184 - Berlin 14

Megvolt az utolsó berlini utcazenélésünk is. Nehezen indult a délután, de belejöttünk.

Rögtön az elején volt egy kis afférunk két szlovák cigánykölökkel a Nikolaiban. Kb. 10 perce zenélhettünk, amikor megjelentek két szaxival, meg kis kocsin az erősítőjükkel. Elő is pakoltak tőlünk 20 méterre, mintha senki más nem lenne a világon. Mikor elkezdtek fújkodni, Marcus odament hozzájuk, hogy ezt nem illik, várjanak 20 percet. Nem hatott rájuk, mondták, hogy csak 10 percig maradnak és el is kezdtek zenélni. Nem volt szép tőlük. 

Ezt végignézte egy helyi fazon, oda is ment hozzájuk. Rájuk ijesztett a rendőrséggel, ugyanis a Nikolaiban nem szabad erősítéssel zenélni. Erre már észbe kaptak, elmentek. 

Utána kikérdeztük a pasast, mondta, hogy szegények a maffiának dolgoznak. Minden zenélés után leadják a pénzt egy mercibe, ami a közelben parkol. Ezért ilyen erőszakosak, mert ha nem visznek pénzt, verést kapnak.

De aki zenélni nem tud, az zsebel. Odamennek a gyanútlan turistákhoz, hogy írjanak alá valami papírt. Mint valami jótékonykodó szervezet. Aztán az aláírás közben titokban átvándorolnak a személyes tárgyak a gazda zsebéből egy másikba. Borzasztó.

A Nikolai után mentünk megint a tegnap előtti úton, de most út közben nem tudtunk zenélni sehol, mert mindenhol volt valami zenész. Még csak most indul a főszezon, na meg az idő is nyárias lett végre valahára. Ilyenkor megy jól az üzlet!

Végül megint a Friedrichstraßénél lukadtunk ki, ami éppen nem volt annyira tele, így átugrottunk a TV stúdiókhoz. Közben csatlakozott hozzánk a pécsi szomszédom a Kórház térről. Vagyis most már csak volt szomszéd, mert egyikünk sem lakik ott. Itt dolgozik Berlinben, pont szabadnapos volt, elugrott, örültünk egymásnak. 

Jót zenéltünk, majd irány vissza a Fricire. Zenéltünk párat több helyen, de nem kerestünk olyan jól. Estére picit több, mint a fele jött össze a tervezettnek. De még vissza volt az utolsó szett a legkedvencebb helyünkön, a francia étterem előtt.

Mindig szokásunk beugrani a helyre szólni, hogy zenélni fogunk, így illik, ugye. Most sem tettünk másképp, csak most hozzátettük, hogy ez lesz a legeslegutolsó szettünk Berlinben. A tulaj egy jóforma, francia öregúr. Mosolyogva bátorított minket, hogy csak tessék! Neki is láttunk. A páradik számnál jött, hogy maradnánk-e tovább, ugyanis itt vannak a rokonai és szeretné őket megörvendeztetni. Belementünk természetesen. Kaptunk cserébe egy kis pénzt, meg vett is egy CD-t tőlünk. Marcus kapott jó sört én meg életem eddigi legjobb francia borát, egy pohár bordóit. Baromi jól éreztük magunkat, és jól is kerestünk, ugyanis a vendégek is nagyon hálásak voltak.

Zenélés után még beszélgettünk egyet az öreggel. Az egyik fia szintén zenész, ezért is kedvelt minket annyira. Nagyon gratulált, megadta a privát telefonszámát. Van egy új barátunk Berlinben!

Este még sörözgettünk kicsit a lakótársakkal, majd nyugovóra tértünk. Ma a zárás előtt 10 perccel értünk a bankba, de minden simán ment, beváltották az összes aprónkat. 16 és fél kilóval lettünk könnyebbek. 

Takarítás, egy utolsó mosás, majd este a lagzi hakni. Holnap hajnalban irány Rudolstadt! Nem tudom, hogy ott lesz-e internet. Ha nem, akkor majd csak hétfőn jelentkezek.

