185 - Berlin 15

Nos, vigyázat, ez egy kicsit hosszú lesz, mert hétvégén nem voltam netközelben.

Szóval volt a péntek esti lakodalom. Villamossal mentünk, időben odaértünk. Szűk családi körben tartott buli volt egy puccos szálloda kis dísztermében. Az egyik rokon válogatta a zenéket laptopról, így mi voltunk az egyetlen hivatásos zeneforrás.

Nagyon tetszettünk, nagy bulit csaptunk. A végén eljátszottuk azt a számot is, amit kértek. Ez egy német semmitmondó szerelmes szám. Sokat gyakoroltunk rá. Megtanultam a szöveget, így a refrénben még én is vokáloztam. Jó lett, teljesen megőrültek tőle. Aztán még többet is kaptunk, mint a megbeszélt gázsi, de vacsora és sör is volt. Ja, és CD-t is vettek párat.

Elégedetten mentünk haza, bár a villamosra majdnem nem fértünk fel a bőgővel. Kellett alkalmazni némi erőszakot a tömeg ellen.

Elég későn értünk haza, valamikor éjfél után. A lakótársak bevártak minket, hisz ez volt az utolsó éjszakánk Berlinben. Kicsit azért összebarátkoztunk az elmúlt két és fél hét alatt. Elbúcsúztunk egymástól. 

A nagyon kora hajnali kelés tudatában gyorsan összepakoltunk, elkészítettük másnapi szendvicseinket, aztán gyorsan lefeküdtünk aludni. 

4:45-kor keltünk, hogy elérjük a 7-kor induló lipcsei buszt. Errefelé több magáncég is van. Eredetileg egy másikkal mentünk volna még péntek este, de a focimeccs miatt átszervezték a lagzit, később zenéltünk, így ugye maradt a szombat hajnal és egy másik cég. Nem bántuk meg. Nagy lábtér, bőr ülések, működő WC, működő wifi. És nem volt sokkal drágább. A bőgővel sem volt semmi bajuk, lazán elfért a csomagtérben. És életemben nem aludtam ilyen jót buszon!

Még kis asztalkánk is volt!

Működő kávégép és jobbra a WC. Lazán voltunk!

Meg is érkeztünk Lipcsébe. Marcus ide járt egyetemre. Volt egy bő óránk, gyorsan körbevezetett a városon. Egy kicsit le is ültünk, szeretem érezni egy város hangulatát. És ezt legjobban egy kávé mellett lehet.

Állítólag itt is jó utcazenélni, de nem volt hozzá erőnk.

Aztán persze bementünk a Tamás-templomba is. Épp orgonakoncert volt. Mit mondjak, kicsit meghatódtam. A jó öreg Bach itt melózott sokat. Itt is nyugszik.

Nem sokat változott a 18. század óta

A főnök

Kényelmesen elértük a vonatot. Itt úgy megy, hogy régiójegyet kell venni. Azaz adott összegért adott ideig utazhatsz adott régióban. Mi olyat vettünk, ami 5 főnek éri meg. Így meghirdettük a neten, hogy van 3 szabad hely. Jelentkeztek is hamar, így egészen olcsón utaztunk.

Megzavarta a kamerát a mozgó külvilág, így kinyílott a vagon oldala

Egy kis mívészet

Két átszállás után végre megérkeztünk Rudolstadtba. Itt egy patinás népzenei és tánc fesztivál van minden nyáron. Még a fal lebontása előtt indult. Hagyományosan sok utcazenész szokott itt lenni. Egy részük hivatalos fellépő, de nagy részük tényleg utcazenélni megy, mint ahogy mi is.

Szerencsére Marcusznak itt is van haverja, így tudtunk hol aludni. Bár ehhez nagyon magasra kellett mászni a hegyekbe. Cserébe egy csodálatos házikó udvarán aludhattunk egy remek sátorban. Na, és a panoráma!

!!!

A kilátás mindent visz!

Nem sikerült kideríteni, hogy kié a kecó. Aki minket ideszervezett, az sem tudta...

Régi villa, de belül nagyon modern! 

Újfent egy kis mívészet

Maga a város nagyon szép kis óvárossal rendelkezik. Ezt a fesztivál ideje alatt teljesen lezárják, telepakolják színpadokkal. Láttunk pár jó koncertet, de a lényeg az volt, hogy a fesztiválhangulatban eladtunk egy csomó CD-t!

Hangulatos!

És szép!

Nagy hagyománya van itt az utcazenének. Még a kicsik is kiállnak muzsikálni. Ez a legjobb módja a színpadi rutin elsajátításának! És még keresnek is egy kicsit.

A kissrác a brácsával! Őrület!

Komoly tömeg mindenütt

A 3 nap alatt több, mint nyolcvanezren voltak itt...

Ebben az utcában csak hangszereket árulnak. Ki is próbáltam párat!

Minden kereskedő megtesz mindent azért, hogy valami extrát nyújtson. Ha más nem, a stand volt extra.

A két nap alatt rengeteget zenéltünk, nagyon jó kis közönségeink voltak. Teljesen más olyan hangulatban muzsikálni, ahol az emberek tényleg jól akarják érezni magukat! Nagyon motiváló volt!

Persze szereztünk pár új zenész havert is. Az egyiktől pl. ezt kaptuk ajándékba, nyilván azért, mert nem tudták hova tenni. Minden esetre jól mutatott előttünk, miközben zenéltünk.

