114 - Kukaszagban meditálni jajjj de jó!

Még van egy kis időm az indulásig, úgyhogy beszámolok az első teljes munkanapomról.

Végül olyan munkát kaptam, amire vágytam.
Kellően monoton: a kajálda adott területén körbejárom az asztalokat, és egy fertőtlenítős ruhával letörlöm az asztalokat. Bár ez nem lenne a dolgom, de a spanyolok után elviszem az otthagyott szemetet a kukába (és tényleg csak a spanyolok hagyják ott, de úgy, hogy minden össze van kenve minden létező gyorskajáldás trutyival). Időközönként belesek a kukába, hogy megtelt-e már. Ha igen, akkor kiveszem a zsákot, ami húzza maga után a következőt, tehát nem kell vele sokat vacakolni. A teli zsákot kiviszem hátra a konténerbe, ami ha megtelt, akkor viszem a tömörítőbe (kukásautó "fíling").
Ez a meló megy sokáig, aztán ha zár a hely (még két hétig zárásig vagyok), akkor utána takarítás van. Minden asztalt letörlök, a székeket felrakom rájuk, majd kisöprök alatta. Ez a kedvencem, mert egy tök üres csarnokban vagyok szinte egyedül. Egy egész délutános tömeg után jól esik. Ja, meg egy slaggal ki kell csapatni a konténereket, de az is inkább üdítő, mint lelombozó. Szóval lehet jókat gondolkodni közben a semmiről.
Kellően önálló: nagyon ritkán futok össze főnökkel, kollégával. Tudom, hogy mi a dolgom, ők is látják, hogy csinálom szépen. A magam ura vagyok, nincs rajtam nyomás. Ez volt a másik kritérium, amit vártam ettől a melótól. Teljesült.
Kellően személyes: nincs sok kommunikáció. A vendégek néha megkérdik, hogy hol a slozi, aztán ennyi. Tegnap beszélgettem egy brit apukával kicsit, de az jól is esett. Szóval senki sem piszkál bele a munkaterápiás folyamat nyugalmába.

Tegnap amúgy Zita korábban ment dolgozni, mint én, de később engedték ki ebédelni. Így tök véletlenül együtt ebédeltünk. Nagyon örültünk egymásnak!

Ja, és tegnap egy norvég anyukának halásztuk ki a telefonját a kukából. Nagyon hálás volt!

Lassan mennem kell, kezdődik a meló.

109 - Az egérfül árnyékában

Bizony, bizony, elmentünk a boltba, vettünk sok egérfogót. Az "örodiznibe" fogunk Pöttyel dolgozni és ott sok az egér...

Időben vettünk aránylag olcsón jegyet, be vagyunk csekkolva, nélkülünk a gép nem indul el. Megvettük utolsó forintjainkon a szükséges kínai ruhadarabokat, bekunyeráltuk a kellő méretű bőröndöket, leloptuk a még meg nem nézett filmeket szabad munkaszüneti óráinkat elütni valónak, az utolsó csepp benzinből még begurulunk a vasúthoz, majd onnan a féláron igénybe vett tömegközlekedésen zötyögünk tovább. Ismerősöknél csövezünk Budapesten, majd másik ismerős visz ki a reptérre jófejségből. Fapados másfél óra, majd metró még másfél. És akkor kezdődik a szépen kitervelt pedagógusi/zeneművészi életpályánk első "lökhajtó" fázisa, mely egyben a "tudommettőlmeddigkellésmit" megnyugtató biztonsága mellett (és pont e miatt) egy kiadós munkaterápia is lesz.

Megérdemeljük, szükségünk van rá, jó lesz.

Pláne, hogy még sosem jártam Párizsban, így én leszek a világ legvidámabb munkás-turista hibridje, aki azért majd néha megvakarja az egérfül tövét elgondolkozván, hogy utána hogy lesz tovább...

Halkan megsúgom, hogy azért vannak terveink. Nyugi.

Szóval mostantól egy hónapig az egérfül árnyékából jegyzetelek. Lesz mit!