Először is BUÉK!!!
Ha már újév, akkor itt az ideje egy kis összegzésnek, ha már a második havi egyenlegértesítő kimaradt. Ugye.
Dubajt lehet szeretni. Jó randa, de nagyon érdekes. Pár négyzetkilométeres kerületekből áll, és mindegyik teljesen más világ. Ez itt például, ahol mi vagyunk, egy nagyrészt indiaiak által lakott rész, a hangulata, szaga is ennek megfelelő. Nem feltétlenül rossz, még olyan része is van, ahol szívesen ellaknék, ha csak erre futná. De innen pár kilométerre olyan puccos városrész van, hogy áll nem marad a helyén. A másik irányban meg a régi városrész, ami megint más a maga ódonságával. Olyan ez, mint egy béna, foltvarró szakkörös kislány első kezemunkája.
Dubaj nagyon éretlen. Itt vannak a helyiek, akik lassan 40 éve csak azt látják, de persze nagyon felfogni nem tudják, hogy nő ki a sok épület a sivatagból. Ahol kiskorukban még szamáron hordták a vizet, vagy törték be a tevéjüket, ott most böszme nagy autókon rohangálnak, vagy hangárnagy bevásárlóközpontokban vásárolnak. A helyiek úgy kaptak mérhetetlen gazdagságot, hogy nem nőttek fel a feladathoz. Itt van például Omar, aki majd minden este a kocsmában iszik, de már általában részegen is érkezik. Van valami munkája, meg tevefarmja, meg 41 lova, meg még a fene tudja, hogy mije. Pénze, az biztosan van. Múltkor odainvitált minket az asztalához, mert nagyon szereti a zenénket. Látszólag nem érti, amit hall, miért is értené, de valahogy élvezi hallgatni. Szóval odaültünk, meg csatlakozott hozzánk Vinod is, aki egy filmrendező Bombayból. Omar azzal indított, hogy kirendelt egy egész üveg whiskyt. A pia, ha kocsmában veszed, nagyon drága. Nagyon drága alatt azt kell érteni, hogy az az üveg whisky kb. 50000 Ft. Nagyrészt persze ő ivott belőle, de leginkább azért vette, hogy Vinodot leitassa, hogy aztán röhöghessen rajta. Másnap megígérte nekünk, hogy elvisz a tevefarmjára. Meg volt beszélve az időpont, mi vártuk is, de nem jött. Ez volt három napja. Tegnap este bejött a kocsmába, oda sem köszönt, csak rendelt egy sört, amit meg sem ivott, csak szemezett vele, aztán angolosan távozott. Vagy nagyon szégyellte magát, vagy a fene tudja, de úgy viselkedik, mint egy tizenéves minálunk. És itt mindenki olyan, mint egy gyerek. Az indiaiak kb. 3 évesek, a filippínók talán vannak 10 esztendősek is, az arabok meg kb. 14.
Omar nagyon szomorú azért, mert kihasználják az országát. Abba bele sem gondol, hogy ő nem is lenne ilyen jómódú, ha nem „használnák ki” a helyi adottságokat, aminek a nagyrésze csak egy felfújt lufi. Mert itt más nincs valójában, csak olaj, nagy területek, és olcsó munkaerő. A többi már csak díszlet. Dubajnak egyetlen előnye van, hogy pont félúton van Irán és India között, és ki lehet kötni hajóval. Ennyi.
Ami minket illet, vannak nagyon jó élményeink, emlékeink, sokkal több, mint a rossz. Látjuk a visszásságokat, de az is bebizonyosodott, hogy jó emberek mindenhol vannak. És ami a legérdekesebb, hogy így távolról az otthon is kicsit más képet mutat. Akarva-akaratlanul átveszi az ember az itteni hozzáállást, habitust, mert ugye így könnyebb létezni, és ebben a hozzáállásban sok olyan dolog van, ami az otthoniból hiányzik. Néha nagyon hiányzik. Erről szívesen beszélgetek élőszóban akárkivel majd otthon, de itt most nem szánok rá több sort.
Folyt. köv.
avagy a mindenkori gálya
2010. december 31., péntek
2010. december 26., vasárnap
84 - Dubajkodás 56
Tegnap este felmentünk megint a Sheik Zayed roadon a tetőre, hogy meglátogassuk Sokit Karácsony alkalmából. Taxival mentünk, mert nem sokkal drágább a metrónál, és hamarabb ott vagyunk vele. Kifogtunk egy nagyon kedves fiatal taxist, aki rögtön sztorizni kezdett, mert volt is miről. Pont tegnap egy anyuka benn felejtette a fél évnél nem idősebb kisgyerekét a hátsó ülésen. Annyira telefonált, hogy mikor fizetett a reptérnél, eszébe se jutott, hogy a gyerek is vele van. Szerencsétlen taxis csak akkor vette észre, hogy nincs egyedül, mikor pár perccel és kilométerrel odébb felsírt a gyerek. Visszament a reptérre, az anya már rendőrök társaságában várta, és rögvest megvádolta, hogy a sofőr el akarta rabolni a gyereket. Szerencsére a rendőr levágta a szitut, a taxisnak adott igazat, szóval megoldódott az ügy. Aztán mesélt még nála felejtett mobilokról, őt molesztáló homokos utasról, meg egy otthagyott táskáról, ami tele volt dollárral. Persze azt is vissza adta a gazdájának, aki adott neki cserébe 300 dolcsit. A lényeg, hogy nem unatkoztunk.
Ma Balázs megpecsételte a karácsonyi hangulatot egy nagyon jól sikerült pörkölttel. Jól esett hazai ízeket érezni! Balázs amúgy ma kicsit kehes, náthás, úgyhogy mi duózunk, ő gyógyul. Cserébe majd ha jól lesz, ő ad szólóestet. Szép is lenne, mindenki nagyon örülne neki, azt hiszem...
Ma Balázs megpecsételte a karácsonyi hangulatot egy nagyon jól sikerült pörkölttel. Jól esett hazai ízeket érezni! Balázs amúgy ma kicsit kehes, náthás, úgyhogy mi duózunk, ő gyógyul. Cserébe majd ha jól lesz, ő ad szólóestet. Szép is lenne, mindenki nagyon örülne neki, azt hiszem...
2010. december 24., péntek
83 - Dubajkodás 55
Nagy karácsonyi készülődés van odalenn a kajáldában, ma mi is ott fogunk zenélni, így át kellett pakolni a hangszereket. Minden csupa dísz, minden csupa karácsony, de ha kinézek az utcára, akkor összeomlik az egész illúzió: most épp 27 fok van kinn... De erre nem is gondolok, mert Karácsony van. Na.
Persze, benne van az emberben a gyermekkori hangulat, hogy várja a Jézuskát, hogy hazaér a moziból, vagy a kis esti sétából kipirult arccal, mert kinn jó hideg van, vagy mit ád Isten még hó is, és már alig várja, hogy csengessen az angyalka, aztán lehet menni díszpapírt tépni az ajándékról. Na, ez most nincs, bár eltökélt szándékom, és ezzel a srácok is így vannak, hogy ha már itt vagyunk, meg ilyen jó idő van, akkor fürdünk egy karácsonyit a tengerben. Ünnep van, amúgy is illik megfürödni...
Szóval Karácsony van. Aztán az ember fia ilyenkor olyan dolgokba kapaszkodik, ami nem tárgyi dolog. Főleg, ha ilyen messze van. Emlékeket idéz fel, barátokat „idéz” meg magának, aztán mindjárt Karácsony lesz odabenn is. Ez így van jól.
Pakolás közben fel kellett szaladnom valamiért, és megleshettem, ahogy egy Balázsra nagyon hasonlító angyalka épp csempészi át a konyhaeszközöket tőlünk Balázshoz. Na, gondoltam biztos valami kaja készül majd. És igen, már itt is gőzölög az asztalon a karácsonyi ebéd. Valami sokzöldséges leves, nagyon jól néz ki! Végül tényleg van kis „tárgyi” vetülete is ennek a dubaji Karácsonyunknak. Főleg, hogy palacsinta is van utána!
Ha már írogatom ezt a blogot, és oly sokan olvassák, hát megragadom az alkalmat, hogy itt kívánjak Boldog Karácsonyt mindenkinek! Legyen mindenkinek szép estéje ma, és ne gondoljatok semmi rosszra! És aki irigykedik ránk, annak üzenem, hogy most mi is irigyeljük őt, mert otthon szebb a Karácsony!
Szép Ünnepet!