Kedves ajándék a kollégáktól

Tegnap aztán eljött Marcus anyukája is, hogy ha végeztünk, hazavigyen minket Lugauba, ahol laknak. Még zenéltünk párat, aztán úgy döntöttünk, hogy végeztünk. Jól esett a tudat, hogy vége van. Majd három hétig nap mint nap toltuk a szekeret. 

Lugauban este sörözés, majd őrületes nagy alvás következett. Ma meglátogattuk Marcus 90 éves nagymamáját, valamint majdnem megmásztam a kedvenc fáját. Mármint Matcuszét. De aztán nem mertem. 

Szép nagy fa. Úgy 5 méter magasan van egy évszám a kéregbe vésve: 1930.  Ez 80 éve még mellmagasságban volt...

Nos, holnap felszállunk a budapesti vonatra. Vége van ennek a turnénak is! Nagyon élveztem, sokat tanultam belőle, és a lényeg, hogy megvan a következő félévre a tandíjam!

Hurrá!

184 - Berlin 14

Megvolt az utolsó berlini utcazenélésünk is. Nehezen indult a délután, de belejöttünk.

Rögtön az elején volt egy kis afférunk két szlovák cigánykölökkel a Nikolaiban. Kb. 10 perce zenélhettünk, amikor megjelentek két szaxival, meg kis kocsin az erősítőjükkel. Elő is pakoltak tőlünk 20 méterre, mintha senki más nem lenne a világon. Mikor elkezdtek fújkodni, Marcus odament hozzájuk, hogy ezt nem illik, várjanak 20 percet. Nem hatott rájuk, mondták, hogy csak 10 percig maradnak és el is kezdtek zenélni. Nem volt szép tőlük. 

Ezt végignézte egy helyi fazon, oda is ment hozzájuk. Rájuk ijesztett a rendőrséggel, ugyanis a Nikolaiban nem szabad erősítéssel zenélni. Erre már észbe kaptak, elmentek. 

Utána kikérdeztük a pasast, mondta, hogy szegények a maffiának dolgoznak. Minden zenélés után leadják a pénzt egy mercibe, ami a közelben parkol. Ezért ilyen erőszakosak, mert ha nem visznek pénzt, verést kapnak.

De aki zenélni nem tud, az zsebel. Odamennek a gyanútlan turistákhoz, hogy írjanak alá valami papírt. Mint valami jótékonykodó szervezet. Aztán az aláírás közben titokban átvándorolnak a személyes tárgyak a gazda zsebéből egy másikba. Borzasztó.

A Nikolai után mentünk megint a tegnap előtti úton, de most út közben nem tudtunk zenélni sehol, mert mindenhol volt valami zenész. Még csak most indul a főszezon, na meg az idő is nyárias lett végre valahára. Ilyenkor megy jól az üzlet!

Végül megint a Friedrichstraßénél lukadtunk ki, ami éppen nem volt annyira tele, így átugrottunk a TV stúdiókhoz. Közben csatlakozott hozzánk a pécsi szomszédom a Kórház térről. Vagyis most már csak volt szomszéd, mert egyikünk sem lakik ott. Itt dolgozik Berlinben, pont szabadnapos volt, elugrott, örültünk egymásnak. 

Jót zenéltünk, majd irány vissza a Fricire. Zenéltünk párat több helyen, de nem kerestünk olyan jól. Estére picit több, mint a fele jött össze a tervezettnek. De még vissza volt az utolsó szett a legkedvencebb helyünkön, a francia étterem előtt.

Mindig szokásunk beugrani a helyre szólni, hogy zenélni fogunk, így illik, ugye. Most sem tettünk másképp, csak most hozzátettük, hogy ez lesz a legeslegutolsó szettünk Berlinben. A tulaj egy jóforma, francia öregúr. Mosolyogva bátorított minket, hogy csak tessék! Neki is láttunk. A páradik számnál jött, hogy maradnánk-e tovább, ugyanis itt vannak a rokonai és szeretné őket megörvendeztetni. Belementünk természetesen. Kaptunk cserébe egy kis pénzt, meg vett is egy CD-t tőlünk. Marcus kapott jó sört én meg életem eddigi legjobb francia borát, egy pohár bordóit. Baromi jól éreztük magunkat, és jól is kerestünk, ugyanis a vendégek is nagyon hálásak voltak.

Zenélés után még beszélgettünk egyet az öreggel. Az egyik fia szintén zenész, ezért is kedvelt minket annyira. Nagyon gratulált, megadta a privát telefonszámát. Van egy új barátunk Berlinben!

Este még sörözgettünk kicsit a lakótársakkal, majd nyugovóra tértünk. Ma a zárás előtt 10 perccel értünk a bankba, de minden simán ment, beváltották az összes aprónkat. 16 és fél kilóval lettünk könnyebbek. 

Takarítás, egy utolsó mosás, majd este a lagzi hakni. Holnap hajnalban irány Rudolstadt! Nem tudom, hogy ott lesz-e internet. Ha nem, akkor majd csak hétfőn jelentkezek.

Tisztességes búcsúajándék az utolsó közönségünktől és a helytől. Ebbe a kis könyvecskébe írunk minden bevételt és kiadást. 

Régi francia fotók a sloziban, a piszoár felett. Csak ránézek és máris éhes leszek!

Az utolsó napokban rászoktunk, hogy az aluljáróban Marcus viszi a bőgőt.
Az ő hátáról nem szántja fel a plafont. 

Reggeli szép napsütés és a tegnap esti sörözgetés nyomai. Most frankó nyári meleg van végre!