173 - Berlin 03

A tegnapunk nagyon nehezen indult. A haver látogatása miatt hajnali négykori fekvés egy másnap déli kelést indukált. Az idő nagyon pocsék volt, szürke, hideg. Mikor ébredtem pont esett. Jó lassan összekészültünk, majd irány az utca. 

A lakásunktól 50 méterre elszakadt a bőgőtok egyik hevedere. Meg tudtam csinálni, most egy randa csomóval több. Az első állomás az East Side Gallery volt, azon belül is egy hajókikötő kocsmája. Ott már zenéltünk egyszer, jól is ment. De most nagyon fújt a szél, baromi hideg volt. Emberek alig. Közben nagyban zajlott a Fête de la Musique nevezetű zenei fesztivál, amiből mi ott csak annyit érzékeltünk, hogy valahonnan távolról túlvilági hangerővel szól a gépzene. 

Egy pillanatra kisütött a nap, pár ember leült a hely elé, gyorsan nekiláttunk muzsikálni. Zenéltünk 20 percet, kalapoztunk, dobtak keveset. Inkább továbbindultunk. Vettem fel a bőgőt a hátamra, de az egyik heveder karikája elgörbült és kibújt a helyéről. Újabb szerelés következett.

Kitaláltuk, hogy elmegyünk a Nikolai negyedbe, ahol a múzeumok vannak. Ott is voltunk már, ismertük a környéket. Mire odaértünk leszakadt az eső. Jobb híján egy híd alá menekültünk be. Ott megkajáltunk, meg zenéltünk két helyi punk csajnak, akik szintén az eső elől menekültek.

A helyszín

És ilyen volt az idő. A képen annyira nem látszik, de jócskán szakadt az eső.

Aztán egyszercsak elállt. Mentünk is rögtön a térre, ahol szoktunk zenélni. Épp egy kórus énekelt. És nem csak ott, de mindenhonnan szólt a zene. Persze, Fête de la Musique. Amúgy ez egy nemzetközi zenenap, amikor mindenki mindenhol zenél. Tettünk két kört, találtunk egy éttermet, megkérdeztük, hogy zenélhetünk-e előttük, belementek. Már amikor pakoltunk gyűltek a népek, aztán végül csináltunk egy jó bulit. Eladtunk pár CD-t is, meg dobtak szépen. Méltó jóvátétel volt ez a korábbiakért. 

Aztán mentünk kipróbálni Marcus zseniális ötletét, azaz a félidős zenélést. Ez annyit tesz, hogy egy kiülős kocsmában, ahol meccset néznek, a félidőben adunk egy rövid, de energikus koncertet, aztán kalapozunk. Ehhez jól jött, hogy pont a német csapat játszott. Ennek megfelelően tele is volt az utca nemzeti színűre mázolt fiatalokkal, mindenki sört ivott, kiabált. Be volt zsongva az egész város.

Csiszre oda is értünk a félidőre a hozzánk közeli kocsmautcába, kinéztünk egy helyet, Marcus bement kérdezett. A kocsmáros annyit mondott, hogy ha a kint ülő emberek is akarják, akkor mehet. Marcus elkiabálta magát, hogy jöhet-e egy kis élő muzsika. Persze mindenki kiabált, hogy igen. Fel volt hevülve a nép rendesen. Szóval eljátszottunk három számot, aztán kalapoztunk. Nagyon hálásak voltak, adtak szépen. Működött az ötlet! A pláne pedig az, hogy egy fickó meghívott minket egy esküvőre zenélni jó pénzért. Hurrá!

A második félidőt végignéztünk, nagyon izgalmas meccs volt. Élmény volt érezni, ahogy az egész utca egyszerre ünnepel, vagy mérgelődik. 

Meccs után kerestünk egy másik kocsmát egy sarkon. Szintén kérdeztünk, szintén engedtek játszani. Akkora bulit csaptunk, hogy egy egész tömeg állt minket körbe! Egyszercsak egy srác fogta a kalapját és elkezdett nekünk kalapozni, míg mi játszottunk. Őrület volt! Táncoltak, dobtak. Mi meg örültünk.

A következő meccs előtt még zenéltünk kicsit egy másik helyen, aztán hazamentünk. Borzasztó kezdés után nagyszerű vég!

Demonstrálandó, hogy a kalapozás mennyivel jövedelmezőbb, imhol egy kép. A jobb oldalon egy átlagos utcazene bevétele látható. A bal oldali halmaz a kalapozás eredménye. Mennyiségre kevesebb, de kb. kétszer annyit ér.

Ma is lesznek meccsek, nagy reményekkel megyünk zenélni!

172 - Berlin 02

Tegnap kipróbáltuk a vásározást. Minden pénteken piac van a megnemmondomhol. Ott van egy kis terecske, ami ideális az utcazenélésre. Oda is mentünk, de sorban álltak a zenészek. Volt egy lista, ahova feliratkoztunk. A "fellépésig" volt még két óránk, addig elmentünk egy már bevált helyre, majd onnan mentünk vissza.

Időre ott voltunk, előttünk egy ausztrál banda muzsikált, akik európai turnén vannak, de a köztes időkben utcazenélnek is. Volt hangosításuk, meg amolyan hippifülsimogató zenét játszottak didzseridúval, meg hasonló esőcsináló hangszerekkel. Szép színesen öltözött közönségünk volt. Zenéltünk egy órát, alig kerestünk, CD-t sem adtunk el. Csak később jöttünk rá, hogy mi a baj.

Ugyanis utána kipróbáltuk a kalapozást. Lecuccoltunk egy étterem elé, ahol van kiülős is. Marcus bement megkérdezni, hogy zenélhetünk-e 20 percet, aztán megyünk tovább. Megengedték. Zenéltünk is, aztán körbeszaladtunk a kalappal. Így sikerült tripla pénzt keresni az eddigiekhez képest. Nos, ezt mulasztottuk el a hippiknél. Ezután nem fogjuk.

Aztán vérszemet kaptunk, még csináltunk két ilyen kört az Unter den Lindenen, meg a Brandenburgi kapunál. Ez utóbbinál még CD-t is vettek. Mostantól ez lesz.

Ja, és megvan az első meghívásunk egy motorosklub bulijára. Odajött egy fazon, hogy mennénk-e. Visznek-hoznak, kaja-pia, meg jó pénz. Jövő hét szerda. Lefixáltuk, megyünk. Este lesz, úgyhogy előtte még tudunk pénzt keresni az utcán is.

Na, meg fotóztam is.

Az első húrcsere még tegnapelőttről

Itt is vannak jó öreg épületek, néha van egy kis Párizs hangulat

Itt is zenéltünk, na persze csak előtte

A nagybőgő ereje

Voltunk a holokauszt emlékműnél is

Na, meg este elmentünk Marcus egyik barátjához, mert rég látták egymást. Ő meg elvitt minket egy sokáig illegálisan működő kocsmába. Most már van engedélyük, de azért látszanak a törvényen kívüliség nyomai. Pl. mai napig nincs semmi tábla, vagy cégér. Csak egy ajtó, amin semmi sem jelzi, hogy kocsmába vezet. Odabent cigifüst, sok hülye tárgy mindenhol. Kedvencem a piszoár, azt le is fotóztam.

Nehezen induló hétvége, szürke-randa időjárás. Mosunk egyet, aztán bevásárlás, majd irány az utca.

171 - Berlin 01

Végre sikerült egy normálisat aludni! A vonaton nem volt olyan jó. Na, de ne szaladjunk ennyire előre! A vonaton nem volt wifi, jobb híján jegyzetelgettem. Tessék:

Meg is volt az első izgalom mielőtt még elindultunk volna. Készítettünk ugye CD-t, amit majd árulunk az utcán. Nagyjából egy órával a budapesti vonat indulása előtt beugrottunk az ösmerőshöz, aki a sokszorosítást vállalta magára, hogy elhozhassuk a lemezeket. A lemezek készen is voltak, de nem volt hozzájuk tok. Már múlt héten megrendelte, de még nem érkezett meg… Remek. Így kaptam hurkában a lemezeket, hogy majd Berlinben keresünk hozzá tokot. A nagy utazási izgalomban nem is volt időm mérgesnek lenni.

Már javában búcsúzkodtunk Pöttyel a vonatnál, amikor hív az ösmerős, hogy mégis megjöttek a tokok. Le is hozta utánunk az állomásra. Nagy megkönnyebbülés volt. Na, meg az idő is hamar elment az utazással, mert a vonaton raktam a tokokba a lemezeket, meg a borítót.

Budapesten szűk két óra várakozás a Keletiben, egy madárszar alkarra való fogadása és lemosása, majd felszállás a Berlini vonatra, öröm érzése, mikor a bőgő simán felfér a kalaptartóra, de úgy, hogy még a gitár is föléje.

Így:

Aztán 13 óra utazás, némi alvással. Végül nem hálófülkésben utaztunk, de a sima székeket is el lehet dönteni, lábat fel a szemben lévőre. Aránylag kényelmes volt, fogjuk rá. Azért kicsit összetörve értünk Berlinbe.

A Hauptbahnhof modern épülete. Majdnem egész Berlin ilyen.

Vettünk hetijegyet, azzal akárhova akármivel mehetünk. Egy óra múlva már a szállásunk ajtaján kopogtattunk a Rigaer utcában. Ez egy nyugis környék nem messze a belvárostól. Viszont sok a foglalt ház, vannak errefelé mindenféle hippi kolóniák. A mi házunk is elég színes, de annyira nem vészjósló, mint némelyik.

Pl. ez:

Vannak lakótársak. Sok szót nem érdemelnek, na nem azért, mert olyanok. Fiatalok, buliznak, nem mozgunk együtt. De azért kedvesek. Tegnap, cserébe, hogy befogadtak minket főztünk nekik Marcussal (a zenész kollégával) egy jó vacsit. Nagyon hálásak voltak. Azért a kajáért lehettek is, nagyon jól sikerült!

De még délután elmentünk zenélni egyet. Meg is találtuk az első jól működő helyet. Persze ilyen fáradtan nem túloztuk el, de azért elég sokat gyalogoltunk. A közvetlen környékünket már jól ismerjük legalább, na meg kerestünk egy kis pénzt is.

Ez után volt a vacsi, majd következett a végre ágyban alvás. Hoztam füldugót, amire szükség is van, mivel az egész tömbben sok a fiatal, mindig van valami zaj. Aludtam, mint a tej!

Másnap jó randa, tipikusan német időjárás fogadott. Szürkeség, néha szitálás, majd megint eseménytelen szürke, majd egy kis eső, aztán kezdi elülről. Mindez átszőve hideg széllel. De azért mentünk, zenéltünk. Találtunk megint jó helyeket, pedig annyira nem is egyszerű! Mivel akusztikusak vagyunk, nem lehet körülöttünk semmi forgalom, vagy építkezés. Nos, ebből a kettőből Berlinben pedig mindenhol van. Azért megoldottuk. Végigzenéltük a délutánt, kerestünk is egész jól. Nagy bizodalmunk van a hétvégében, akkor elvileg még jobb lesz.

Ja, a lakásunk amúgy rendben van, van szép konyhája, meg fürdője. Jó tágas a nappali, tele művészeti remekekkel. Ez a kedvencem. A címe: Muschi ist Macht, azaz A punci hatalom

 Az egyik zenélős helyünk mellett performasz volt. Egy meztelen nő fürdött egy kádban a tér közepén.

Az East Side Galery. Itt hagyták meg leghosszabban a falat. Baromi jó graffityk vannak!

Ezt pedig Balázsnak, mint mindig. Ott napozott egy kirakatban a Falckenstein utcában. Cícaaaaa!

170 - Irány Berlin!

Már két hete kiköltöztem a Lövölde térről. Ha úgy nézzük, Budapestről is. Persze nem szakítottunk a várossal, csak eladták a lakást, ahol laktam, és nem kerestem újat. Annyit nem kell ott lennem, hogy havernál csövezéssel ne tudjam megoldani. Volt egy kis Dubajból hazaindulós flash, meg hazatérés élmény. Lezárult egy korszak.

És indul egy új. Ennek persze nem tudom, hogy mennyire szerves része az, hogy holnap elutazok Berlinbe, és ott fogok utcazenélni 3 hétig. Annyiból biztosan, hogy a bevételből kívánom folytatni a tanulmányaimat.

Mostantól egy kis ideig "macilendből" írok majd. Ezúttal nem lesz egérfül. Helyette lesz nagybőgővel vonatozás, haver lakásában héderelés és sok-sok zene!

Azt hiszem jó lesz.

169 - Képek

Válogattam a legutóbbi termésből. Nem a legegyszerűbb időszakomat élem, ez a fotókon is látszik. De ez természetes is, hiszen a hangulaton és lélek állapotán múlik, hogy milyen hangulatot, vagy témát lát az ember fotózandónak. Van itt mély bugyor, meg magasan repülés is. Tessék.