Tisztességes búcsúajándék az utolsó közönségünktől és a helytől. Ebbe a kis könyvecskébe írunk minden bevételt és kiadást. 

Régi francia fotók a sloziban, a piszoár felett. Csak ránézek és máris éhes leszek!

Az utolsó napokban rászoktunk, hogy az aluljáróban Marcus viszi a bőgőt.
Az ő hátáról nem szántja fel a plafont. 

Reggeli szép napsütés és a tegnap esti sörözgetés nyomai. Most frankó nyári meleg van végre!

183 - Berlin 13

Hülye helyen van ez a Berlin földrajzilag. Az általános időjárás majdnem londoni. Felhő mindig van az égen, sűrűn pedig csak az van. Reggelente az első dolgom, hogy kinézzek az ablakon. Ha kéket látok, akkor örülök. De volt már olyan, hogy pont az volt az egyetlen kék folt az égen, aztán utána egész nap esett. Ha szép az idő, akkor hamar melegszik, de hamar ki is pukkad a lufi, azaz a meleg levegő ütközik az északról jövő hideggel, aztán vihar kerekedik. Ha a lufi leeresztett, akkor megint felhős és esik. 

Most éppen szép idő van, holnapra már 30 fokot mondanak, szombatra meg vihart. De maradjunk a szép időnél. Tegnap mégsem mentünk engedélyért, nem is bántuk meg. Kiültek a népek a napra, minden hely megtelt délutánra. 

Kezdtünk megint a Nikolaiban, a templom előtt. Nehéz kezdés volt, valahogy nem akart beindulni. Aztán egy fiatalokból álló turistacsoport megtörte a jeget. Kicsit bemelegedtünk, mentünk a kiülős helyekhez. Onnantól szépen ment estig. 

A Friedrichstraße éttermei között van kettő, akik szeretnek minket. Egy olasz és egy francia. A kettő között van még pár, ott nem engedtek minket zenélni. Az egyik hely mindig nagyon tele van, már háromszor bepróbálkoztunk, mindig a főnökre hivatkoztak a pincérek, hogy nem szereti a zenészeket. Tegnap, ahogy végeztünk a francia étteremnél, elindultunk az olaszhoz. Elgyalogoltunk a hely előtt, ahol éppen szlovákok harmonikáztak. Maga a török tulaj szaladt utánunk, hogy maradjunk már ott, váltsuk le a harmonikásokat, mert mi sokkal jobbak vagyunk. Hallott minket zenélni, most már kellenénk... Mondtuk, hogy talán holnap, aztán zenéltünk egy jót az olasz hely előtt.

Péntekre ugye hivatalosak vagyunk egy esküvőre zenélni. Tegnap szólt a srác, hogy át kellett szervezni az egészet, mert pénteken játszanak a németek a foci VB-n. Őrület! Na jó, értem én, de akkor is. Szóval nem 6-kor kezdünk, hanem este 10-kor. Ez viszont átrendezi a mi terveinket is, ugyanis így nem érjük el az esti buszt Lipcsébe, ahol egy cimboránál aludtunk volna. Helyette másnap reggel megyünk egyenesen Rudolstadtba, ahol az utcazenész fesztivál lesz. És öröm az ürömben, hogy így péntek délután el tudunk menni még egy kicsit zenélni valahova.

A statisztikánk amúgy nem rossz. Tegnap eladtuk a 40. CD-t és úgy néz ki, hogy az első félévem tandíja is meglesz. Egész jól megy a bőgőzés meg az éneklés együtt és a repertoárunk is bővült. Szerdán a metróban 3 és fél órát játszottunk ismétlés nélkül és így is maradt vagy 20 szám, amit nem játszottunk el. Volt értelme ide eljönni!

Tipikus berlini kép. Van itt minden a román kortól a vasbetonig

Túl kicsi az objektív, hogy minden fényt begyűjtsön. De a felhők szépek!

