Elöljáróban megjegyzem, hogy a cím poénját kölcsönvettem, nem az én találmányom. Nem angolosok és nem dzsesszrajongók kedvéért ez egy szóvicc. Az eredetije a "pain in the ass", azaz csúnyán lefordítva fájdalom a seggben. Magyarul annyit tesz, mint púp a háton, azaz olyan személyre, vagy helyzetre mondják, ami nem igazán kívánatos. A Spain pedig Chick Corea leghíresebb szerzeménye, amit tegnap este - egyéb más számokkal egyetemben - nem kellett volna eljátszanom...
Történt még nyáron Párizsban, hogy sokat söprögettem a gyorséttermi melóm során. Ez egy rövid nyelű, keskeny sörtéjű alkalmatossággal történt, amit csak úgy lehetett fogni, ha támasztom a mutatóujjammal. Ez pedig kicsinálta azt az ízületet, ahol az ujjam csatlakozik a kézfejemhez.
Mikor hazajöttem, feljöttem Budapestre, aztán nagy bátran rázendítettem a muzsikálásra. Ebből november végére lett egy ínhüvelygyulladásom, ami már most szépen múlik, de az ízület még mindig fájdogál. Zenélni viszont kell, mert abból van a bevétel.
Úgyhogy úgy oldottam meg a dolgot, hogy nem gyakorlok...
Amúgy sincs sok időm rá, meg amúgy sem vagyok egy maximalista állat, de most aztán tényleg egy hangot sem pengetek, csak színpadon, vagy próbán. És ez sajnos hallatszik.
A Kilenc nevű formációval duóztunk, és hívtunk egy vendéget is a jazz tanszékről. Szintén gitáros, nagyon ügyes srác. Ő meg hozta a haverokat, akiknek köszönhetően beállt az a tipikus, tapinthatóan savanyú, szakmai fikázós hangulat, ami errefelé sajnos szokás. Mert életemben ilyen szarul még nem játszottam, az tény. A többiek meg mellettem brillíroztak. Borzasztó volt, mondhatom. Amikor amőbaként bekebelez az a visszafojtott figyelem, hogy mikor játszok valami bődületes hülyeséget, amin lehet halkan, de azért hallhatóan kuncogni. A koncert vége felé már csak úgy kapaszkodtam a hangokba... Most már kezdem érteni, hogy a középszerű zenészek miért építenek akkora egót maguknak. Hogy lepattanjon róluk ez az amőba.
Én inkább gyakorolni fogok, ha a kezem is engedi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése