Az előző bejegyzésemben az utolsó képhez ezt írtam: Budapestnek jól áll a szar idő. Legszívesebben a tegnapi sétám mozgóképes lenyomatát tettem volna oda az avaros kép helyett, de ott még nem tart a technika.
Szóval elmentem próbára. Nincs messze a terem, 20 perc gyalog. Vastag felhőkből aljasul esett az eső. A felhők fölött ment le a nap. Fura félhomály volt, de a vizes mindenségről visszaverődő fény mégis nagy kontrasztokat csinált. És ebben a túlvilági hangulatban a legmocskosabb falú házak is gyönyörűek lettek. Mint valami öregasszonyok, akik álmukban újra fiatalok.
Ezt ma elmondtam a lakótársamnak, aki erre annyit mondott, hogy Budapestnek minden jól áll, mert szép, csak hát ugye... És ez a csakhátugye, ez a benne lakó emberekre és a városban tartózkodó morálra vonatkozott.
És ha a tegnapi sétám hátborzongatóan magas esztétikájára gondolok, akkor csak annyit tudok mondani, hogy de nem, nem, nem! Nincs csakhátugye! Nekem egyetlen Budapest - sőt, tovább megyek - egyetlen nagyvilág létezik. Mégpedig az, amit én látok, amiről és ahogyan gondolkodom. És más szemével, más véleményén keresztül is csak akkor akarom látni, ha az alapvetően pozitív.
Mert a világ csak akkor lesz jobb, ha ezt mindenki akarja.
Nagy igazság sose' kicsi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése