110 - Megérkeztünk

2013.07.30.

Ideértünk Párizsba. Még Budapesten volt egy kis izgulás, mivel a kolléga, aki kivitt minket a reptérre, fél órát késett, majd bedugult a Rákóczi híd is. De odaértünk végül időben. A repülőút elég rázósra sikerült, nagyon fújt a szél odafenn. A landolás sem volt szép. Úgy odavágta a pilóta a gépet, hogy nekem fájt.

A reptérről egy kis buszozás, Eiffel-torony látványának örülés, majd metró és RER (a párizsi HÉV). Innentől pár órán át minden a legnagyobb rendben, mondhatni idilli körülmények között zajlott. Már úgy vártak minket, hogy „a pár”. Bejelentkeztünk a cégnél, ellenőrizték minden papírunkat. Minden rendben volt. Meg kellett várni egy nőt, aki elhozott minket a szállásra, de addig is kaptunk kávét, pihentünk kicsit. A helyen, ahol lakunk, teljeskörű eligazításban részesítettek franciául és angolul, minden részletre kiterjedően. A szállásunk nagyon kis kedves. Több kétszintes házikóból áll, az egyik földszintjén kaptunk egy kétágyas szobát. Van külön fürdőnk, konyhánk, hűtőnk. Fel vagyunk szerelkezve evőeszközzel, konyhai kellékekkel. Nagyon örültünk ennek. El is mentünk vásárolni, hogy legyen miből főzni majd, ha úgy érünk rá. Hűtő megtelt, vacsiztunk egy jót, majd nyugovóra tértünk a korai kelés tudatában. Nekem az első reggelem képzéssel indult, Zita meg jött velem, hogy segítsen, ha nem értek valamit. Ő az első napján délután kezdett, így ráért az én dolgommal foglalkozni.

Alvásunk első két órája szintén idilli volt. Aztán éjfél után megérkeztek a felettünk lakók a munkából, és olyan bulit csaptak, hogy zengett a ház. Valami rettenetes gépzenét hallgattak nagy hangerőn, amire a könnyűszerkezetes ház is rásegített. Még jó, hogy hoztam füldugót, de csak úgy volt hatásos, ha a takaró is több rétegben a fejemen volt.  Miután sikerült a külvilágot hellyel-közzel kizárni, valaki bedörömbölt az ajtónkon, a kilincset is megrázta, majd vihogva elfutott. Mondanom sem kell, hogy az átlag életkor 20 év alatt van valahol. És persze ez annyira felbosszantott, hogy aludni sem tudtam utána. A gyomrom is rossz lett tőle, az sem hagyott. Felmehettem volna szólni, de annyira féltettem azt a félálmot, amiben voltam, hogy inkább nem tettem, inkább küzdöttem az alvásért.  Aztán egyszercsak abbamaradt a zajongás, elfáradtak a fiatalok. Csak a gyomrom maradt úgy. Így sikerült laza kb. 3 órát abszolválnom.

Reggel fájdalmas kelés, fájdalmas készülődés, buszozás, 9-től délután 5-ig képzés. Ennek keretében megtudtunk mindent a parkról. Be is engedtek minket, meg is vendégeltek. Vicces volt egy Pinokkió témájú, harmonikás sramlitól zengő, dél-tiroli stílusú étteremben hamburgert enni műanyag tálcáról. És persze az egész park egy nagy giccs. Hol igényesebben, hol kevésbé igényesen összerakva. Zita is ott volt velem. Bevitt a színfalak mögé. És az sokkal izgalmasabb. Először is pofán vág a kontraszt. Ami belülről díszes, csicsás, az kívülről egy szürke betonfal pár fém ajtóval. Másodszor meg még ennek ellenére is sokkal otthonosabb, mert ott nincsenek megőrült turisták, visító gyerekek. Csak a pihenő, dolgozó melósok, akik benn mindenféle szerepeket játszanak, de hátul a backstage takarásában emberekké alakulnak vissza. Hál’ Istennek én is itt fogok dolgozni. Valami kajáltatási egység mögött kapok majd munkát. Holnap kiderül, hogy mit.

Most viszont lefekszek aludni, be kell pótolnom, ami tegnap kimaradt. 

02

Megvolt az első napom. Olyan nagyon fáradt vagyok, hogy az valami kegyetlen. Gyakorlatilag a hotelbe érkezésem előtt két napig fenn voltam, ha azokat a kis repülőgépes punnyadásokat nem számolom. Azóta nem sikerült még egy igazán jót aludni, és egy ideig ez így is marad: reggelente vicces biztonsági tréningek vannak, pl. holnap nyolctól....

A zenekar vezetője Pablo, a főnököm nagyon rendes fazon. Jó szigorú, de barátságos. Az esti show alatt ott hibáztam, ahol lehetett. Utána meg is kérdezte, hogy minden rendben lesz-e... Mondtam, hogy persze! Holnap egy elég komoly anyagot játszunk, annyira, hogy már otthonra elküldte nekem a kottákat emilen. A kollégákról sokat még nem tudok, majd megismerkedem velük. Aki a leginkább említésre méltó, az a dobos. Egy feka koma Miamiból. Baromi jól dobol, és természetesen van egy basszusgitárja, mint minden négernek, ugye :).

A mai show közben elromlott a takkgép. Minket kiküldtek 20 percre, és addig más műsort adtak. Azt mondták, hogy ilyen még nem volt. Vicces! Amúgy profi az egész. Komoly technika van mindenhol.

A hajó egy bazi nagy labirintus. Majdnem nem értem oda az előadásra, mert a délután megjegyzett útvonalon bezárták a biztonsági ajtót. Úgy kellett megkérdeznem valakitől, hogy merre menjek. Én a másodikon lakom, de még ezt a szintet sem ismerem jól. Nagyon nagyon figyelnem kell, különben eltévedek pillanatok alatt. Az mondjuk sokat segít, ha igyekszem tisztába lenni azzal, hogy merre van a hajó orra, meg a segge, de ez sem megy még mindig. Steve, aki körbevezetett reggel a hajón, mondta, hogy két-három hét, és nem lesz gáz. Addig meg kérdezősködök.

A kabin nagyon kicsi. Krissel lakom benne, aki egy bolgár zongorista. A bandájával a központi hallban játszanak minden este. Nagyon töri az angolt, így nem tőle tanulom meg, de legalább mindent értek, mert lassan mondja. Nem így az amcsi, meg mindenféle angol anyanyelvű tagokkal. Van, hogy csak kikövetkeztetni tudom, hogy mit akarnak. De úgy tűnik, hogy ebbe jó vagyok, mert eleddig nem volt félreértés. Meg mondjuk vissza is kérdezek, ha kell.

Úgy néz ki, hogy egy ideig csak a hajós netet tudom használni, ami elég lassú, de legalább van. Készítettem egy videót az ideútról. Ha sikerül feltöltöm, ha nem, akkor majd később. Arról mindenesetre csak annyit, hogy nem minden úgy ment, ahogy terveztem. Chicagóig nem volt gond, hanem ott a határőrök hátravittek egy irodába – tudtam róla, hogy ez lesz, a köyvetítőm szólt előre -
és elkérték az irataimat, hogy lemeózzanak. Szóltam nekik, hogy közben megy a gépem Vancouverbe, de leszartak, szóval lekéstem. Hálistennek volt még egy gép este nyolckor. Vancouverben meg nem várt senki, pedig Chicagóból fel is hívtam az irodát, ahol megnyugtattak, hogy biztosan lesz ott valaki. Először próbáltam az információnál hívatni valakit, de meguntam a senkire várást, szóval fogtam egy taxit. A szállodában már nem volt semmi gond, tudtak rólam. Reggel jött egy busz, ami idehozott erre a baszott nagy csónakra. Vicces lesz itt fél évig.

Na, mára ennyi.