A napokban vinni kellett az én jó öreg autómat a szerelőhöz, aki a Ledinán lakik, dolgozik. Nyugis, családi házas környék, de ahogy elindulunk a belváros felé, úgy egyre inkább bányászváros hangulata lesz. Sok társasház, de az a régifajta, aztán a Zsolnay gyár patinás, de komor hátfala. Egyedül a Zsolnay mauzóleum, ami szép arrafelé.
Szóval otthagytam az autót a szerelőnél, slattyogtam visszafelé. A Zsolnay falán találtam egy táblát, rajta a Ledináról egy rövidke leírást. E szerint a Ledina régen kivégzőhely volt, itt lakott a hóhér is. Ahol most a mauzóleum áll, ott volt maga a vesztőhely. Valamiért sosem szerettem ezt a környéket, lehet, hogy beleivódott a sok kivégzés nyomorúsága, szomorúsága.
Ahogy gyalogoltam tovább, félelmetes, apokaliptikus hangulat lett rajtam úrrá. Csak hajléktalanok jöttek szembe velem, mind vánszorogva a "vesztőhely" felé. Még megvették az utolsó flaska borzasztó bort a Major utca sarkán, hogy mire a dombra érjenek, még egyszer utoljára jól berúgjanak. A hajléktalanok után szembe jött velem a bábszínház igazgatója, de annyira gondterhelt arccal, annyira maga elé bámulva, hogy teljesen beleillett a képbe. Rádöbbentem, hogy a hajléktalanok haláluk után bábokká válnak, és az igazgató a Haláltánc című darab rendezője.
Nekem akkor a Ledinán ért véget a világ a hajléktalan marionettek körtáncával a mauzóleum körül.
Az autót sikerült olcsón megszerelni, végre nem zúg a futómű. Van élet a halál után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése