185 - Berlin 15

Nos, vigyázat, ez egy kicsit hosszú lesz, mert hétvégén nem voltam netközelben.

Szóval volt a péntek esti lakodalom. Villamossal mentünk, időben odaértünk. Szűk családi körben tartott buli volt egy puccos szálloda kis dísztermében. Az egyik rokon válogatta a zenéket laptopról, így mi voltunk az egyetlen hivatásos zeneforrás.

Nagyon tetszettünk, nagy bulit csaptunk. A végén eljátszottuk azt a számot is, amit kértek. Ez egy német semmitmondó szerelmes szám. Sokat gyakoroltunk rá. Megtanultam a szöveget, így a refrénben még én is vokáloztam. Jó lett, teljesen megőrültek tőle. Aztán még többet is kaptunk, mint a megbeszélt gázsi, de vacsora és sör is volt. Ja, és CD-t is vettek párat.

Elégedetten mentünk haza, bár a villamosra majdnem nem fértünk fel a bőgővel. Kellett alkalmazni némi erőszakot a tömeg ellen.

Elég későn értünk haza, valamikor éjfél után. A lakótársak bevártak minket, hisz ez volt az utolsó éjszakánk Berlinben. Kicsit azért összebarátkoztunk az elmúlt két és fél hét alatt. Elbúcsúztunk egymástól. 

A nagyon kora hajnali kelés tudatában gyorsan összepakoltunk, elkészítettük másnapi szendvicseinket, aztán gyorsan lefeküdtünk aludni. 

4:45-kor keltünk, hogy elérjük a 7-kor induló lipcsei buszt. Errefelé több magáncég is van. Eredetileg egy másikkal mentünk volna még péntek este, de a focimeccs miatt átszervezték a lagzit, később zenéltünk, így ugye maradt a szombat hajnal és egy másik cég. Nem bántuk meg. Nagy lábtér, bőr ülések, működő WC, működő wifi. És nem volt sokkal drágább. A bőgővel sem volt semmi bajuk, lazán elfért a csomagtérben. És életemben nem aludtam ilyen jót buszon!

Még kis asztalkánk is volt!

Működő kávégép és jobbra a WC. Lazán voltunk!

Meg is érkeztünk Lipcsébe. Marcus ide járt egyetemre. Volt egy bő óránk, gyorsan körbevezetett a városon. Egy kicsit le is ültünk, szeretem érezni egy város hangulatát. És ezt legjobban egy kávé mellett lehet.

Állítólag itt is jó utcazenélni, de nem volt hozzá erőnk.

Aztán persze bementünk a Tamás-templomba is. Épp orgonakoncert volt. Mit mondjak, kicsit meghatódtam. A jó öreg Bach itt melózott sokat. Itt is nyugszik.

Nem sokat változott a 18. század óta

A főnök

Kényelmesen elértük a vonatot. Itt úgy megy, hogy régiójegyet kell venni. Azaz adott összegért adott ideig utazhatsz adott régióban. Mi olyat vettünk, ami 5 főnek éri meg. Így meghirdettük a neten, hogy van 3 szabad hely. Jelentkeztek is hamar, így egészen olcsón utaztunk.

Megzavarta a kamerát a mozgó külvilág, így kinyílott a vagon oldala

Egy kis mívészet

Két átszállás után végre megérkeztünk Rudolstadtba. Itt egy patinás népzenei és tánc fesztivál van minden nyáron. Még a fal lebontása előtt indult. Hagyományosan sok utcazenész szokott itt lenni. Egy részük hivatalos fellépő, de nagy részük tényleg utcazenélni megy, mint ahogy mi is.

Szerencsére Marcusznak itt is van haverja, így tudtunk hol aludni. Bár ehhez nagyon magasra kellett mászni a hegyekbe. Cserébe egy csodálatos házikó udvarán aludhattunk egy remek sátorban. Na, és a panoráma!

!!!

A kilátás mindent visz!

Nem sikerült kideríteni, hogy kié a kecó. Aki minket ideszervezett, az sem tudta...

Régi villa, de belül nagyon modern! 

Újfent egy kis mívészet

Maga a város nagyon szép kis óvárossal rendelkezik. Ezt a fesztivál ideje alatt teljesen lezárják, telepakolják színpadokkal. Láttunk pár jó koncertet, de a lényeg az volt, hogy a fesztiválhangulatban eladtunk egy csomó CD-t!

Hangulatos!

És szép!

Nagy hagyománya van itt az utcazenének. Még a kicsik is kiállnak muzsikálni. Ez a legjobb módja a színpadi rutin elsajátításának! És még keresnek is egy kicsit.

A kissrác a brácsával! Őrület!

Komoly tömeg mindenütt

A 3 nap alatt több, mint nyolcvanezren voltak itt...

Ebben az utcában csak hangszereket árulnak. Ki is próbáltam párat!

Minden kereskedő megtesz mindent azért, hogy valami extrát nyújtson. Ha más nem, a stand volt extra.

A két nap alatt rengeteget zenéltünk, nagyon jó kis közönségeink voltak. Teljesen más olyan hangulatban muzsikálni, ahol az emberek tényleg jól akarják érezni magukat! Nagyon motiváló volt!

Persze szereztünk pár új zenész havert is. Az egyiktől pl. ezt kaptuk ajándékba, nyilván azért, mert nem tudták hova tenni. Minden esetre jól mutatott előttünk, miközben zenéltünk.

Kedves ajándék a kollégáktól

Tegnap aztán eljött Marcus anyukája is, hogy ha végeztünk, hazavigyen minket Lugauba, ahol laknak. Még zenéltünk párat, aztán úgy döntöttünk, hogy végeztünk. Jól esett a tudat, hogy vége van. Majd három hétig nap mint nap toltuk a szekeret. 

Lugauban este sörözés, majd őrületes nagy alvás következett. Ma meglátogattuk Marcus 90 éves nagymamáját, valamint majdnem megmásztam a kedvenc fáját. Mármint Matcuszét. De aztán nem mertem. 

Szép nagy fa. Úgy 5 méter magasan van egy évszám a kéregbe vésve: 1930.  Ez 80 éve még mellmagasságban volt...

Nos, holnap felszállunk a budapesti vonatra. Vége van ennek a turnénak is! Nagyon élveztem, sokat tanultam belőle, és a lényeg, hogy megvan a következő félévre a tandíjam!

Hurrá!

09

2009.09.06.

Hát gyerekek... derült égből villámcsapás. Én már semmit sem értek, vagyis most már mindent. Hogy miért lett barátságos Pablo, hogy miért nem baszogatott annyira már, hogy miért köszönte meg olyan nagyon a tegnapi próba után, hogy jól játszottam.

Emberek, engem innen kirúgtak!

Tegnap lenyomtuk a show-t (mondanom sem kell, hogy jól), aztán mondta Pablo, hogy sajnos holnap (azaz ma) korán kell kelni, mert 8-kor vár minket a főnök. Na, mondom, biztos csak egy kis pofavizit, mert mégiscsak új vagyok a hajón, meg egy kis dádá a hibáim miatt, de nem. Kerek perec megkaptam a pofámba, hogy hazaküldenek és pár óra múlva már megy is a gépem. Ide nem gyakorolni, meg tanulni jár az ember, ez nem iskola. Majd ha jobb leszek, akkor keressem meg a menedzseremet, és jöjjek vissza. A legdurvább, hogy nem éreztem semmit. Most sem érzek semmi különöset. Talán kicsit zavar a helyzet, meg mégiscsak kínos, de inkább semleges.

Pont azon a ponton vagyok, hogy már maradtam volna. Kezdtek lenni haverok, kezdtem megszokni a környezetet, kezdtem átállni arra, hogy az Y, meg a Z fel vannak cserélve, a kajával alapból nem volt baj, meg amúgy is. Az én kis jövőmre gondolva (pénz, meg szakmai gyakorlat) mindenképpen kellett volna maradnom. Szóval pont átestem a nagy krízisen, erre kibasznak...

Mindenesetre azzal nyugtatom magam – bár ez így kicsit ellentmondásos, mert nem vagyok se ideges, se szomorú – hogy még annyira nem kötődöm ide, hogy rossz legyen, de azért szívesen megyek haza. Keresek valami melót, aztán megoldom.

Most itt ülök a kajáldában, és még azt sem tudom, hogy honnan írjak haza, hogy megyek. Holnap este éjfél előtt érek Budapestre, és nincs, aki kijönne értem. Na, emiatt eléggé izgulok viszont, de remélem találok majd netet valahol, különben nem tudom mi lesz.

Végtére voltam itt is, láttam szép alaszkai hegyeket, meg szép alaszkai gleccsert, meg belenyaltam az amúgy végtelenül giccses, és lelketlen showbusiness-be. Élhettem, járkálhattam egy kurva nagy hajón, ami nagyon érdekes, ronda, szép, büdös, nyomasztó és kicsit talán értelmetlen, és mindenek felett szereztem egy kis tapasztalatot erről is.

Közben bejött a kajáldába (ahol ülök, és írok) Carlos, a trombitás. Most tudta meg tőlem, hogy kibasztak. Elsőre nem is hitte el. Kezdtünk jó barátságban lenni egymással. Mondta, hogy az előző basszeros sokkal bénább volt, mint én. Szerencsétlen teljesen meg van rökönyödve. Nyugtatott, hogy ez végül nem is az én hibám, hanem Pablóé: ahhoz képest, hogy jól játszom engem rak ki, az elődömet meg békén hagyta. Na mindegy, ezen már nem rágódom. Megyek haza.

Otthon találkozunk.

U.i.: a minap leültem Carloshoz kajálni, és ott volt az egyik mexikói haverja, akivel szintén rögvest összehaverkodtam. Egy nagyon szimpatikus arcú néger srác. Amikor már a csomagjaimmal vártam, hogy lemehessek a hajóról, pont arra járt, meglátott és kérdezte, hogy hát én meg mi a francot csinálok a kijáratnál a bőröndömmel? Emberek, amikor elmondtam neki, hogy kirúgtak, teljesen lefagyott, aztán nyomott nekem egy szöveget, hogy sebaj, az élet megy tovább, stb. de nem is az a lényeg, hogy mit mondott, hanem hogy ahogyan mondta. Mintha már hónapok óta ismernénk egymást. Jól esett. Leginkább ezeket a kapcsolatokat sajnálom végül.