol a múzeumok vannak. Ott is voltunk már, ismertük a környéket. Mire odaértünk leszakadt az eső. Jobb híján egy híd alá menekültünk be. Ott megkajáltunk, meg zenéltünk két helyi punk csajnak, akik szintén az eső elől menekültek.
A helyszín
És ilyen volt az idő. A képen annyira nem látszik, de jócskán szakadt az eső.
Aztán egyszercsak elállt. Mentünk is rögtön a térre, ahol szoktunk zenélni. Épp egy kórus énekelt. És nem csak ott, de mindenhonnan szólt a zene. Persze, Fête de la Musique. Amúgy ez egy nemzetközi zenenap, amikor mindenki mindenhol zenél. Tettünk két kört, találtunk egy éttermet, megkérdeztük, hogy zenélhetünk-e előttük, belementek. Már amikor pakoltunk gyűltek a népek, aztán végül csináltunk egy jó bulit. Eladtunk pár CD-t is, meg dobtak szépen. Méltó jóvátétel volt ez a korábbiakért.
Aztán mentünk kipróbálni Marcus zseniális ötletét, azaz a félidős zenélést. Ez annyit tesz, hogy egy kiülős kocsmában, ahol meccset néznek, a félidőben adunk egy rövid, de energikus koncertet, aztán kalapozunk. Ehhez jól jött, hogy pont a német csapat játszott. Ennek megfelelően tele is volt az utca nemzeti színűre mázolt fiatalokkal, mindenki sört ivott, kiabált. Be volt zsongva az egész város.
Csiszre oda is értünk a félidőre a hozzánk közeli kocsmautcába, kinéztünk egy helyet, Marcus bement kérdezett. A kocsmáros annyit mondott, hogy ha a kint ülő emberek is akarják, akkor mehet. Marcus elkiabálta magát, hogy jöhet-e egy kis élő muzsika. Persze mindenki kiabált, hogy igen. Fel volt hevülve a nép rendesen. Szóval eljátszottunk három számot, aztán kalapoztunk. Nagyon hálásak voltak, adtak szépen. Működött az ötlet! A pláne pedig az, hogy egy fickó meghívott minket egy esküvőre zenélni jó pénzért. Hurrá!
A második félidőt végignéztünk, nagyon izgalmas meccs volt. Élmény volt érezni, ahogy az egész utca egyszerre ünnepel, vagy mérgelődik.
Meccs után kerestünk egy másik kocsmát egy sarkon. Szintén kérdeztünk, szintén engedtek játszani. Akkora bulit csaptunk, hogy egy egész tömeg állt minket körbe! Egyszercsak egy srác fogta a kalapját és elkezdett nekünk kalapozni, míg mi játszottunk. Őrület volt! Táncoltak, dobtak. Mi meg örültünk.
A következő meccs előtt még zenéltünk kicsit egy másik helyen, aztán hazamentünk. Borzasztó kezdés után nagyszerű vég!
Demonstrálandó, hogy a kalapozás mennyivel jövedelmezőbb, imhol egy kép. A jobb oldalon egy átlagos utcazene bevétele látható. A bal oldali halmaz a kalapozás eredménye. Mennyiségre kevesebb, de kb. kétszer annyit ér.
Ma is lesznek meccsek, nagy reményekkel megyünk zenélni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése