186 - Száznyolcvanhat

Nincs kedvem írni, de vannak képek. 

Rögtön Berlin után volt egy koncertünk Szentendrén a trióval. Mátééknál laktunk Szokolyán, kicsit bejártuk a környéket.
Nagyon szép vidék!

Az erdőbe is bementünk kicsit

Reni hazaugrott pár napra, mert volt egy meghívásunk a Bábel Sound fesztiválra. Lellei naplemente ingyen belga sörökkel. Bár ez utóbbi nem látszik a képen...

Őrületes buli volt aznap este Lellén. Másnap reggel pihegtünk a hűvösben

Lakásprodzsekt fut közben Pécsett, úgy néz ki, hogy meg is találtuk az igazit.
Bejártuk a környéket, hogy megfigyelhessük a helyi arcokat. Medve úr kicsit elázott, a lány ezért szomorú

Az uránvárosi piacon raboskodó babák. Kemény világ ez!

Valahogy én is így gondolkodtam tavaly augusztusban, míg a kukákat pucoltam a dízniben...

185 - Berlin 15

Nos, vigyázat, ez egy kicsit hosszú lesz, mert hétvégén nem voltam netközelben.

Szóval volt a péntek esti lakodalom. Villamossal mentünk, időben odaértünk. Szűk családi körben tartott buli volt egy puccos szálloda kis dísztermében. Az egyik rokon válogatta a zenéket laptopról, így mi voltunk az egyetlen hivatásos zeneforrás.

Nagyon tetszettünk, nagy bulit csaptunk. A végén eljátszottuk azt a számot is, amit kértek. Ez egy német semmitmondó szerelmes szám. Sokat gyakoroltunk rá. Megtanultam a szöveget, így a refrénben még én is vokáloztam. Jó lett, teljesen megőrültek tőle. Aztán még többet is kaptunk, mint a megbeszélt gázsi, de vacsora és sör is volt. Ja, és CD-t is vettek párat.

Elégedetten mentünk haza, bár a villamosra majdnem nem fértünk fel a bőgővel. Kellett alkalmazni némi erőszakot a tömeg ellen.

Elég későn értünk haza, valamikor éjfél után. A lakótársak bevártak minket, hisz ez volt az utolsó éjszakánk Berlinben. Kicsit azért összebarátkoztunk az elmúlt két és fél hét alatt. Elbúcsúztunk egymástól. 

A nagyon kora hajnali kelés tudatában gyorsan összepakoltunk, elkészítettük másnapi szendvicseinket, aztán gyorsan lefeküdtünk aludni. 

4:45-kor keltünk, hogy elérjük a 7-kor induló lipcsei buszt. Errefelé több magáncég is van. Eredetileg egy másikkal mentünk volna még péntek este, de a focimeccs miatt átszervezték a lagzit, később zenéltünk, így ugye maradt a szombat hajnal és egy másik cég. Nem bántuk meg. Nagy lábtér, bőr ülések, működő WC, működő wifi. És nem volt sokkal drágább. A bőgővel sem volt semmi bajuk, lazán elfért a csomagtérben. És életemben nem aludtam ilyen jót buszon!

Még kis asztalkánk is volt!

Működő kávégép és jobbra a WC. Lazán voltunk!

Meg is érkeztünk Lipcsébe. Marcus ide járt egyetemre. Volt egy bő óránk, gyorsan körbevezetett a városon. Egy kicsit le is ültünk, szeretem érezni egy város hangulatát. És ezt legjobban egy kávé mellett lehet.

Állítólag itt is jó utcazenélni, de nem volt hozzá erőnk.

Aztán persze bementünk a Tamás-templomba is. Épp orgonakoncert volt. Mit mondjak, kicsit meghatódtam. A jó öreg Bach itt melózott sokat. Itt is nyugszik.

Nem sokat változott a 18. század óta

A főnök

Kényelmesen elértük a vonatot. Itt úgy megy, hogy régiójegyet kell venni. Azaz adott összegért adott ideig utazhatsz adott régióban. Mi olyat vettünk, ami 5 főnek éri meg. Így meghirdettük a neten, hogy van 3 szabad hely. Jelentkeztek is hamar, így egészen olcsón utaztunk.

Megzavarta a kamerát a mozgó külvilág, így kinyílott a vagon oldala

Egy kis mívészet

Két átszállás után végre megérkeztünk Rudolstadtba. Itt egy patinás népzenei és tánc fesztivál van minden nyáron. Még a fal lebontása előtt indult. Hagyományosan sok utcazenész szokott itt lenni. Egy részük hivatalos fellépő, de nagy részük tényleg utcazenélni megy, mint ahogy mi is.

Szerencsére Marcusznak itt is van haverja, így tudtunk hol aludni. Bár ehhez nagyon magasra kellett mászni a hegyekbe. Cserébe egy csodálatos házikó udvarán aludhattunk egy remek sátorban. Na, és a panoráma!

!!!

A kilátás mindent visz!

Nem sikerült kideríteni, hogy kié a kecó. Aki minket ideszervezett, az sem tudta...

Régi villa, de belül nagyon modern! 

Újfent egy kis mívészet

Maga a város nagyon szép kis óvárossal rendelkezik. Ezt a fesztivál ideje alatt teljesen lezárják, telepakolják színpadokkal. Láttunk pár jó koncertet, de a lényeg az volt, hogy a fesztiválhangulatban eladtunk egy csomó CD-t!

Hangulatos!

És szép!

Nagy hagyománya van itt az utcazenének. Még a kicsik is kiállnak muzsikálni. Ez a legjobb módja a színpadi rutin elsajátításának! És még keresnek is egy kicsit.

A kissrác a brácsával! Őrület!

Komoly tömeg mindenütt

A 3 nap alatt több, mint nyolcvanezren voltak itt...

Ebben az utcában csak hangszereket árulnak. Ki is próbáltam párat!

Minden kereskedő megtesz mindent azért, hogy valami extrát nyújtson. Ha más nem, a stand volt extra.

A két nap alatt rengeteget zenéltünk, nagyon jó kis közönségeink voltak. Teljesen más olyan hangulatban muzsikálni, ahol az emberek tényleg jól akarják érezni magukat! Nagyon motiváló volt!

Persze szereztünk pár új zenész havert is. Az egyiktől pl. ezt kaptuk ajándékba, nyilván azért, mert nem tudták hova tenni. Minden esetre jól mutatott előttünk, miközben zenéltünk.

Kedves ajándék a kollégáktól

Tegnap aztán eljött Marcus anyukája is, hogy ha végeztünk, hazavigyen minket Lugauba, ahol laknak. Még zenéltünk párat, aztán úgy döntöttünk, hogy végeztünk. Jól esett a tudat, hogy vége van. Majd három hétig nap mint nap toltuk a szekeret. 

Lugauban este sörözés, majd őrületes nagy alvás következett. Ma meglátogattuk Marcus 90 éves nagymamáját, valamint majdnem megmásztam a kedvenc fáját. Mármint Matcuszét. De aztán nem mertem. 

Szép nagy fa. Úgy 5 méter magasan van egy évszám a kéregbe vésve: 1930.  Ez 80 éve még mellmagasságban volt...

Nos, holnap felszállunk a budapesti vonatra. Vége van ennek a turnénak is! Nagyon élveztem, sokat tanultam belőle, és a lényeg, hogy megvan a következő félévre a tandíjam!

Hurrá!

184 - Berlin 14

Megvolt az utolsó berlini utcazenélésünk is. Nehezen indult a délután, de belejöttünk.

Rögtön az elején volt egy kis afférunk két szlovák cigánykölökkel a Nikolaiban. Kb. 10 perce zenélhettünk, amikor megjelentek két szaxival, meg kis kocsin az erősítőjükkel. Elő is pakoltak tőlünk 20 méterre, mintha senki más nem lenne a világon. Mikor elkezdtek fújkodni, Marcus odament hozzájuk, hogy ezt nem illik, várjanak 20 percet. Nem hatott rájuk, mondták, hogy csak 10 percig maradnak és el is kezdtek zenélni. Nem volt szép tőlük. 

Ezt végignézte egy helyi fazon, oda is ment hozzájuk. Rájuk ijesztett a rendőrséggel, ugyanis a Nikolaiban nem szabad erősítéssel zenélni. Erre már észbe kaptak, elmentek. 

Utána kikérdeztük a pasast, mondta, hogy szegények a maffiának dolgoznak. Minden zenélés után leadják a pénzt egy mercibe, ami a közelben parkol. Ezért ilyen erőszakosak, mert ha nem visznek pénzt, verést kapnak.

De aki zenélni nem tud, az zsebel. Odamennek a gyanútlan turistákhoz, hogy írjanak alá valami papírt. Mint valami jótékonykodó szervezet. Aztán az aláírás közben titokban átvándorolnak a személyes tárgyak a gazda zsebéből egy másikba. Borzasztó.

A Nikolai után mentünk megint a tegnap előtti úton, de most út közben nem tudtunk zenélni sehol, mert mindenhol volt valami zenész. Még csak most indul a főszezon, na meg az idő is nyárias lett végre valahára. Ilyenkor megy jól az üzlet!

Végül megint a Friedrichstraßénél lukadtunk ki, ami éppen nem volt annyira tele, így átugrottunk a TV stúdiókhoz. Közben csatlakozott hozzánk a pécsi szomszédom a Kórház térről. Vagyis most már csak volt szomszéd, mert egyikünk sem lakik ott. Itt dolgozik Berlinben, pont szabadnapos volt, elugrott, örültünk egymásnak. 

Jót zenéltünk, majd irány vissza a Fricire. Zenéltünk párat több helyen, de nem kerestünk olyan jól. Estére picit több, mint a fele jött össze a tervezettnek. De még vissza volt az utolsó szett a legkedvencebb helyünkön, a francia étterem előtt.

Mindig szokásunk beugrani a helyre szólni, hogy zenélni fogunk, így illik, ugye. Most sem tettünk másképp, csak most hozzátettük, hogy ez lesz a legeslegutolsó szettünk Berlinben. A tulaj egy jóforma, francia öregúr. Mosolyogva bátorított minket, hogy csak tessék! Neki is láttunk. A páradik számnál jött, hogy maradnánk-e tovább, ugyanis itt vannak a rokonai és szeretné őket megörvendeztetni. Belementünk természetesen. Kaptunk cserébe egy kis pénzt, meg vett is egy CD-t tőlünk. Marcus kapott jó sört én meg életem eddigi legjobb francia borát, egy pohár bordóit. Baromi jól éreztük magunkat, és jól is kerestünk, ugyanis a vendégek is nagyon hálásak voltak.

Zenélés után még beszélgettünk egyet az öreggel. Az egyik fia szintén zenész, ezért is kedvelt minket annyira. Nagyon gratulált, megadta a privát telefonszámát. Van egy új barátunk Berlinben!

Este még sörözgettünk kicsit a lakótársakkal, majd nyugovóra tértünk. Ma a zárás előtt 10 perccel értünk a bankba, de minden simán ment, beváltották az összes aprónkat. 16 és fél kilóval lettünk könnyebbek. 

Takarítás, egy utolsó mosás, majd este a lagzi hakni. Holnap hajnalban irány Rudolstadt! Nem tudom, hogy ott lesz-e internet. Ha nem, akkor majd csak hétfőn jelentkezek.

Tisztességes búcsúajándék az utolsó közönségünktől és a helytől. Ebbe a kis könyvecskébe írunk minden bevételt és kiadást. 

Régi francia fotók a sloziban, a piszoár felett. Csak ránézek és máris éhes leszek!

Az utolsó napokban rászoktunk, hogy az aluljáróban Marcus viszi a bőgőt.
Az ő hátáról nem szántja fel a plafont. 

Reggeli szép napsütés és a tegnap esti sörözgetés nyomai. Most frankó nyári meleg van végre!

183 - Berlin 13

Hülye helyen van ez a Berlin földrajzilag. Az általános időjárás majdnem londoni. Felhő mindig van az égen, sűrűn pedig csak az van. Reggelente az első dolgom, hogy kinézzek az ablakon. Ha kéket látok, akkor örülök. De volt már olyan, hogy pont az volt az egyetlen kék folt az égen, aztán utána egész nap esett. Ha szép az idő, akkor hamar melegszik, de hamar ki is pukkad a lufi, azaz a meleg levegő ütközik az északról jövő hideggel, aztán vihar kerekedik. Ha a lufi leeresztett, akkor megint felhős és esik. 

Most éppen szép idő van, holnapra már 30 fokot mondanak, szombatra meg vihart. De maradjunk a szép időnél. Tegnap mégsem mentünk engedélyért, nem is bántuk meg. Kiültek a népek a napra, minden hely megtelt délutánra. 

Kezdtünk megint a Nikolaiban, a templom előtt. Nehéz kezdés volt, valahogy nem akart beindulni. Aztán egy fiatalokból álló turistacsoport megtörte a jeget. Kicsit bemelegedtünk, mentünk a kiülős helyekhez. Onnantól szépen ment estig. 

A Friedrichstraße éttermei között van kettő, akik szeretnek minket. Egy olasz és egy francia. A kettő között van még pár, ott nem engedtek minket zenélni. Az egyik hely mindig nagyon tele van, már háromszor bepróbálkoztunk, mindig a főnökre hivatkoztak a pincérek, hogy nem szereti a zenészeket. Tegnap, ahogy végeztünk a francia étteremnél, elindultunk az olaszhoz. Elgyalogoltunk a hely előtt, ahol éppen szlovákok harmonikáztak. Maga a török tulaj szaladt utánunk, hogy maradjunk már ott, váltsuk le a harmonikásokat, mert mi sokkal jobbak vagyunk. Hallott minket zenélni, most már kellenénk... Mondtuk, hogy talán holnap, aztán zenéltünk egy jót az olasz hely előtt.

Péntekre ugye hivatalosak vagyunk egy esküvőre zenélni. Tegnap szólt a srác, hogy át kellett szervezni az egészet, mert pénteken játszanak a németek a foci VB-n. Őrület! Na jó, értem én, de akkor is. Szóval nem 6-kor kezdünk, hanem este 10-kor. Ez viszont átrendezi a mi terveinket is, ugyanis így nem érjük el az esti buszt Lipcsébe, ahol egy cimboránál aludtunk volna. Helyette másnap reggel megyünk egyenesen Rudolstadtba, ahol az utcazenész fesztivál lesz. És öröm az ürömben, hogy így péntek délután el tudunk menni még egy kicsit zenélni valahova.

A statisztikánk amúgy nem rossz. Tegnap eladtuk a 40. CD-t és úgy néz ki, hogy az első félévem tandíja is meglesz. Egész jól megy a bőgőzés meg az éneklés együtt és a repertoárunk is bővült. Szerdán a metróban 3 és fél órát játszottunk ismétlés nélkül és így is maradt vagy 20 szám, amit nem játszottunk el. Volt értelme ide eljönni!

Tipikus berlini kép. Van itt minden a román kortól a vasbetonig

Túl kicsi az objektív, hogy minden fényt begyűjtsön. De a felhők szépek!

182 - Berlin 12

Gyors leszek és kíméletlen. A tegnapról sem írtam még, de most is sietősben vagyok. Annyira bejött a metróban zenélés, hogy holnap korán kelünk. Időben oda akarunk érni az irodába, hogy jó helyre kaphassunk engedélyt holnapra és csütörtökre.

A metróban dobnak jól, veszik a CD-t. Néha még kis közönségünk is van. Szóval jó, és nagyjából egyenletes, kiszámítható bevételt jelent.

Hurrá!

Képek következnek.

A közelünkben van egy szép park, mindig arra megyünk, ha az s-bahnra akarunk felszállni.
Itt áll ez a maci. Szeretjük

Bár ebben engem kicsit akadályoz a hátizsák. Vagyis hasizsák.

Egy kis mívészet. Bőgő az aluljáróban

Gitár ugyanott

A helyszín

A gázsi

Ugyanez mívésziesssen

Bocs a kupiért

181 - Berlin 11

Tegnap borzadalmas idő volt. Max. 18 fok, de inkább lehetett 14-nek érezni, mert fújt a hideg szél. Minden esetre mentünk, hiszen meghívásunk volt a Nikolaiviertel könyvfesztiváljának a színpadára. Ez egy nagyon kedves kis fesztiválka amúgy. Minden sarkon felolvasásokkal, olvasóligettel, standokkal, sok érdeklődővel. 

