Mostanában mindig vinni kell a bőgőt Pécsről Budapestre és vissza, így autózok. Bár nem nagyon hittem, hogy működni fog, de felregisztráltam egy telekocsi oldalra. És működik. Az elmúlt jópár utam során mindig volt útitársam. Az út így olcsóbb, beszélgetés közben hamarabb eltelik, arról nem is szólva, hogy sok új embert ismerek meg. És valamiért az emberek jobban megnyílnak az anyósülésen, így egészen megismerhetem őket az alatt a 3 óra alatt.
Volt már korombeli szakács, aki jobb híján Budapesten dolgozik, mert Pécsett nincs semmi, volt már anyukám korabeli izraeli-magyar lakásokat felújító, majd azokat kiadó hölgy, aki sokat mesélt nekem arról, hogyan kell jól csinálni a dolgokat, volt már szerelmi válságban lévő topmodell, aki amúgy Olaszországban él - mégpedig ott, ahol életem legjobb kapucsínóját ittam - de hazajött bizonyítani a párjának, aki amúgy olasz. De volt már nagyon álmos fodrászlány is, aki végigaludta az utat, így róla nem nagyon tudok semmit sem, csak annyit, hogy nagyon őszintén alszik és közben nem horkol. Na, meg már két ízben is útitársam volt tíz karton bor, amik tartalmával megismerkedtem volna szívesen, de vezetés közben nem illik. Cserébe viszont megismertem egy nagyon szórakoztató, bábszerű küllemmel rendelkező, őrületesen magabiztos borkereskedőt, aki egyben sommelier is. Tőle megtudhattam, hogy ha abból indulunk, ki, hogy a bor csak akkor bor, ha nincs benne semmi, csak szőlő, meg sok munka, akkor ő az egyetlen kereskedő Magyarországon, aki borral foglalkozik, mert ő az egyedüli, aki csak kézműves bort árul. Elég komoly marketingje van, meg kell hagyni.
Egy félárú vonatjegy áráért autózok, nem unatkozok, kicsit még a környezetet is védem. Mi kell még? Tiszta haszon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése