184 - Berlin 14

Megvolt az utolsó berlini utcazenélésünk is. Nehezen indult a délután, de belejöttünk.

Rögtön az elején volt egy kis afférunk két szlovák cigánykölökkel a Nikolaiban. Kb. 10 perce zenélhettünk, amikor megjelentek két szaxival, meg kis kocsin az erősítőjükkel. Elő is pakoltak tőlünk 20 méterre, mintha senki más nem lenne a világon. Mikor elkezdtek fújkodni, Marcus odament hozzájuk, hogy ezt nem illik, várjanak 20 percet. Nem hatott rájuk, mondták, hogy csak 10 percig maradnak és el is kezdtek zenélni. Nem volt szép tőlük. 

Ezt végignézte egy helyi fazon, oda is ment hozzájuk. Rájuk ijesztett a rendőrséggel, ugyanis a Nikolaiban nem szabad erősítéssel zenélni. Erre már észbe kaptak, elmentek. 

Utána kikérdeztük a pasast, mondta, hogy szegények a maffiának dolgoznak. Minden zenélés után leadják a pénzt egy mercibe, ami a közelben parkol. Ezért ilyen erőszakosak, mert ha nem visznek pénzt, verést kapnak.

De aki zenélni nem tud, az zsebel. Odamennek a gyanútlan turistákhoz, hogy írjanak alá valami papírt. Mint valami jótékonykodó szervezet. Aztán az aláírás közben titokban átvándorolnak a személyes tárgyak a gazda zsebéből egy másikba. Borzasztó.

A Nikolai után mentünk megint a tegnap előtti úton, de most út közben nem tudtunk zenélni sehol, mert mindenhol volt valami zenész. Még csak most indul a főszezon, na meg az idő is nyárias lett végre valahára. Ilyenkor megy jól az üzlet!

Végül megint a Friedrichstraßénél lukadtunk ki, ami éppen nem volt annyira tele, így átugrottunk a TV stúdiókhoz. Közben csatlakozott hozzánk a pécsi szomszédom a Kórház térről. Vagyis most már csak volt szomszéd, mert egyikünk sem lakik ott. Itt dolgozik Berlinben, pont szabadnapos volt, elugrott, örültünk egymásnak. 

Jót zenéltünk, majd irány vissza a Fricire. Zenéltünk párat több helyen, de nem kerestünk olyan jól. Estére picit több, mint a fele jött össze a tervezettnek. De még vissza volt az utolsó szett a legkedvencebb helyünkön, a francia étterem előtt.

Mindig szokásunk beugrani a helyre szólni, hogy zenélni fogunk, így illik, ugye. Most sem tettünk másképp, csak most hozzátettük, hogy ez lesz a legeslegutolsó szettünk Berlinben. A tulaj egy jóforma, francia öregúr. Mosolyogva bátorított minket, hogy csak tessék! Neki is láttunk. A páradik számnál jött, hogy maradnánk-e tovább, ugyanis itt vannak a rokonai és szeretné őket megörvendeztetni. Belementünk természetesen. Kaptunk cserébe egy kis pénzt, meg vett is egy CD-t tőlünk. Marcus kapott jó sört én meg életem eddigi legjobb francia borát, egy pohár bordóit. Baromi jól éreztük magunkat, és jól is kerestünk, ugyanis a vendégek is nagyon hálásak voltak.

Zenélés után még beszélgettünk egyet az öreggel. Az egyik fia szintén zenész, ezért is kedvelt minket annyira. Nagyon gratulált, megadta a privát telefonszámát. Van egy új barátunk Berlinben!

Este még sörözgettünk kicsit a lakótársakkal, majd nyugovóra tértünk. Ma a zárás előtt 10 perccel értünk a bankba, de minden simán ment, beváltották az összes aprónkat. 16 és fél kilóval lettünk könnyebbek. 

Takarítás, egy utolsó mosás, majd este a lagzi hakni. Holnap hajnalban irány Rudolstadt! Nem tudom, hogy ott lesz-e internet. Ha nem, akkor majd csak hétfőn jelentkezek.

Tisztességes búcsúajándék az utolsó közönségünktől és a helytől. Ebbe a kis könyvecskébe írunk minden bevételt és kiadást. 

Régi francia fotók a sloziban, a piszoár felett. Csak ránézek és máris éhes leszek!

Az utolsó napokban rászoktunk, hogy az aluljáróban Marcus viszi a bőgőt.
Az ő hátáról nem szántja fel a plafont. 

Reggeli szép napsütés és a tegnap esti sörözgetés nyomai. Most frankó nyári meleg van végre!