Persze, benne van az emberben a gyermekkori hangulat, hogy várja a Jézuskát, hogy hazaér a moziból, vagy a kis esti sétából kipirult arccal, mert kinn jó hideg van, vagy mit ád Isten még hó is, és már alig várja, hogy csengessen az angyalka, aztán lehet menni díszpapírt tépni az ajándékról. Na, ez most nincs, bár eltökélt szándékom, és ezzel a srácok is így vannak, hogy ha már itt vagyunk, meg ilyen jó idő van, akkor fürdünk egy karácsonyit a tengerben. Ünnep van, amúgy is illik megfürödni...
Szóval Karácsony van. Aztán az ember fia ilyenkor olyan dolgokba kapaszkodik, ami nem tárgyi dolog. Főleg, ha ilyen messze van. Emlékeket idéz fel, barátokat „idéz” meg magának, aztán mindjárt Karácsony lesz odabenn is. Ez így van jól.
Pakolás közben fel kellett szaladnom valamiért, és megleshettem, ahogy egy Balázsra nagyon hasonlító angyalka épp csempészi át a konyhaeszközöket tőlünk Balázshoz. Na, gondoltam biztos valami kaja készül majd. És igen, már itt is gőzölög az asztalon a karácsonyi ebéd. Valami sokzöldséges leves, nagyon jól néz ki! Végül tényleg van kis „tárgyi” vetülete is ennek a dubaji Karácsonyunknak. Főleg, hogy palacsinta is van utána!
Ha már írogatom ezt a blogot, és oly sokan olvassák, hát megragadom az alkalmat, hogy itt kívánjak Boldog Karácsonyt mindenkinek! Legyen mindenkinek szép estéje ma, és ne gondoljatok semmi rosszra! És aki irigykedik ránk, annak üzenem, hogy most mi is irigyeljük őt, mert otthon szebb a Karácsony!
Szép Ünnepet!
2010. december 21., kedd
82 - Dubajkodás 54
Aki korábbi bejegyzéseimet nem olvasta, annak azért itt most leírom, hogy ittlétünk alatt megismert barátainkat látogattuk meg, akik a pálmán laknak. Egyik szabadnapunkon meghívtak minket grillezni, evezni, jól érezni magunkat.
81 - Dubajkodás 53
Beállt a Karácsony előtti vákuum a hotelban. Alig van vendég, és azok sem néznek nagyon be a kocsmába este. Csak a helyiek ülnek a pult sarkánál mindig, és muzulmán létükre isznak, mint a gödény. Manoj mondta, hogy a normálisabbja ilyenkor hazamegy karácsonyozni, szóval reménykedünk benne, hogy nem lesz nagy tumultus. Szilveszterre úgyis nagy őrület várható, jó lesz előtte rápihenni.
Sajnos mindkét este játszanunk kell Karácsonykor, és nem is a kocsmában, hanem a kajáldában, ahol külön karácsonyi menü lesz, meg majd mi is játszuk a sok giccses karácsonyi nótát, persze jól megtüzdelve mindenféle mással, nehogy baj legyen.
Már megjöttek otthonról a jó kis mézeskalácsok, ha gyertyát is gyújtunk, akkor egészen karácsonyi a hangulat. Elvileg 26-án csinálunk egy jó kis pörköltet is, vagyis majd Balázs megcsinálja, ő a banda szakácsa, ugye. Jó lesz! Kis hazai.
Sajnos mindkét este játszanunk kell Karácsonykor, és nem is a kocsmában, hanem a kajáldában, ahol külön karácsonyi menü lesz, meg majd mi is játszuk a sok giccses karácsonyi nótát, persze jól megtüzdelve mindenféle mással, nehogy baj legyen.
Már megjöttek otthonról a jó kis mézeskalácsok, ha gyertyát is gyújtunk, akkor egészen karácsonyi a hangulat. Elvileg 26-án csinálunk egy jó kis pörköltet is, vagyis majd Balázs megcsinálja, ő a banda szakácsa, ugye. Jó lesz! Kis hazai.
2010. december 20., hétfő
80 - Dubajkodás 52
Mindenkitől ismét sok-sok elnézést kell, hogy kérjek, mert bár egyszer elkészültek a videók, de még maradt egy kis utómunka, aminek (meg Apukámnak) köszönhetően sokkal szebbek, élesebbek lesznek. E mellett még a DVD menü is készül, meg szervezni való is akad bőven, szóval annyi időm most nincs blogolni.
Addig is, míg visszazökkenek a normális kerékvágásba, gyorsan összedobtam egy kis zenét, videót, ha már úgyis benne vagyok a vágásban. Jó szórakozást!
(A végén Balázs annyit mond, hogy "már megint rágózok". Csak mert biztosan sokan nem fogják meghallani, jó zajos a felvétel...)
Addig is, míg visszazökkenek a normális kerékvágásba, gyorsan összedobtam egy kis zenét, videót, ha már úgyis benne vagyok a vágásban. Jó szórakozást!
(A végén Balázs annyit mond, hogy "már megint rágózok". Csak mert biztosan sokan nem fogják meghallani, jó zajos a felvétel...)
2010. december 17., péntek
79 - Dubajkodás 51
Nnnnna, elkészültek a videók!
Ide nem ágyazom be, tessék inkább ide klikkelni! Az oldal még kissé randa, de dolgozunk azon is.
Majd még írok, most nincs sok időm...
Ide nem ágyazom be, tessék inkább ide klikkelni! Az oldal még kissé randa, de dolgozunk azon is.
Majd még írok, most nincs sok időm...
2010. december 14., kedd
78 - Dubajkodás 50
Meg akkor már megírom a tegnap este mindenféleségét is.
Normálisan kezdődött, jól is játszottunk. Volt jó közönség, többek között Gábor a szüleivel, akik tíz napig turistáskodtak itt. Egyszercsak bejött egy idősebb úr a nejével, akiről hamar ki is derült, hogy valamikor profi jazzdobos volt, és szeretne játszani egy számot velünk. Na, gondoltuk ennek a fele sem tréfa, úgyhogy fel is szaladtam a kameráért szünetben. Lehoztam, felállítottam, de odaszólt egy helyi abroszfej, hogy itt nem szabad kamerázni. Igazából tök mindegy, hogy szabad-e, vagy sem, csak kötözködni akart. Szóval nem vettük fel, de nem is volt olyan jó a figura, nagyon régen dobolhatott legutoljára. Mondjuk húsz éve... Sebaj, megvolt ez is, cserébe felajánlotta, hogy ha adunk neki demót, akkor odaadja pár ismerősnek Qatarban. Kapott demót.
Később meg egy részeg prosti táncoltatott meg egy öreg párocskát, csak úgy szórakozásból. Pont bossát játszottunk, aztán felrángatta őket az asztaltól, amit elsőre molesztálásnak vettek, gondolom, de aztán nagy vigyorogva végigropták a nótát. Vicces volt.
Amúgy bizony, ez az 50. bejegyzésem Dubajból! Jubileum! Jupppííí!
Normálisan kezdődött, jól is játszottunk. Volt jó közönség, többek között Gábor a szüleivel, akik tíz napig turistáskodtak itt. Egyszercsak bejött egy idősebb úr a nejével, akiről hamar ki is derült, hogy valamikor profi jazzdobos volt, és szeretne játszani egy számot velünk. Na, gondoltuk ennek a fele sem tréfa, úgyhogy fel is szaladtam a kameráért szünetben. Lehoztam, felállítottam, de odaszólt egy helyi abroszfej, hogy itt nem szabad kamerázni. Igazából tök mindegy, hogy szabad-e, vagy sem, csak kötözködni akart. Szóval nem vettük fel, de nem is volt olyan jó a figura, nagyon régen dobolhatott legutoljára. Mondjuk húsz éve... Sebaj, megvolt ez is, cserébe felajánlotta, hogy ha adunk neki demót, akkor odaadja pár ismerősnek Qatarban. Kapott demót.
Később meg egy részeg prosti táncoltatott meg egy öreg párocskát, csak úgy szórakozásból. Pont bossát játszottunk, aztán felrángatta őket az asztaltól, amit elsőre molesztálásnak vettek, gondolom, de aztán nagy vigyorogva végigropták a nótát. Vicces volt.
Amúgy bizony, ez az 50. bejegyzésem Dubajból! Jubileum! Jupppííí!
77 - Dubajkodás 49
Elnézést mindenkitől, hogy ilyen soká nem írtam, de demót készítünk, és nem nagyon volt időm, energiám mellette írogatni. Majci barátom betalált ma chaten és panaszkodott efelől, úgyhogy ezen felbuzdulva azért erőt vettem magamon, így most írok egy kicsit. Had örüljön a kedves olvasóközönség!
Szóval demót készítünk, ami egy eléggé őrült ötlet, de nagyon kell, így belevágtunk. Szerencsére Ghodrat ment haza Magyarországra, így tudott nekünk hozni egysmást, mint például mikrofont, kamerát, kábeleket. Így fel tudtunk venni egypár számot három kamerával, aránylag jó hanggal. Persze mire kiismertem magam a keverőn, az is eltartott pár napig. Eleinte az volt a terv, hogy élesben vesszük fel este, amikor amúgy is játszunk, mert akkor jó a hangulat, meg a közönség zaja is kell a jó atmoszférához. Rá kellett, hogy jöjjünk, hogy ez egy elvetélt ötlet. Bármikor leeshet egy pohár a mikrofon mellett, vagy becsörög valakinek a mobilja, vagy odajönnek szám közben (ahogy szoktak), hogy játszunk valami akármit. Végül abban maradtunk, hogy délután vesszük fel abban a két órában, amig zárva van a kocsma. Sajnos többcsatornás hangkártyám nem lévén rákényszerültem, hogy két laptoppal vegyem fel a hangot, de ez sem volt egyszerű, mert Balázs laptopja kicsit gyorsabbra vette fel a hangot, mint az enyém (ezt Gregő komám meg is jósolta előre). Aztán végül felraktuk a kellő programot Máté laptopjára is, így olyannyira elenyésző lett a különbség (mert hogy itt is volt), hogy ezzel már lehet dolgozni. Vagyis ezzel már nem kell, mert a hang már készen van. Tegnap már adtunk is egy sebtiben összerakott CD-t egy kedves vendégnek. A videót ma kezdtem el vágni, de hamar meglesz, úgy néz ki. Máté nagyon kedves volt, míg dolgoztam kivasalta az egyik ingemet, hogy ne legyen még azzal is gondom.
Közben vészesen gyűlnek a vágatlan Dubaj Vlogos nyersanyagok is, úgyhogy ha elkészül a demó, akkor sem fogok pihenni, szóval lesznekmajd még videók is dögivel.
Addig is kitartást mindenkinek abban a nagy magyar hóban! Nagyon kicsit átérzem a dolgot, kinn már itt is lehet kicsit fázni este pólóban... De mielőtt bárki megmérgesedne az irigységtől, gondoljon arra, hogy januárban mi is hazamegyünk...
Szóval demót készítünk, ami egy eléggé őrült ötlet, de nagyon kell, így belevágtunk. Szerencsére Ghodrat ment haza Magyarországra, így tudott nekünk hozni egysmást, mint például mikrofont, kamerát, kábeleket. Így fel tudtunk venni egypár számot három kamerával, aránylag jó hanggal. Persze mire kiismertem magam a keverőn, az is eltartott pár napig. Eleinte az volt a terv, hogy élesben vesszük fel este, amikor amúgy is játszunk, mert akkor jó a hangulat, meg a közönség zaja is kell a jó atmoszférához. Rá kellett, hogy jöjjünk, hogy ez egy elvetélt ötlet. Bármikor leeshet egy pohár a mikrofon mellett, vagy becsörög valakinek a mobilja, vagy odajönnek szám közben (ahogy szoktak), hogy játszunk valami akármit. Végül abban maradtunk, hogy délután vesszük fel abban a két órában, amig zárva van a kocsma. Sajnos többcsatornás hangkártyám nem lévén rákényszerültem, hogy két laptoppal vegyem fel a hangot, de ez sem volt egyszerű, mert Balázs laptopja kicsit gyorsabbra vette fel a hangot, mint az enyém (ezt Gregő komám meg is jósolta előre). Aztán végül felraktuk a kellő programot Máté laptopjára is, így olyannyira elenyésző lett a különbség (mert hogy itt is volt), hogy ezzel már lehet dolgozni. Vagyis ezzel már nem kell, mert a hang már készen van. Tegnap már adtunk is egy sebtiben összerakott CD-t egy kedves vendégnek. A videót ma kezdtem el vágni, de hamar meglesz, úgy néz ki. Máté nagyon kedves volt, míg dolgoztam kivasalta az egyik ingemet, hogy ne legyen még azzal is gondom.
Közben vészesen gyűlnek a vágatlan Dubaj Vlogos nyersanyagok is, úgyhogy ha elkészül a demó, akkor sem fogok pihenni, szóval lesznekmajd még videók is dögivel.
Addig is kitartást mindenkinek abban a nagy magyar hóban! Nagyon kicsit átérzem a dolgot, kinn már itt is lehet kicsit fázni este pólóban... De mielőtt bárki megmérgesedne az irigységtől, gondoljon arra, hogy januárban mi is hazamegyünk...
2010. december 9., csütörtök
76 - dubajkodás 48
Itt semmi sincs megszervezve jól. Lassan itt vagyunk két hónapja, és lejár a vízumunk, vagy mi. Mert van nálunk valami fénymásolt papír,de az nem tűnik hivatalos papírnak. Attól még lehet az, nem tudni. Szóval ilyenkor el kell menni orvosi vizsgálatra, amit tudtunk is. De ahogy intézték, az nagyon – hogy is mondjam – vicces volt, vagyis bosszantó. Igen, leginkább bosszantó.
Tegnap ebéd közben jött oda hozzánk a hivatali arc, aki a bevándorlási ügyeket intézi a hotelnek, hogy kéne neki igazolványkép rólunk. Mégpedig azonnal.
Megvártuk Balázst, mert punnyadt. Elmentünk oda, ahova irányítottak minket. Ott nem volt fényképészet. Megkérdeztünk egy kulcsmásolót, ő elirányított egy másik helyre. Ott sem volt, de ott találtunk egy figurát, aki végül megmondta a tutit. Mint egy kalandjátékban. Végül elkészültek a fotók, persze ránk akartak sózni nyolcat, de aztán lealkudtuk négyre. Az indiaiak ilyenek. Leadtuk a fotót, persze csak egyet, mert azt mondták, hogy annyi kell. Már készültünk zenélni este, amikor szóltak, hogy mind a négy kell. Felrohanás a szobába érte. Ma kiderült, hogy szegény nővérkéknek is akkor este szóltak, hogy holnap el kell velünk menni vizsgálatra. Csak nekünk nem mondták, hogy másnap vizsgálat. Egy büdös szóval sem.
Reggel arra ébredtem hajnali kilenckor, hogy kopognak, de nagyon kitartóan. Kinyitottam begyógyult szemekkel, ott állt az egyik nővérke, és mondta, hogy tízre vizsgálatra megyünk. Finoman szólva senki sem volt boldog. Lekeveredtünk, ettünk valamit, ittunk egy kávét, aztán jött értünk a szálloda kocsija. Mentünk a kórházba. Tessék most elképzelni egy olyan helyet, ahol reménytelen beletörődéssel, tömött sorban áll sorba kb. ezer indiai, hogy vérét vegyék. És ezek az indiaiak nem éppen tiszták. Konkrétan hugyszag volt mindehol. Na, mi ott álltunk velük sorba, de ez sem volt túl egyszerű. A kedves, és nagyon csinos, de őrülten fáradt nővérkénk véletlenül csak két sorszámot kért a három helyett. Nem adtak többet, mert így is sokan vártak még, de lassan zárt a hely. Vasárnap reggelre lett volna szabad idő, de akkor Máté templomba megy, úgyhogy feldobtunk egy érmét Balázzsal, én „nyertem”. Közben módosítottunk hétfőre, mert szünnap este (szombat)tovább fenn szoktam lenni. Beletörődtem. Aztán a nővérke mégis elintézte. Találta valami indiai dokit, aki a két szép szeméért benyomott engem is. Meg is lesz ennek a böjtje, mert a doki felhívta utána a nővérkét, hogy szeretne vele találkozni. Mondtam neki, ha ezt előre tudom, akkor belemegyek a hétfőbe. Persze nem gondoltam komolyan. A lényeg, hogy túl vagyunk az egészen. De legalább jó fáradtak vagyunk.
Tegnap ebéd közben jött oda hozzánk a hivatali arc, aki a bevándorlási ügyeket intézi a hotelnek, hogy kéne neki igazolványkép rólunk. Mégpedig azonnal.
Megvártuk Balázst, mert punnyadt. Elmentünk oda, ahova irányítottak minket. Ott nem volt fényképészet. Megkérdeztünk egy kulcsmásolót, ő elirányított egy másik helyre. Ott sem volt, de ott találtunk egy figurát, aki végül megmondta a tutit. Mint egy kalandjátékban. Végül elkészültek a fotók, persze ránk akartak sózni nyolcat, de aztán lealkudtuk négyre. Az indiaiak ilyenek. Leadtuk a fotót, persze csak egyet, mert azt mondták, hogy annyi kell. Már készültünk zenélni este, amikor szóltak, hogy mind a négy kell. Felrohanás a szobába érte. Ma kiderült, hogy szegény nővérkéknek is akkor este szóltak, hogy holnap el kell velünk menni vizsgálatra. Csak nekünk nem mondták, hogy másnap vizsgálat. Egy büdös szóval sem.
Reggel arra ébredtem hajnali kilenckor, hogy kopognak, de nagyon kitartóan. Kinyitottam begyógyult szemekkel, ott állt az egyik nővérke, és mondta, hogy tízre vizsgálatra megyünk. Finoman szólva senki sem volt boldog. Lekeveredtünk, ettünk valamit, ittunk egy kávét, aztán jött értünk a szálloda kocsija. Mentünk a kórházba. Tessék most elképzelni egy olyan helyet, ahol reménytelen beletörődéssel, tömött sorban áll sorba kb. ezer indiai, hogy vérét vegyék. És ezek az indiaiak nem éppen tiszták. Konkrétan hugyszag volt mindehol. Na, mi ott álltunk velük sorba, de ez sem volt túl egyszerű. A kedves, és nagyon csinos, de őrülten fáradt nővérkénk véletlenül csak két sorszámot kért a három helyett. Nem adtak többet, mert így is sokan vártak még, de lassan zárt a hely. Vasárnap reggelre lett volna szabad idő, de akkor Máté templomba megy, úgyhogy feldobtunk egy érmét Balázzsal, én „nyertem”. Közben módosítottunk hétfőre, mert szünnap este (szombat)tovább fenn szoktam lenni. Beletörődtem. Aztán a nővérke mégis elintézte. Találta valami indiai dokit, aki a két szép szeméért benyomott engem is. Meg is lesz ennek a böjtje, mert a doki felhívta utána a nővérkét, hogy szeretne vele találkozni. Mondtam neki, ha ezt előre tudom, akkor belemegyek a hétfőbe. Persze nem gondoltam komolyan. A lényeg, hogy túl vagyunk az egészen. De legalább jó fáradtak vagyunk.
2010. december 8., szerda
2010. december 5., vasárnap
74 - Dubajkodás 46
Azért az alkohol az itt is alkohol. Az tény, hogy sokkal tiszább itt minden. Nincs pacsolt bor, nincsenek feljavított rövidek. Mellesleg minden kb. a felébe kerül, mint otthon. Cserébe viszont el kell érte menni a szeszboltba, mert máshol nem kapsz, a kocsmában kimérve meg jó drága. Vicces amúgy, mert a boltban legálisan megveheted, de az utcán, vagy a kocsiban vinni illegális. Ismét egy helyi paradoxon, aminek vagy az a megoldása, hogy viszed illegálisan, vagy megiszod a boltban, nehogy baj legyen...
Szóval az alkohol az itt is alkohol. Mi meg jó másnaposak vagyunk e miatt. Voltunk Tibiéknél a pálmán grillezni. Kajakoztunk egy jót a D és az E jelű pálmalevelek közötti vízen, aztán beszélgettünk, boroztunk, elvoltunk.
Ez a pálma formájú sziget a világ egyik legnagyobb értelmetlensége. Az OK, hogy menő rajta lakni, meg nyugi van, hacsak nem üvöltetjük a zenét, mikor ott bulizunk, de olyan szinten belenyúltak a természetes élővilágba, hogy a külső gátaknál minden rohad. Frankón eső utáni poshadtgiliszta szag van ott. Persze benn minden ok. A „levelek” tövénél mesterségesen forgatják a vizet, meg az apály-dagály is sokat segít. De akkor is. Semmi értelme. De legalább másnaposak vagyunk, mert ott voltunk. Mondjuk távol álljon tőlem, hogy a pálmasziget kitervelőire fogjam, hogy ittam előző este...
