118 - Újra Párizsban

Újabb képes beszámoló, mivel tegnap megint bementünk Párizsba. Egérfül-fotósopp-implantátumokat megint lehagytam. Lusta vagyok.

Na, szóval akkor!
Ismét jól kialudtuk magunkat. Igazi kirándulós időre ébredtünk, azaz se nem túl napos, se nem túl felhős. Hőmérséklet ideális. Kis reggeli, aztán uccu neki!

Ez a buszmegálló minden munkanapunk fontos állomása, de most nem a parkba megyünk. Végre!

Pötty boldogan várja a metrót a Les Halles állomáson.

Én is.

A metróból feljövet ez fogadott minket a St. Germain-des-Prés-n. Remek utcai dixieland!

Pötty irodalmi tanulmányaira emlékezvén, boldogan konstatálta eme tábla létezését.

Ebben a kocsmában szédítette magát Picasso, meg a haverok. Az akkor ott tanyázó magyar értelmiség Demagógnak hívta.

Egy közepesen rossz kávé egy jó helyen. 60-as évek francia slágerei szóltak a rádióból.

Ez már a latin negyed. Tele van antikváriumokkal. Mindegyik más témájú könyvekkel foglalkozik. Hosszú sorok kígyóznak előttük, ugyanis készpénzért vásárolnak könyvet. A sok csóró diák meg éhes, amit kiolvasott, eladja.

A latin negyed "bejárata". Ide szökött be az ősz. Jobb alsó sarokban Pötty.

Ebben a pici eldugott zsebszínházban 1957 óta folyamatosan adják Ionesco Kopasz énekesnőjét, meg a Leckét (vagy más fordításban Különóra).

Jazz club a kommerszebbek közül.

Gyönyörű, szecessziós ornamentika egy hausmann-ház homlokzatán.

Hesszelés a Luxemburg kertben. Almás trutyi frissítőnek. Közben a kellő ismeretek megszerzése a szakirodalomból. Ez az orbitális nagy kert, meg a hozzá tartozó vityilló (most a szenátus épülete) Medici Mária számára épült, de volt a forradalom idején börtön, na meg a nácik is ide rendezkedtek be. Mindenki a maga módján gigantomán. Én megelégednék egy vidéki kis házikóval is. Csak semmi kockafa. 

Végre sikerült rendes hesszelős széket szerezni!

Heh, nyertem a lottón vazzeg!

A Sorbonne tér.

Ezt csak úgy, mert zseniális.

Köszi a tippet Zsuskáéknak! Ez az Párizsi Arab Intézet épülete. Egy nagy acélkocka az egész, de a homlokzata nagyon szép!

Ilyen panelekből áll az árnyékolás. 240 db összesen. Ha nagyon süt a nap, akkor a blendék becsukódnak.

Beengedtek minket. Belülről ilyen egy panel. Nagyon hightech.

Párizs panorámája az Arab Intézet tetejéről. "Dízájn felhők" mindenhol.

Mindenhol gyönyörű házak vannak. Találtunk egy ingatlanügynökséget, néztük az árakat. De inkább a házakat néztük mégis...

Egy szerencsésen félresikerült panorámakép. Részeg Párizs.

Ha már arab, akkor zsidó is legyen. Ez a zsidó negyed, nagyon szép kis hely. Sok jó üzlet, csinos utcácskák. És persze kóser falafel. Mi va' mi?!

A szecessziós zsinagóga egészen félelmetes épülete. Sajnos a telefonom érdekesebbnek tartotta a kék eget, így az alja sötét. De így még félelmetesebb.

Végezetül még egy adag almatrutyi a Szajna partján. Háttérben a Pont Neuf. A lábunk nagyon sajgott, sokat sétáltunk, kellett kicsit lógatni a hazaindulás előtt. 

Most befejezem, nemsoká megy a busz megint. Ma a Montmartre az uticél. Nagyon várom!

Folyt. köv.

117 - Belerázódtunk

Eltelt az első munkahét, már nem fájnak annyira a lábak egy átdolgozott nap után, már megvan a mindennapi rutin, alakulnak a barátságok is. Persze részemről módjával, mert ugye a közös nyelv nem mindig van meg. De amúgy egyre többet értek, beszélek. El tudom mondani, hogy hol a WC, tudok kérdezni alap dolgokat, ha kell. Tudom, hogy melyik teamleader milyen forma, nincs is baj senkivel.
A mindennapi monotóniában bele lehet kapaszkodni vicces dolgokba. Mint pl. a munkanap végén a Disney Studios területén vágunk át az öltözők felé, mivel olyankor már zárva van, megtehetjük nyugodtan, tök üres. Viszont a zene még szól. És az egyik nap pont valami heroikus-szimfonikus-rettenet szólt. Mi meg mentünk a kollégákkal a szétizzadt egyenruhánkban, megfáradt, de konokul jövőbe néző tekintettel, lassított felvételben a kamera felé. Hangosan röhögtem, ahogy ezt elképzeltem.
Az is vicces, hogy ki hogyan viszonyul ehhez a munkahelyhez. A legtöbben bulinak veszik, főleg a fiatalok, akik csak a nyári szünetre jönnek. Nekik a napi 7 óra munka csak a kötelező szívás, és utána kezdődik az élet. Sok kialvatlan arcot lehet látni. Aztán vagyunk a magunkfajták, akik idejönnek melózni, turistáskodni. Nekünk fontos, hogy kialudjuk magunkat, feleslegesen nem akarunk szenvedni. Mi a pénzért jöttünk. Aztán vannak a karrieristák. Ők általában határozatlan idejű szerződéssel rendelkeznek, mindent nagyon komolyan vesznek. Pl. tegnap egy francia srác az öltözőben vagy negyed órán keresztül rendezgette az 5 szál haját a tükörben, majd több guggolással tesztelte, hogy kitűrődik-e az inge, ha le kell hajolni valamiért. Az ilyen kollégákat 200 méterről fel lehet ismerni. Mind olyan, mintha maga Walt rajzolta volna őket.
Az én ruhám amúgy ilyen (a kötelező fotósopp egérfülre most nincs időm, bocs):

Fel is vagyok címkézve, így mindenki tudja, hogy én vagyok a fing (péter (ejtsd: pété), jelentése: fingani)

A szállásunk lecsendesedett. Ez gondolom köszönhető a hűvösebb időnek. Próbálunk valamennyit Magyarország felé legyezgetni, hogy ott ishüljön egy kicsit. Kitartást amúgy! Na, meg gondolom annak is köszönhető, hogy múltkor bevetettük a szekuritét. Nevelhető a fiatalság! Ma már füldugót sem kellett használni. És a legjobb, hogy végre bekapcsolták a szellőztető berendezést is. Így friss levegőben aludtunk, izzadás nélkül.

Most indulunk nemsoká Párizsba. Zitának is ma, meg holnap van a szünnapja, mint nekem. Majd onnan is jelentek. Lesz mit!

Aux Champs Elysées!

116 - Tőmondatok

Sok időm nincs, megy a busz.
Tegnap rossz idő volt.
Reménykedtem, hogy ez nekem jó lesz.
Nem lett jó.
Ha rossz az idő, az emberek akkor is mennek "Diznibe".
Ha rossz az idő, az emberek nem kint vannak a játékoknál.
Ha rossz az idő, az emberek unalmukban zabálnak.
Tegnap sokat izzadtam.
Tegnap a kint dolgozók is bejöttek segíteni.
Bár ne tették volna.
Helyettük is izzadtam.
De aztán leapadt a tömeg.
Utána laza volt.
Csak sok volt a spanyol.
Kellett sokat takarítani.
De ez már nem baj.
Ma szép idő van.

A kisfőnökök (annyi van belőlük, hogy meg sem jegyzem) mind ugyanabban a testtartásban leledzenek. Alapból alacsonyak, de felfele néznek. Így rám is LE tudnak nézni. Onnan alulról. Amúgy mindenki jófej, egy apró pillanatig sem történt még olyan, hogy bárki noszogatott volna.

Ma csütörtök van.
Holnap péntek.
Aztán hétvége lesz.

115 - Tálcát mosva meditálni jajjj de jó!

Megvolt a második nap is. Ezúttal a tálcamosó gép mellé kerültem. A feladat annyi, hogy a kukákon hagyott tálcákat begyűjtöm egy kiskocsival, majd hátratolom a mosóba. Az emeleti asztaloktól lifttel küldik le nekem. Ott egy nagyobb tálcába állítgatom őket, majd betolom egy hatalmas gépbe (c'est gigantique), ami lassan léptetve forró vízzel lemossa a mocskot, rászáradt kechupot, ilyesmit. A másik végén kiveszem a tálcából, majd felrakom egy rácsra csöpögtetni. Ha a pultnál fogyóban van a tálca, akkor viszek nekik.

