112 - Jelentem tisztelettel

2013.08.02.

Több dolgot is jelenthetek tisztelettel!

 Elsőnek azt, hogy elvégeztem a képzésemet. Ma mégsem a melóhelyre mentem, hanem a Merlin nevezetű épületbe (minden francia következetesen marlennek ejti, ami szerintem vicces, mintha valami nő lenne), ugyanis ott volt az utolsó két képzés. A délelőttin egészen megijedtem. Ugyanis egy olyan terembe vittek, ahol minden asztalon volt egy kasszagép. Na, mondom, ez pénztárosképzés lesz, ami ugye nekem teljesen felesleges, mert ha engem állítanának a kasszához, akkor egy párizsi néger szájából azt sem érteném meg, ha fantát kérne. De azért végigültem, jól elszórakoztam a gép kezelésével. Közben Zita SMS-ben megnyugtatott, hogy ez kb. formalitás, aki nem alkalmas rá (pl, hogy nem beszél jól franciául), azt nem engedik kasszába. A délutáni képzésen a higiénia volt a téma. És legnagyobb örömömre volt angol nyelvű jegyzet. Vajh máshol miért nem volt ilyen? De azért itt is franciául kérdezte az oktató, hogy ki nem érti a franciát… Na mindegy.

A másik jelenteni való pedig az, hogy létezik a „dizni szekurité”. Ugyanis már háromszor is hívtuk őket. Minden esetben hangosan bulizó fiatalok zavaró hangereje okán. Volt, hogy az udvaron bömböltették a zenéjüket hajnali háromkor, majdnem az ablakunk alatt. És jöttek, rendet tettek. Közben arra is rájöttem, hogy van spaletta az ablakon. Az is fog valamennyi hangot. Aztán az is kiderült, hogy az első éjszaka zajongói nem a fejünk felett lakoznak, hanem közvetlenül mellettünk. Az egyik srác magyar, így könnyen meggyőztük őket, hogy tíz után nem jó, ha bömböltetnek. Szóval még az is lehet, hogy lesznek nyugodt éjszakáink. Éljen!

Csütörtök délután az aznapi képzések után két órára beálltam dolgozni. Asztalt törölgettem, kukát ürítettem, söprögettem. Ez az egyik munkakör a sok közül, amit majd csinálnom kell. Mikor mit, majd a főnök eldönti. A kedvencem az, amikor a sok szemeteszsákkal megtelik a konténer a konyha mögött. Mert akkor azt ki kell tolni a „kollektorhoz”, ami egy tömörítő. És ami a lényeg, hogy úgy működik, mint egy kukásautó. Oda kell tolni a konténert, nyomni a gombot, borul a szemét, meg minden. Óvodáskori vágyam teljesül ezzel, mert akkor nagy áhítattal néztem a kukásautót, meg azt az összetett mechanikát a hátulján. Amúgy az, hogy nem kell gondolkodni, nagyon meditatívvá teszi ezt a munkát. Remélem, majd sokat csinálhatom.

A képzés után átgyalogoltam Zita munkahelyére. Tovább dolgozott, mint én, így megvártam. Mikor végzett, lencsevégre kaptam. Fárasztó a lábnak ez a meló.

 

111 - Kezdetek

2013.07.31.

Ma volt a második napja a képzésünknek. Szuper vicces és egyben nagyon kimerítő is. Egyrészt azért, mert alig értek valamit, másodszor pedig nagyon sokat beszélnek a semmiről. Csak hogy kiteljen a napi 7 óra. Mert ugye ezt is már fizetik nekünk, így munkaidőnek számít.

Körbevittek a parkon, mindent jól megmagyaráztak, tudjuk, hogy hol kell enni, kávézni, hogy kell viselkedni. Tudjuk, hogy minden előadó kicsit ripacs, aki minket oktat. De ide ez kell, ez az elvárás. Minden esetre meg lennék lőve, ha Zita nem lenne itt velem. Ugye, ő már tavaly is volt itt, sokmindent ismer, sokat mesél, segít, ahol tud. Ő már dolgozik amúgy, „filler” a munkaköre, azaz egy gyorsétkezdében ő pakolja tele a tálcát azzal, amit a pénztárnál beütnek.