Szóval az alkohol az itt is alkohol. Mi meg jó másnaposak vagyunk e miatt. Voltunk Tibiéknél a pálmán grillezni. Kajakoztunk egy jót a D és az E jelű pálmalevelek közötti vízen, aztán beszélgettünk, boroztunk, elvoltunk.
Ez a pálma formájú sziget a világ egyik legnagyobb értelmetlensége. Az OK, hogy menő rajta lakni, meg nyugi van, hacsak nem üvöltetjük a zenét, mikor ott bulizunk, de olyan szinten belenyúltak a természetes élővilágba, hogy a külső gátaknál minden rohad. Frankón eső utáni poshadtgiliszta szag van ott. Persze benn minden ok. A „levelek” tövénél mesterségesen forgatják a vizet, meg az apály-dagály is sokat segít. De akkor is. Semmi értelme. De legalább másnaposak vagyunk, mert ott voltunk. Mondjuk távol álljon tőlem, hogy a pálmasziget kitervelőire fogjam, hogy ittam előző este...
2010. december 3., péntek
73 - Tegna Pibaj (Dubajkodás 45)
Ez lehetne éppen egy CSRQ-számcím is, de egyáltalán nem az, csak úgy hangz, mert (a festői táj és a költői érzület ellenére) sokkal prózaibb dologról szól az első bejegyzésem (pláne nem a kajáról).
Tegnap pofán vert minket az otthoni realitás a husángjával, az van. Főleg a the Pötit.
Miután eljöttünk, valami nagyon a helyére került az életünkben. Az értékrend visszaállt a feje tetejéről a talpára: a mindennapok most a munkáról szólnak, arról a fajta munkáról, amit szeretünk is csinálni (n.b. innentől kiveszem a munkadefiníciómból az „utálatos” kitételt), és eléggé elfelejtettük az otthoni nehézlégzéses állapotokat. Itt nem kell foglalkoznunk semmi mással, csak azzal az esti négyórás zenével. Ez a mi feladatunk, erre szerződtünk. Ez se kevés persze, nagyon el lehet fáradni benne, de mégis, itt a legnagyobb gondom kb. az, hogy Rohan, a pincér teleönti tejszínnel a kávémat, vagy hogy elfogy a chicken wings a konyhán, és calamarit kell ennem helyette. Könnyű ezt megszokni (sikerült), és egészséges helyzet is, azt hiszem. Ez a fajta természetesség az egyébként, ami az idegenben boldoguló és onnan néha hazalátogató figurákban annyira magától értetődőn irritáló az otthoniak számára; az, ahogy ránéznek (és néha rálátnak) az otthoni viszonyokra-életekre, és ítéletükből árad a „jobb kéne legyen neked faszikám mer látod hogy nekem is sokkal jobb” attitűd... Ki hogy adja el és elő a véleményét persze. Én így.
Mi meg most belekerültünk a nagy köztesbe: nem az otthoni állapotok uralkodnak már a fejünkben, de nem is horgonyoztuk ide magunkat hosszú távra, és egyre közeledik a második meglepetés, a visszazökkenés ideje. Szóval tegnap nekünk is kicsit bajosnak látszott az ottani ügymenet, pedig magunknak okoztuk a zűrt. Banális az egész, csak néhány cucc ide-oda eljuttatásáról van szó, átutalásokról, pénzügyekről, mikrofonokról meg állványokról. De mégis, Petinek pl. nehezére esett koncentrálni este. És hogy mindezt leírom, az vesse rám az első kommentet, aki még soha életében nem érezte magát nyomorultul attól, hogy a munkája mellett folyamat intéznie meg intézkednie kell. (Hogy az élet nem magától zajlik, hanem zajlítani kell, kb. erre gondolok.)
Szóval csak azt akarnám mondani, hogy egyrészt itt nekünk nagyon jó, és lehet irigykedni. Másrészt fura, de mégis természetes állapot ez, harmadrészt pedig eléggé aggasztó, hogy ennek hamarosan vége szakad, és a három jazzlegény télibundátlan seggéről lefagy a barnaság a magyar januárban.
Mér, nem? De. Na ugye.
Már mire az első betűt leírtam, tízszer igazam volt.
2010. december 2., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)