131 - Kultúrsokk az Orsay múzeumban

Vasárnap elmentünk az Orsay múzeumba. Egy csomó festmény és szobor van ott. Gyakorlatilag kinyitottuk a művtöri könyvet a 19. századnál, és megnéztük élőben. Isteni volt!

Előtte egy kis francia reggeli:

Az épület az 1900-as világkiállításra épült. Eredeti funkciója vasútállomás. Gyönyörű! Az 50-es évektől nem használták. A 70-es években le is akarták bontani, de a párizsi polgárok nyomására inkább átalakították múzeummá. Jól tették! Efféle csodás részletek vannak mindenütt:

Első utunk a legfelső szint kávézójába vezetett. Egy jó kávé kellett nagyon!

Nekem is:

A kávézó zavarbaejtően modern. Nem tetszett. De a kávé jó volt.

Hatalmas múzeum, elment vele az egész délutánunk. Ez a központi tér, de innen nyílnak még mindenféle tárlatok:

Ezt meghagyták:

Egy másik nézetből:

Itt aztán lehet őrültködni a panoráma funkcióval!

Itt a gyermek Mozart birizgálja a hegedűjét, Pötyi meg éppen szendvicset rág:

Ennyit tudok elmondani az Orsay-ról. Műalkotásokat nem fényképeztem, mert az nem jó. Hatalmas élmény volt! Ha bárkit érdekel, hogy mi van benne, az olvasson, vagy jöjjön el!

130 - Vidám búcsú a parktól

Még múlt hét szerdán úgy döntöttünk, hogy munka után benn maradunk a parkban. Mindketten ugyanakkor végeztünk, annyira fáradtak sem voltunk, na meg ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt megtehettük. 

Látszik, érződik, hogy nem vagyok már gyerek. Itt dolgoztam "Dizniben", és egyszer sem volt ingerenciám bemenni játszani. Pedig bármikor bárhova bemehettem volna. Egyszerűen nem vonz. Meg Párizs jobban. A miheztartás végett azért felültünk két játékra, nehogy megszólják a ház elejét.

Először 70 percet álltunk sorba a bányavasútnál. Ez egy hullámvasút. Sorbanállás közben lehet nézegetni békebeli bányászati dolgokat. Szerszámokat, gépeket. Állítólag minden eredeti. De a legérdekesebb egy tábla volt a falon, ahol magyarul is ott volt, hogy baleset esetén a főnöknek kell szólni. Nyilván sok volt a magyar a bányákban. Már akkor is külföldre mentek pénzt keresni...

Életemben nem ültem még hullámvasúton, de ezután nem is fogok. Nem magyarázkodok, nem esett jól. Ellenben az űrutazásos játék, az nagyon jó volt! Ez egy szimulátor, a hagyományos fajta. Vetített képet nézünk, a pneumatika meg mozgatja a dobozt, amiben ülünk. Star Wars tematika, béna robot pilóta első útja. Mi meg az utasok vagyunk. Szegény Zita nem bírta, neki a hullámvasút tetszett jobban. Nem mindenben vagyunk egyformák.

Záró aktusként megnéztük az egész napi agymosást megkoronázó Disney Dreams nevezetű látványosságot. Ez egy vetítős, tűzijátékos, lézerpásztázós, lángeregetős látványorgia, amit a Csipkerózsika kastélyára vetítenek. Kedvencem a Sauron effekt (amikor a legmagasabb toronyból a világító szem lézerpásztával néz körbe). Akit érdekel, itt megnézheti (nem ágyazom be a videót, nem passzol bele a "léjáutba"):

http://www.youtube.com/watch?v=D8jNIv1n8_s

Csütörtökön munka után volt egy kis "búcsúbuli". Sokan végeztünk most a hónap végén, így voltunk páran. Nekünk kellett hozni a kaját, piát, szóval amolyan családias volt az egész. A főnök megköszönte, hogy itt voltunk, megettük, amit tudtunk, aztán mindenki ment haza. Nem volt egy nagy eresztés. Főleg, hogy a legtöbb kolléga olasz, vagy spanyol, így a társasági lét helyett inkább úgy éreztem magam, mint aki tévét néz külföldön.

Pénteken még egy munkanap, amiről írtam is az előző posztban.

Szombaton bementünk egy utolsót a parkba, megejtettük a záró aktust. Azaz a gazdasági irodában elkértük a fizetésünket jelképező postai csekket, majd ki is szaladtunk a postára, hogy beváltsuk. Többet kaptunk, mint amire számítottunk. Jól esett. Ezt meg is ünnepeltük egy kiadós ebéddel a kajáldában, aztán megittuk az utolsó itt vett kávénkat is kinn a padon:

Ezután elmentünk a főnökökhöz, akik érvénytelenítették a belépőkártyáinkat, leadtuk a biztonsági cipőinket. Kifele menet még lefotóztam az Imaginatoin épületét. Egy hónapig itt kezdődött és itt ért véget minden munkanapom. Elég is volt ennyi.

Viszlát giccsország!

De persze még maradunk egy kicsit, így lesz miről írni! Nemsoká!

129 - Dernier jour

Azaz utolsó nap. Ez volt nekünk ma. Bár holnap még elvileg tart a szerződés, de nekünk az pont szünnap, így ma voltunk utoljára dolgozni. Kéjes boldogsággal vettem le magamról a melós göncöket. Imhol egy remek kép a kupacról:

Érdekes volt megtapasztalni azt az ürességet, amit vártam is, hogy lesz. Hogy egy hónapig nyomtam itt, aztán ennek vége. Lett egy vákuum, ami majd szépen beszippantja a következő lehetőségeket.

Jó volt ez, kellett. Azt nem mondom, hogy hiányozni fog, de jó volt belelátni, hogy mi zajlik itt. Jó volt kipróbálni, hogy tudom-e csinálni. Jó volt kicsit tanulni franciául franciáktól. És persze jó volt és még jó lesz bemenni Párizsba, mert gyönyörű. Kaptam egy olyan lendületet, amit akartam kapni. És elvileg holnap kapok egy adag pénzt is, ami szintén jól jön majd. Ugye.

Sínre tett ez a meló. Volt időm gondolkodni. És persze láttam sok olyat, ami otthon nincs, vagy máshogyan van. Kaptam jó ötleteket, hogy hogyan tovább. Persze itt nem arra a fazonra gondolok, aki minden nap lopott kukoricát süt egy bevásárlókocsiban az RER megálló bejáratánál, vagy azokra az itt dolgozó néger srácokra, akik a Disney nemzetköziségét kihasználva nehezen beszerezhető cuccokat csempésznek Afrikába, hogy méregdrágán eladhassák. Leginkább megerősítést kaptam, hogy az az út, amin amúgy járok, nem rossz felé vezet. Ehhez le kellett kicsit térni róla. Valamit valamiért.

Furcsa látni, hogy a parkban dolgozás valakinek alternatíva. Múlt héten minden nap láttam, ahogy a nagy felvonulásra készülnek a híres figuráknak beöltöztetett melósok. Elnéztem, ahogy a Szörny Rt-ből ismert Sulley figura milyen megtörten ül a kocsiján, míg be nem ér a közönség közé. Akkor aztán integet, boldog. De csak addig, amíg látják. A jelmezbe bújtatott ember egy 10 perces illúziót ad elő nap mint nap futószalagon. Ettől nem lesz jobb a világ. Vagy csak arra a 10 percre egy kicsit, de az meg kevés.

És ez az egy hónap arra is jó volt, hogy véglegesen megutáljam a borotválkozást. Mert ugye itt kellett szőrteleníteni. Most szépen visszanövesztem a szakállam. Amúgy ezt fura volt, hogy minket, kis idénymunkásokat leszúrtak a borostáért. De a határozatlan idejűeknek mind volt valami szőr az arcán. Nyilván ez valami kiváltság. A bennfentesek felsőbbrendűségének az illúziója. 

Készítettem pár képet búcsúzóul a melós mindennapjainkat meghatározó helyekről. Ez az "Ima", azaz az Imagination, annak is a bejárata. Ez a "Castmemberland" fő épülete. Itt van az egyik menza, pár iroda, a ruhatár és az öltözők. Nem kicsi, csúcsidőben tizenötezer melóst lát el. Meló előtt, ebédszünet alatt itt kávézgattam mindig:

Ezek a szekrények. Három szinten, hatalmas területen. Nekem is még van egy innen jobbra:

A backstage koránt sem olyan lélekemelő, mint benn a parkban. Minden puritán, retkes, szemétszag van. Pötty itt dolgozik:

Ezek itt a kiszolgáló épületek. Ez sem tipikus Disney-giccs:

Szóval ez is megvolt, de még írok róla, hiszen itt maradunk pár napot, lesz időm rá, meg van is miről. Főleg, hogy megyünk még Párizsba!

De előbb a megérdemelt alvás következik!

128 - Döbbenet

Fáj elképzelni a sötétséget annak az embernek a fejében, aki komoly igyekezettel próbálja belegyömöszkölni az újrahasznosítható műanyag palackoknak és italos fémdobozoknak fenntartott kuka apró, gumi zárófülekkel ellátott lukjába a gyereke szaros pelenkáját...

Le a kalappal, sikerült neki...

127 - Szottyos múltban turkálás

Újra hétvége! Irány a látnivaló! A tennivaló után jól esik mindig. Esőt mondott hétvégére. Szombatra is, de végül csak nagyon borús volt, nem esett. Mármint szombaton...

Pötty kitalálta, hogy menjünk el Versailles-ba. Na, meg a kastélyba megnézni XIV. Lajosunk erős túlkapásait.

Útban befelé. Franciaországban ugye minden negyedik ember bevándorló. Párizsban van a legtöbb. Keresd a kakukktojást!

Pötty a vonatunk érkezését vizslatja átszálláskor. Jobb szélen tanakodó brit miszter (csíkosban) nem érti:

Már a vonaton megalapozzák a hangulatot:

És imhol!

 Most épp csukva van az aranykapu, úgyhogy nem bújtunk rajta. Meg nem is ott kell bemenni az épületbe. Meg nem is terveztünk bemenni. Mentünk körbe kertet nézni. Szombaton mennek a szökőkutak és rejtett hangszórókból korabeli zenék szólnak. Nagyon hangulatos! És óriási! És elég perverz...

Az ott lefelé mind a kert. Jól élhetnek itt a kertészek...

El tudom képzelni, ahogy Lajos mondja az asszonynak vonalzókkal, meg körzővel a hóna alatt, hogy "drágám, kimegyek füvet nyírni!"

Tele van az egész kis rejtett udvarocskákkal. Ez itt a létrehozása óta változatlan formában áll. Laza majd 400 éve...

Hülye formájú bokrok minisztériuma:

Az egész kert alatt 30 kilométernyi csőhálózat van, ami állítólag még az eredeti ólomcsövekből áll. Ezek szállítják a vizet a több, mint 30 medencébe, szökőkútba. Ebbe ment tönkre Franciaország, hogy Lajosunk egész nap folyatta a vizet.

Az egész kert, ahol csak lehet formára van vágva. Mert csak úgy az nem jó. Persze vannak vadregényes részek is, ahol biztos az ifjak bujkáltak, ha kellett. Ugye. Kell az a vidéki romantika!

Hogy itt mekkora rumli van!

Bár ez a képen nem látszik, de a távolabb lévő tavon evezősök szoktak gyakorlatozni, akkora.

Ebben az egész kertben minden André Le Notre mérnök úr tehetségét dicséri. Ő volt Lajosunk udvari tervezője. Sok más párizsi parkocskát is ő vetett papírra.

Egy "kis" udvarocska. 

Ilyen folyosók vezetnek mindenfelé az udvarocskák között. A nyáron vágtam én is sövényt, de ezt nem vállalnám...

Ez egy kedves udvar. Falécekből épült árkád vezet körbe, ami be van futtatva növényekkel. Nagyon hangulatos! Ez a bejárata, naná, hogy egy diadalív!

Ez pedig belülről:

Amfora formájú bokor. Nem normálisak ezek, én mondom.

És persze "dízájnfelhők", mintha ezt is Le Notre tervezte volna:

És itt van Lajosunk személyesen, bronzba öntve. A kiskert büszke tulajdonosa:

A pecó sem kicsi, és a parkban is van még pár kastély. Lajos ide gyűjtötte az összes nemest családostul, udvartartástul, hogy szem előtt legyenek. Azért ez sem normális.

Kicsit bohóckodtunk az egyik sétányon kiállított táblákkal:

A végén még megnéztük a fő attrakciót, ami a legnagyobb szökőkút zenére való működését jelenti. A zene szép volt, meg a szökőkút is, csak a porlasztott vizet ránk fújta néha a szél, így éreztük, hogy mennyire poshadt. Frankón büdös volt.
Utána kerestünk egy kávézót. Rájöttünk, hogy a Starbucks itt olcsóbb, mint más kávézók. Fura ezt otthonról hallani mi?

És ezzel vége is lett a délutánnak, hazamentünk, főztünk egy jó tejszínes tésztát, néztünk egy filmet, aztán aludtunk.

De vissza volt még a vasárnap! Amikor is esett az eső, így múzeumba mentünk. Már az elején kinéztük a várostörténeti múzeumot. Most jött el az ideje, hogy meglátogassuk.

Nyirkos idő:

Szép régi metró megálló:

Párizs esőben is szép! A fél autók valójában egészek. A telefon látta csak így.

Kávézás. Csészéink között a helyi bolond néni:

És ez már a múzeum. Régi cégérekkel indul, de aztán nagy csalódás. Vártam volna sok makettet, alaprajzokat, de nagyrészt csak arcképeket aggattak a falra. Ez a szoba azért érdekes nagyon!

Pl. itt van ez a kéz. Ez egy pékséget hivatott hirdetni a 18. században. Konkrétan ez a pék keze, akinek valamilyen betegség folytán nőtt ez a nagy daganat a hüvelykjére. Levetette róla a negatívot, majd kiöntette bronzból. Ez lógott kinn cégér gyanánt. Elég bizarr...

Volt még egy szoba, ahol jó dolgok voltak. Ezek egy bizonyos Jean-Pierre Dantan szobrász karikatúrái a 19. század nagy alakjairól. Több, mint 800 készült ezekből a keze alatt.

Ő valami híres bőgős, de én nem ismerem...

Ő viszont Dragonetti. Tőle játszottam is darabot:

Liszt Ferenc. Zseniális! Egy nagy lobogó haj!

Liszt Ferenc másképp:

A jó öreg Rossini:

Berlioz:

Ennél többet nem is érdemel ez a múzeum. Inkább sétáltunk még egy kicsit a környéken:

Annyira szottyos volt az idő, meg Pötyi cipője is beázott, hogy elindultunk haza. A metró felé ezt még lekaptam. Egy jazz fesztivál plakátja:

 És róla a lényeg:

Otthon ittunk egy finom teát, filmeztünk. Eltöltöttük nyugiban ezt az esős délutánt. Aztán korán lefeküdtünk, mert Pötyi ment reggel dolgozni. Én meg szolidarítottam.