Már "derékig ért a víz" a Kafkában, úgyhogy nem szaroztam, leléptem. Nem én vagyok a kapitány. A kapitány nincs is a hajón. A partról kajabál nagy erőkkel, hogy mit hogyan, pedig nem is ért a tengerhez. A kapitány csak a zsebét nézi. A felbérelt kormányos már két hete fel akart mondani, minden reggel kiúszott a partra (mert csónak nincs a hajón), de a kapitány visszarugdosta a vízbe, mert nem volt rá kíváncsi. Aztán a minap meg ő hívta a kormányost, aki amúgy jó kormányos, és elmondta minden ócskaságnak, és kirúgta, megalázta. Az új kormányos eddig a gépházban dolgozott, tud kormányozni, de nagyon hánytató, ahogy csinálja.
És mindeközben süllyed a hajó, de senki sem törődik vele. A korlát még a víz felett van, így fogtam magam, belekapaszkodtam, elrugaszkodtam, és zsupsz, át a korláton! Most már a parton vagyok, szárítgatom magam a napon. Zsebemben a következő munkalevelek. Így most jó!
avagy a mindenkori gálya
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baksapeti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baksapeti. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. május 11., kedd
2010. április 15., csütörtök
27 - Poptalicskák és dzsesszsznobok
Múlt héten többször is betérő vendég volt itt a Kafkában Zoli barátom Ákossal, a most már jó ideje Angliában élő zenész kollégával, aki szintén basszeros. Örültem nekik, ennyivel is lazább volt a meló. Beszélgettünk sokmindenről, nagyrészt zenéről, és így született ez a két fő kategória: a poptalicska, és a dzsesszsznobéria. Ákos és Zoli leginkább a poptalicskát tolja. Én meg egy mocsok sznob vagyok, ami a dzsesszt illeti. De ettől függetlenül azért még elmentem tegnap este az Áfiumba jammelni velük. Kell az ilyen is néha.
Most megint itt ülök a recepción, és csak nézek, hogy mekkora káosz van ebben a szállóban! Ma délelőtt egy sajtótájékoztató kellős közepén az áramszolgáltató leszerelte a villanyórát. December óta nem volt fizetve a számla. Elfelejtették. Aztán nagy rohangálás következett, mert annyi pénz nem is volt a kasszában, de valahonnan összekaparták főnökék, befizették. Megint lett áram. Ezek után kitelepültek három tonna kajával valami motoros találkozóra, és a remek időjárásnak köszönhetően eladtak két sört, meg egy kávét. Rájuk rohadt az egész. Van öt kiló lefőzött rízsünk. Holnapi menü: Rízs Ottó.
Drága olasz vendégeink háromnegyed hétkor kelnek, és remélem, hogy elég lesz a kávé, mert már csak egy ujjnyi van a gépben, és azok literszám isszák az eszpresszót. Majd elválik. Ha elfogy, akkor az álmos, mazsolaféle arcomat fogom nekik mutogatni, attól majd felébrednek.
Most megint itt ülök a recepción, és csak nézek, hogy mekkora káosz van ebben a szállóban! Ma délelőtt egy sajtótájékoztató kellős közepén az áramszolgáltató leszerelte a villanyórát. December óta nem volt fizetve a számla. Elfelejtették. Aztán nagy rohangálás következett, mert annyi pénz nem is volt a kasszában, de valahonnan összekaparták főnökék, befizették. Megint lett áram. Ezek után kitelepültek három tonna kajával valami motoros találkozóra, és a remek időjárásnak köszönhetően eladtak két sört, meg egy kávét. Rájuk rohadt az egész. Van öt kiló lefőzött rízsünk. Holnapi menü: Rízs Ottó.
Drága olasz vendégeink háromnegyed hétkor kelnek, és remélem, hogy elég lesz a kávé, mert már csak egy ujjnyi van a gépben, és azok literszám isszák az eszpresszót. Majd elválik. Ha elfogy, akkor az álmos, mazsolaféle arcomat fogom nekik mutogatni, attól majd felébrednek.
2010. március 17., szerda
26 - A négyharmincas Á és a tangák
Beindult a nagy tavaszi haknihullám, melynek első állomása Siklóson volt. A Pécsi Mecsek Kamaraoperával játszottunk Schubertet meg Händelt az ottani templomban, a vár tövében. Elöljáróban csak annyit, hogy a koncertmester elnézést kért utána tőlünk, mert ő sem tudta, hogy ilyen körülmények lesznek.
Azt tudtuk, hogy jó hideg lesz benn, de arra nem számítottunk, hogy hidegebb, mint kinn. Az első sokk után kaptuk a hangoló á-t az orgonától, mert hogy orgonás darabokat játszottunk. Először azt hittük, hogy Sanyi, az orgonista szívat minket. Mondom, mit nyomogatod azt a giszt, hé! És nem. Az volt az á. Nagy serény tekergetés következett. Ezzel egyszer baj nincs is, csak hogyha egy húr hosszú ideig adott feszességgel barátkozik, akkor utána bárhova tekerik, vissza fog kívánkozni a megszokottba. Magyarán minden hangszer felfelé hangolódott koncert közben, főleg, hogy még a hidegtől is felmenne amúgy is. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy a zenekar egyenletesen megy felfelé, mert minden hangszer más tempóban hangolódott el. Koncert után születtek is az új koncertcímek, kedvencem: „Az á-hang, és ami még belefér”. Sanyi utána elárulta, hogy ahogy majd melegszik az idő, méglejjebb megy majd az orgona, mert tágulnak a sípok. Meg is egyeztünk, hogy akkor nyáron nem megyünk...
A hakni előtti este sebtiben raktuk össze így-úgy-amúgy a darabokat. A próbán ismét megtörtént az, ami miatt úgy érzem, hogy nekem, mint nagybőgősnek van a legjobb dolgom egy vonóskarban. Mint ahogy ez már a főiskolán is számtalanszor megesett, így most is, mégpedig az, hogy betekintést nyerhettem az előttem ülő csellista leányzó fehérneműviselési szokásaiba, köszönhető ez a manapság divatos ún. picsanadrágnak, valamint a csellózáskor felvett peckes testtartásnak. Szép kis fekete tanga volt rajta. Fel is idéztem magamban, hogy hány féle tangát láttam már ugyanígy csellistákon. Persze a legtöbb ugyanilyen „semmi extra”, de voltak nagyon érdekesek is. Legjobban egy nem is csellista, hanem egy brácsás lányé maradt meg emlékeimben. Alapvetően rózsaszín, de volt rajta egy nagyon érdekes, számomra megmagyarázhatatlan és egyben ízléstelen furcsaság. Ahol a derékzsinór és a seggzsinór találkozott hátul, oda be volt iktatva egy háromszög alakú kis felület, amin zavarbaejtően sok műkő volt elhelyezve. Valahogy úgy hatott az amúgy formás hordozón, mint valami vagy szakrális, amulettszerű védelem a nemkívánt betolakodók ellen, vagy akár egy a szkifikből ismert lézerfegyver, ahol a nézőnek-olvasónak el nem magyarázott eredetű nagyfokú energiát a kristályok rendezik egybe, és lövellik a kiválasztott célpont felé. Bár félelmet nem gerjesztett bennem, de értetlenül álltam a dolog előtt.
Mondjuk, ha legközelebb ilyet látok, szemérmetlenül egy százast fogok dobni a bőrperselybe. Nincs mese.
Azt tudtuk, hogy jó hideg lesz benn, de arra nem számítottunk, hogy hidegebb, mint kinn. Az első sokk után kaptuk a hangoló á-t az orgonától, mert hogy orgonás darabokat játszottunk. Először azt hittük, hogy Sanyi, az orgonista szívat minket. Mondom, mit nyomogatod azt a giszt, hé! És nem. Az volt az á. Nagy serény tekergetés következett. Ezzel egyszer baj nincs is, csak hogyha egy húr hosszú ideig adott feszességgel barátkozik, akkor utána bárhova tekerik, vissza fog kívánkozni a megszokottba. Magyarán minden hangszer felfelé hangolódott koncert közben, főleg, hogy még a hidegtől is felmenne amúgy is. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy a zenekar egyenletesen megy felfelé, mert minden hangszer más tempóban hangolódott el. Koncert után születtek is az új koncertcímek, kedvencem: „Az á-hang, és ami még belefér”. Sanyi utána elárulta, hogy ahogy majd melegszik az idő, méglejjebb megy majd az orgona, mert tágulnak a sípok. Meg is egyeztünk, hogy akkor nyáron nem megyünk...
A hakni előtti este sebtiben raktuk össze így-úgy-amúgy a darabokat. A próbán ismét megtörtént az, ami miatt úgy érzem, hogy nekem, mint nagybőgősnek van a legjobb dolgom egy vonóskarban. Mint ahogy ez már a főiskolán is számtalanszor megesett, így most is, mégpedig az, hogy betekintést nyerhettem az előttem ülő csellista leányzó fehérneműviselési szokásaiba, köszönhető ez a manapság divatos ún. picsanadrágnak, valamint a csellózáskor felvett peckes testtartásnak. Szép kis fekete tanga volt rajta. Fel is idéztem magamban, hogy hány féle tangát láttam már ugyanígy csellistákon. Persze a legtöbb ugyanilyen „semmi extra”, de voltak nagyon érdekesek is. Legjobban egy nem is csellista, hanem egy brácsás lányé maradt meg emlékeimben. Alapvetően rózsaszín, de volt rajta egy nagyon érdekes, számomra megmagyarázhatatlan és egyben ízléstelen furcsaság. Ahol a derékzsinór és a seggzsinór találkozott hátul, oda be volt iktatva egy háromszög alakú kis felület, amin zavarbaejtően sok műkő volt elhelyezve. Valahogy úgy hatott az amúgy formás hordozón, mint valami vagy szakrális, amulettszerű védelem a nemkívánt betolakodók ellen, vagy akár egy a szkifikből ismert lézerfegyver, ahol a nézőnek-olvasónak el nem magyarázott eredetű nagyfokú energiát a kristályok rendezik egybe, és lövellik a kiválasztott célpont felé. Bár félelmet nem gerjesztett bennem, de értetlenül álltam a dolog előtt.
Mondjuk, ha legközelebb ilyet látok, szemérmetlenül egy százast fogok dobni a bőrperselybe. Nincs mese.
2010. március 3., szerda
25 - Nyilas Misi sokkot kapott
Rég írtam (írtam egyáltalán, vagy csak a videót raktam fel?) a színházról. Nyilas Mihály azóta is rendületlenül pakkot kap havonta legalább ötször, bár most márciusban nyolcszor is megteszi. Már volt 35 előadás.
Nemrég sepert végig a hír az országon, hogy esik szét a pécsi nemzeti, meg hogy drága igazgatónk be akarja záratni, ha nem kap segítséget (több pénzt). Az állapotok valóban áldatlanok, bár mi onnan lentről, a patkánylukból annyira nem érezzük, ha másból nem is, hogy az erősítő, amin játszom szar. Ja, meg múltkor elfelejtettek berakni nekem kottaállványt, és úgy kellett a folyosón szétszórt roncsokból összeeszkábálnom egyet magamnak, de szó szerint: az egyik sarokban találtam egy lábat, a másikban egy tetejét, aztán volt valahol egy lámpa hozzá, de ahhoz is máshonnan csórtam izzókat, aztán meg kiderült, hogy a lámpához még hosszabbítót sem raktak be hozzám, de megoldottam.
A minap beszélgettem apukámmal, és ő kérdezte, hogy mi újság a színházban, nem zárt-e be már, mert ugye a hírekben mit mondanak. Aznap este volt előadás, bementem, és csodák csodájára teljesen új kottaállványok, és vadi új xilofon fogadott! Biztos hatott a főnök fenyegetőzése. Az üstdobon is fénylett a bőr, kérdeztük is, hogy új-e, de csak letörölték a régit. Nem mind arany, ami fénylik. Persze a fináléban hangos puffogások és durrogások kíséretében tönkrement az énekes csaj mikrofonja. Az is még a régi. Azt nem "törölték tisztára".
Előadások végeztével, vagy ha duplázunk, akkor a két előadás között is rendszerint lemegyünk a színházbüfébe. Na, ott látszik igazán, hogy mennyire le van pusztulva a színház, és nem is az épület, hanem a színészek és egyéb dolgozók. Van ott egy érdekes poshadt légkör. Amikor a színész eljátssza a szerepét, aztán úgy marad - mert úgy marad - és három kisfröccs után kicsit keverve már a gimnáziumban hagyott valódi énjének emlékével sztorizni kezd a bármiről és az akármiről. Vagy a zenészeknél az öregebbje. Ők pedig a bukott művész nyugalmával szürcsölgetik a kis piájukat, és régi külföldi haknik ezerszer elmesélt kínos pillanatain röhögnek.
Intermezzo: mivel épp a Kafkában ülök a recepción, így szem és fültanúja lehettem, ahogy a főnök két unikum, meg fogalmam sincs, hogy milyen piák után pánikszerűen kirohanva a friss levegőre közölte a valakijével (feleség?), hogy nem iszik...
A színházban Pozsival, a gitárossal mostanában mindig kitalálunk valamit, hogy gyorsabban menjen az idő. Mostanában pl. szóbridzsezünk. Az úgy néz ki, hogy három betűs szóra kell gondolni, aminek a definícióját mondjuk, aztán a kitalált szó utolsó betűjével kell új szóra gondolni, és mondani annak a definícióját. A legviccesebb, hogy a zenekari árokban néha a suttogás is hangos, így kézzel-lábbal is mutogatunk, aminek gyakran röhögés a vége. Legutóbb áttértünk a négybetűs szavakra, úgy sem rossz.
Szóval zajlik az élet, és menthetetlenül közeleg a tavasz.
Nemrég sepert végig a hír az országon, hogy esik szét a pécsi nemzeti, meg hogy drága igazgatónk be akarja záratni, ha nem kap segítséget (több pénzt). Az állapotok valóban áldatlanok, bár mi onnan lentről, a patkánylukból annyira nem érezzük, ha másból nem is, hogy az erősítő, amin játszom szar. Ja, meg múltkor elfelejtettek berakni nekem kottaállványt, és úgy kellett a folyosón szétszórt roncsokból összeeszkábálnom egyet magamnak, de szó szerint: az egyik sarokban találtam egy lábat, a másikban egy tetejét, aztán volt valahol egy lámpa hozzá, de ahhoz is máshonnan csórtam izzókat, aztán meg kiderült, hogy a lámpához még hosszabbítót sem raktak be hozzám, de megoldottam.
A minap beszélgettem apukámmal, és ő kérdezte, hogy mi újság a színházban, nem zárt-e be már, mert ugye a hírekben mit mondanak. Aznap este volt előadás, bementem, és csodák csodájára teljesen új kottaállványok, és vadi új xilofon fogadott! Biztos hatott a főnök fenyegetőzése. Az üstdobon is fénylett a bőr, kérdeztük is, hogy új-e, de csak letörölték a régit. Nem mind arany, ami fénylik. Persze a fináléban hangos puffogások és durrogások kíséretében tönkrement az énekes csaj mikrofonja. Az is még a régi. Azt nem "törölték tisztára".
Előadások végeztével, vagy ha duplázunk, akkor a két előadás között is rendszerint lemegyünk a színházbüfébe. Na, ott látszik igazán, hogy mennyire le van pusztulva a színház, és nem is az épület, hanem a színészek és egyéb dolgozók. Van ott egy érdekes poshadt légkör. Amikor a színész eljátssza a szerepét, aztán úgy marad - mert úgy marad - és három kisfröccs után kicsit keverve már a gimnáziumban hagyott valódi énjének emlékével sztorizni kezd a bármiről és az akármiről. Vagy a zenészeknél az öregebbje. Ők pedig a bukott művész nyugalmával szürcsölgetik a kis piájukat, és régi külföldi haknik ezerszer elmesélt kínos pillanatain röhögnek.
Intermezzo: mivel épp a Kafkában ülök a recepción, így szem és fültanúja lehettem, ahogy a főnök két unikum, meg fogalmam sincs, hogy milyen piák után pánikszerűen kirohanva a friss levegőre közölte a valakijével (feleség?), hogy nem iszik...
A színházban Pozsival, a gitárossal mostanában mindig kitalálunk valamit, hogy gyorsabban menjen az idő. Mostanában pl. szóbridzsezünk. Az úgy néz ki, hogy három betűs szóra kell gondolni, aminek a definícióját mondjuk, aztán a kitalált szó utolsó betűjével kell új szóra gondolni, és mondani annak a definícióját. A legviccesebb, hogy a zenekari árokban néha a suttogás is hangos, így kézzel-lábbal is mutogatunk, aminek gyakran röhögés a vége. Legutóbb áttértünk a négybetűs szavakra, úgy sem rossz.
Szóval zajlik az élet, és menthetetlenül közeleg a tavasz.
2010. február 28., vasárnap
24 - Zsemlerobot
Olyan igazán gusztustalan hétfő reggel van, amit azzal érdemeltem ki, hogy végre kialudhattam magam a Kafkában. Valamit valamiért. Már bocsánat a képért, de mintha felkenték volna takonnyal az utcát, olyan.
Fel szoktam kelni hét után valamivel. Ma épp negyed nyolckor, mert az egyetlen szállóvendégünk, aki amúgy a kórházban lévő férjéért aggódik, korán kel. Mondjuk tegnap is megszívatott, mert nyolckor jött le. Most is mindjárt nyolc.
Ébredés és feltápászkodás után el kell menni boltba zsemléért. Ez a reggeli lelke és bázisa. Innen indul a gasztronómia (kell zsemle a rántottához), és ide érkezik vissza az ízutazás végén (lekváros-vajaszsemle utóételnek). Vicces lehetek, ahogy csíkszemekkel slattyogok a zsemlészacskóval a kezemben. Ha valaki közel jön hozzám, véli hallani a szervómotorok surrogását, miközben megyek. Biorobot.
Egészséges ember reggel székel. Én egészséges ember vagyok, de ha lemegyek az alagsorba slóra, és közben jön le szegény vendég, akkor nem kap reggelit egyhamar, szóval inkább tartom magam. Vagyis tart a kötelesség.
Fel szoktam kelni hét után valamivel. Ma épp negyed nyolckor, mert az egyetlen szállóvendégünk, aki amúgy a kórházban lévő férjéért aggódik, korán kel. Mondjuk tegnap is megszívatott, mert nyolckor jött le. Most is mindjárt nyolc.
Ébredés és feltápászkodás után el kell menni boltba zsemléért. Ez a reggeli lelke és bázisa. Innen indul a gasztronómia (kell zsemle a rántottához), és ide érkezik vissza az ízutazás végén (lekváros-vajaszsemle utóételnek). Vicces lehetek, ahogy csíkszemekkel slattyogok a zsemlészacskóval a kezemben. Ha valaki közel jön hozzám, véli hallani a szervómotorok surrogását, miközben megyek. Biorobot.
Egészséges ember reggel székel. Én egészséges ember vagyok, de ha lemegyek az alagsorba slóra, és közben jön le szegény vendég, akkor nem kap reggelit egyhamar, szóval inkább tartom magam. Vagyis tart a kötelesség.
2010. február 13., szombat
23 - Csík to Csík
Csütörtökön Kafkába be.
Kornél, a felszolgáló beszédes kedvében, szóval tart, így nem dolgozom annyit. (Irogatás, ezaz a laptopon)
Nem bánom, hogy nem dolgozom annyit.
A Csík zenekar öt tagja megérkezik. (másnap koncerteznek Lovasival)
Drága főnökünk fél kettőig dumál az étteremben, csak utána tudok lefeküdni.
Az alvás annyira nem megy jól.
Hajnalban kelés.
Öt virsli, sonkás rántotta.
Egész nap pörgés, jazzpróba, kutyfüle.
Péntek este Kafkába be.
Mondanom sem kell, hogy mosottszar állapotban.
Étteremben sok népek, majd 11 körül a Csík is megjelenik.
Éjjel egykor még nagy pörgés.
Éjjel kettőkor szintén.
Lassan kopnak a népek, közben Csík háza táján szerelmi dráma, majd alkoholba mártott okosságok durrogtatása szerelem és párkapcsolat témakörben.
A szerelmi dráma kulminál: zokogó nő népihegedű kísérettel.
Mindenki csont részeg.
Hajnali fél négy, Csíkék szobába fel.
Öröm az ürömben: srácok a Royalból húsos prószát hoznak jófejségből.
Megérkezik a Csík zenekar ifjabb különítménye.
Mindenki csont részeg.
Próbálnak viccesek lenni, de a fáradságtól helyet cserélt szemöldökeim láttán jobb belátásra térnek.
Még átmennek a nonstopba. Megvárom.
Hajnali négykor sikerül ágyba kerülnöm.
Hajnali fél hatkor csöngetnek, az ajtóban fiatal srác.
Csont részeg.
Újabb Csík tag.
Kulcsot kap, szobába felporoszkál.
Én ágyba vissza.
Álom lassan szemere száll, de ismét csengetnek.
Az ajtóban kevésbé fiatal srác.
Csont részeg.
Újabb Csík tag.
Az előbbi után küldöm.
Nincs több Csík.
Negyed kilencig alvás, vagyis fetrengés, némi alvással higítva.
Egész nap pörgés, Reni próba, dupla nyilasmisi, kutyafüle.
Ma este Kafkába be.
Koktélparti, élő bárzongorázással. Bár jobban örülnék most egy halott bárzongoristának.
Öröm az ürömben: zseniális tiramiszut kapok, amit jóízüen befalok.
Kornél megígérte, hogy éjfélkor kihajtja a népeket.
Kornél nagyon másnapos és álmos.
Kornél nagyon morcos.
Kornél ilyenkor határozott.
Minden bizodalmam Kornélban van.
Népek el, már csak a szállóvendégek, meg a zongorista.
Őket majd én hajtom el mindjárt.
Még megvárom, míg Kornél elmosogat. Van mit.
Szállóvendégek még elmennek a városba mulatni.
Majd felcsengetnek hajnalban, de addig legalább aludhatok.
Meg persze utána is.
Jóccakát.
Kornél, a felszolgáló beszédes kedvében, szóval tart, így nem dolgozom annyit. (Irogatás, ezaz a laptopon)
Nem bánom, hogy nem dolgozom annyit.
A Csík zenekar öt tagja megérkezik. (másnap koncerteznek Lovasival)
Drága főnökünk fél kettőig dumál az étteremben, csak utána tudok lefeküdni.
Az alvás annyira nem megy jól.
Hajnalban kelés.
Öt virsli, sonkás rántotta.
Egész nap pörgés, jazzpróba, kutyfüle.
Péntek este Kafkába be.
Mondanom sem kell, hogy mosottszar állapotban.
Étteremben sok népek, majd 11 körül a Csík is megjelenik.
Éjjel egykor még nagy pörgés.
Éjjel kettőkor szintén.
Lassan kopnak a népek, közben Csík háza táján szerelmi dráma, majd alkoholba mártott okosságok durrogtatása szerelem és párkapcsolat témakörben.
A szerelmi dráma kulminál: zokogó nő népihegedű kísérettel.
Mindenki csont részeg.
Hajnali fél négy, Csíkék szobába fel.
Öröm az ürömben: srácok a Royalból húsos prószát hoznak jófejségből.
Megérkezik a Csík zenekar ifjabb különítménye.
Mindenki csont részeg.
Próbálnak viccesek lenni, de a fáradságtól helyet cserélt szemöldökeim láttán jobb belátásra térnek.
Még átmennek a nonstopba. Megvárom.
Hajnali négykor sikerül ágyba kerülnöm.
Hajnali fél hatkor csöngetnek, az ajtóban fiatal srác.
Csont részeg.
Újabb Csík tag.
Kulcsot kap, szobába felporoszkál.
Én ágyba vissza.
Álom lassan szemere száll, de ismét csengetnek.
Az ajtóban kevésbé fiatal srác.
Csont részeg.
Újabb Csík tag.
Az előbbi után küldöm.
Nincs több Csík.
Negyed kilencig alvás, vagyis fetrengés, némi alvással higítva.
Egész nap pörgés, Reni próba, dupla nyilasmisi, kutyafüle.
Ma este Kafkába be.
Koktélparti, élő bárzongorázással. Bár jobban örülnék most egy halott bárzongoristának.
Öröm az ürömben: zseniális tiramiszut kapok, amit jóízüen befalok.
Kornél megígérte, hogy éjfélkor kihajtja a népeket.
Kornél nagyon másnapos és álmos.
Kornél nagyon morcos.
Kornél ilyenkor határozott.
Minden bizodalmam Kornélban van.
Népek el, már csak a szállóvendégek, meg a zongorista.
Őket majd én hajtom el mindjárt.
Még megvárom, míg Kornél elmosogat. Van mit.
Szállóvendégek még elmennek a városba mulatni.
Majd felcsengetnek hajnalban, de addig legalább aludhatok.
Meg persze utána is.
Jóccakát.
2010. január 30., szombat
22 - Reggel vicces lesz
Felhívott ma a kisfőnök, hogy már csak egy recepciós maradt a Kafkában, de ő is lázas beteg, be tudnám-e vállalni a mai éjszakát. Mondtam, persze, hiszen kell a meló.
Most jöttem be nemrég, de már előre vigyorgok. Egyrészt a spórolás miatt, ami a vezetőséget jellemzi, másrészt meg azért, mert emiatt a spórolás miatt nekem kell reggeliztetni a ház két vendégét, de nem ám úgy, hogy majd a konyhás elkészíti, és nekem csak ki kell vinni, hanem lehet, hogy rántottát kell csinálnom reggel, mert két vendégért nem hívják be a konyhást. Még jó, hogy tudok rántottát csinálni.
Még nem értek be a vendégek, de majd jól kikérdezem őket, és persze a lehetőségekhez mérten lebeszélem őket a rántottáról.
...
Nem sikerült lebeszélni őket a rántottáról. De legalább nem kelnek korán.
Ez is valami.
Most jöttem be nemrég, de már előre vigyorgok. Egyrészt a spórolás miatt, ami a vezetőséget jellemzi, másrészt meg azért, mert emiatt a spórolás miatt nekem kell reggeliztetni a ház két vendégét, de nem ám úgy, hogy majd a konyhás elkészíti, és nekem csak ki kell vinni, hanem lehet, hogy rántottát kell csinálnom reggel, mert két vendégért nem hívják be a konyhást. Még jó, hogy tudok rántottát csinálni.
Még nem értek be a vendégek, de majd jól kikérdezem őket, és persze a lehetőségekhez mérten lebeszélem őket a rántottáról.
...
Nem sikerült lebeszélni őket a rántottáról. De legalább nem kelnek korán.
Ez is valami.
2009. december 16., szerda
21 - Éjszaka enyém a ház, de nem szeret...
Hétfő este nyolckor be.
Melósok plusz kisfőnök recepción jutyúboznak. Nem tudok beülni, de nem is baj.
Kilenckor mindenki lelép, zárom a helyet.
Németezni kezdek, mikor bekopog Kölyök barátom és Edit, a barátnője.
Beengedem őket, beszélgetünk, disznótorost eszünk (kollégák hagyták ott nekem).
Kölyökék el, visszaülök a pult mögé.
Józsi bejelentkezik gömailba, webdesignolunk kicsit.
Közben Zsuskával eszmecsere Istenről szintén gömailban, elég egyoldalú.
Kiderül, hogy vannak közös realitásaink, de nem Istenről.
Eszmecsere Zsuskával a bibliáról.
Kiderül, hogy vannak közös realitásaink, de nem a bibliáról.
Közben éjjel egy óra lesz, megyek aludni.
Recepció mögötti fülkébe be, szolgálati ágy kinyit.
Megágyazok, majd mikor jólesőn ráülök, beszakad alattam.
Ágyszerelés.
A megszerelt ágyon minél nagyobb testfelület azonos időben való letételével sikerül beszakadásmentesen elheverednem.
Alvásomat zavaró tényezők életbe lépnek.
A fejem alá gyűrt pokrócot is magamra terítem, mert kicsit fázok.
Így viszont nincs párnám, ami zavar.
A szálloda egyetlen vendégei hajnali kettőkor rettentő hangosan dugni kezdenek.
Hálistennek nem tart soká.
A szálloda amúgy soha sem élesített riasztója minden észlelt mozgásra egy néma csöndben rettentő hangosnak bizonyuló píííííííííp hanggal reagál.
Hajnali háromkor kínomban bebugyolálom a pulcsimmal a riasztó kezelőszervét, ahonnan a píííííp jön.
Papírzsepiből gyúrt füldugóval tömöm be a hallójáratom.
Szart sem ér az egész.
A füldugó zavar, kiveszem.
Nagy nehezen elalszom.
Reggel hétkor csönget az aznapi konyhás.
Erre felébredek, beengedem. Bevezetem a kiskönyvbe, majd visszadőlök.
Hét harmincötkor felkelek.
A felkelés úgy sikerül, hogy megint beszakad alattam az ágy.
Megszerelem, összecsukom.
Nyolckor megjön Janka, a váltótársam és egyben főnököm.
Megcsúszott arcom látván nagyon megértő és kedves.
Nyilván amúgy is az, még nem ismerem annyira.
Az általa felkínált kávét nem fogadom el.
Felhúzom a kabátom és boldogan hazamegyek aludni.
Melósok plusz kisfőnök recepción jutyúboznak. Nem tudok beülni, de nem is baj.
Kilenckor mindenki lelép, zárom a helyet.
Németezni kezdek, mikor bekopog Kölyök barátom és Edit, a barátnője.
Beengedem őket, beszélgetünk, disznótorost eszünk (kollégák hagyták ott nekem).
Kölyökék el, visszaülök a pult mögé.
Józsi bejelentkezik gömailba, webdesignolunk kicsit.
Közben Zsuskával eszmecsere Istenről szintén gömailban, elég egyoldalú.
Kiderül, hogy vannak közös realitásaink, de nem Istenről.
Eszmecsere Zsuskával a bibliáról.
Kiderül, hogy vannak közös realitásaink, de nem a bibliáról.
Közben éjjel egy óra lesz, megyek aludni.
Recepció mögötti fülkébe be, szolgálati ágy kinyit.
Megágyazok, majd mikor jólesőn ráülök, beszakad alattam.
Ágyszerelés.
A megszerelt ágyon minél nagyobb testfelület azonos időben való letételével sikerül beszakadásmentesen elheverednem.
Alvásomat zavaró tényezők életbe lépnek.
A fejem alá gyűrt pokrócot is magamra terítem, mert kicsit fázok.
Így viszont nincs párnám, ami zavar.
A szálloda egyetlen vendégei hajnali kettőkor rettentő hangosan dugni kezdenek.
Hálistennek nem tart soká.
A szálloda amúgy soha sem élesített riasztója minden észlelt mozgásra egy néma csöndben rettentő hangosnak bizonyuló píííííííííp hanggal reagál.
Hajnali háromkor kínomban bebugyolálom a pulcsimmal a riasztó kezelőszervét, ahonnan a píííííp jön.
Papírzsepiből gyúrt füldugóval tömöm be a hallójáratom.
Szart sem ér az egész.
A füldugó zavar, kiveszem.
Nagy nehezen elalszom.
Reggel hétkor csönget az aznapi konyhás.
Erre felébredek, beengedem. Bevezetem a kiskönyvbe, majd visszadőlök.
Hét harmincötkor felkelek.
A felkelés úgy sikerül, hogy megint beszakad alattam az ágy.
Megszerelem, összecsukom.
Nyolckor megjön Janka, a váltótársam és egyben főnököm.
Megcsúszott arcom látván nagyon megértő és kedves.
Nyilván amúgy is az, még nem ismerem annyira.
Az általa felkínált kávét nem fogadom el.
Felhúzom a kabátom és boldogan hazamegyek aludni.
2009. december 13., vasárnap
20 - Áj em dö riszepsöniszt
Majdnem ideális munkahelyre csöppentem nagy hirtelen. A Kafka nevezetű mindenféle vendéglátói funkciókkal megáldott létesítményben látom el a recepciós munkakörét újonnan.
Amiért ideális:
Amiért azt a keveset kapom:
Közben átküldtek még egy kenyérért...
Hoztam kamerát is, majd lehet, hogy forgatok. Még elválik.
Közben a menüzők Charlie Parkerről vitáznak. Ennél jobb helyen most nem is lehetnék! Nagyszerű!
Amiért ideális:
- Jó a hely, hangulatos.
- Egész nap jazz szól.
- Kb. 80 méterre van otthonról.
- Ha nincs vendég, azt csinálok, amit akarok (pl. írom a blogomat).
- Épp most fejeztem be az ebédemet, ami alanyi jogon jár, és nagyon finom volt.
- Ihatok napi két kávét, ami szintén nagyon jó.
- Éjszakás műszakban lehet szunyálni. Van itt a recepció mögött egy kis fülke egy vendégággyal. Ha nincs munka, akár egész éjszaka aludhatok.
Amiért azt a keveset kapom:
- Kinyitom a kasszát.
- Kitöltöm a kék kis könyvecskémet (alkalmi munkavállalói).
- Mindenki másét is én töltöm ki (takarító, konyhás, szakács, felszolgáló).
- Vezetem a kiadásokat, bevételeket.
- Természetesen én fogadom a szállóvendégeket, de ma pl. egy sincs.
- Kávét készítek a melósoknak (baromi jó kávégép van).
- Ma engem küldtek át kenyérért a szomszédba.
- Nap végén átszámolom a bevételeket, bevezetem, lezárom a kasszát.
- Éjszakás műszak végén reggeliztetek.
Közben átküldtek még egy kenyérért...
Hoztam kamerát is, majd lehet, hogy forgatok. Még elválik.
Közben a menüzők Charlie Parkerről vitáznak. Ennél jobb helyen most nem is lehetnék! Nagyszerű!
2009. november 11., szerda
19 - Mmmmmi?
Ma reggel barátom telefonja ébresztett, hogy menjek akkor, ahogy megbeszéltük. Mentem. Az irodában kezembe nyomott egy paksamétát, hogy akkor ezeket kell kitöltetni, hogy meglegyen a szerződés a kötelezőre. Hazamentem, kinéztem a településlistából - amit tegnap küldött át emilen, hogy hol van "I" betűs besorolás (hol a legolcsóbb), aztán a Volán oldalának utasításai szerint szépen leslattyogtam a parasztelosztóba, hogy eljuthassak Bodára, hidegvérű üzletkötői pályafutásom első helyszínére.
Álltam az ötös megállóban és esett az eső. Azon gondolkodtam - még volt pár percem, hogy milyen szöveggel csengetek majd be az első házba. Néztem az arcokat, azokat a tipikus nem pécsi arcokat. Minden szempárban benne sötétlett a Mecsek dombjai közé szorult mérhetetlenül lassú kistérségi életforma vegyestüzelésű füstje. Én meg még meg sem borotválkoztam, de nem is érdekelt különösebben.
Begurult a busz. Türelmesen végigvártam, hogy a nálam sokkal rutinosabb utazókat beszippantsa, majd az utolsók közt felszállván kérdeztem Bodát, hogy ott megáll-e. A sofőrnek akkora hasa volt, hogy szerintem nagyon nem is tud kiszállni a fülkéből, hacsak le nem szereli a kormányt a munkanap végén. Persze lehet, hogy tényleg ezt teszi. A válasz nemleges volt, mivel a járat csak a bekötő útnál áll meg, de negyven perc múlva indul egy, ami be is megy. Leszálltam, annyit nem gyaloglok.
Nem álltam többet az ötös megállóban, negyven percig nem ázok, inkább bementem az Árkádba, ott legalább meleg van. Az egyik ajtón be, és azzal a lendülettel ki is dobott a másikon. Rohadt egy hely, főleg, ha ennyire céltalan a bentlét.
Most akkor az esőbeálló alatt álltam, és nem gondoltam semmire. És egyszercsak a nagy semmiből, ami amúgy egyáltalán nem esett jól, előbukkant egy egyre erősödő gondolat. Egy nagyon kicsike kis kérdőjellel kezdődött, egy pontocskával. Aztán pötty lett belőle, aztán már kivehető volt a forma, a görbület, majd már alatta a pont is. Aztán pillanatok alatt betöltötte a látóteret, és azzal a lendülettel ki is húzta magát egy nagy büszke felkiáltójellé:
Mi a jó büdös francot keresek én itt?!
Mit csinálok én?!
Zenész vagyok, a rohadt életbe, nem egy utolsó házaló!
Így elmentem haza ebédelni.
Álltam az ötös megállóban és esett az eső. Azon gondolkodtam - még volt pár percem, hogy milyen szöveggel csengetek majd be az első házba. Néztem az arcokat, azokat a tipikus nem pécsi arcokat. Minden szempárban benne sötétlett a Mecsek dombjai közé szorult mérhetetlenül lassú kistérségi életforma vegyestüzelésű füstje. Én meg még meg sem borotválkoztam, de nem is érdekelt különösebben.
Begurult a busz. Türelmesen végigvártam, hogy a nálam sokkal rutinosabb utazókat beszippantsa, majd az utolsók közt felszállván kérdeztem Bodát, hogy ott megáll-e. A sofőrnek akkora hasa volt, hogy szerintem nagyon nem is tud kiszállni a fülkéből, hacsak le nem szereli a kormányt a munkanap végén. Persze lehet, hogy tényleg ezt teszi. A válasz nemleges volt, mivel a járat csak a bekötő útnál áll meg, de negyven perc múlva indul egy, ami be is megy. Leszálltam, annyit nem gyaloglok.
Nem álltam többet az ötös megállóban, negyven percig nem ázok, inkább bementem az Árkádba, ott legalább meleg van. Az egyik ajtón be, és azzal a lendülettel ki is dobott a másikon. Rohadt egy hely, főleg, ha ennyire céltalan a bentlét.
Most akkor az esőbeálló alatt álltam, és nem gondoltam semmire. És egyszercsak a nagy semmiből, ami amúgy egyáltalán nem esett jól, előbukkant egy egyre erősödő gondolat. Egy nagyon kicsike kis kérdőjellel kezdődött, egy pontocskával. Aztán pötty lett belőle, aztán már kivehető volt a forma, a görbület, majd már alatta a pont is. Aztán pillanatok alatt betöltötte a látóteret, és azzal a lendülettel ki is húzta magát egy nagy büszke felkiáltójellé:
Mi a jó büdös francot keresek én itt?!
Mit csinálok én?!
Zenész vagyok, a rohadt életbe, nem egy utolsó házaló!
Így elmentem haza ebédelni.
2009. november 1., vasárnap
2009. szeptember 21., hétfő
17 - Az ideális munkaajánlat
Ma kicsit körülnéztem a neten, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha pénzt akarok keresni. Természetesen a legegyszerűbb melókkal kezdtem: szórólapozás, reklámanyag terjesztés, miegymás. Az ember kíváncsi.
Találtam egy elég érdekes apróhirdetést tele helyesírási hibákkal. Valami fazon ajánl benne szórólapozós munkát. (Magát a hirdetést most nem linkelem be, nem akarok reklámot csinálni, annyit nem ér, sőt.) Mindenesetre írtam neki egy emailt, hátha kiderül valami részlet. Amit válaszképpen kaptam, az több, mint meghökkentő. A tag nevét átírtam monogramra, nem akarok kalamajkát a nyakamba. Tessék, a válaszlevél:
"Üdvözlöm tisztelt PÉTER ,a címemre elküld egy felcimzett válas borítékot és egy 900ft-ról nekem befizetett csek fénymásolatát ,én ha megkapom elküldöm önnek az állás ajánlatokat és a jelentkező lapot amit azonnal elkül a munkáltatója felé .Érdemes csinálni én sem bántam a havi zsebpénzem megvan bőven .Én ezt amunkát főállás mellett csinálom ,álltalában havi 200-230 jelentkezőm van erre az állára ,ebből 130-140 személy belemer vágni a reklám anyag terjesztésbe ezt szorozza meg 900ft-al megéri ? persze ,hogy meg különben én sem foglalkoznék vele ,csakis magán múlik ,hogy mennyit tesz zsebre .Az azonosítomat írja rá a jelentkező lapjára ,BA6-106015 .az ,hogy adózik vagy nem ez a maga magán ügye .Ha bármilyen jellegű problémája van ,nem ért valamit én segítek önnek elindúlni e-mailen keresztűl .A cég bevan jegyezve a Cégbíróságon ,utána lehet nézni ,minden törvényesen müködik .T G. L. ,SOK SÍKERT KÍVÁNOK PÉTER ."
No comment.
Találtam egy elég érdekes apróhirdetést tele helyesírási hibákkal. Valami fazon ajánl benne szórólapozós munkát. (Magát a hirdetést most nem linkelem be, nem akarok reklámot csinálni, annyit nem ér, sőt.) Mindenesetre írtam neki egy emailt, hátha kiderül valami részlet. Amit válaszképpen kaptam, az több, mint meghökkentő. A tag nevét átírtam monogramra, nem akarok kalamajkát a nyakamba. Tessék, a válaszlevél:
"Üdvözlöm tisztelt PÉTER ,a címemre elküld egy felcimzett válas borítékot és egy 900ft-ról nekem befizetett csek fénymásolatát ,én ha megkapom elküldöm önnek az állás ajánlatokat és a jelentkező lapot amit azonnal elkül a munkáltatója felé .Érdemes csinálni én sem bántam a havi zsebpénzem megvan bőven .Én ezt amunkát főállás mellett csinálom ,álltalában havi 200-230 jelentkezőm van erre az állára ,ebből 130-140 személy belemer vágni a reklám anyag terjesztésbe ezt szorozza meg 900ft-al megéri ? persze ,hogy meg különben én sem foglalkoznék vele ,csakis magán múlik ,hogy mennyit tesz zsebre .Az azonosítomat írja rá a jelentkező lapjára ,BA6-106015 .az ,hogy adózik vagy nem ez a maga magán ügye .Ha bármilyen jellegű problémája van ,nem ért valamit én segítek önnek elindúlni e-mailen keresztűl .A cég bevan jegyezve a Cégbíróságon ,utána lehet nézni ,minden törvényesen müködik .T G. L. ,SOK SÍKERT KÍVÁNOK PÉTER ."
No comment.
2009. szeptember 14., hétfő
16 - Pablo
Találtam pár dolgot Pablóról. Imhol:
Ebben a bárban én is zenéltem egy estét.
Itt éppen kurvul nagyon. Mögötte a bal oldali trombitás Carlos.
Van neki májszpésze is, de vagy nagyon új, vagy nem foglalkozik vele, vagy mittomén.
Azért belinkelem, tessék: KLIKK
Ennyire azért én nem szeretnék eltűnni a világ elől, ha ennyire tudok zenélni, de ő tudja.
Ebben a bárban én is zenéltem egy estét.
Itt éppen kurvul nagyon. Mögötte a bal oldali trombitás Carlos.
Van neki májszpésze is, de vagy nagyon új, vagy nem foglalkozik vele, vagy mittomén.
Azért belinkelem, tessék: KLIKK
Ennyire azért én nem szeretnék eltűnni a világ elől, ha ennyire tudok zenélni, de ő tudja.
15 - esés-kelés
Érdekes dolgok történnek itthon. Múltkor a Cooltour Café-ban kifele menet a bejárat mellett, de még belül Hofecker Danit elnyelte a föld. Sajnos (vagy hálistennek) én pont fenn dolgomat végeztem, úgyhogy már csak a méltatlankodó mindenkit láttam, meg a tátongó lyukat a sarokban, mikor az elnyeletés színhelyére érkeztem. Gyakorlatilag Dani a vízaknába esett bele, amit csak egy vékony kis falap takart, de legalább jól álcázva, ahogy egy kocsmában illik, ugye. Nem történt nagy baj, nem ütötte be magát nagyon, csak megijedt rendesen. A legviccesebb, ahogy a pincér csajszi kommentálta a dolgot. Szegény annyira zavarban volt, hogy csak annyit tudott kinyögni: "ebből az a tanulság, hogy nem kell részegen vízaknán lépkedni"... Ez biztosan valami ősi buddhista bölcselet. Dani szín józan volt amúgy. Peh.