182 - Berlin 12

Gyors leszek és kíméletlen. A tegnapról sem írtam még, de most is sietősben vagyok. Annyira bejött a metróban zenélés, hogy holnap korán kelünk. Időben oda akarunk érni az irodába, hogy jó helyre kaphassunk engedélyt holnapra és csütörtökre.

A metróban dobnak jól, veszik a CD-t. Néha még kis közönségünk is van. Szóval jó, és nagyjából egyenletes, kiszámítható bevételt jelent.

Hurrá!

Képek következnek.

A közelünkben van egy szép park, mindig arra megyünk, ha az s-bahnra akarunk felszállni.
Itt áll ez a maci. Szeretjük

Bár ebben engem kicsit akadályoz a hátizsák. Vagyis hasizsák.

Egy kis mívészet. Bőgő az aluljáróban

Gitár ugyanott

A helyszín

A gázsi

Ugyanez mívésziesssen

Bocs a kupiért

181 - Berlin 11

Tegnap borzadalmas idő volt. Max. 18 fok, de inkább lehetett 14-nek érezni, mert fújt a hideg szél. Minden esetre mentünk, hiszen meghívásunk volt a Nikolaiviertel könyvfesztiváljának a színpadára. Ez egy nagyon kedves kis fesztiválka amúgy. Minden sarkon felolvasásokkal, olvasóligettel, standokkal, sok érdeklődővel. 

Kétszer fél órára kaptuk meg a színpadot, volt erősítés is. Szerencse, hogy nálam volt a kábelem, mert az nem volt nekik. Jót zenéltünk, szerettek minket. Kiraktuk a kis tálkánkat, meg persze a CD-ket is. Eladtunk párat.

A színpad és az erősítés ebben ad többet, mint az utcán zenélés. Komolyabban vesznek minket, épp csak annyival, hogy könnyebben megvegyék a CD-t. Nem kerestünk rosszul.

A két szett után még belenéztünk egy helyen az első meccsbe, majd nagy bátran kipróbáltuk az Alexanderplatz metróaluljáróját, persze engedély nélkül. Az első szám felénél jöttek a biztonságiak. Persze, pont a kameránál álltunk, láttak minket. Mi eljátszottuk a hülyét, ők nagyon készségesek voltak. Elmagyarázták részletesen, hogy hol kell kiváltani az engedélyt. Mi megköszöntük, összecsomagoltunk, majd elindultunk haza. 

Az S-bahnra szálltunk fel. Bár így több a gyaloglás, de így össze tudtunk futni Marcus egy barátjával, akivel végül beültünk egy kiülős helyre megnézni a meccs végét. Aztán kicsit esett az eső, addig behúzódtunk tető alá. Mikor elállt, elbúcsúztunk a cimborától, majd körülnéztünk a terepen. Ahol a kiülős hely is van, az régen iparnegyed volt, tele azokkal a tipikus századeleji téglából épült míves épületekkel. Némelyiknek már csak a homlokzata van meg, minden tele van graffitikkel. Van itt pár romkocsma, meg vega étterem, meg falmászó klub, meg még sok egyéb dolog. Közben előbújt a lemenő nap, kicsit fotózgattam.

A föstmények nagyrésze kellően provokatív

és nagyon jó kompozíció

úgy éreztem magam, mint egy galériában

közben kicsit kibújt a nap

meg akkor már szórakoztunk is egy kicsit

Aztán hazafelé még játszottunk egyet a Simon-dach utcában, mert olyan sokan voltak. Utána vettünk egy üveg egészen savas német rizlinget, amit otthon fel is bontottunk. Hallgattunk mindenféle zenéket, haverkodtunk az új, izraeli lakótársunkkal, majd lefeküdtünk aludni.

Mára és holnapra van engedélyünk a Tempelhof megállóban való zenéléshez. Gyorsan bedobunk egy mosást, aztán arccal a bevétel felé! Ja, el ne felejtsünk elugrani a boltba! Mindjárt mondom is Marcusnak.

Na, futok!

180 - Berlin 10

Tegnap, miután fényesre nyaltuk a fürdőt, kicsit megkésve, de mentünk megint zenélni. Még pénteken a Nikolaiban betalált minket az egyik helyi boltos, aki amúgy a negyed egyik kultúrosa. Mondta, hogy a hétvégén könyvfesztivál lesz ott, menjünk bátran, lesznek sokan. Így oda mentünk rögtön.

Először kimentünk a Szent György szoborhoz bemelegíteni. Tényleg nagyon sokan voltak, az idő is szép volt. A velünk szemben lévő kiülős helyen épp legénybúcsú volt. A vőlegény rabruhában, kezein lánccal itta a söröket. Az egyik feladata az volt, hogy a földön kúszva, hunyászkodva dobjon nekünk pénzt. Nem tudom mi volt tegnap, de ez után még másik két legénybúcsút is láttunk. 

Ez után átsétáltunk a Fête de la Musique idején jól bevált étteremhez. Ez egy belső udvar, némileg el is van kerítve, de kellően széles a kapuja, hogy odaférjen egy kéttagú zenekar. Zenéltünk, majd Marcus körbeszaladt a kalappal. Míg pakoltunk, odajött egy nő, aki a könyvfesztivál főszínpadát szervezi. Kért kontaktot, és felajánlotta, hogy másnap zenélhetünk a színpadon, ha nem bánjuk. Persze mi nem bántuk. Aztán kijött a hely tulajdonosa, hogy menjünk vissza egy óra múlva hozzájuk zenélni, de immáron benn a kertben. Addigra sokan lesznek, mert kezdődik a vacsoraidő. Ez kellően lelkessé tett minket!

De addig is átsétáltunk a Nikolai másik részébe. Közben összefutottunk Marcus egyik cimborájával, Jacobbal. Találtunk egy sarkot, ahol mindkét oldalon helyek voltak. Zenéltünk, ez is jól sikerült! Közben Jacob készített rólunk fotókat, meg videózott is. Remélem mihamarabb megkapjuk!

Ez után irány vissza az étterembe. Zenéltünk az egyik sarokban, ez is jól sült el. Nagyon sínen voltunk tegnap. A tulaj megint kijött, mondta, hogy akármikor szívesen lát minket. Ha már ma úgyis megyünk oda a színpadra, akkor párszor majd beugrunk megint. Ez nagy könnyebbség, mert nem kell sokat szervezni, gondolkodni, hogy hova tovább. Na, meg rizikó sincs. Ha odamegyünk és emberek is vannak, akkor biztosan keresünk valamennyit. És egy ilyen helyen a CD-t is könnyebben veszik.

Ez után elindultunk a péntek esti aranybányánkhoz, amit talán még nem mondtam, de a Friedrichstraße S-bahn megállónál van. Út közben, az Alexanderplatz megállóban belefutottunk egy leánybúcsúba. Rögtön előkerült a gitár, nagyon örültek neki. Kaptunk cserébe mini likőröket, óvszert és pöcsalakú kenyérkét. Jött a vonat, de nem voltunk elég gyorsak, csak Marcus fért fel, előttem becsapta az ajtaját. A következő vonat jött hamar, arra már fel tudtam szállni. Marcus bevárt egy megállóval odébb, de úgy szállt fel, hogy közben gitározott és énekelt. Pont egy vokálos rész következett, így én is csatlakoztam. Csak úgy kapkodták a fejüket az utastársak.

Nagy vidáman odaértünk a Friedrichstraßéba. Az volt a terv, hogy beülünk oda, ahol a tulaj dobott először, meg a pincérek is vettek CD-t. Megnézzük az esti meccset, iszunk valamit, a félidőben meg zenélünk. Nos, ez meg is történt. Egészen jó vörösbort ittam, de a meccs unalmas volt. Kibumliztuk, hogy a teraszon csinálhassuk a félidőzést. Mégpedig közvetlenül a kivetítő mellett, így a kedves vendégeknek forgolódni sem kellett. Nagyon jól sült el ez is! Az egyik pincér is odajött, hogy hallgatja a CD-t, remek a zenénk.

