Beindult a nagy tavaszi haknihullám, melynek első állomása Siklóson volt. A Pécsi Mecsek Kamaraoperával játszottunk Schubertet meg Händelt az ottani templomban, a vár tövében. Elöljáróban csak annyit, hogy a koncertmester elnézést kért utána tőlünk, mert ő sem tudta, hogy ilyen körülmények lesznek.
Azt tudtuk, hogy jó hideg lesz benn, de arra nem számítottunk, hogy hidegebb, mint kinn. Az első sokk után kaptuk a hangoló á-t az orgonától, mert hogy orgonás darabokat játszottunk. Először azt hittük, hogy Sanyi, az orgonista szívat minket. Mondom, mit nyomogatod azt a giszt, hé! És nem. Az volt az á. Nagy serény tekergetés következett. Ezzel egyszer baj nincs is, csak hogyha egy húr hosszú ideig adott feszességgel barátkozik, akkor utána bárhova tekerik, vissza fog kívánkozni a megszokottba. Magyarán minden hangszer felfelé hangolódott koncert közben, főleg, hogy még a hidegtől is felmenne amúgy is. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy a zenekar egyenletesen megy felfelé, mert minden hangszer más tempóban hangolódott el. Koncert után születtek is az új koncertcímek, kedvencem: „Az á-hang, és ami még belefér”. Sanyi utána elárulta, hogy ahogy majd melegszik az idő, méglejjebb megy majd az orgona, mert tágulnak a sípok. Meg is egyeztünk, hogy akkor nyáron nem megyünk...
A hakni előtti este sebtiben raktuk össze így-úgy-amúgy a darabokat. A próbán ismét megtörtént az, ami miatt úgy érzem, hogy nekem, mint nagybőgősnek van a legjobb dolgom egy vonóskarban. Mint ahogy ez már a főiskolán is számtalanszor megesett, így most is, mégpedig az, hogy betekintést nyerhettem az előttem ülő csellista leányzó fehérneműviselési szokásaiba, köszönhető ez a manapság divatos ún. picsanadrágnak, valamint a csellózáskor felvett peckes testtartásnak. Szép kis fekete tanga volt rajta. Fel is idéztem magamban, hogy hány féle tangát láttam már ugyanígy csellistákon. Persze a legtöbb ugyanilyen „semmi extra”, de voltak nagyon érdekesek is. Legjobban egy nem is csellista, hanem egy brácsás lányé maradt meg emlékeimben. Alapvetően rózsaszín, de volt rajta egy nagyon érdekes, számomra megmagyarázhatatlan és egyben ízléstelen furcsaság. Ahol a derékzsinór és a seggzsinór találkozott hátul, oda be volt iktatva egy háromszög alakú kis felület, amin zavarbaejtően sok műkő volt elhelyezve. Valahogy úgy hatott az amúgy formás hordozón, mint valami vagy szakrális, amulettszerű védelem a nemkívánt betolakodók ellen, vagy akár egy a szkifikből ismert lézerfegyver, ahol a nézőnek-olvasónak el nem magyarázott eredetű nagyfokú energiát a kristályok rendezik egybe, és lövellik a kiválasztott célpont felé. Bár félelmet nem gerjesztett bennem, de értetlenül álltam a dolog előtt.
Mondjuk, ha legközelebb ilyet látok, szemérmetlenül egy százast fogok dobni a bőrperselybe. Nincs mese.
1 megjegyzés:
Még Dombóváron a Diáktalálkozó nevű rendezvényen volt egy csaj, aki a 3. túlméretes gatyáját egy tangával és a hokedlin való töröküléssel tetézte. A mögötte lévő kb. 5 m-es szárú háromszögben ülők (azaz mi) fél órán keresztül azzal szórakoztunk, hogy papírgalacsinnal céloztuk.
Három évre rá megismertem a csajt :)
Megjegyzés küldése