03

Azt gondoltam, hogy lesz egy krízis valamikor. Honvágy, meg ilyenek. Most történtek olyan dolgok, amik kissé korábbra hozták a megjelenését. Valamennyire már túl vagyok rajta, úgyhogy aránylag jól átlátom a történteket, meg az okokat.

Szóval az volt, hogy a második napon a Piano Man című show-t játszottuk, amiben vannak kacifántos dolgok. Egy zongorista-énekes fazont kísérünk. Jó kis anyag, csak baromi nehéz itt-ott. A délutáni próbára már úgy mentem, hogy nagy részét átnéztem, de azért belesülögettem rendesen. Pablo nagyon türelmesen segített, kigyúrtuk a dolgokat, aztán aludtam rá egyet, mert nagyon készen voltam. Aznap pont kicsit mozgalmasabb vizeken hajóztunk, és bár nem lettem tengeri beteg, de azért szédültem rendesen, ami ugye nem tesz jót egy esti show minőségének. Szóval rendre-módra elbaszogattam a dolgot, de magamhoz és a helyzethez képest nem volt gáz. Pablo kicsit a koncerten már túlreagálta a hibáimat, aztán utána bejött a kabinomba, és gyakorlatilag ultimátumot adott, hogy majd holnap meglátjuk, hogy jó vagyok-e erre a melóra egyáltalán...

Gondolhatjátok, hogy nem esett jól. Nagyon aludni nem is tudtam, csak bóbiskoltam egész éjjel. Amúgy sem volt sok időm, mert még neteztem egyet haza, aztán valamikor éjfél után feküdtem le (hálistennek pont ugrottunk éjszaka egy időzónát, így plusz egy óránk volt szunyálni), de már fél ötkor talpon voltam, hogy még netezzek, meg mennem kellett bevándorlási vizsgálatra, hogy kimehessek majd a szárazföldre, ha már véget ér ez a sok hülye tréning. Félálomban mindig az a kétségbeejtő gondolat forgott a fejemben, hogy engem most hazaküldenek, és baszhassuk az egészet. Másrészről meg a relative nagy magányomban utolért para olyan szinten kihozta belőlem a honvágyat, hogy az már fájt. Arról nem is beszélve, hogy ugye nincs ablak, ezért egy szellőztető rendszerre vagyunk rákötve, ami folyamatosan húzza ki a levegőt, és cserébe tolja be a jó hideg alaszkait kintről, tehát fáztam is, mivel csak egy pokróc van, és senki sem tudja, hogy honnan lehet még egyet szerezni. Mindenesetre pulcsiban aludtam.

Hajnalban nem vártam meg a vekkert, hogy csörögjön, hanem szépen felkeltem azzal az elhatározással, hogy én bizony itt maradok, míg le nem jár a szerződésem. Emileztem egyet anyuval, meg az ajánlómmal, aki amúgy szintén egy zenekarvezető, mint a Pablo, és már ez jól esett. Robi (az ajánlóm) megnyugtatott, hogy semmi gáz nincs, csak pont egy szemetebb főnököt fogtam ki, aki leszarja, hogy ilyet még nem csináltam, és hogy gyakorlatilag alig élek amúgy.

A mai próba (délben kezdődött) volt a kulcsesemény a helyzetem, meg az állapotom javulásában. Elém rakta Pablo a kottát, meg az esti sztárvendég is ott volt, és szépen leblattoltam neki mindent aránylag jól. Mondjuk a végére berakott egy nagyon szemét uptempós swinget, amit aztán ki is vettünk a műsorból miattam, pedig mondtam neki, hogy majd kigyúrom estére, de hajthatatlan volt. Pablo most már nyíltan vérgeci. A korábbi türelemnek semmi nyoma, sőt, ha kicsit belassulok, ami érthető ugye, akkor felbassza magát, és ezzel zavarba hoz, aztán csodálkozik, hogy balfaszkodok. Mindenestre nekem kell megtanulni kezelni a főnököt, úgy tűnik. A próba után, a sztárvendég (egy öreg amcsi énekes, aki valamikor biztosan jó volt...) külön megköszönte nekem a próbát. Tudta, hogy új vagyok. Amikor Pablo már nem volt ott, a technikusokkal dumáltam pár szót. Mondták, hogy ne aggódjak a főnök miatt, mert ő ilyen, ők ismerik már jól. Az egyik srác Pablo kapcsán megkérdezte tudom-e, hogy mit jelent az „asshole” (gyengébbek kedvéért segglyuk) szó, amit az amcsik a seggfej megfelelőjeként használnak. Persze tudtam, és jót nevettünk.

Szóval most már egy kicsit lazább a dolog, de azért még kell gyúrnom rendesen. A következő anyag is elég húzós, úgyhogy gyakorlós napok jönnek. Az a mázli, hogy kapok hozzá CD-t, amin rajta van az egész show takkostul, mindenestül.

Most úgy néz ki, hogy otthon óta először nagyjából ki tudom majd magamat aludni. 11 után még netezek egyet, mert akkor olcsóbb, aztán reggel csak 10-re kell mennem tréningre. Nagyon viccesek ezek a tréningek amúgy. Ma pl. egy kocsmáros forma brit fazon, akinek alig értettem a szavát, előadást tartott a arról, hogy hogyan viselkedjünk, hogyan nézzünk ki, stb. Sokat nevettünk, mert folyamatosan poénkodott, a végén már fárasztó is volt egy kicsit. Tegnap biztonsági tréning volt, megismerkedtünk az összes evakuálási lehetőséggel, meg a vízzáró ajtóval, aztán felmentünk a parancsnoki hídra is. A legelső napon meg környezetvédelmi előadás volt, és ez így megy még két hétig. Elegem lesz már belőle nagyon.

Remélem otthon minden okés, vidámságot midenkinek!