Tömör summa a budapesti létről

Ez mondjuk Pécs, de lehetne a főváros is

s, 

Egy jóbarát

Anyu a leleteit tanulmányozza

Megyek Budapestre

 Itt minden ok

Dízájnfelhők

A szélvédő valóban rendben van...

Félúton az arcszőrtelenség felé azért kattintottam egyet

168 - Annyi, meg egy bambi

Először is had osszam meg a nagyon is ide tartozó videót. Tessék figyelmesen végignézni!

Tegnap megöltem Zimonyi Ákost. Gondolom nem bírta, hogy a hülye Dolák-Saly miatt mindenki rajta röhög, így egy esős éjjelen (csütörtök hajnali fél 3-kor) Szekszárd és Kakasd között a száguldó autóm elé vetette magát. 

Fáradt is voltam, bevallom, kicsit siettem is, de annyira lendületesen lépdelt, hogy csak az utolsó pillanat előtt tudtam elkezdeni fékezni. Nem történt nagy baj, meg tudtam állni, nem volt piruett, a kocsiban senki sem sérült meg. Anyukám is velem volt.

A kiérkező rendőrök az adott esetnek megfelelően jártak el, még szondát is fújtam, persze nem mutatott semmit. Az egyik közeg tanácsokat adott az autó javítását illetőleg, a másik pedig kereste, majd megtalálta Z. Ákos holttestét, aztán ritkás öklendezések kíséretében vizsgálgatta a kocsim orrát. Mondták, amit amúgy is tudtam, hogy a biztosító nem fog fizetni. Esetleg perelhetem a vadásztársaságot, vagy a Zimonyi családot. 

De inkább menjek el a bontóba, és vegyek egy új lámpatestet. 

Értesítették a vadászokat, majd utamra engedtek. Innentől már nem siettem annyira.

A holttestet kegyeleti okokból nem fotóztam le. De az autót igen. 

A foncsoron látható zöld trutyi Zimonyi Ákos utolsó vacsorája. Ennél sokkal többet evett, de Szekszárdtól hazáig ennek nagyrészét az eső kimosta. A maradékot meg én másnap. Ennek ellenére még mindig enyhe állatkertszag terjeng az autó körül. Most persze már jobban néz ki az autó, visszahajlítgattam, amit tudtam. A lökhárító is aránylag a helyén van (dróttal). Új lámpa még nincs.

A rendszám az eset után. Most sokkos állapotban, de már kiegyengetve pihen a szélvédő mögött.

Béke Ákos poraira. Én meg veszek sztrádamatricát.

Zimonyinénak meg üzenem, hogy gondolja át a gyereknevelési módszereit, mert így hamar elfogy a család...

167 - Világvég

A napokban vinni kellett az én jó öreg autómat a szerelőhöz, aki a Ledinán lakik, dolgozik. Nyugis, családi házas környék, de ahogy elindulunk a belváros felé, úgy egyre inkább bányászváros hangulata lesz. Sok társasház, de az a régifajta, aztán a Zsolnay gyár patinás, de komor hátfala. Egyedül a Zsolnay mauzóleum, ami szép arrafelé.

Szóval otthagytam az autót a szerelőnél, slattyogtam visszafelé. A Zsolnay falán találtam egy táblát, rajta a Ledináról egy rövidke leírást. E szerint a Ledina régen kivégzőhely volt, itt lakott a hóhér is. Ahol most a mauzóleum áll, ott volt maga a vesztőhely. Valamiért sosem szerettem ezt a környéket, lehet, hogy beleivódott a sok kivégzés nyomorúsága, szomorúsága.

Ahogy gyalogoltam tovább, félelmetes, apokaliptikus hangulat lett rajtam úrrá. Csak hajléktalanok jöttek szembe velem, mind vánszorogva a "vesztőhely" felé. Még megvették az utolsó flaska borzasztó bort a Major utca sarkán, hogy mire a dombra érjenek, még egyszer utoljára jól berúgjanak. A hajléktalanok után szembe jött velem a bábszínház igazgatója, de annyira gondterhelt arccal, annyira maga elé bámulva, hogy teljesen beleillett a képbe. Rádöbbentem, hogy a hajléktalanok haláluk után bábokká válnak, és az igazgató a Haláltánc című darab rendezője.

Nekem akkor a Ledinán ért véget a világ a hajléktalan marionettek körtáncával a mauzóleum körül.

Az autót sikerült olcsón megszerelni, végre nem zúg a futómű. Van élet a halál után!