148 - Summa

Nem akartam írni, de Pötty mondta, hogy miért nem összegzek? Ha más nem, magam miatt leírom az ideit, hogy lássam, mi volt. Mert volt.

Februárban sikeredett elnyernem egy nyári állást kamu franciával a "Díznibe".

Márciusban elvittem a kocsimat műszakira. Aztán aljas módon a legnagyobb zordságot kerültük ki a dubaji utunkkal. Szégyenlem, de amíg itthon fagytak be a mindenféle testnyílások, addig én még napszúrást is kaptam. Mégpedig pont március 15-én.

Áprilisban felbolydult a mindenség. Költöztünk, aztán bevállaltam egy rettenetes melót. Ezzel elment a május is.

Júniusban a nyúlós-nyálkás szabadúszást sikertelen életmentéssel tarkítottuk.

Júliusban átkereszteltem a blogot, hogy jobban passzoljon az aktuális túlélési aktushoz. Augusztusban serényen törölgettem az asztalokat, cserélgettem a szemeteszsákokat. És persze bejártam Párizst és közben a jövőmről gondolkodtam.

Szeptember, Budapest. Túl keserű voltam már a vidék szája ízének, kiköpött. Azóta is repülök. Jött október, november, aztán hamar be is szippantott a nagyváros.

Decemberben elkezdtem serényen fotózni. Persze már korábban is kattintgattam, de nem ilyen célzattal. Most már ez is van. Meg volt még menekülő disznó is.

Most meg itt ülök, írom az idei utolsót, aztán azon gondolkodom, hogy át kéne költöztetni a blogot egy másik cím alá. Mert ez már koránt sem a mindenkori munkáimról szól. Pláne nem hajózásról. Szóval még az is lehet, hogy új év, új blog. Majd megírom azt is.

Boldogat, Újat, Békéset!

147 - Disznó a ködben

Szerencsére csak fél nyolcra kellett mennünk. Azt mondták, hogy akkorra érkezik meg az áldozat a szomszéd faluból. Nem túlságosan szúrós, jócskán ködös, talaj menti fagyos idő volt. 

Már messziről érződött, hogy valami nincs rendjén. Jöttek a hírek: a sorsán megrettent jószág kiugrott az utánfutóból, hogy mindenki őt kergethesse. Mikor odaértünk, láttuk, ahogy szegény zavarodottan poroszkál a ködben, miközben többen próbálják visszaterelni az utánfutó felé. Mi, a rutintalan városi fiatalok meg el lettünk küldve előre a mészárlás színhelyére mondván, hogy uralják a helyzetet, mi csak várjunk ott tettre készen. Így is tettünk. Ők meg állítólag valóban sikerrel uralták a helyzetet.

A következő jelenet filmbe illő esztétikával és mélységes balkáni humortöltettel zajlott le. Begördült a terepjáró a kapun. Utána az utánfutó, de újra üresen. Jenő teljes, gumicsizmás, nem is létező színű, zöld sapkás valójában kiszállt, majd hátramenve konstatálta a disznó újbóli eltűnését. Az ezen érzett haragjától lendületet kapva egy bottal a kezében el is indult visszafelé gyalog, majd eltűnt a ködben.

És ezzel komoly "trilleri" feszültséget hagyott ránk. Már előttünk lebegett a kép, ahogy újra megjelenik a ködben az agyonvert, 155 kilós disznót a farkánál húzva a felfagyott aszfalton...

De végül nem ez történt. A főutcán sikerült egy ismerőshöz behajtani szerencsétlent, ahol le is bökték. Így már halottan került újra az utánfutóra.

Ez után egy átlagos disznóvágás következett pálinkával, jó humorú böllérrel, kolbásztöltelék csípősségét és sósságát eldönteni nem tudó, parázs vitákkal és természetesen kényszeretetéssel és evéssel. A végén, hogy az se legyen átlagos, még beestek a betlehemesek is. Aranyosak voltak.

És persze fotóztam.

Az a bizonyos utánfutó

Onnan már nem szökött meg...

Mívészet

Kifordítom, befordítom...

Ez már csak a kifordítom...

A melegvízellátó és hurkafőző egységek

Ebből lett a kolbász

Ebből meg a disznósajt

Kolbásztöltelék őrületes textúrával

 Ebből lett "ezerannyi"

Munkaállomás

Itt már elmosva

Na meg jól besózva 

146 - Képek

Egészen belebolondultam a fotózásba. Gagyi az optika, gagyi a szoftver. De a hibák ismeretében lehet ezt előnnyé kovácsolni. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora divat lett pl. a VHS rettenetes minőségű képi világából. 

Most én a gagyi mobilfotókból csinálok divatot. Punktum!

145 - Nyavalygás

Nem szokásom nyavalyogni. Persze, néha jól esik elmondani a bánatomat, nyűgömet másnak, de ez a bejegyzés nem is siránkozás lesz, hanem inkább állapotjelzés.

Voltunk ma az egyik zenekarommal meghallgatáson. Egy német illetőségű hajós cég keres zenekarokat. Jelentkeztünk, behívtak, zenéltünk nekik. Majd meglátjuk mi lesz.

Na, de kicsit messzebbről kezdem. Jóval messzebbről.

Ugye, egy ország gazdasági helyzete elég könnyen diagnosztizálható abból, hogy mennyit költenek/tudnak költeni a polgárok kultúrára. Megélhetési zenészként én gyakorlatilag a diagnosztikai szonda egyik apró kis szenzora vagyok. Első kézből érzékelem, hogy mennyire tudnak - csúnya szóval - eltartani engem polgártársaim. És persze hálózatba vagyunk kapcsolva sok más szenzorral, azaz azt is látom, hogy a kollégák hogyan élnek. És a mai meghallgatáson kicsit elkeseredtem.

Ugyanis egy olyan kollégával találkoztam, aki immáron 20 éve az egyik legjobb zongorista a magyar jazz családias kis iparában, de emellett még popsztár is. Számos rongyosra játszott sláger köthető a nevéhez. Feltételeznénk, hogy kényelmesen elvan a kis jogdíjaiból, meg a nyári fesztiválszezon bevételeiből. De nem, ott áll egy szinti mögött a meghallgatáson, és a fedélzeten megkereshető pénzösszeg generálta reménymosollyal az arcán német slágerzenét játszik. Ő, aki gyakorlatilag csúcsragadozó itthon, elmegy hajózni, mert nem él jól. És nincs ezzel egyedül, egy másik hasonló kaliberű kollégám épp most is hajón van.

Nem is mondok erről többet, mindenki vonja le a következtetéseket szája íze szerint.

Viszont letöltöttem a telefonomra egy programot, amivel HDR képeket lehet készíteni. Ingyenes alkalmazás, így nem várható tőle magas minőség. De jókat lehet vele művészkedni, pl. naplementét fotózni a Király utcában:

Vagy naplemente fényeket az előszobában:

Vagy véletlenül szétcsúszós képet a lépcsőházban:

De azért a panoráma funkciót sem hanyagolom. Ez szintén a Király utca, szintén naplementében. Pötty pont itt volt, jót sétáltunk aznap:

Ez meg a meghallgatáson készült. A kép rossz, de a hangulatot visszaadja:

144 - A nagy nyugalomban időtlenség honol

Először arra gondoltam, hogy ebben az írásomban lefikázom azokat a kocsmárosokat, akik a koncert napján elért bevétellel arányosan fizetik ki a zenészeket, miközben arról papolnak, hogy a felelősség közös, a muzsikusnak is részt kell vállalni belőle. De ezt már sokan megtették, no meg annyira röhejes dolog ez, hogy szóra sem érdemes. Ezek a kocsmák lassan elsorvadnak, és maradnak azok, akik hosszútávon gondolkodnak, és nem mennyiségi, hanem értékközvetítő szemléletük van. Pont.

Írok inkább arról, hogy itt vagyok Vácott. Régen jártam erre, hiányzott is kicsit. Leginkább a srácok hiányoztak. Velük voltam Dubaiban. Tegnap zenéltünk egyet itt a Szimplavében. Az nem volt olyan jó, de ez most lényegtelen és mellékes.
A lényeg, hogy ülök egy konyhában, készül mellettem a rakott krumpli, melegíti a lábamat a konvektor. Kinn hét ágra süt a nap, a nagyszobából barokk csellózene szól. A pesti nagy pörgés közepén egy kis nyugis sziget ez.

És elkap ilyenkor a vágy a nyugalomra. A vidéki lét olyan dolgaira, hogy pl. mindenre van idő. Na, de nem úgy, hogy minden sokáig tart. Inkább úgy, hogy a nagy nyugalomban időtlenség honol. Ha úgy nézzük honvágyam van.

Még csak három hónapja vagyok a nagyvárosban, de már most máshogyan tekintek Pécsre, a "vidékre". Kicsit felértékelődött nekem. Régebben sokat használtam, de most a vitrinben őrzöm, csak néha veszem elő. Leporolgatom, visszateszem, aztán megyek a dolgomra.

143 - Formatervezés

Minden tiszteletem a formatervezőké. Az emberi testhez igazítják a kényelmet szolgáló tárgyak formáját. Nem kis feladat ez, le a kalappal.

A formatervező naiv bizalommal van a felhasználó iránt. Feltételezi, hogy a tárgy az adott funkciónak megfelelően kerül felhasználásra. Az általa tervezett széken majd ülnek, az asztalon esznek, a polcra pakolnak. Az anyagokat, a formát ennek megfelelően választja ki.

A formatervező viszont nem mindig elég kreatív. Például zongorista kollégám zongoraszékének tervezője nem gondolt arra, hogy én ezt a tárgyat bal láb négyes ujjal való belerúgásra fogom használni. Mert ha tette volna, nem fémből lenne az a láb, hanem valami puha anyagból, így jobban megfelelne az ergonómia követelményeinek.

De sajnos nem felel meg...

Nem, nem a körömlakk kenődött el. Tudom, randa. Bocs...

142 - Balkán

Megvolt az első kerékbilincsem. Hál'istennek volt nálam annyi pénz, hogy helyben kifizethessem. Már benn volt minden hangszer, éppen mentem koncertezni, amikor észrevettem, hogy rögzítve van a kocsim. Na jó, az én hibám volt, jogosan rakták fel. De egy olyan helyen, ahol hosszú száz métereken közel, s távol ingyenes a parkolás. Csak egy apró kis 2 négyzetméteres terület van, ahol tilos, de ott is indokolatlanul, mert senkinek nem lenne útban egy ott álló autó. Na mindegy, a szabály az szabály... Nekem meg, amikor oda parkoltam, nagyon sietős volt a dolgom és máshol nem volt hely. Mondhatom, drága egy szarás volt...

A tegnapi koncertem rettenetes volt. Van egy kocsma, ahol kevés a pénz, de akarnak koncertet. Sokat. Vagyis a programszervező akarja, a tulaj annyira nem. A tulaj inkább sok bevételt akar. A programszervező szervez, mindent megígér a tulaj nevében, de ezt nem mondja el a tulajnak. Majd mikor már lejátszottuk a koncertet, akkor jön oda az üzletvezető (ez egy harmadik személy), hogy ő nem is tudta, hogy mi ma ott zenélünk. Így azt sem tudta, hogy mi mennyiben állapodtunk meg a szervezővel. Ő azt nyilván nem tudja kifizetni, csak a felét... Rendes tőle, hogy koncert után szól... Ezek után még egy kör a szervezővel, aki az üzletvezetőre fúj, de nagyon. Mindenki lehazugozza  a másikat, de én erre nem vagyok kíváncsi. Megelégszem a fél gázsival és lelépek. Másnap chat a tulajjal, aki kioktat, hogy a zenésznek is vállalni kell a felelősséget. Röhögök, ha elképzelem, mikor ugyanezt mondja a nagykernek, ahol a sört veszi. Vagy az Artisjusnak, mikor az be akarja szedni tőle a havi átalányt a gépzenéért. Köszönöm szépen. Bravó, gratulálok.