Ez egyszerűnek tűnik, az is, de tegnap nagyon sokan voltak. Így addig el sem jutottam, hogy kimenjek begyűjteni, a kinn levő asztaltörölgető kollégák hozták nekem be jófejségből. Persze ez ebédidőben volt, akkor mindig nagy a tömeg. Ma reggelre lehűlt az idő, az eső is esik. Remélem ez számunkra egy nyugodalmas napot eredményez.

Na, de visszatérve a tálcamosáshoz, délután már laza volt nagyon. Néha kimentem, gyűjtögettem, mosogattam. A végén volt még egy kis hajtás, mikor a konyha zárt. Minden eszközt a tálcamosóban mosnak el. Segítettem ebben is. Valami rettenet, hogy mennyi dzsuva marad egy fritőz alján estére! Egészen undorító! Arról nem is szólva, hogy egy gyorsétkezde mennyi szemetet termel, de ebbe most nem megyek bele...

Kíváncsi vagyok, hogy ma mi újdonságot tartogat számomra az En Coulisse, bár a nem kommunikatív munkák tárháza ezzel kimerült. Szerintem ma megint asztalt törölgetek. Nem bánom.

Tegnap véletlenül ugyanakkorra kaptunk ebédszünetet Zitával. Nagyon örültünk ennek. Az ebéd egy kis szigetecske, ahol meg lehet pihenni. Főleg, ha együtt költhetjük el. Ma sanszos, hogy nem így lesz, mivel Zita jóval korábban ment dolgozni, az ebédszünete is korábban lesz szerintem. Minden esetre a hétvége tapinthatóan közeleg, amikor is szombat-vasárnap mindketten szünetelünk. És természetesen bemegyünk megint Párizsba!

Juhéjj!

114 - Kukaszagban meditálni jajjj de jó!

Még van egy kis időm az indulásig, úgyhogy beszámolok az első teljes munkanapomról.

Végül olyan munkát kaptam, amire vágytam.
Kellően monoton: a kajálda adott területén körbejárom az asztalokat, és egy fertőtlenítős ruhával letörlöm az asztalokat. Bár ez nem lenne a dolgom, de a spanyolok után elviszem az otthagyott szemetet a kukába (és tényleg csak a spanyolok hagyják ott, de úgy, hogy minden össze van kenve minden létező gyorskajáldás trutyival). Időközönként belesek a kukába, hogy megtelt-e már. Ha igen, akkor kiveszem a zsákot, ami húzza maga után a következőt, tehát nem kell vele sokat vacakolni. A teli zsákot kiviszem hátra a konténerbe, ami ha megtelt, akkor viszem a tömörítőbe (kukásautó "fíling").
Ez a meló megy sokáig, aztán ha zár a hely (még két hétig zárásig vagyok), akkor utána takarítás van. Minden asztalt letörlök, a székeket felrakom rájuk, majd kisöprök alatta. Ez a kedvencem, mert egy tök üres csarnokban vagyok szinte egyedül. Egy egész délutános tömeg után jól esik. Ja, meg egy slaggal ki kell csapatni a konténereket, de az is inkább üdítő, mint lelombozó. Szóval lehet jókat gondolkodni közben a semmiről.
Kellően önálló: nagyon ritkán futok össze főnökkel, kollégával. Tudom, hogy mi a dolgom, ők is látják, hogy csinálom szépen. A magam ura vagyok, nincs rajtam nyomás. Ez volt a másik kritérium, amit vártam ettől a melótól. Teljesült.
Kellően személyes: nincs sok kommunikáció. A vendégek néha megkérdik, hogy hol a slozi, aztán ennyi. Tegnap beszélgettem egy brit apukával kicsit, de az jól is esett. Szóval senki sem piszkál bele a munkaterápiás folyamat nyugalmába.

Tegnap amúgy Zita korábban ment dolgozni, mint én, de később engedték ki ebédelni. Így tök véletlenül együtt ebédeltünk. Nagyon örültünk egymásnak!

Ja, és tegnap egy norvég anyukának halásztuk ki a telefonját a kukából. Nagyon hálás volt!

Lassan mennem kell, kezdődik a meló.

113 - Egy napsütéses délután Párizsban

Gondoltam, adok majd egy jó vicces címet ennek a bejegyzésnek, de inkább maradok nyersen informatív. Képes beszámoló következik egy párizsi napsütéses délutánról.

2013.08.03.

Mindketten szabadnaposak voltunk, így kihasználtuk a lehetőséget. Még az is jól jött, hogy a bérletünkkel ott utazunk, és annyit, amennyit csak akarunk. Ez így is marad augusztus 18-ig, utána csak hétvégente lesz így. A bérlet amúgy eredetileg csak arra a két körzetre érvényes, ahol lakunk és dolgozunk.

Na, tehát! Kezdtük azzal, hogy jól kialudtuk magunkat. Ez nem olyan egyszerű, mert bár a zajfaktor nem vészes már, de azért van, hogy be kell csukni az ablakot. Ilyenkor izzadunk. Nem olyan veszélyes ez, mint ahogy hangzik, beleszokunk lassan.

Aztán felpattantunk az RER-re. Irány Párizs, azon belül pedig a párizsi "dubai flash", azaz a La Défense tér.

Elsőre nagyon nyomasztó volt ott lenni. A fotókon nem is érződik olyan hatalmasnak, de ott helyben felfoghatatlan. Ki is vannak rakva a tervek, hogy 2020-ra be lesz kertesítve az egész. Rájöttek ők is, hogy a sok beton már nem menő.

És aztán ettünk jó szendvicset. Pötyi csinálta reggel.

Ez után vissza a föld alá. A következő megálló:

Cííííícaaaaaaaa!!! Ezt Krommer Balázs és Lachegyi Máté barátaimnak készítettem. Az egérfület sem "fotósoppoltam" ide, mert akkor méginkább mérges lenne szegény.

Készül az 1200 Ft-os kávé. Olyan akkurátusan csinálta a srác, hogy már csak a látványért megérte. Arról nem is szólva, hogy milyen finom volt!

Sétáltunk egy hosszút, majd a Concorde téren keresztül megérkeztünk a Tülériák kertjébe. Itt magyar viszonylatban elképzelhetetlennek tűnő rendszer van. Tele van a park e féle fém székekkel:

Nincsenek leláncolva, bárki szabadon viszi őket akárhová. Persze, ehhez hozzátartozik, hogy a parkot éjszakára bezárják, őrzik. 

Mi is szereztünk székeket. Annyira nyugis a kockára vágott fák alatt punnyadni, hogy mostantól ha arra járunk, egy fél órát biztosan mindig eltöltünk ott.

Aztán mentünk tovább. Innen csak egy köpés a Louvre.

Nem mentünk be, csak körbejártuk. Hatalmas. A franciák is összehordtak mindent, amit lehetett (lásd angolok, amcsik). Nagyon büszkék rá. Annyira a magukénak érzik, hogy még Da Vincit is De Vincinek írják, és dövanszinak ejtik...

Inkább a Szajna partra koncentráltunk. Tele van könyvárusokkal. Régi nyomtatványok, plakátok, reprók, csecsebecsék. Még francia daloskönyvet is találtunk a múlt század elejéről (kb.).

Na, meg a hidak a Szajnán. Pl. a Pont Neuf. Jelentése szerint Új Híd. Amikor ez volt az első kőhídja Párizsnak, akkor valóban új lehetett.

Pötyi a Pont Neuf-ön:

Ez már nem a Pont Neuf, de a Pötyi az a Pötyi. Háttérben a Cité-sziget a Notre-Dame-mal.

Hosszas próbálkozás után, aránylag helytálló kompozícióval elkészített self portrait a Notre-Dame épp idén 850 éves épületével.

Lassan megéheztünk, mentünk az olcsó kajálda felé. Ami engem végig a leginkább lenyűgözött, azok a lakóházak. Tudvalevő, hogy tudatosan lettek aránylag rövid időn belül felhúzva. Viszont akkor még volt annyi igényesség az emberekben, hogy mindegyik ház kicsit máshogy nézzen ki. De mégis egységes és arra ösztönöz, hogy egyfolytában a házakat nézzem, hogy megtaláljam a kölünbségeket. Bármelyikben elfogadnék egy tetőtéri lakást, amelyik nem forgalmas út mellett áll.

Találomra befordultunk egy kis utcába, és egyszercsak ezt pillantottam meg egy falon. Kicsi a világ! Megpróbáltam elképzelni, hogy milyen lehetett akkor Párizs. Biztos sokkal nyugodtabb az őrületes autóforgalom nélkül... 

Búcsúzóul még jól bekajáltunk a gyorskajáldában a Pompidou központ mellett. Arról nem rakok fel fotót, mert ronda. Mármint a kajálda is, meg a Pompidou központ is. Utána irány a metró, pár megálló, majd átszállás az RER-re, majd irány haza. Este még megnéztünk egy filmet. Stallone Mindenkit megölt benne.

Életemben először voltam Párizsban. Nagy élmény volt, főleg ilyen jó idegenvezetővel! Köszi Pötyi! Sajnos neki ma már dolgozni kell, de jövő héten szombat-vasárnap is együtt "offolunk", így két napunk is lesz Párizsra. Várom nagyon!

112 - Jelentem tisztelettel

2013.08.02.

Több dolgot is jelenthetek tisztelettel!

 Elsőnek azt, hogy elvégeztem a képzésemet. Ma mégsem a melóhelyre mentem, hanem a Merlin nevezetű épületbe (minden francia következetesen marlennek ejti, ami szerintem vicces, mintha valami nő lenne), ugyanis ott volt az utolsó két képzés. A délelőttin egészen megijedtem. Ugyanis egy olyan terembe vittek, ahol minden asztalon volt egy kasszagép. Na, mondom, ez pénztárosképzés lesz, ami ugye nekem teljesen felesleges, mert ha engem állítanának a kasszához, akkor egy párizsi néger szájából azt sem érteném meg, ha fantát kérne. De azért végigültem, jól elszórakoztam a gép kezelésével. Közben Zita SMS-ben megnyugtatott, hogy ez kb. formalitás, aki nem alkalmas rá (pl, hogy nem beszél jól franciául), azt nem engedik kasszába. A délutáni képzésen a higiénia volt a téma. És legnagyobb örömömre volt angol nyelvű jegyzet. Vajh máshol miért nem volt ilyen? De azért itt is franciául kérdezte az oktató, hogy ki nem érti a franciát… Na mindegy.

A másik jelenteni való pedig az, hogy létezik a „dizni szekurité”. Ugyanis már háromszor is hívtuk őket. Minden esetben hangosan bulizó fiatalok zavaró hangereje okán. Volt, hogy az udvaron bömböltették a zenéjüket hajnali háromkor, majdnem az ablakunk alatt. És jöttek, rendet tettek. Közben arra is rájöttem, hogy van spaletta az ablakon. Az is fog valamennyi hangot. Aztán az is kiderült, hogy az első éjszaka zajongói nem a fejünk felett lakoznak, hanem közvetlenül mellettünk. Az egyik srác magyar, így könnyen meggyőztük őket, hogy tíz után nem jó, ha bömböltetnek. Szóval még az is lehet, hogy lesznek nyugodt éjszakáink. Éljen!

Csütörtök délután az aznapi képzések után két órára beálltam dolgozni. Asztalt törölgettem, kukát ürítettem, söprögettem. Ez az egyik munkakör a sok közül, amit majd csinálnom kell. Mikor mit, majd a főnök eldönti. A kedvencem az, amikor a sok szemeteszsákkal megtelik a konténer a konyha mögött. Mert akkor azt ki kell tolni a „kollektorhoz”, ami egy tömörítő. És ami a lényeg, hogy úgy működik, mint egy kukásautó. Oda kell tolni a konténert, nyomni a gombot, borul a szemét, meg minden. Óvodáskori vágyam teljesül ezzel, mert akkor nagy áhítattal néztem a kukásautót, meg azt az összetett mechanikát a hátulján. Amúgy az, hogy nem kell gondolkodni, nagyon meditatívvá teszi ezt a munkát. Remélem, majd sokat csinálhatom.

A képzés után átgyalogoltam Zita munkahelyére. Tovább dolgozott, mint én, így megvártam. Mikor végzett, lencsevégre kaptam. Fárasztó a lábnak ez a meló.