148 - Summa

Nem akartam írni, de Pötty mondta, hogy miért nem összegzek? Ha más nem, magam miatt leírom az ideit, hogy lássam, mi volt. Mert volt.

Februárban sikeredett elnyernem egy nyári állást kamu franciával a "Díznibe".

Márciusban elvittem a kocsimat műszakira. Aztán aljas módon a legnagyobb zordságot kerültük ki a dubaji utunkkal. Szégyenlem, de amíg itthon fagytak be a mindenféle testnyílások, addig én még napszúrást is kaptam. Mégpedig pont március 15-én.

Áprilisban felbolydult a mindenség. Költöztünk, aztán bevállaltam egy rettenetes melót. Ezzel elment a május is.

Júniusban a nyúlós-nyálkás szabadúszást sikertelen életmentéssel tarkítottuk.

Júliusban átkereszteltem a blogot, hogy jobban passzoljon az aktuális túlélési aktushoz. Augusztusban serényen törölgettem az asztalokat, cserélgettem a szemeteszsákokat. És persze bejártam Párizst és közben a jövőmről gondolkodtam.

Szeptember, Budapest. Túl keserű voltam már a vidék szája ízének, kiköpött. Azóta is repülök. Jött október, november, aztán hamar be is szippantott a nagyváros.

Decemberben elkezdtem serényen fotózni. Persze már korábban is kattintgattam, de nem ilyen célzattal. Most már ez is van. Meg volt még menekülő disznó is.

Most meg itt ülök, írom az idei utolsót, aztán azon gondolkodom, hogy át kéne költöztetni a blogot egy másik cím alá. Mert ez már koránt sem a mindenkori munkáimról szól. Pláne nem hajózásról. Szóval még az is lehet, hogy új év, új blog. Majd megírom azt is.

Boldogat, Újat, Békéset!

147 - Disznó a ködben

Szerencsére csak fél nyolcra kellett mennünk. Azt mondták, hogy akkorra érkezik meg az áldozat a szomszéd faluból. Nem túlságosan szúrós, jócskán ködös, talaj menti fagyos idő volt. 

Már messziről érződött, hogy valami nincs rendjén. Jöttek a hírek: a sorsán megrettent jószág kiugrott az utánfutóból, hogy mindenki őt kergethesse. Mikor odaértünk, láttuk, ahogy szegény zavarodottan poroszkál a ködben, miközben többen próbálják visszaterelni az utánfutó felé. Mi, a rutintalan városi fiatalok meg el lettünk küldve előre a mészárlás színhelyére mondván, hogy uralják a helyzetet, mi csak várjunk ott tettre készen. Így is tettünk. Ők meg állítólag valóban sikerrel uralták a helyzetet.

A következő jelenet filmbe illő esztétikával és mélységes balkáni humortöltettel zajlott le. Begördült a terepjáró a kapun. Utána az utánfutó, de újra üresen. Jenő teljes, gumicsizmás, nem is létező színű, zöld sapkás valójában kiszállt, majd hátramenve konstatálta a disznó újbóli eltűnését. Az ezen érzett haragjától lendületet kapva egy bottal a kezében el is indult visszafelé gyalog, majd eltűnt a ködben.

És ezzel komoly "trilleri" feszültséget hagyott ránk. Már előttünk lebegett a kép, ahogy újra megjelenik a ködben az agyonvert, 155 kilós disznót a farkánál húzva a felfagyott aszfalton...

De végül nem ez történt. A főutcán sikerült egy ismerőshöz behajtani szerencsétlent, ahol le is bökték. Így már halottan került újra az utánfutóra.

Ez után egy átlagos disznóvágás következett pálinkával, jó humorú böllérrel, kolbásztöltelék csípősségét és sósságát eldönteni nem tudó, parázs vitákkal és természetesen kényszeretetéssel és evéssel. A végén, hogy az se legyen átlagos, még beestek a betlehemesek is. Aranyosak voltak.

És persze fotóztam.

Az a bizonyos utánfutó

Onnan már nem szökött meg...

Mívészet

Kifordítom, befordítom...

Ez már csak a kifordítom...

