Az én Anyukám tegnap lett egy évvel idősebb és én ezt elfelejtettem. Mentségemre szóljon, hogy bár 23-án született, de a személyi igazolványába 28. van írva. Elírták. Nekem valahogy a 28 volt most a fejemben. De ez nem mentség...
Az én Anyukám sosem nőtt fel. Sokszor érzem azt, hogy ő az én makacs, de nagyon jó szívű és szabad lelkű gyermekem. Benne van az a tiszta törekvés, hogy segítsen. Mint a kisgyerekekben. Nekem rengeteget segített és lehet, hogy ezt nem hálálom meg kellőképpen. Bár igyekszek, és biztos vagyok abban, hogy ha sikeresnek lát, az elég lesz hála gyanánt. És persze hálából sosem elég.
Az én Anyukám most éppen nincs jó passzban, de e közben is a jövőt tervezi. Örök optimista. Neki köszönhetem a magam optimizmusát, a feltétlen jószívűségemet, a hitet abban, hogy a világ nem rossz, hogy vannak jó emberek. Tőle kaptam a felülemelkedés képességét, amiről mostanában néha megfeledkezek. Talán kezdek felnőni. De ő soha.
Tőle kaptam az álmodozást, azt sosem növöm ki én sem. És tőle kaptam az életem, tőle kapta Pöttyöm a párját, a tanítványaim a tanárukat, a kollégák a zenésztársat.
És kaptam tőle egy adag önérzetet, ami arra sarkall, hogy az ő felköszöntésében kicsit magamat is fényezzem...
Boldog Születésnapot Anyukám! És jövőre sokkal boldogabbat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése