10

2009.09.07.

Itt csücsülök a Londoni reptéren, rengeteg időm van, úgyhogy elütöm egy kis írással. Sajnos ingyen net itt nincs, irigy egy népség ez az angol. Alaszkában simán találtam wifi-t semmiért.

Végül nem tudom mit gondoljak erről az egészről. Arra kell, hogy rájöjjek, hogy ez az én hibám, vagy inkább tapasztalatlanságom, amiből a hiba ered. Nem tudtam mit kezdeni azzal az argentin habitussal, amit a főnököm rámzúdított rögtön az elején. Carlosszal amikor Pablóról dumáltunk, csak annyit mondott, hogy hát igen, argentin. És ezt úgy mondta, hogy ebbe minden benne volt. Neki is megkeserítette az életét az elején, de azért, mert Carlos nem tudott egy mukkot sem angolul, ami azért elég ciki, de talán egy fúvósnál nem olyan gáz, mert azok fél szavakból is megértik egymást. A lényeg, hogy azt az ultimátumot kapta, ha megtanul két hét alatt angolul, akkor maradhat. És Carlos megtanult annyira két hét alatt, hogy tudott maradni. Le a kalappal! Mondjuk nem csak ő panaszkodott. Mindig valaki neheztelt valamiért Pablóra. Általában azért, mert hasogatta a szőrszálakat. Elvárta a maximumot, ami egyrészről érthető, de annyira rágörcsölt, és annyira nyomott minket, hogy aztán mindenki ejtett hibákat. Hatalmas felelősség van a vállán, ezzel mindenki tisztában van, mert ő nem csak a zenekar vezetője, hanem az összes hajón zenélő ember főnöke. És azért van egy pár muzsikus a fedélzeten, nem csak a színházi zenekar tagjai. De ettől függetlenül pl. pont a kis kedvencét (meg persze az enyémet is), a jazz szettet nem kéne túlreagálnia. Pont ott kéne leeresztenie, pihennie, és nem a szaxist cseszegetni, hogy ne úgy frazírozzon, hanem amúgy. Egyébként nem volt semmi baj a szaxival. De tényleg! Képzeljetek el egy csupa fával kibélelt tágas bárt a hajó tetején, ahol szivarozni lehet, meg konyakozni. Az egyik fal csupa üveg, és lenn hullámzik a sötétzöld alaszkai tenger. Ez a hely hogy is mondjam, a leginkább jazzy az egész hajón. Ott nem tudsz rosszul játszani, annyira adja magát minden. A szélesfejű amerikai szivarozó középosztály tapsai a szólók után, a bekiabálások, a színek, minden arról szól, hogy te ott jazz-t játsz, mégpedig jól. És a koma meg ott parázik, hogy jaj, hogy játszik a szaxi... hülye.

Egy dolgot még sajnálok nagyon, hogy nem tudtam elbúcsúzni Christől, a szobatársamtól. Jó sokáig zenél majd minden este, és ezért sokáig alszik. Lehet, hogy felébredt a pakolásomra, mert nem nagyon tudtam figyelni a halkságra, sietnem kellett nagyon, de csak átfordult a másik oldalára és aludt tovább. Mást nem tehettem, csak odavetettem pár sort, hogy kirúgtak, és hogy szép jövőt. Még arra sem volt időm, hogy odaírjam a lényeget, miszerint sok sikert a pezsgőfürdőjéhez, ugyanis már napok óta azt tervezgeti. Papírból épít mindenféle maketteket, rajzolgat rájuk. A végén már én is segítettem neki, annyira elkapott a lelkesedése. Komoly forma, ezzel tölti a kis idejét azon a ladikon, hogy tettlegességig fajulóan álmodozik. Mint amikor egy kisgyerek tologatja a kisautóját, de lélekben már benne ül és vezeti.

Na, had összegezzek egyet. Mint az autótesztekben. Mi volt a pozitív, és mi volt a negatív:

Legyünk jó fejek, és először a pozitív:

Érdekes szerkezet egy ilyen hajó, jó móka felfedezni. A méretei lenyűgözőek.
Szép helyeken jár, kirándulásnak sem utolsó.
Ha tovább maradok, még több szakmai tapasztalat, bár így is szedtem össze egyet mást.
Ha beleszokik az ember (nekem azért még nem sikerült teljesen), akkor aránylag könnyű az élet.
Sok pénz.
Nagyrészt jó kaja.
Vannak szép lányok, csak nem mindig a mi korridorunkon járkálnak, kivéve a táncosokat, mert ők a szomszédaim voltak. :)
Jó fej mindenki, főleg a mexikóiak.
Jó cuccokon játszhattam, jó technikai körülmények között, profi technikusokkal, jó hangmérnökkel. Mindig mindent hallottam. Ritka az ilyen.
Nagyon szervezett minden. Mint egy hadseregben. De hát csak így tud működni.
Ja, és van nagybőgő a fedélzeten. Bár nem egy nagy eresztés, de szól, és ez a lényeg.

Negatívumok:

Van a hajónak egy nagyon kellemetlen büdös alapszaga. Kicsit ammóniás, kicsit testszagú, kicsit gépszagú. Mindened átveszi, és nagyon nehéz megszokni. Főleg a kevésbé szellőzetlen folyosókon para.
Mivel muszáj szellőztetni, ezért baromi hideg van a kabinban. Bár ez nyilván csak az alaszkai tartózkodásra igaz, mert kintről húzza be a levegőt, és az ott ugye hideg, főleg éjszaka.
Odaérkezésem előtt egy héttel szüntették meg a melósok szobaszolgálatát, mert nincs rá emberük. Persze ez annyit jelent, hogy van rá ember, csak nekünk kell kifizetni. Végtére mi magunk is takaríthatunk, nem nagy a kabin, de idáig nem sikerült eljutni, ugye.
Nagyon kicsi a kabin. Főleg két zenésznek. A szekrényben alig fértünk el a sok vállfás cucc miatt. Az meg szerintem 28 évnyi napfényre kelés után megszokhatatlan, hogy nincs ablak.
Bár színes a meló (értsd mindenféle zene mindenféle zenészekkel), de azért baromi lelketlen, szinte szolga meló. Aki éppen fellép, hozza a kottát, neked meg játszanod kell, lehetőleg mosolyogva. Még ha utálod is a zenét. „Kedvenceim” eleddig az I Just Call, meg az Only You voltak.
Sajnos pont kifogtam egy szemét főnököt. Erről így ennyi.
Az elején nem hagynak aludni. Korán kell kelni a sok hülye tréning miatt, hogy hova dobd a zsepidet, meg hova kell rohanni gyakorlatozni, ha már kiszakították a dobhártyádat a vészdudával.
Nincs normális gyakorló hely. A színpadon ritkán van lehetőség az erősítővel dolgozni, mert ott mindig csinálnak valamit. Általában hátraküldenek valamelyik raktárba, ahol nincs hely, nincs erősítő, és nincs meleg sem, de legalább jó nagy az alapzaj, hogy nehogy hallhasd az erősítettlen basszusgitárt.

Most így hirtelen más nem jut az eszembe, de nem is szaporítom tovább. Ilyen is volt, megvolt, mén az élet tovább.

Aviszonlátás!