Amúgy lehet, hogy én is ezt fogom csinálni. Vagyis majd kiderül. Ahol én dolgozom majd, ott annyira nem szereti a főnök, hogy alap a franciám. Ma találkoztunk vele először, mondtam neki, hogy azért angolul is magyarázzon kicsit. Persze, elmondta, de azért hozzátette, hogy gyakoroljak, mert jobb, ha jó a franciám is. Még szerencse, hogy egy franciatanárnővel lakom együtt!  Szóval kicsit izgi lesz előszörre, bár gondolom, hogy a kevésbé kommunikatív melókat adják majd, mint asztaltörölgetés, tálcaösszeszedés, vagy valami pakolás hátul a raktárban. Minden esetre pénteken reggel 9-kor már ott fogunk feszíteni a kis munkaruhánkban. Aznap még képzés, majd a hétvége szünet, aztán meglátjuk mi lesz hétfőtől.

Mert, hogy a munkaruhát is megkaptuk. Semmi extra, egy fekete nadrág, fehér ing, kék kötény és egy ugyanolyan kék baseball sapka, amit utálok, de hordani kell. A ruhatár gigantikus (ces’t gigantique), talán ez eddig a legérdekesebb, amit a parkban láttam. Sokezer melós mégtöbbezer ruhája rendben felakasztva. Olyan ruhatárosokkal, akik rád néznek, és a megfelelő méretű ruhát akasztják le neked. Lagalábbis nekem sikerült elsőre a legjobbat adniuk. Minden ruhában csip van, így könnyű kezelniük, hogy mi van kinn, mi van benn. A „locker-t” is megkaptuk, azaz a ruhaszekrényünket. Elsőre meg kellett küzdenem a tekerős számzárral, de egy kis külső segítséggel boldogultam vele végül.

Zita ma megint délután ment dolgozni, de előtte még kipróbálta a konyhát. Mondhatom, nagy sikerrel! Nagyon finom gombás-tejszínes tésztát főzött! Sajnos csak késő este ér haza, amikor én már alszom.

Amint hallom, megint szól valami aberrált gépzene az emeletről. Pedig az előző éjszaka egész nyugis volt. Ha ez így marad éjjelre is, akkor hívjuk a biztonságiakat. Remélem tényleg léteznek, mert hallottam olyat is, hogy valaki hívta őket, de nem vették fel. Majd meglátjuk.

Nos, mára ennyi. Megyek borotválkozni, mert a szakáll nem megengedett. Aztán franciatanulás következik.

109 - Az egérfül árnyékában

Bizony, bizony, elmentünk a boltba, vettünk sok egérfogót. Az "örodiznibe" fogunk Pöttyel dolgozni és ott sok az egér...

Időben vettünk aránylag olcsón jegyet, be vagyunk csekkolva, nélkülünk a gép nem indul el. Megvettük utolsó forintjainkon a szükséges kínai ruhadarabokat, bekunyeráltuk a kellő méretű bőröndöket, leloptuk a még meg nem nézett filmeket szabad munkaszüneti óráinkat elütni valónak, az utolsó csepp benzinből még begurulunk a vasúthoz, majd onnan a féláron igénybe vett tömegközlekedésen zötyögünk tovább. Ismerősöknél csövezünk Budapesten, majd másik ismerős visz ki a reptérre jófejségből. Fapados másfél óra, majd metró még másfél. És akkor kezdődik a szépen kitervelt pedagógusi/zeneművészi életpályánk első "lökhajtó" fázisa, mely egyben a "tudommettőlmeddigkellésmit" megnyugtató biztonsága mellett (és pont e miatt) egy kiadós munkaterápia is lesz.

Megérdemeljük, szükségünk van rá, jó lesz.

Pláne, hogy még sosem jártam Párizsban, így én leszek a világ legvidámabb munkás-turista hibridje, aki azért majd néha megvakarja az egérfül tövét elgondolkozván, hogy utána hogy lesz tovább...

Halkan megsúgom, hogy azért vannak terveink. Nyugi.

Szóval mostantól egy hónapig az egérfül árnyékából jegyzetelek. Lesz mit!