A másik ma történt velem. Ültünk a Valtzer kiülős helyén Matyival, aki történetesen a vízaknába zuhant kolléga öccse (valami lehet ebben a családban...). Beszélgettünk mindenféléről, helyezkedtem jobbra balra, nem volt túl kényelmes a szék. Egy pillanatra éreztem, hogy mintha nem lenne minden okés ott alul, de nem hittem az érzéseimben. Kellett volna. Öt percre rá hatalmas reccsenéssel akkor rogyott össze alattam a szék, amikor a legtöbben voltak a Ferencesek utcáján. Röhögés, szörnyülködés, én meg nagyon anyáztam, persze csak belül, nem vagyok az a nyíltan káromkodós fajta. Megint a pultos csajszi tette fel a pontot: "ja, hát ezek ilyen egynyári székek." Úgy kellett kérnem bentről egy normálisat, neki eszébe se jutott. Rakta volna alám a következő rozogát. A kávé árát sem engedte el...
Amúgy ma felhívtam egy másik közvetítőt. Ajánlott dolgokat, nem kiabálok el semmit. Ha bármi konkrét van, úgyis megírom. Addig meg bepróbálkozom a multiknál, hogy ezt itt a nagy közép-európai valóságban illik. Majd mesélek erről is, ha lesz mit.
A másik ma történt velem. Ültünk a Valtzer kiülős helyén Matyival, aki történetesen a vízaknába zuhant kolléga öccse (valami lehet ebben a családban...). Beszélgettünk mindenféléről, helyezkedtem jobbra balra, nem volt túl kényelmes a szék. Egy pillanatra éreztem, hogy mintha nem lenne minden okés ott alul, de nem hittem az érzéseimben. Kellett volna. Öt percre rá hatalmas reccsenéssel akkor rogyott össze alattam a szék, amikor a legtöbben voltak a Ferencesek utcáján. Röhögés, szörnyülködés, én meg nagyon anyáztam, persze csak belül, nem vagyok az a nyíltan káromkodós fajta. Megint a pultos csajszi tette fel a pontot: "ja, hát ezek ilyen egynyári székek." Úgy kellett kérnem bentről egy normálisat, neki eszébe se jutott. Rakta volna alám a következő rozogát. A kávé árát sem engedte el...
Amúgy ma felhívtam egy másik közvetítőt. Ajánlott dolgokat, nem kiabálok el semmit. Ha bármi konkrét van, úgyis megírom. Addig meg bepróbálkozom a multiknál, hogy ezt itt a nagy közép-európai valóságban illik. Majd mesélek erről is, ha lesz mit.
2009. szeptember 13., vasárnap
14 - pótlás 03
Ez a Hubbard gleccser. Mentünk sokkal közelebb is, csak addigra le kellett mennem a gyomorba vissza. Ment a hajó arra még egyszer, csak már nélkülem. Kb. 5 mérföldre vagyunk.
Egy kis vizet kérnék jéggel:
Ilyen hegyek vannak a gleccser közelében. Nagyon lenyűgöző.
Amúgy ilyen volt a kajálda, ami azért emelte a hajón levés fényét rendesen. Hangsúlyozom, ez a melósok ebédlője! Az asztalon látható pohárban a hajón utoljára elfogyasztott narancslevem maradéka látható.
Amikor végül leszálltam a hajóról, akkor kezdett esni az eső. Előtte egész végig napsütés volt, mintha az időjárás is igazodott volna a hangulatomhoz. Ezt a képet akkor csináltam, mikor már a parton voltam. Még utoljára visszafordultam és kattintottam egyet.
Furcsa fények a felhők felett, előtérben a tipikus amcsi tini útitársammal, aki épp aludt.
Big nose in business!
A londoni reptér nagyon érdekes! Kicsit nyomasztó is.
És végül egy medve. Ez jutott, pedig már fentem a fogam egy élőre. Medvetalp áfonyával... álom csupán.
Egy kis vizet kérnék jéggel:
Ilyen hegyek vannak a gleccser közelében. Nagyon lenyűgöző.
Amúgy ilyen volt a kajálda, ami azért emelte a hajón levés fényét rendesen. Hangsúlyozom, ez a melósok ebédlője! Az asztalon látható pohárban a hajón utoljára elfogyasztott narancslevem maradéka látható.
Amikor végül leszálltam a hajóról, akkor kezdett esni az eső. Előtte egész végig napsütés volt, mintha az időjárás is igazodott volna a hangulatomhoz. Ezt a képet akkor csináltam, mikor már a parton voltam. Még utoljára visszafordultam és kattintottam egyet.
Furcsa fények a felhők felett, előtérben a tipikus amcsi tini útitársammal, aki épp aludt.
Big nose in business!
A londoni reptér nagyon érdekes! Kicsit nyomasztó is.
És végül egy medve. Ez jutott, pedig már fentem a fogam egy élőre. Medvetalp áfonyával... álom csupán.
2009. szeptember 10., csütörtök
11 - Lakáskultúra rovat
A hajón a lakhatási körülmények nagyon szűkmarkúan lettek kialakítva. Bizonyítékként járjon elől néhány fénykép:
A kabin az ajtó felől, a rumliért elnézést, de pont nem volt időnk rendet rakni Chrissel, meg így legalább úgy néz ki, mintha élne is benne valaki:
A kabin az ágyam felől. A tükör mögött rejtőzik a vizesblokk. Innen sem látszik nagyobbnak, bárhogy fotózom, kicsike marad:
Imhol a klotyó. Rajta csücsülve akár fogat is lehet mosni! Nagyon kis kompakt és mondanom sem kell, hogy amcsi szabvány, tehát mindig félig van vízzel, ami használat közben biztosítja a budi+bidé 2in1 életérzést:
A tusoló gyakorlatilag ennyi, de megfelel funkciójának. Nagyon virgonckodni nem lehet benne, de előre kiszámított mozdulatokkal a tisztálkodás véghez vihető:
Aztán nehogy baj legyen. Még a végén a használt húrkészletemet akarom lehúzni a vécén, vagy a nem kívánatos főnököt...
És mindezen kényelmetlenségekért kárpótol a kilátás a teraszról:
:)
A kabin az ajtó felől, a rumliért elnézést, de pont nem volt időnk rendet rakni Chrissel, meg így legalább úgy néz ki, mintha élne is benne valaki:
A kabin az ágyam felől. A tükör mögött rejtőzik a vizesblokk. Innen sem látszik nagyobbnak, bárhogy fotózom, kicsike marad:
Imhol a klotyó. Rajta csücsülve akár fogat is lehet mosni! Nagyon kis kompakt és mondanom sem kell, hogy amcsi szabvány, tehát mindig félig van vízzel, ami használat közben biztosítja a budi+bidé 2in1 életérzést:
A tusoló gyakorlatilag ennyi, de megfelel funkciójának. Nagyon virgonckodni nem lehet benne, de előre kiszámított mozdulatokkal a tisztálkodás véghez vihető:
Aztán nehogy baj legyen. Még a végén a használt húrkészletemet akarom lehúzni a vécén, vagy a nem kívánatos főnököt...
És mindezen kényelmetlenségekért kárpótol a kilátás a teraszról:
:)
2009. szeptember 8., kedd
10
2009.09.07.
Itt csücsülök a Londoni reptéren, rengeteg időm van, úgyhogy elütöm egy kis írással. Sajnos ingyen net itt nincs, irigy egy népség ez az angol. Alaszkában simán találtam wifi-t semmiért.
Végül nem tudom mit gondoljak erről az egészről. Arra kell, hogy rájöjjek, hogy ez az én hibám, vagy inkább tapasztalatlanságom, amiből a hiba ered. Nem tudtam mit kezdeni azzal az argentin habitussal, amit a főnököm rámzúdított rögtön az elején. Carlosszal amikor Pablóról dumáltunk, csak annyit mondott, hogy hát igen, argentin. És ezt úgy mondta, hogy ebbe minden benne volt. Neki is megkeserítette az életét az elején, de azért, mert Carlos nem tudott egy mukkot sem angolul, ami azért elég ciki, de talán egy fúvósnál nem olyan gáz, mert azok fél szavakból is megértik egymást. A lényeg, hogy azt az ultimátumot kapta, ha megtanul két hét alatt angolul, akkor maradhat. És Carlos megtanult annyira két hét alatt, hogy tudott maradni. Le a kalappal! Mondjuk nem csak ő panaszkodott. Mindig valaki neheztelt valamiért Pablóra. Általában azért, mert hasogatta a szőrszálakat. Elvárta a maximumot, ami egyrészről érthető, de annyira rágörcsölt, és annyira nyomott minket, hogy aztán mindenki ejtett hibákat. Hatalmas felelősség van a vállán, ezzel mindenki tisztában van, mert ő nem csak a zenekar vezetője, hanem az összes hajón zenélő ember főnöke. És azért van egy pár muzsikus a fedélzeten, nem csak a színházi zenekar tagjai. De ettől függetlenül pl. pont a kis kedvencét (meg persze az enyémet is), a jazz szettet nem kéne túlreagálnia. Pont ott kéne leeresztenie, pihennie, és nem a szaxist cseszegetni, hogy ne úgy frazírozzon, hanem amúgy. Egyébként nem volt semmi baj a szaxival. De tényleg! Képzeljetek el egy csupa fával kibélelt tágas bárt a hajó tetején, ahol szivarozni lehet, meg konyakozni. Az egyik fal csupa üveg, és lenn hullámzik a sötétzöld alaszkai tenger. Ez a hely hogy is mondjam, a leginkább jazzy az egész hajón. Ott nem tudsz rosszul játszani, annyira adja magát minden. A szélesfejű amerikai szivarozó középosztály tapsai a szólók után, a bekiabálások, a színek, minden arról szól, hogy te ott jazz-t játsz, mégpedig jól. És a koma meg ott parázik, hogy jaj, hogy játszik a szaxi... hülye.
Egy dolgot még sajnálok nagyon, hogy nem tudtam elbúcsúzni Christől, a szobatársamtól. Jó sokáig zenél majd minden este, és ezért sokáig alszik. Lehet, hogy felébredt a pakolásomra, mert nem nagyon tudtam figyelni a halkságra, sietnem kellett nagyon, de csak átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Mást nem tehettem, csak odavetettem pár sort, hogy kirúgtak, és hogy szép jövőt. Még arra sem volt időm, hogy odaírjam a lényeget, miszerint sok sikert a pezsgőfürdőjéhez, ugyanis már napok óta azt tervezgeti. Papírból épít mindenféle maketteket, rajzolgat rájuk. A végén már én is segítettem neki, annyira elkapott a lelkesedése. Komoly forma, ezzel tölti a kis idejét azon a ladikon, hogy tettlegességig fajulóan álmodozik. Mint amikor egy kisgyerek tologatja a kisautóját, de lélekben már benne ül és vezeti.
Na, had összegezzek egyet. Mint az autótesztekben. Mi volt a pozitív, és mi volt a negatív:
Legyünk jó fejek, és először a pozitív:
Érdekes szerkezet egy ilyen hajó, jó móka felfedezni. A méretei lenyűgözőek.
Szép helyeken jár, kirándulásnak sem utolsó.
Ha tovább maradok, még több szakmai tapasztalat, bár így is szedtem össze egyet mást.
Ha beleszokik az ember (nekem azért még nem sikerült teljesen), akkor aránylag könnyű az élet.
Sok pénz.
Nagyrészt jó kaja.
Vannak szép lányok, csak nem mindig a mi korridorunkon járkálnak, kivéve a táncosokat, mert ők a szomszédaim voltak. :)
Jó fej mindenki, főleg a mexikóiak.
Jó cuccokon játszhattam, jó technikai körülmények között, profi technikusokkal, jó hangmérnökkel. Mindig mindent hallottam. Ritka az ilyen.
Nagyon szervezett minden. Mint egy hadseregben. De hát csak így tud működni.
Ja, és van nagybőgő a fedélzeten. Bár nem egy nagy eresztés, de szól, és ez a lényeg.
Negatívumok:
Van a hajónak egy nagyon kellemetlen büdös alapszaga. Kicsit ammóniás, kicsit testszagú, kicsit gépszagú. Mindened átveszi, és nagyon nehéz megszokni. Főleg a kevésbé szellőzetlen folyosókon para.
Mivel muszáj szellőztetni, ezért baromi hideg van a kabinban. Bár ez nyilván csak az alaszkai tartózkodásra igaz, mert kintről húzza be a levegőt, és az ott ugye hideg, főleg éjszaka.
Odaérkezésem előtt egy héttel szüntették meg a melósok szobaszolgálatát, mert nincs rá emberük. Persze ez annyit jelent, hogy van rá ember, csak nekünk kell kifizetni. Végtére mi magunk is takaríthatunk, nem nagy a kabin, de idáig nem sikerült eljutni, ugye.
Nagyon kicsi a kabin. Főleg két zenésznek. A szekrényben alig fértünk el a sok vállfás cucc miatt. Az meg szerintem 28 évnyi napfényre kelés után megszokhatatlan, hogy nincs ablak.
Bár színes a meló (értsd mindenféle zene mindenféle zenészekkel), de azért baromi lelketlen, szinte szolga meló. Aki éppen fellép, hozza a kottát, neked meg játszanod kell, lehetőleg mosolyogva. Még ha utálod is a zenét. „Kedvenceim” eleddig az I Just Call, meg az Only You voltak.
Sajnos pont kifogtam egy szemét főnököt. Erről így ennyi.
Az elején nem hagynak aludni. Korán kell kelni a sok hülye tréning miatt, hogy hova dobd a zsepidet, meg hova kell rohanni gyakorlatozni, ha már kiszakították a dobhártyádat a vészdudával.
Nincs normális gyakorló hely. A színpadon ritkán van lehetőség az erősítővel dolgozni, mert ott mindig csinálnak valamit. Általában hátraküldenek valamelyik raktárba, ahol nincs hely, nincs erősítő, és nincs meleg sem, de legalább jó nagy az alapzaj, hogy nehogy hallhasd az erősítettlen basszusgitárt.
Most így hirtelen más nem jut az eszembe, de nem is szaporítom tovább. Ilyen is volt, megvolt, mén az élet tovább.
Aviszonlátás!
Itt csücsülök a Londoni reptéren, rengeteg időm van, úgyhogy elütöm egy kis írással. Sajnos ingyen net itt nincs, irigy egy népség ez az angol. Alaszkában simán találtam wifi-t semmiért.
Végül nem tudom mit gondoljak erről az egészről. Arra kell, hogy rájöjjek, hogy ez az én hibám, vagy inkább tapasztalatlanságom, amiből a hiba ered. Nem tudtam mit kezdeni azzal az argentin habitussal, amit a főnököm rámzúdított rögtön az elején. Carlosszal amikor Pablóról dumáltunk, csak annyit mondott, hogy hát igen, argentin. És ezt úgy mondta, hogy ebbe minden benne volt. Neki is megkeserítette az életét az elején, de azért, mert Carlos nem tudott egy mukkot sem angolul, ami azért elég ciki, de talán egy fúvósnál nem olyan gáz, mert azok fél szavakból is megértik egymást. A lényeg, hogy azt az ultimátumot kapta, ha megtanul két hét alatt angolul, akkor maradhat. És Carlos megtanult annyira két hét alatt, hogy tudott maradni. Le a kalappal! Mondjuk nem csak ő panaszkodott. Mindig valaki neheztelt valamiért Pablóra. Általában azért, mert hasogatta a szőrszálakat. Elvárta a maximumot, ami egyrészről érthető, de annyira rágörcsölt, és annyira nyomott minket, hogy aztán mindenki ejtett hibákat. Hatalmas felelősség van a vállán, ezzel mindenki tisztában van, mert ő nem csak a zenekar vezetője, hanem az összes hajón zenélő ember főnöke. És azért van egy pár muzsikus a fedélzeten, nem csak a színházi zenekar tagjai. De ettől függetlenül pl. pont a kis kedvencét (meg persze az enyémet is), a jazz szettet nem kéne túlreagálnia. Pont ott kéne leeresztenie, pihennie, és nem a szaxist cseszegetni, hogy ne úgy frazírozzon, hanem amúgy. Egyébként nem volt semmi baj a szaxival. De tényleg! Képzeljetek el egy csupa fával kibélelt tágas bárt a hajó tetején, ahol szivarozni lehet, meg konyakozni. Az egyik fal csupa üveg, és lenn hullámzik a sötétzöld alaszkai tenger. Ez a hely hogy is mondjam, a leginkább jazzy az egész hajón. Ott nem tudsz rosszul játszani, annyira adja magát minden. A szélesfejű amerikai szivarozó középosztály tapsai a szólók után, a bekiabálások, a színek, minden arról szól, hogy te ott jazz-t játsz, mégpedig jól. És a koma meg ott parázik, hogy jaj, hogy játszik a szaxi... hülye.
Egy dolgot még sajnálok nagyon, hogy nem tudtam elbúcsúzni Christől, a szobatársamtól. Jó sokáig zenél majd minden este, és ezért sokáig alszik. Lehet, hogy felébredt a pakolásomra, mert nem nagyon tudtam figyelni a halkságra, sietnem kellett nagyon, de csak átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Mást nem tehettem, csak odavetettem pár sort, hogy kirúgtak, és hogy szép jövőt. Még arra sem volt időm, hogy odaírjam a lényeget, miszerint sok sikert a pezsgőfürdőjéhez, ugyanis már napok óta azt tervezgeti. Papírból épít mindenféle maketteket, rajzolgat rájuk. A végén már én is segítettem neki, annyira elkapott a lelkesedése. Komoly forma, ezzel tölti a kis idejét azon a ladikon, hogy tettlegességig fajulóan álmodozik. Mint amikor egy kisgyerek tologatja a kisautóját, de lélekben már benne ül és vezeti.
Na, had összegezzek egyet. Mint az autótesztekben. Mi volt a pozitív, és mi volt a negatív:
Legyünk jó fejek, és először a pozitív:
Érdekes szerkezet egy ilyen hajó, jó móka felfedezni. A méretei lenyűgözőek.
Szép helyeken jár, kirándulásnak sem utolsó.
Ha tovább maradok, még több szakmai tapasztalat, bár így is szedtem össze egyet mást.
Ha beleszokik az ember (nekem azért még nem sikerült teljesen), akkor aránylag könnyű az élet.
Sok pénz.
Nagyrészt jó kaja.
Vannak szép lányok, csak nem mindig a mi korridorunkon járkálnak, kivéve a táncosokat, mert ők a szomszédaim voltak. :)
Jó fej mindenki, főleg a mexikóiak.
Jó cuccokon játszhattam, jó technikai körülmények között, profi technikusokkal, jó hangmérnökkel. Mindig mindent hallottam. Ritka az ilyen.
Nagyon szervezett minden. Mint egy hadseregben. De hát csak így tud működni.
Ja, és van nagybőgő a fedélzeten. Bár nem egy nagy eresztés, de szól, és ez a lényeg.
Negatívumok:
Van a hajónak egy nagyon kellemetlen büdös alapszaga. Kicsit ammóniás, kicsit testszagú, kicsit gépszagú. Mindened átveszi, és nagyon nehéz megszokni. Főleg a kevésbé szellőzetlen folyosókon para.
Mivel muszáj szellőztetni, ezért baromi hideg van a kabinban. Bár ez nyilván csak az alaszkai tartózkodásra igaz, mert kintről húzza be a levegőt, és az ott ugye hideg, főleg éjszaka.
Odaérkezésem előtt egy héttel szüntették meg a melósok szobaszolgálatát, mert nincs rá emberük. Persze ez annyit jelent, hogy van rá ember, csak nekünk kell kifizetni. Végtére mi magunk is takaríthatunk, nem nagy a kabin, de idáig nem sikerült eljutni, ugye.
Nagyon kicsi a kabin. Főleg két zenésznek. A szekrényben alig fértünk el a sok vállfás cucc miatt. Az meg szerintem 28 évnyi napfényre kelés után megszokhatatlan, hogy nincs ablak.
Bár színes a meló (értsd mindenféle zene mindenféle zenészekkel), de azért baromi lelketlen, szinte szolga meló. Aki éppen fellép, hozza a kottát, neked meg játszanod kell, lehetőleg mosolyogva. Még ha utálod is a zenét. „Kedvenceim” eleddig az I Just Call, meg az Only You voltak.
Sajnos pont kifogtam egy szemét főnököt. Erről így ennyi.
Az elején nem hagynak aludni. Korán kell kelni a sok hülye tréning miatt, hogy hova dobd a zsepidet, meg hova kell rohanni gyakorlatozni, ha már kiszakították a dobhártyádat a vészdudával.
Nincs normális gyakorló hely. A színpadon ritkán van lehetőség az erősítővel dolgozni, mert ott mindig csinálnak valamit. Általában hátraküldenek valamelyik raktárba, ahol nincs hely, nincs erősítő, és nincs meleg sem, de legalább jó nagy az alapzaj, hogy nehogy hallhasd az erősítettlen basszusgitárt.
Most így hirtelen más nem jut az eszembe, de nem is szaporítom tovább. Ilyen is volt, megvolt, mén az élet tovább.
Aviszonlátás!
09
2009.09.06.
Hát gyerekek... derült égből villámcsapás. Én már semmit sem értek, vagyis most már mindent. Hogy miért lett barátságos Pablo, hogy miért nem baszogatott annyira már, hogy miért köszönte meg olyan nagyon a tegnapi próba után, hogy jól játszottam.
Emberek, engem innen kirúgtak!
Tegnap lenyomtuk a show-t (mondanom sem kell, hogy jól), aztán mondta Pablo, hogy sajnos holnap (azaz ma) korán kell kelni, mert 8-kor vár minket a főnök. Na, mondom, biztos csak egy kis pofavizit, mert mégiscsak új vagyok a hajón, meg egy kis dádá a hibáim miatt, de nem. Kerek perec megkaptam a pofámba, hogy hazaküldenek és pár óra múlva már megy is a gépem. Ide nem gyakorolni, meg tanulni jár az ember, ez nem iskola. Majd ha jobb leszek, akkor keressem meg a menedzseremet, és jöjjek vissza. A legdurvább, hogy nem éreztem semmit. Most sem érzek semmi különöset. Talán kicsit zavar a helyzet, meg mégiscsak kínos, de inkább semleges.
Pont azon a ponton vagyok, hogy már maradtam volna. Kezdtek lenni haverok, kezdtem megszokni a környezetet, kezdtem átállni arra, hogy az Y, meg a Z fel vannak cserélve, a kajával alapból nem volt baj, meg amúgy is. Az én kis jövőmre gondolva (pénz, meg szakmai gyakorlat) mindenképpen kellett volna maradnom. Szóval pont átestem a nagy krízisen, erre kibasznak...
Mindenesetre azzal nyugtatom magam – bár ez így kicsit ellentmondásos, mert nem vagyok se ideges, se szomorú – hogy még annyira nem kötődöm ide, hogy rossz legyen, de azért szívesen megyek haza. Keresek valami melót, aztán megoldom.
Most itt ülök a kajáldában, és még azt sem tudom, hogy honnan írjak haza, hogy megyek. Holnap este éjfél előtt érek Budapestre, és nincs, aki kijönne értem. Na, emiatt eléggé izgulok viszont, de remélem találok majd netet valahol, különben nem tudom mi lesz.
Végtére voltam itt is, láttam szép alaszkai hegyeket, meg szép alaszkai gleccsert, meg belenyaltam az amúgy végtelenül giccses, és lelketlen showbusiness-be. Élhettem, járkálhattam egy kurva nagy hajón, ami nagyon érdekes, ronda, szép, büdös, nyomasztó és kicsit talán értelmetlen, és mindenek felett szereztem egy kis tapasztalatot erről is.
Közben bejött a kajáldába (ahol ülök, és írok) Carlos, a trombitás. Most tudta meg tőlem, hogy kibasztak. Elsőre nem is hitte el. Kezdtünk jó barátságban lenni egymással. Mondta, hogy az előző basszeros sokkal bénább volt, mint én. Szerencsétlen teljesen meg van rökönyödve. Nyugtatott, hogy ez végül nem is az én hibám, hanem Pablóé: ahhoz képest, hogy jól játszom engem rak ki, az elődömet meg békén hagyta. Na mindegy, ezen már nem rágódom. Megyek haza.
Otthon találkozunk.
U.i.: a minap leültem Carloshoz kajálni, és ott volt az egyik mexikói haverja, akivel szintén rögvest összehaverkodtam. Egy nagyon szimpatikus arcú néger srác. Amikor már a csomagjaimmal vártam, hogy lemehessek a hajóról, pont arra járt, meglátott és kérdezte, hogy hát én meg mi a francot csinálok a kijáratnál a bőröndömmel? Emberek, amikor elmondtam neki, hogy kirúgtak, teljesen lefagyott, aztán nyomott nekem egy szöveget, hogy sebaj, az élet megy tovább, stb. de nem is az a lényeg, hogy mit mondott, hanem hogy ahogyan mondta. Mintha már hónapok óta ismernénk egymást. Jól esett. Leginkább ezeket a kapcsolatokat sajnálom végül.
Hát gyerekek... derült égből villámcsapás. Én már semmit sem értek, vagyis most már mindent. Hogy miért lett barátságos Pablo, hogy miért nem baszogatott annyira már, hogy miért köszönte meg olyan nagyon a tegnapi próba után, hogy jól játszottam.
Emberek, engem innen kirúgtak!
Tegnap lenyomtuk a show-t (mondanom sem kell, hogy jól), aztán mondta Pablo, hogy sajnos holnap (azaz ma) korán kell kelni, mert 8-kor vár minket a főnök. Na, mondom, biztos csak egy kis pofavizit, mert mégiscsak új vagyok a hajón, meg egy kis dádá a hibáim miatt, de nem. Kerek perec megkaptam a pofámba, hogy hazaküldenek és pár óra múlva már megy is a gépem. Ide nem gyakorolni, meg tanulni jár az ember, ez nem iskola. Majd ha jobb leszek, akkor keressem meg a menedzseremet, és jöjjek vissza. A legdurvább, hogy nem éreztem semmit. Most sem érzek semmi különöset. Talán kicsit zavar a helyzet, meg mégiscsak kínos, de inkább semleges.
Pont azon a ponton vagyok, hogy már maradtam volna. Kezdtek lenni haverok, kezdtem megszokni a környezetet, kezdtem átállni arra, hogy az Y, meg a Z fel vannak cserélve, a kajával alapból nem volt baj, meg amúgy is. Az én kis jövőmre gondolva (pénz, meg szakmai gyakorlat) mindenképpen kellett volna maradnom. Szóval pont átestem a nagy krízisen, erre kibasznak...
Mindenesetre azzal nyugtatom magam – bár ez így kicsit ellentmondásos, mert nem vagyok se ideges, se szomorú – hogy még annyira nem kötődöm ide, hogy rossz legyen, de azért szívesen megyek haza. Keresek valami melót, aztán megoldom.
Most itt ülök a kajáldában, és még azt sem tudom, hogy honnan írjak haza, hogy megyek. Holnap este éjfél előtt érek Budapestre, és nincs, aki kijönne értem. Na, emiatt eléggé izgulok viszont, de remélem találok majd netet valahol, különben nem tudom mi lesz.
Végtére voltam itt is, láttam szép alaszkai hegyeket, meg szép alaszkai gleccsert, meg belenyaltam az amúgy végtelenül giccses, és lelketlen showbusiness-be. Élhettem, járkálhattam egy kurva nagy hajón, ami nagyon érdekes, ronda, szép, büdös, nyomasztó és kicsit talán értelmetlen, és mindenek felett szereztem egy kis tapasztalatot erről is.
Közben bejött a kajáldába (ahol ülök, és írok) Carlos, a trombitás. Most tudta meg tőlem, hogy kibasztak. Elsőre nem is hitte el. Kezdtünk jó barátságban lenni egymással. Mondta, hogy az előző basszeros sokkal bénább volt, mint én. Szerencsétlen teljesen meg van rökönyödve. Nyugtatott, hogy ez végül nem is az én hibám, hanem Pablóé: ahhoz képest, hogy jól játszom engem rak ki, az elődömet meg békén hagyta. Na mindegy, ezen már nem rágódom. Megyek haza.
Otthon találkozunk.
U.i.: a minap leültem Carloshoz kajálni, és ott volt az egyik mexikói haverja, akivel szintén rögvest összehaverkodtam. Egy nagyon szimpatikus arcú néger srác. Amikor már a csomagjaimmal vártam, hogy lemehessek a hajóról, pont arra járt, meglátott és kérdezte, hogy hát én meg mi a francot csinálok a kijáratnál a bőröndömmel? Emberek, amikor elmondtam neki, hogy kirúgtak, teljesen lefagyott, aztán nyomott nekem egy szöveget, hogy sebaj, az élet megy tovább, stb. de nem is az a lényeg, hogy mit mondott, hanem hogy ahogyan mondta. Mintha már hónapok óta ismernénk egymást. Jól esett. Leginkább ezeket a kapcsolatokat sajnálom végül.
08
2009.09.05.
Az előző posztban említettem volt JD, a dobos próbakihagyását. Ezt nem sokra rá én is megismételtem... Az elmaradt próba után volt egy biztonsági gyakorlat az utasoknak, hogy vész esetén hova kell menniük, meg ilyenek. Mielőtt szétszéledtünk volna, Pablo mondta, hogy utána ismét találkozunk, csak én ezt nem hallottam, és nem is kérdeztem rá. Gyakorlatilag úgy kellett összeszednie a kajáldából, mert ott ültem az egyik körablaknál, és bambultam kifelé a hegyekre, meg szép dolgokra gondoltam. Nagyon ciki volt, majd elsüllyedtem szégyenemben...
Az esti show kicsit necces volt, pedig pár nótát már játszottunk múlt héten. Utána Pablo felhívott az irodájába, és beszélgettünk, vagyis ő beszélt. Kezdte a szokásossal, hogy mi ez már, hogy elrontom mindig, miért nem figyelek. Igaza is van! Egyszerűen belül kell rendet tennem. Itt vagyok ezen a kurva nagy hajón, hogy azzal keressek jó pénzt, amihez elvileg értek, és ahelyett, hogy élvezném, itt fosom össze magam néha. Persze az már kiderült, hogy alapvetően nem is értek én ehhez: sokkal bonyolultabb, mint gondoltam. Az csak egy dolog, hogy lejátszom azt, ami a kottában van. Van, hogy ami le van írva, az csak iránymutatás, sőt, van, hogy egyenesen rossz (ilyeneket magyarázott nekem Pablo, mert aztán átment tanácsadóba, amit én jó jelnek veszek). Azt kell megtanulnom, de büdös gyorsan, hogy miközben mindig tudom, hogy hol járunk, kell tudnom figyelni arra is, hogy mi történik körülöttem. Nagyon bele vagyok bújva a kottába, és ez nagyrészt azért van, mert parázok, hogy elrontom.
Nem szabad félni bassza meg!!! Már bocsánat, de elég mérges vagyok magamra emiatt.
(Mondjuk ehhez hozzá jön az is, hogy Az én drága főnököm gyakorlatilag egyfolytában paráztat. Minden rontásomat főbenjáró bűnnek vesz, majd úgy is reagálja le, akár koncert közben is, aztán csodálkozik, hogy még rontok zavaromban.)
Mondjuk Pablo azt is mondta, hogy amúgy tudna ő jobb zenészt is szerezni erre a posztra... Ismét egy ultimátum. Mindenesetre ettől még jól aludtam, csak hajnalban ébredtem úgy, hogy a gyomrom helyén egy kavics van. Gyakorlatilag ez az írogatás a nyugtatóm.
Ha viszont sikerül túllépnem ezen az egész nyomorult helyzeten, akkor hatalmas nagy kemény gyerek leszek! Az a jövőkép lebeg előttem, hogy eljutok oda hamar (mert muszáj), hogy tudom ezt a szakmát. Kérhetném a főnököt, hogy ne baszogasson, mert akkor ideges leszek, de nem kalkulálhatja be az én érzékenységemet, mellesleg még igaza is van. Amúgy meg ha kérdésem van, fel kell tennem. Nem játszhatom el, hogy mindent értek, ha nem így van. Hülye kérdés pedig itt nem létezik. Ő mindent megtesz, hogy jól menjenek a dolgok, nekem kell lépést tartanom.
A legnagyobb szívás igazából az, hogy a basszer nagyon fontos a zenekarban. A fúvósok még ellébecolgatnak itt ott, meg ott ülnek egy falkában, és támogatják egymást, de én itt vagyok egyedül, támasztom (vagy nem támasztom) az alját, és mindenki rám figyel. Az énekes hozzám intonál, a fúvós hozzám számol, meg persze a doboshoz, csak ő profi.
Na jól van, abbahagyom a siránkozást! Most szépen felmegyek a fedélzetre, kinézek a fejemből, lenyugszom egy kicsit, aztán reggelizek. Talán iszom egy kakaót mondjuk.
Sziasztok!
Ja, a ma esti show már volt múlt héten is. Spectrum névre hallgatnak, és a hatvanas évek feka soul muzsikáját éneklik. Négy néger arc. Rendesen flitteres mellény, meg koreográfia, The Temptations, meg ilyenek. A múltkori show után a vezetőjük odajött, és adott egy dedikált CD-t, meg mondta, hogy jó vagyok. Nem tudom, hogy ebből mennyi a protokoll, de jól esett. Néha JD (a dobos) is megjegyzi, hogy jó a soundom, azaz jól szól a kezem alatt a gitár, de hát ez nem elég. Nyitnom kell,és fejlődnöm. Vége.
Az előző posztban említettem volt JD, a dobos próbakihagyását. Ezt nem sokra rá én is megismételtem... Az elmaradt próba után volt egy biztonsági gyakorlat az utasoknak, hogy vész esetén hova kell menniük, meg ilyenek. Mielőtt szétszéledtünk volna, Pablo mondta, hogy utána ismét találkozunk, csak én ezt nem hallottam, és nem is kérdeztem rá. Gyakorlatilag úgy kellett összeszednie a kajáldából, mert ott ültem az egyik körablaknál, és bambultam kifelé a hegyekre, meg szép dolgokra gondoltam. Nagyon ciki volt, majd elsüllyedtem szégyenemben...
Az esti show kicsit necces volt, pedig pár nótát már játszottunk múlt héten. Utána Pablo felhívott az irodájába, és beszélgettünk, vagyis ő beszélt. Kezdte a szokásossal, hogy mi ez már, hogy elrontom mindig, miért nem figyelek. Igaza is van! Egyszerűen belül kell rendet tennem. Itt vagyok ezen a kurva nagy hajón, hogy azzal keressek jó pénzt, amihez elvileg értek, és ahelyett, hogy élvezném, itt fosom össze magam néha. Persze az már kiderült, hogy alapvetően nem is értek én ehhez: sokkal bonyolultabb, mint gondoltam. Az csak egy dolog, hogy lejátszom azt, ami a kottában van. Van, hogy ami le van írva, az csak iránymutatás, sőt, van, hogy egyenesen rossz (ilyeneket magyarázott nekem Pablo, mert aztán átment tanácsadóba, amit én jó jelnek veszek). Azt kell megtanulnom, de büdös gyorsan, hogy miközben mindig tudom, hogy hol járunk, kell tudnom figyelni arra is, hogy mi történik körülöttem. Nagyon bele vagyok bújva a kottába, és ez nagyrészt azért van, mert parázok, hogy elrontom.
Nem szabad félni bassza meg!!! Már bocsánat, de elég mérges vagyok magamra emiatt.
(Mondjuk ehhez hozzá jön az is, hogy Az én drága főnököm gyakorlatilag egyfolytában paráztat. Minden rontásomat főbenjáró bűnnek vesz, majd úgy is reagálja le, akár koncert közben is, aztán csodálkozik, hogy még rontok zavaromban.)
Mondjuk Pablo azt is mondta, hogy amúgy tudna ő jobb zenészt is szerezni erre a posztra... Ismét egy ultimátum. Mindenesetre ettől még jól aludtam, csak hajnalban ébredtem úgy, hogy a gyomrom helyén egy kavics van. Gyakorlatilag ez az írogatás a nyugtatóm.
Ha viszont sikerül túllépnem ezen az egész nyomorult helyzeten, akkor hatalmas nagy kemény gyerek leszek! Az a jövőkép lebeg előttem, hogy eljutok oda hamar (mert muszáj), hogy tudom ezt a szakmát. Kérhetném a főnököt, hogy ne baszogasson, mert akkor ideges leszek, de nem kalkulálhatja be az én érzékenységemet, mellesleg még igaza is van. Amúgy meg ha kérdésem van, fel kell tennem. Nem játszhatom el, hogy mindent értek, ha nem így van. Hülye kérdés pedig itt nem létezik. Ő mindent megtesz, hogy jól menjenek a dolgok, nekem kell lépést tartanom.
A legnagyobb szívás igazából az, hogy a basszer nagyon fontos a zenekarban. A fúvósok még ellébecolgatnak itt ott, meg ott ülnek egy falkában, és támogatják egymást, de én itt vagyok egyedül, támasztom (vagy nem támasztom) az alját, és mindenki rám figyel. Az énekes hozzám intonál, a fúvós hozzám számol, meg persze a doboshoz, csak ő profi.
Na jól van, abbahagyom a siránkozást! Most szépen felmegyek a fedélzetre, kinézek a fejemből, lenyugszom egy kicsit, aztán reggelizek. Talán iszom egy kakaót mondjuk.
Sziasztok!
Ja, a ma esti show már volt múlt héten is. Spectrum névre hallgatnak, és a hatvanas évek feka soul muzsikáját éneklik. Négy néger arc. Rendesen flitteres mellény, meg koreográfia, The Temptations, meg ilyenek. A múltkori show után a vezetőjük odajött, és adott egy dedikált CD-t, meg mondta, hogy jó vagyok. Nem tudom, hogy ebből mennyi a protokoll, de jól esett. Néha JD (a dobos) is megjegyzi, hogy jó a soundom, azaz jól szól a kezem alatt a gitár, de hát ez nem elég. Nyitnom kell,és fejlődnöm. Vége.
07
2009.09.04.
Hajó krízis második fokozat:
Bár ez annyira nem veszélyes, mert csak arról van szó, hogy kicsit magányos vagyok. Mondjuk ez egy olyan dolog, hogy majd kialakul. Úgy néz ki, hogy a következő pár napban kicsit több időm lesz szocializálódni, mert nem lesznek ezek a nyomorult tréningek. Majd elválik.
Ma reggel léptek le az utasok, és már szállnak fel az újak. Este welcome show megint. Jövő héten ilyenkor leszünk megint Vancouverben, aztán onnan egy hosszabb út le San Diegóba. Mától számítva még három hét, és jó idő lesz végre. Ezt a hűvöset most úgy fogom fel, hogy ez a böjtje az otthoni tél kihagyásának. Már várom a rövidgatyás karácsonyt, meg a piros bikinis télanyukat!
Kinn voltam ma kicsit a szárazföldön. A kikötő elég messze van a várostól, de van egy járat, amit a helyi nem tudom milyen egyház tart fenn. Nagyjából fél óránként köröz, és arra megy, amerre akarod. Gyakorlatilag egy 7 személyes autó egy jófej szakállas sofőrrel. Bevitt a templomhoz, ahol találtam netet a levegőben, és végre tudtam beszélni anyukámmal szkájpon, meg végre elkezdhettem a blogot feltölteni. Amúgy csak ültem, néztem ezeket a hatalmas hegyeket, és élveztem a nyár végi napsütést. Azt mondják, hogy az idei nyár nagyon frankó volt itt, ellenben tavaly sokat esett. Pont kifogtam! Szuper.
Na megyek gyakorolni, mert nem lesz így semmi sem.
Ja, még egy dolog. Vicces, hogy általában mindig pont akkor hajózunk ki, amikor az esti show kezdődik. Nem elég, hogy éppen mondjuk annyira kell koncentrálnom, hogy majd leesek a székről, még majd le is esek a székről, amikor meglódul a hajó! Tengeri baj nincs amúgy töretlenül, bírom a dolgot. Kemény fából való vagyok. Majd Pepe megmondja, hogy pontosan milyen fából... :)
Best regards from Alaska!
U.i.: Két érdekesség. Az egyik, hogy itt Seewardban szinte csak öregek szálltak fel. Átmegyünk szanatóriumba egy hétre. Kíváncsi is vagyok, hogy mennyire lesznek virgoncak az esti show-n!
A másik meg most történt a próbán. Ott voltunk időben, ki lettek osztva a kották rendben, már a táncosok is benn voltak, meg valami macskajancsi, aki majd a show-t vezeti. Nekiálltunk volna, de a dobos sehol, pedig ki volt írva a próba, meg Pablo hagyott is neki üzenetet, meg kereste a szobájában, de semmi. Aztán kiderült, hogy a mi feka dobosunk épp a termálban masszíroztatja magát. Tud élni a fiú! A próba természetesen elmaradt, egy hangot nem játszottunk.
Hajó krízis második fokozat:
Bár ez annyira nem veszélyes, mert csak arról van szó, hogy kicsit magányos vagyok. Mondjuk ez egy olyan dolog, hogy majd kialakul. Úgy néz ki, hogy a következő pár napban kicsit több időm lesz szocializálódni, mert nem lesznek ezek a nyomorult tréningek. Majd elválik.
Ma reggel léptek le az utasok, és már szállnak fel az újak. Este welcome show megint. Jövő héten ilyenkor leszünk megint Vancouverben, aztán onnan egy hosszabb út le San Diegóba. Mától számítva még három hét, és jó idő lesz végre. Ezt a hűvöset most úgy fogom fel, hogy ez a böjtje az otthoni tél kihagyásának. Már várom a rövidgatyás karácsonyt, meg a piros bikinis télanyukat!
Kinn voltam ma kicsit a szárazföldön. A kikötő elég messze van a várostól, de van egy járat, amit a helyi nem tudom milyen egyház tart fenn. Nagyjából fél óránként köröz, és arra megy, amerre akarod. Gyakorlatilag egy 7 személyes autó egy jófej szakállas sofőrrel. Bevitt a templomhoz, ahol találtam netet a levegőben, és végre tudtam beszélni anyukámmal szkájpon, meg végre elkezdhettem a blogot feltölteni. Amúgy csak ültem, néztem ezeket a hatalmas hegyeket, és élveztem a nyár végi napsütést. Azt mondják, hogy az idei nyár nagyon frankó volt itt, ellenben tavaly sokat esett. Pont kifogtam! Szuper.
Na megyek gyakorolni, mert nem lesz így semmi sem.
Ja, még egy dolog. Vicces, hogy általában mindig pont akkor hajózunk ki, amikor az esti show kezdődik. Nem elég, hogy éppen mondjuk annyira kell koncentrálnom, hogy majd leesek a székről, még majd le is esek a székről, amikor meglódul a hajó! Tengeri baj nincs amúgy töretlenül, bírom a dolgot. Kemény fából való vagyok. Majd Pepe megmondja, hogy pontosan milyen fából... :)
Best regards from Alaska!
U.i.: Két érdekesség. Az egyik, hogy itt Seewardban szinte csak öregek szálltak fel. Átmegyünk szanatóriumba egy hétre. Kíváncsi is vagyok, hogy mennyire lesznek virgoncak az esti show-n!
A másik meg most történt a próbán. Ott voltunk időben, ki lettek osztva a kották rendben, már a táncosok is benn voltak, meg valami macskajancsi, aki majd a show-t vezeti. Nekiálltunk volna, de a dobos sehol, pedig ki volt írva a próba, meg Pablo hagyott is neki üzenetet, meg kereste a szobájában, de semmi. Aztán kiderült, hogy a mi feka dobosunk épp a termálban masszíroztatja magát. Tud élni a fiú! A próba természetesen elmaradt, egy hangot nem játszottunk.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)