Kétszer fél órára kaptuk meg a színpadot, volt erősítés is. Szerencse, hogy nálam volt a kábelem, mert az nem volt nekik. Jót zenéltünk, szerettek minket. Kiraktuk a kis tálkánkat, meg persze a CD-ket is. Eladtunk párat.

A színpad és az erősítés ebben ad többet, mint az utcán zenélés. Komolyabban vesznek minket, épp csak annyival, hogy könnyebben megvegyék a CD-t. Nem kerestünk rosszul.

A két szett után még belenéztünk egy helyen az első meccsbe, majd nagy bátran kipróbáltuk az Alexanderplatz metróaluljáróját, persze engedély nélkül. Az első szám felénél jöttek a biztonságiak. Persze, pont a kameránál álltunk, láttak minket. Mi eljátszottuk a hülyét, ők nagyon készségesek voltak. Elmagyarázták részletesen, hogy hol kell kiváltani az engedélyt. Mi megköszöntük, összecsomagoltunk, majd elindultunk haza. 

Az S-bahnra szálltunk fel. Bár így több a gyaloglás, de így össze tudtunk futni Marcus egy barátjával, akivel végül beültünk egy kiülős helyre megnézni a meccs végét. Aztán kicsit esett az eső, addig behúzódtunk tető alá. Mikor elállt, elbúcsúztunk a cimborától, majd körülnéztünk a terepen. Ahol a kiülős hely is van, az régen iparnegyed volt, tele azokkal a tipikus századeleji téglából épült míves épületekkel. Némelyiknek már csak a homlokzata van meg, minden tele van graffitikkel. Van itt pár romkocsma, meg vega étterem, meg falmászó klub, meg még sok egyéb dolog. Közben előbújt a lemenő nap, kicsit fotózgattam.

A föstmények nagyrésze kellően provokatív

és nagyon jó kompozíció

úgy éreztem magam, mint egy galériában

közben kicsit kibújt a nap

meg akkor már szórakoztunk is egy kicsit

Aztán hazafelé még játszottunk egyet a Simon-dach utcában, mert olyan sokan voltak. Utána vettünk egy üveg egészen savas német rizlinget, amit otthon fel is bontottunk. Hallgattunk mindenféle zenéket, haverkodtunk az új, izraeli lakótársunkkal, majd lefeküdtünk aludni.

Mára és holnapra van engedélyünk a Tempelhof megállóban való zenéléshez. Gyorsan bedobunk egy mosást, aztán arccal a bevétel felé! Ja, el ne felejtsünk elugrani a boltba! Mindjárt mondom is Marcusnak.

Na, futok!

180 - Berlin 10

Tegnap, miután fényesre nyaltuk a fürdőt, kicsit megkésve, de mentünk megint zenélni. Még pénteken a Nikolaiban betalált minket az egyik helyi boltos, aki amúgy a negyed egyik kultúrosa. Mondta, hogy a hétvégén könyvfesztivál lesz ott, menjünk bátran, lesznek sokan. Így oda mentünk rögtön.

Először kimentünk a Szent György szoborhoz bemelegíteni. Tényleg nagyon sokan voltak, az idő is szép volt. A velünk szemben lévő kiülős helyen épp legénybúcsú volt. A vőlegény rabruhában, kezein lánccal itta a söröket. Az egyik feladata az volt, hogy a földön kúszva, hunyászkodva dobjon nekünk pénzt. Nem tudom mi volt tegnap, de ez után még másik két legénybúcsút is láttunk. 

Ez után átsétáltunk a Fête de la Musique idején jól bevált étteremhez. Ez egy belső udvar, némileg el is van kerítve, de kellően széles a kapuja, hogy odaférjen egy kéttagú zenekar. Zenéltünk, majd Marcus körbeszaladt a kalappal. Míg pakoltunk, odajött egy nő, aki a könyvfesztivál főszínpadát szervezi. Kért kontaktot, és felajánlotta, hogy másnap zenélhetünk a színpadon, ha nem bánjuk. Persze mi nem bántuk. Aztán kijött a hely tulajdonosa, hogy menjünk vissza egy óra múlva hozzájuk zenélni, de immáron benn a kertben. Addigra sokan lesznek, mert kezdődik a vacsoraidő. Ez kellően lelkessé tett minket!

De addig is átsétáltunk a Nikolai másik részébe. Közben összefutottunk Marcus egyik cimborájával, Jacobbal. Találtunk egy sarkot, ahol mindkét oldalon helyek voltak. Zenéltünk, ez is jól sikerült! Közben Jacob készített rólunk fotókat, meg videózott is. Remélem mihamarabb megkapjuk!

Ez után irány vissza az étterembe. Zenéltünk az egyik sarokban, ez is jól sült el. Nagyon sínen voltunk tegnap. A tulaj megint kijött, mondta, hogy akármikor szívesen lát minket. Ha már ma úgyis megyünk oda a színpadra, akkor párszor majd beugrunk megint. Ez nagy könnyebbség, mert nem kell sokat szervezni, gondolkodni, hogy hova tovább. Na, meg rizikó sincs. Ha odamegyünk és emberek is vannak, akkor biztosan keresünk valamennyit. És egy ilyen helyen a CD-t is könnyebben veszik.

Ez után elindultunk a péntek esti aranybányánkhoz, amit talán még nem mondtam, de a Friedrichstraße S-bahn megállónál van. Út közben, az Alexanderplatz megállóban belefutottunk egy leánybúcsúba. Rögtön előkerült a gitár, nagyon örültek neki. Kaptunk cserébe mini likőröket, óvszert és pöcsalakú kenyérkét. Jött a vonat, de nem voltunk elég gyorsak, csak Marcus fért fel, előttem becsapta az ajtaját. A következő vonat jött hamar, arra már fel tudtam szállni. Marcus bevárt egy megállóval odébb, de úgy szállt fel, hogy közben gitározott és énekelt. Pont egy vokálos rész következett, így én is csatlakoztam. Csak úgy kapkodták a fejüket az utastársak.

Nagy vidáman odaértünk a Friedrichstraßéba. Az volt a terv, hogy beülünk oda, ahol a tulaj dobott először, meg a pincérek is vettek CD-t. Megnézzük az esti meccset, iszunk valamit, a félidőben meg zenélünk. Nos, ez meg is történt. Egészen jó vörösbort ittam, de a meccs unalmas volt. Kibumliztuk, hogy a teraszon csinálhassuk a félidőzést. Mégpedig közvetlenül a kivetítő mellett, így a kedves vendégeknek forgolódni sem kellett. Nagyon jól sült el ez is! Az egyik pincér is odajött, hogy hallgatja a CD-t, remek a zenénk.

Meccs után kerestünk egy dőnerest, éhesek voltunk. Marcus annyira lendületben volt, hogy míg mi rendeltünk Jacobbal, addig ő előkapta a gitárját. Vicces volt! Egy fazon egy pici gitárral zenél, mellette egy másik, hátán egy nagybőgővel, kezében egy döner kebap és két falat között vokálozik kicsit. És a legviccesebb, hogy nem kerestünk rosszul. Hajnali fél egy volt akkor.

Hirtelen felindulásból elkövetett utcazenélés

Hazafelé Marcus talált egy kiskaput a helyi törvénykezésben. Alapvetően tilos a tömegközlekedési járműveken zenélni. De ő megkérdezte az embereket, hogy akarnak-e hallani zenét. És ők akartak. Így megint előkerült a gitár. Tökéletes időzítés volt, ugyanis már csak egy megálló volt vissza. Ez alatt elhangzott pár versszak, volt idő körbemenni a kalappal és pont le tudtunk szállni. Ennek örömére ezt megismételtük a metrón is. Ott is nagy sikert arattunk.

Otthon még megittuk az ajándék likőröket (semmi extra, valami minőségi alamlikőr, 18%, 2cl), majd aludni mentünk. Állítólag horkoltam is. 

Bocs.

Ezt itt fotóztam a nappaliban. A maci mennybe megy