Meccs után kerestünk egy dőnerest, éhesek voltunk. Marcus annyira lendületben volt, hogy míg mi rendeltünk Jacobbal, addig ő előkapta a gitárját. Vicces volt! Egy fazon egy pici gitárral zenél, mellette egy másik, hátán egy nagybőgővel, kezében egy döner kebap és két falat között vokálozik kicsit. És a legviccesebb, hogy nem kerestünk rosszul. Hajnali fél egy volt akkor.

Hirtelen felindulásból elkövetett utcazenélés

Hazafelé Marcus talált egy kiskaput a helyi törvénykezésben. Alapvetően tilos a tömegközlekedési járműveken zenélni. De ő megkérdezte az embereket, hogy akarnak-e hallani zenét. És ők akartak. Így megint előkerült a gitár. Tökéletes időzítés volt, ugyanis már csak egy megálló volt vissza. Ez alatt elhangzott pár versszak, volt idő körbemenni a kalappal és pont le tudtunk szállni. Ennek örömére ezt megismételtük a metrón is. Ott is nagy sikert arattunk.

Otthon még megittuk az ajándék likőröket (semmi extra, valami minőségi alamlikőr, 18%, 2cl), majd aludni mentünk. Állítólag horkoltam is. 

Bocs.

Ezt itt fotóztam a nappaliban. A maci mennybe megy

179 - Berlin 09

A tegnapunk igencsak tartalmasra sikeredett. Zeneileg is, anyagilag is.

Kezdtünk a Konzerthausnál. A már kipróbált helyünknél épp volt egy hegedűs kolléga, így odébb mentünk kicsit egy kávézóhoz. Elsőnek jó volt. Mire végeztünk a hegedűs odébbállt, így tudtunk zenélni egyszerre két helynek. Jólesett, főleg, hogy végre szép, napsütéses időnk lett. Kezdtünk már befordulni a sok szürkeségtől.

Aztán lementünk az Unter den Lindenre. Az ott egyszer már bevált helyünkön éppen nem voltak sokan, így az Ampelman shop mellett kiálltunk a sarokra egy árkádba. Fél órát zenéltünk, aztán elindultunk felfedezni az Unter den Linden másik oldalát. Becéloztuk a Rechstagot, mert ott biztosan sok a turista. De nem jutottunk odáig. Ott volt egy utca a közepén lezárva valami munkálatok miatt. Mindkét járdán hosszan asztalok tele emberekkel. Ez már a kormányzati negyed széle, ahol sok médiacég székháza van. Ennek megfelelően nagyrészt az itt dolgozó emberek ültek kint, és örültek a pénteknek, na meg a napsütésnek egyszerre. Aztán nekünk is örültek nagyon. Még tánc is volt! CD-t is eladtunk egyet egy őrületes szakáll-bajusz kombináció tulajdonosának. Életemben ilyen ápolt és "dízájn" arcszőrzetet nem láttam még. 

Nos, itt már éreztük, hogy ez tényleg a mi napunk. Kicsit lepihentünk a Spree partján, majd a kormányzati negyeden keresztül elindultunk keresni a következő tetthelyet.

Jóllakott óvodás szelfi a Reichstaggal és a rend éber őreivel

A balra látható épületet 1933. februárjában...

A Rechstag kivételével őrületes modernség van mindenhol

Mentünk, mendegéltünk. Csak nem tudtuk kitalálni, hogy mi legyen a következő. Aztán végül arra jutottunk, hogy megnézünk egy még felfedezetlen helyet. Ehhez fel kellett szállni az S-bahnra. Vagyis csak kellett volna, mert az S-bahn megállónál olyan paradicsomi állapotok fogadtak minket, hogy ott kellett maradnunk. És nem bántuk meg. Kiülős helyek míg a szem ellát, tele emberekkel. Az első helyen, ahol engedtek minket zenélni, a tulajdonos volt az első, aki dobott nekünk. Két pincér is vett CD-t, na meg a vendégek is elégedettek voltak velünk. Ez után még két szett következett másik helyeken. Vettek még CD-t és kaptunk koncertmeghívást is. 

Egy tisztességes adag gázsi

Most mondja Marcus, hogy a mortoros buliról egy csaj írt, hogy szeretne még minket látni, hallani, meg hogy mikor játszunk a közeljövőben. Nagyon kedves.

Amúgy kifejlesztettük a komplett előadásunkat. Én is kaptam egy kazoot. Ezzel adok az elején egy szignált (dó-mi-szó-dóóó), majd Marcus felkonferál minket. Ezt lezárom egy dó-szó-mi-dó-val, majd zenélünk 20 percet. Egész jól kigyúrtunk már pár nótát vokálilag, nagyon jól szólnak, szeretik a népek. A végén megint szignál, majd Marcus hírdeti a CD-t, és körbeszalad a kalapommal. Addig én összepakolok. Megy, mint a karikacsapás!

Ma szombat van, ugye, na meg takarítós nap. Miénk a fürdő. Ha azzal készen vagyunk, mehet még egy kör. Szerintem ma sem lesz rosszabb.

Tegnap megvettük a vonatjegyet haza. 9-én reggel 8:30-kor érünk majd a Keletibe. Jó itt, de azért várom már.

Legújabb berlini barátunk...

... és a haverja

178 - Berlin 08

Nem a miénk volt a tegnap. Marcus hangja sem az igazi, meg kicsit fáradtka is volt. Én bírtam volna, de ha hang nincs, akkor semmi sincs. 

Elmentünk a Hackescher piachoz, mert ott múlt héten is jót zenéltünk, de tele volt zenészekkel. Egy gitáros lány éppen azt csinálta, amit mi szerettünk volna. Kalapozott. Kicsit odébb mentünk, találtunk egy másik helyet. Ott zenéltünk, dobtak. De ugye nincs meg az az energiaszint, ami felkeltené az emberek figyelmét. Nagy érdeklődés nem volt. Inkább nevezném ezt már koldulásnak, mint zenélésnek. És ez nem is jó, nem erőltettük.

Összefutottunk Marcus cimborájával, akivel legyalogoltunk a Nikolaiba. Közben kaptam ezt a hidat lencsevégre.

Vicces szerkezet!

A Nikolaiban kellő csend van ahhoz, hogy lehessen félhangerőn utcazenélni. De ott meg nem kerestünk szinte semmit. 

A Nikolai rommá lett bombázva. Aztán panelből építették újra, de úgy, hogy elsőre ne tűnjön fel. Másodikra viszont egészen zavaró.

Sebaj, ma játszanak a németek, majd félidőben megdobjuk a bevételt. Elmentünk a Kollwitz utcába, mert kaptunk tippet, hogy ott sok kiülős hely van. Meg is örültünk, mert sok ember volt ott. Belenéztünk az első félidőbe, majd a vége felé megpróbáltuk bekunyerálni magunkat valahova. Végigmentünk az egész utcán, de sehol nem engedtek minket zenélni. Ezek szerint ez egy ilyen utca. Nos, így végül lemaradtunk a félidőről.

Elindultunk hát a kedvenc kocsmautcánkba, ahol már sokat kerestünk. Ez ugye közel van a lakásunkhoz is. Pont lemaradtunk a németek góljáról. Meccs után kiálltunk a sarokra. De alig dobtak, pedig voltak sokan. Marcus jól be volt már rekedve, így elindultunk inkább haza. Pont addigra telt meg jól az egész utca, de hát rekedten nem lehet szórakoztatni. Tom Waits persze kivétel. Szóval sajgó szívvel gyalogoltunk el a sok bevétellel kecsegtető kiülős kocsma előtt, hogy aztán otthon egy jó kis vacsorával kárpótoljuk magunkat.

De van még két képem, ezeket ideteszem.

Őrületes kultúra dömping van itt...

... na meg vicces oszlopok és gyanakvóan néző emberek a metróban

Meglátjuk ma hogy lesz. Péntek van, akármi lehet.