Erre csak azt tudom mondani, hogy tiszta balkán. Vagyis nem tiszta... De ha a balkán szóról meg ez jut az eszembe, akkor minden rendben van. Mert ez is Balkan, de legalább szép. Mondjuk tudtommal nem túl megbízható...

141 - Vers

Lövölde tér

A hűvössel, mi bejön

az eső a bádog tetőn

a harang, a szagok

most turista vagyok.

140 - Figyelmesség

Mert ugye "feljöttem" Budapestre, hogy túléljek. Mind anyagilag, mind szellemileg, mind szakmailag. Biztonság kedvéért keresek valami fix melót is. Ha ennyire ragaszkodom - korábbi terveimmel ellentétben - a nagy magyar valósághoz, akkor kell valami biztos, amivel számolhatok.

Sok helyre beadtam a pályázatomat, mostanában történnek az első döntéshozatalok. Az egyikről nemrég kaptam tájékoztatást e-mailben:

Tisztelt Pályázó!

Köszönettel vettük jelentkezését és ezúton értesítjük, hogy a (...) pályázatok értékelése megtörtént.
Alapos megfontolás után most a választásunk nem Önre esett.

Álláskereséséhez és további szakmai munkájához sok sikert kívánunk.

Üdvözlettel

.....
igazgató

Egy egyszerű levél ez, meg nem is túl felemelő. De mégis azt sugallja, hogy elgondolkodtak rajtam. Még ha nem is igaz, akkor is jól esik a tudat, hogy amúgy alkalmas lennék rá, csak éppen volt nálam jobb. De ha tényleg nem igaz, akkor is becsülendő, hogy a levél írója vette a fáradtságot, hogy ne lombozzon le nagyon.

Köszönöm a figyelmességét, kedves igazgató!

Közben odakint randa ősz van, de nekem most tetszik. 

139 - Budapestnek jól áll

Az előző bejegyzésemben az utolsó képhez ezt írtam: Budapestnek jól áll a szar idő. Legszívesebben a tegnapi sétám mozgóképes lenyomatát tettem volna oda az avaros kép helyett, de ott még nem tart a technika.

Szóval elmentem próbára. Nincs messze a terem, 20 perc gyalog. Vastag felhőkből aljasul esett az eső. A felhők fölött ment le a nap. Fura félhomály volt, de a vizes mindenségről visszaverődő fény mégis nagy kontrasztokat csinált. És ebben a túlvilági hangulatban a legmocskosabb falú házak is gyönyörűek lettek. Mint valami öregasszonyok, akik álmukban újra fiatalok.

Ezt ma elmondtam a lakótársamnak, aki erre annyit mondott, hogy Budapestnek minden jól áll, mert szép, csak hát ugye... És ez a csakhátugye, ez a benne lakó emberekre és a városban tartózkodó morálra vonatkozott.

És ha a tegnapi sétám hátborzongatóan magas esztétikájára gondolok, akkor csak annyit tudok mondani, hogy de nem, nem, nem! Nincs csakhátugye! Nekem egyetlen Budapest - sőt, tovább megyek - egyetlen nagyvilág létezik. Mégpedig az, amit én látok, amiről és ahogyan gondolkodom. És más szemével, más véleményén keresztül is csak akkor akarom látni, ha az alapvetően pozitív.

Mert a világ csak akkor lesz jobb, ha ezt mindenki akarja.

Nagy igazság sose' kicsi...

138 - Képek

Hasznos, ha az embernek ott lapul a zsebében a telefonba integrált fényképező apparátus. Így rögzíthető minden furaság, vagy érdekesség, ami szembe jön. És jön. És én rögzítem is serényen.

Mostantól új rovatot nyitok "Képek" címmel. Tessék.

Keresd a kakukktojást!

 Magyarázat: a régi gáztűzhely a garázsba költözött, de továbbra is állományban van. Pl. ha nem akarunk bundáskenyér szagot a házban, akkor nagyon jól jön a garázsban "levése".

Magyarul nagyon jól beszélő perzsa barátom visítva röhögött, mikor ezt meglátta. Az ásó hiányzik csak...

Reggeli kávé csodás kora őszi napsugárban

A német precizitás mintapéldája. Egyik utcazenélésünk alkalmával dobtak némi Eurót is. Ezt német kollégánk magával vitte, hogy majd beváltja. Következő alkalommal ez várt minket nála az asztalon:

És végül:
Budapestnek jól áll a szar idő

137 - Képek

Budapest ars poetica:

Massza:

Az ajtóból délután:

Az ajtó délután:

Hátul ez látszik a teraszról:

Eközben a gangon:

Eközben a Tettyén:

136 - Most már

Most már egész jól eligazodom ezen a randa városon. Így, hogy jó idő van, még tetszik is. Elhoztam a bringámat, a közlekedés is egyszerűbb. Meg amúgy nem is olyan randa ez a város.

Régebben itt élő kollégák is mondják, hogy valami történik. Sokkal több energia van a városban, mint korábban. Sorra nyílnak az új helyek, egyre több a turista. De elég pénz még mindig nincs. Keresek valami melót, hogy biztosabb legyen a biztos.

Múlt hétvégén itt volt Pötty. Hozott falra kirakni valókat. Meg hozott egy kis "otthonmeleget". Meg rendbevágta a konyhát is, amiért nem csak én vagyok rettenetesen hálás.

Megvolt az első fizetett magánórám, megvolt az első fizetett hónapom Budapesten. Voltak már koncertjeink itt-ott. Az egyik helyre kéthetente visszajárunk mostantól. Tetszünk nekik.

Most már úgy utaztam Pécsre, mint egy hónapja Budapestre. Csak pár dolgot vittem, a többi maradt itt. Itt lakom. Nagy ez a távolság azért. Na nem autóval, meg vonattal. Úgy csak 3 óra. De szívvel messze van. Remélem nem tart ez sokáig.

Megyek, berakok egy adag mosást. Tényleg itt lakom. Most már.

135 - Lendület

Új világ nyiladozik előttem. Most még kapkodom a fejemet, hogy mik történnek körülöttem. Boldog izgalommal élem meg az orrba-szájba zenélés élményét. Most még. Bár rajta vagyok, hogy ez így is maradjon. Jó kollégák mondják, hogy jó vagyok. Ez jól esik és inspirál.

Röviden ennyit a szakmáról.

A Lövölde téren lakok, de nem sokáig. Mint kiderült, a fél lakásban nincs fűtés. És az is kiderült, hogy bár van lift, de azért a negyedikről lepakolni annyira így sem könnyű. Keresünk is a lakótársammal egy másik lakást hamar, hogy ne drágán fagyjunk meg télen.

Röviden ennyit a lakásról.

A város olyan, amilyen. Arra rájöttem, hogy az itt megismert jó emberek számával a város szeretete is kialakulhat. Azaz a kötődés, ami miatt majd nem utálom annyira a retkes házfalakat a Király utcában. Pedig azok tényleg nagyon randák.

Röviden ennyit Budapestről.

Most nem írok többet, inkább kialszom magam holnapra, mert sok lesz a dolog. Próba, pofavizit új kollégákkal, talán még egy próba. Kell az energia a lendülethez.

Röviden ennyit rólam.

134 - Átmenet

Még szédülök a betonon. Vidéki gyerek, ugye. Majd ha már lesz fenn is egy kis pót otthon, akkor megszokom. Most még inkább ingázok, jobban megéri. Pláne, hogy a bőgőtokom is megadta magát, kellett rendelni egy újat.

Furcsa Magyarországon külföldön lenni. Nekem Budapest az. Vidéki gyerek, ugye. Bár a legtöbben magyarul beszélnek, akkor is más világ. Igyekszem a feltétlen asszimilálódás helyett vinni oda egy kis vidéket. Kell az oda.

Kb. most ennyi.

133 - Pain in the finger

Hazaértünk, így már nem érvényes a blog külleme. De aztán meg mégis az, hiszen az egy hónapos elmaradásunk utórengései éreztetik magukat. Pl. azt nagyon érzem, ahogy a bőgő húrjai nyomják az ujjamat. Egy hónap kihagyás után fáj a zene. Szép okosan - és gyakran sziszegve - nekiláttam gyakorolni, hiszen a budapesti kollégák várnak rám. Jövő héten már próbák lesznek, addigra fel kell hozni magamat valamilyen szintre.

És úgy néz ki, hogy a vicces kényszermunkák sora sem zárul le a Disney-vel. Osztottam, szoroztam. Kell egy munka Budapesten is. Nézegetem is a 4 órás melókat, hátha akad valami vállalható. Remélem találok. És persze remélem, hogy nem lesz rá sokáig szükség.

De egy biztos. Lesz miről írnom a blogban. Az is valami...

Jövő héttől minden "díznis" játéknál nagyobb kalandba kezdek. Betámadom a székesfővárost. Minden kedves olvasómnak előre is jó szórakozást kívánok az elkövetkező bejegyzéseimhez!

132 - Végső nyugalom

Hétfőn elmentünk a Pere Lachaise temetőbe. Mindenki ott van, aki számított errefelé, de van olyan is, aki máshol számított, csak itt temették el. Mert az menő.

Gyönyörű idő volt! Ilyen napsütésben a megálló is szebb:

Átmeneti készlethiány miatt nem adtak térképet, így befotóztam egy tábláról. A számok a hírességeket jelölik:

Nem egy hagyományos polgári temető, az egyszer biztos:

Szerény "sírkő". Tele van ilyenekkel:

Nem csak katolikusok vannak itt. Van zsidó sarok, sok a kínai sír, de vannak örmények is szép számmal. A kommunista párt saját halottjainak is van helye.

Mindenki elfér itt békében, nyugalomban:

Nagyon jó, nyugis hangulat van itt, pláne így kora ősszel:

Apollinaire:

Rossini. Vicces, ahogy torzít a kép, kb. eképpen volt ő is kövér:

Chopin:

Az ott hátul Abéllard és Héloise sírja. Ott fekszenek kőbe faragva egymás mellett a gótikus tető alatt:

Ez itt James Rothschild szerény végső hajléka. Hátrafelé még elfoglal vagy 10 sírnyi helyet:

Jim Morrison:

Moliere, mögötte (takarásban) La Fontaine (a "LA" látszik):

Gilbert Becaud: 

Yves Montand:

Edith Piaf édesapjával, utolsó férjével...

...és a kislányával:

Régi zongoraleckék emléke:

Delacroix:

Balzac:

Bizet:

És persze, mint minden temetőben, talál az ember vicceset is.

A Kisnagy család kriptája:

Ő is itt nyugszik családostul:

De vannak szép dolgok is:

Meg hátborzongatóak. Csak klubtagoknak:

Lejártuk a lábunkat rendesen, így kijárt egy jó kávé (aki talál összefüggést, az kap egy pacsit):

Aztán irány az Eiffel torony! Ezúttal fel is mentünk.

Ez még alulról, de már a liftből. Megérte végigállni azt az egy órácskát a sorban.

A legtetején van egy sáv belül. Jelöli, hogy merre vannak még magas tornyok. Egy kis nosztalgia:

Hát alap, nem?

Nem rizsázok többet. A képek elég beszédesek:

Még felfele menet a biztonsági őr kizavarta Zitát, hogy a két kanalunkat elrejthesse egy bokorban. Nem volt szabad felvinni. Még egy zsepis zacskóba is becsavarta, nagyon ügyes volt. Megtaláltuk, nem vitte el senki, így tudtunk joghurtot enni, mikor leértünk.

Csodás naplementével búcsúzott tőlünk a város aznapra: 

Tegnap még bementünk Párizsba, de csak úgy felelőtlenül mászkálni. Vettünk egy jó bort, megiszogattuk, ücsörögtünk a Szajna partján, elmélkedtünk, búcsúztunk. Jó volt itt egy hónapig. A munka olyan volt, amilyen, de a város kárpótolt mindenért. Köszi Párizs!

Talán még írok róla, talán már nem. Nemsokára indulunk a reptérre, este már Budapesten leszünk. Otthonról már nem biztos, hogy lesz indíttatásom írni, mármint Párizsról. Másról majd biztosan.

Egy izgalmas ősz következik!