A melegvízellátó és hurkafőző egységek

Ebből lett a kolbász

Ebből meg a disznósajt

Kolbásztöltelék őrületes textúrával

 Ebből lett "ezerannyi"

Munkaállomás

Itt már elmosva

Na meg jól besózva 

146 - Képek

Egészen belebolondultam a fotózásba. Gagyi az optika, gagyi a szoftver. De a hibák ismeretében lehet ezt előnnyé kovácsolni. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora divat lett pl. a VHS rettenetes minőségű képi világából. 

Most én a gagyi mobilfotókból csinálok divatot. Punktum!

145 - Nyavalygás

Nem szokásom nyavalyogni. Persze, néha jól esik elmondani a bánatomat, nyűgömet másnak, de ez a bejegyzés nem is siránkozás lesz, hanem inkább állapotjelzés.

Voltunk ma az egyik zenekarommal meghallgatáson. Egy német illetőségű hajós cég keres zenekarokat. Jelentkeztünk, behívtak, zenéltünk nekik. Majd meglátjuk mi lesz.

Na, de kicsit messzebbről kezdem. Jóval messzebbről.

Ugye, egy ország gazdasági helyzete elég könnyen diagnosztizálható abból, hogy mennyit költenek/tudnak költeni a polgárok kultúrára. Megélhetési zenészként én gyakorlatilag a diagnosztikai szonda egyik apró kis szenzora vagyok. Első kézből érzékelem, hogy mennyire tudnak - csúnya szóval - eltartani engem polgártársaim. És persze hálózatba vagyunk kapcsolva sok más szenzorral, azaz azt is látom, hogy a kollégák hogyan élnek. És a mai meghallgatáson kicsit elkeseredtem.

Ugyanis egy olyan kollégával találkoztam, aki immáron 20 éve az egyik legjobb zongorista a magyar jazz családias kis iparában, de emellett még popsztár is. Számos rongyosra játszott sláger köthető a nevéhez. Feltételeznénk, hogy kényelmesen elvan a kis jogdíjaiból, meg a nyári fesztiválszezon bevételeiből. De nem, ott áll egy szinti mögött a meghallgatáson, és a fedélzeten megkereshető pénzösszeg generálta reménymosollyal az arcán német slágerzenét játszik. Ő, aki gyakorlatilag csúcsragadozó itthon, elmegy hajózni, mert nem él jól. És nincs ezzel egyedül, egy másik hasonló kaliberű kollégám épp most is hajón van.

Nem is mondok erről többet, mindenki vonja le a következtetéseket szája íze szerint.

Viszont letöltöttem a telefonomra egy programot, amivel HDR képeket lehet készíteni. Ingyenes alkalmazás, így nem várható tőle magas minőség. De jókat lehet vele művészkedni, pl. naplementét fotózni a Király utcában:

Vagy naplemente fényeket az előszobában:

Vagy véletlenül szétcsúszós képet a lépcsőházban:

De azért a panoráma funkciót sem hanyagolom. Ez szintén a Király utca, szintén naplementében. Pötty pont itt volt, jót sétáltunk aznap:

Ez meg a meghallgatáson készült. A kép rossz, de a hangulatot visszaadja:

144 - A nagy nyugalomban időtlenség honol

Először arra gondoltam, hogy ebben az írásomban lefikázom azokat a kocsmárosokat, akik a koncert napján elért bevétellel arányosan fizetik ki a zenészeket, miközben arról papolnak, hogy a felelősség közös, a muzsikusnak is részt kell vállalni belőle. De ezt már sokan megtették, no meg annyira röhejes dolog ez, hogy szóra sem érdemes. Ezek a kocsmák lassan elsorvadnak, és maradnak azok, akik hosszútávon gondolkodnak, és nem mennyiségi, hanem értékközvetítő szemléletük van. Pont.

Írok inkább arról, hogy itt vagyok Vácott. Régen jártam erre, hiányzott is kicsit. Leginkább a srácok hiányoztak. Velük voltam Dubaiban. Tegnap zenéltünk egyet itt a Szimplavében. Az nem volt olyan jó, de ez most lényegtelen és mellékes.
A lényeg, hogy ülök egy konyhában, készül mellettem a rakott krumpli, melegíti a lábamat a konvektor. Kinn hét ágra süt a nap, a nagyszobából barokk csellózene szól. A pesti nagy pörgés közepén egy kis nyugis sziget ez.

És elkap ilyenkor a vágy a nyugalomra. A vidéki lét olyan dolgaira, hogy pl. mindenre van idő. Na, de nem úgy, hogy minden sokáig tart. Inkább úgy, hogy a nagy nyugalomban időtlenség honol. Ha úgy nézzük honvágyam van.

Még csak három hónapja vagyok a nagyvárosban, de már most máshogyan tekintek Pécsre, a "vidékre". Kicsit felértékelődött nekem. Régebben sokat használtam, de most a vitrinben őrzöm, csak néha veszem elő. Leporolgatom, visszateszem, aztán megyek a dolgomra.

143 - Formatervezés

Minden tiszteletem a formatervezőké. Az emberi testhez igazítják a kényelmet szolgáló tárgyak formáját. Nem kis feladat ez, le a kalappal.

A formatervező naiv bizalommal van a felhasználó iránt. Feltételezi, hogy a tárgy az adott funkciónak megfelelően kerül felhasználásra. Az általa tervezett széken majd ülnek, az asztalon esznek, a polcra pakolnak. Az anyagokat, a formát ennek megfelelően választja ki.

A formatervező viszont nem mindig elég kreatív. Például zongorista kollégám zongoraszékének tervezője nem gondolt arra, hogy én ezt a tárgyat bal láb négyes ujjal való belerúgásra fogom használni. Mert ha tette volna, nem fémből lenne az a láb, hanem valami puha anyagból, így jobban megfelelne az ergonómia követelményeinek.

De sajnos nem felel meg...

Nem, nem a körömlakk kenődött el. Tudom, randa. Bocs...

142 - Balkán

Megvolt az első kerékbilincsem. Hál'istennek volt nálam annyi pénz, hogy helyben kifizethessem. Már benn volt minden hangszer, éppen mentem koncertezni, amikor észrevettem, hogy rögzítve van a kocsim. Na jó, az én hibám volt, jogosan rakták fel. De egy olyan helyen, ahol hosszú száz métereken közel, s távol ingyenes a parkolás. Csak egy apró kis 2 négyzetméteres terület van, ahol tilos, de ott is indokolatlanul, mert senkinek nem lenne útban egy ott álló autó. Na mindegy, a szabály az szabály... Nekem meg, amikor oda parkoltam, nagyon sietős volt a dolgom és máshol nem volt hely. Mondhatom, drága egy szarás volt...

A tegnapi koncertem rettenetes volt. Van egy kocsma, ahol kevés a pénz, de akarnak koncertet. Sokat. Vagyis a programszervező akarja, a tulaj annyira nem. A tulaj inkább sok bevételt akar. A programszervező szervez, mindent megígér a tulaj nevében, de ezt nem mondja el a tulajnak. Majd mikor már lejátszottuk a koncertet, akkor jön oda az üzletvezető (ez egy harmadik személy), hogy ő nem is tudta, hogy mi ma ott zenélünk. Így azt sem tudta, hogy mi mennyiben állapodtunk meg a szervezővel. Ő azt nyilván nem tudja kifizetni, csak a felét... Rendes tőle, hogy koncert után szól... Ezek után még egy kör a szervezővel, aki az üzletvezetőre fúj, de nagyon. Mindenki lehazugozza  a másikat, de én erre nem vagyok kíváncsi. Megelégszem a fél gázsival és lelépek. Másnap chat a tulajjal, aki kioktat, hogy a zenésznek is vállalni kell a felelősséget. Röhögök, ha elképzelem, mikor ugyanezt mondja a nagykernek, ahol a sört veszi. Vagy az Artisjusnak, mikor az be akarja szedni tőle a havi átalányt a gépzenéért. Köszönöm szépen. Bravó, gratulálok.

Erre csak azt tudom mondani, hogy tiszta balkán. Vagyis nem tiszta... De ha a balkán szóról meg ez jut az eszembe, akkor minden rendben van. Mert ez is Balkan, de legalább szép. Mondjuk tudtommal nem túl megbízható...