171 - Berlin 01

Végre sikerült egy normálisat aludni! A vonaton nem volt olyan jó. Na, de ne szaladjunk ennyire előre! A vonaton nem volt wifi, jobb híján jegyzetelgettem. Tessék:

Meg is volt az első izgalom mielőtt még elindultunk volna. Készítettünk ugye CD-t, amit majd árulunk az utcán. Nagyjából egy órával a budapesti vonat indulása előtt beugrottunk az ösmerőshöz, aki a sokszorosítást vállalta magára, hogy elhozhassuk a lemezeket. A lemezek készen is voltak, de nem volt hozzájuk tok. Már múlt héten megrendelte, de még nem érkezett meg… Remek. Így kaptam hurkában a lemezeket, hogy majd Berlinben keresünk hozzá tokot. A nagy utazási izgalomban nem is volt időm mérgesnek lenni.

Már javában búcsúzkodtunk Pöttyel a vonatnál, amikor hív az ösmerős, hogy mégis megjöttek a tokok. Le is hozta utánunk az állomásra. Nagy megkönnyebbülés volt. Na, meg az idő is hamar elment az utazással, mert a vonaton raktam a tokokba a lemezeket, meg a borítót.

Budapesten szűk két óra várakozás a Keletiben, egy madárszar alkarra való fogadása és lemosása, majd felszállás a Berlini vonatra, öröm érzése, mikor a bőgő simán felfér a kalaptartóra, de úgy, hogy még a gitár is föléje.

Így:

Aztán 13 óra utazás, némi alvással. Végül nem hálófülkésben utaztunk, de a sima székeket is el lehet dönteni, lábat fel a szemben lévőre. Aránylag kényelmes volt, fogjuk rá. Azért kicsit összetörve értünk Berlinbe.

A Hauptbahnhof modern épülete. Majdnem egész Berlin ilyen.

Vettünk hetijegyet, azzal akárhova akármivel mehetünk. Egy óra múlva már a szállásunk ajtaján kopogtattunk a Rigaer utcában. Ez egy nyugis környék nem messze a belvárostól. Viszont sok a foglalt ház, vannak errefelé mindenféle hippi kolóniák. A mi házunk is elég színes, de annyira nem vészjósló, mint némelyik.

Pl. ez:

Vannak lakótársak. Sok szót nem érdemelnek, na nem azért, mert olyanok. Fiatalok, buliznak, nem mozgunk együtt. De azért kedvesek. Tegnap, cserébe, hogy befogadtak minket főztünk nekik Marcussal (a zenész kollégával) egy jó vacsit. Nagyon hálásak voltak. Azért a kajáért lehettek is, nagyon jól sikerült!

De még délután elmentünk zenélni egyet. Meg is találtuk az első jól működő helyet. Persze ilyen fáradtan nem túloztuk el, de azért elég sokat gyalogoltunk. A közvetlen környékünket már jól ismerjük legalább, na meg kerestünk egy kis pénzt is.

Ez után volt a vacsi, majd következett a végre ágyban alvás. Hoztam füldugót, amire szükség is van, mivel az egész tömbben sok a fiatal, mindig van valami zaj. Aludtam, mint a tej!

Másnap jó randa, tipikusan német időjárás fogadott. Szürkeség, néha szitálás, majd megint eseménytelen szürke, majd egy kis eső, aztán kezdi elülről. Mindez átszőve hideg széllel. De azért mentünk, zenéltünk. Találtunk megint jó helyeket, pedig annyira nem is egyszerű! Mivel akusztikusak vagyunk, nem lehet körülöttünk semmi forgalom, vagy építkezés. Nos, ebből a kettőből Berlinben pedig mindenhol van. Azért megoldottuk. Végigzenéltük a délutánt, kerestünk is egész jól. Nagy bizodalmunk van a hétvégében, akkor elvileg még jobb lesz.

Ja, a lakásunk amúgy rendben van, van szép konyhája, meg fürdője. Jó tágas a nappali, tele művészeti remekekkel. Ez a kedvencem. A címe: Muschi ist Macht, azaz A punci hatalom

 Az egyik zenélős helyünk mellett performasz volt. Egy meztelen nő fürdött egy kádban a tér közepén.

Az East Side Galery. Itt hagyták meg leghosszabban a falat. Baromi jó graffityk vannak!

Ezt pedig Balázsnak, mint mindig. Ott napozott egy kirakatban a Falckenstein utcában. Cícaaaaa!

170 - Irány Berlin!

Már két hete kiköltöztem a Lövölde térről. Ha úgy nézzük, Budapestről is. Persze nem szakítottunk a várossal, csak eladták a lakást, ahol laktam, és nem kerestem újat. Annyit nem kell ott lennem, hogy havernál csövezéssel ne tudjam megoldani. Volt egy kis Dubajból hazaindulós flash, meg hazatérés élmény. Lezárult egy korszak.

És indul egy új. Ennek persze nem tudom, hogy mennyire szerves része az, hogy holnap elutazok Berlinbe, és ott fogok utcazenélni 3 hétig. Annyiból biztosan, hogy a bevételből kívánom folytatni a tanulmányaimat.

Mostantól egy kis ideig "macilendből" írok majd. Ezúttal nem lesz egérfül. Helyette lesz nagybőgővel vonatozás, haver lakásában héderelés és sok-sok zene!

Azt hiszem jó lesz.

169 - Képek

Válogattam a legutóbbi termésből. Nem a legegyszerűbb időszakomat élem, ez a fotókon is látszik. De ez természetes is, hiszen a hangulaton és lélek állapotán múlik, hogy milyen hangulatot, vagy témát lát az ember fotózandónak. Van itt mély bugyor, meg magasan repülés is. Tessék.

Tömör summa a budapesti létről

Ez mondjuk Pécs, de lehetne a főváros is

s, 

Egy jóbarát

Anyu a leleteit tanulmányozza

Megyek Budapestre

 Itt minden ok

Dízájnfelhők

A szélvédő valóban rendben van...

Félúton az arcszőrtelenség felé azért kattintottam egyet

168 - Annyi, meg egy bambi

Először is had osszam meg a nagyon is ide tartozó videót. Tessék figyelmesen végignézni!

Tegnap megöltem Zimonyi Ákost. Gondolom nem bírta, hogy a hülye Dolák-Saly miatt mindenki rajta röhög, így egy esős éjjelen (csütörtök hajnali fél 3-kor) Szekszárd és Kakasd között a száguldó autóm elé vetette magát. 

Fáradt is voltam, bevallom, kicsit siettem is, de annyira lendületesen lépdelt, hogy csak az utolsó pillanat előtt tudtam elkezdeni fékezni. Nem történt nagy baj, meg tudtam állni, nem volt piruett, a kocsiban senki sem sérült meg. Anyukám is velem volt.

A kiérkező rendőrök az adott esetnek megfelelően jártak el, még szondát is fújtam, persze nem mutatott semmit. Az egyik közeg tanácsokat adott az autó javítását illetőleg, a másik pedig kereste, majd megtalálta Z. Ákos holttestét, aztán ritkás öklendezések kíséretében vizsgálgatta a kocsim orrát. Mondták, amit amúgy is tudtam, hogy a biztosító nem fog fizetni. Esetleg perelhetem a vadásztársaságot, vagy a Zimonyi családot. 

De inkább menjek el a bontóba, és vegyek egy új lámpatestet. 

Értesítették a vadászokat, majd utamra engedtek. Innentől már nem siettem annyira.

A holttestet kegyeleti okokból nem fotóztam le. De az autót igen. 

A foncsoron látható zöld trutyi Zimonyi Ákos utolsó vacsorája. Ennél sokkal többet evett, de Szekszárdtól hazáig ennek nagyrészét az eső kimosta. A maradékot meg én másnap. Ennek ellenére még mindig enyhe állatkertszag terjeng az autó körül. Most persze már jobban néz ki az autó, visszahajlítgattam, amit tudtam. A lökhárító is aránylag a helyén van (dróttal). Új lámpa még nincs.

A rendszám az eset után. Most sokkos állapotban, de már kiegyengetve pihen a szélvédő mögött.

Béke Ákos poraira. Én meg veszek sztrádamatricát.

Zimonyinénak meg üzenem, hogy gondolja át a gyereknevelési módszereit, mert így hamar elfogy a család...

167 - Világvég

A napokban vinni kellett az én jó öreg autómat a szerelőhöz, aki a Ledinán lakik, dolgozik. Nyugis, családi házas környék, de ahogy elindulunk a belváros felé, úgy egyre inkább bányászváros hangulata lesz. Sok társasház, de az a régifajta, aztán a Zsolnay gyár patinás, de komor hátfala. Egyedül a Zsolnay mauzóleum, ami szép arrafelé.

Szóval otthagytam az autót a szerelőnél, slattyogtam visszafelé. A Zsolnay falán találtam egy táblát, rajta a Ledináról egy rövidke leírást. E szerint a Ledina régen kivégzőhely volt, itt lakott a hóhér is. Ahol most a mauzóleum áll, ott volt maga a vesztőhely. Valamiért sosem szerettem ezt a környéket, lehet, hogy beleivódott a sok kivégzés nyomorúsága, szomorúsága.

Ahogy gyalogoltam tovább, félelmetes, apokaliptikus hangulat lett rajtam úrrá. Csak hajléktalanok jöttek szembe velem, mind vánszorogva a "vesztőhely" felé. Még megvették az utolsó flaska borzasztó bort a Major utca sarkán, hogy mire a dombra érjenek, még egyszer utoljára jól berúgjanak. A hajléktalanok után szembe jött velem a bábszínház igazgatója, de annyira gondterhelt arccal, annyira maga elé bámulva, hogy teljesen beleillett a képbe. Rádöbbentem, hogy a hajléktalanok haláluk után bábokká válnak, és az igazgató a Haláltánc című darab rendezője.

Nekem akkor a Ledinán ért véget a világ a hajléktalan marionettek körtáncával a mauzóleum körül.

Az autót sikerült olcsón megszerelni, végre nem zúg a futómű. Van élet a halál után!

166 - Képek

Be kellett fűtenem ma. Kollégám hiába álmodozik arról, hogy ma utcazenélni megyünk. Hideg van, szürkeség, meg őszszag. Főzök is egy teát, mert kell.

Viszont vannak új képeim. Tessék:

A túlméretes ló nem fér be a mekibe, ezért mindenki olyan ideges lesz, hogy áttetszővé válik

A nadrágom eltakarja a városházát

Meleg volt ebben a cipőben

 A túlméretes ló ugrani készül, megpróbál mégiscsak bemenni a mekibe

 Szellőztettem

Pötyi szülinapján sétáltunk, fotóztam közben

 

Hány éves a kapitány? A kavicsfelverődéses tábla csak dekoráció...



Bábfesztivál

Dübörgő gazdaság

Ismeretlen naiv művész installációja a lépcsőházban, a lifttel szemben

Tájelőadás, szünet

Boldog húsvétot! 

165 - Szürreális

Tegnap este zenéltünk az International Eveningen a Trio Afiummal. Ez egy évente, a Pécsett tanuló külföldi diákok által megrendezett esemény. Remek gázsit intézett Balázs, jónak ígérkezett minden.

Délután még volt egy másik koncertem a Tamás Éva játéktárJával (az előző, árkádos koncertünkön mondtak be minket így a hangosba). A Kertváros Napon szórakoztattuk a legifjabbakat. Klasszikus majális hangulat lángosszaggal és túlhangosított színpaddal. Utána rohanás a kölcsönzongoráért, majd irány az Expó sátor.

Időben ott voltam, de nem engedtek be a biztonsági őrök. Pedig bentről azt üzenték a szervezők, hogy bejöhetek. 20 perc telefonálgatás, várakozás. Nagy nehezen mégis sikerült. Bepakoltunk, közben kiderült, hogy nem 9-kor kell kezdenünk, hanem 6-fél7 magasságában. Mire felpakoltunk a színpadra, ez visszváltozott 8, fél9-re...

Kávézni szerettünk volna. Kiderült, hogy a buli egész területén sehol nem lehet kapni. Még egy automata sem volt. Ennek megfelelően mindenhol energiaital szaga terjengett. Végül szemben, a benzinkúton oldottuk meg a problémát. Utálom az energiaitalt.

Nagyon utópisztikus volt ez az egész. A Pécsett tanuló külföldiek nagyrészt jobb sorsú családokból származnak és ez látszik is rajtuk. Minden lány feltűnően csinos és jó alakú, minden fiú kisportolt és büszke. Kövér embert elvétve láttunk. A buli miatt mindenki kiöltözve, illatosan lejtett fel s alá. Mindezt az Expó Center biztonsági őrök által őrzött, lelketlen, modern beton és üvegfalai között. Olyan volt ez, mintha az emberiség utolsó óráiban összegyűjtötték volna az összes rassz legjobb génállományú egyedeit, hogy egy Noé bárkája szerű falanszterben őrizzék őket. És ez a genetikai csúcskollekció, ez az emberi faj utolsó reménye olyan szinten le tud aljasodni, hogy már este 7-kor körbe volt hányva a WC.

Az Expó sátor egy nagy hangár. Hatalmas beton- és üvegfelületeinek köszönhetően rettenetesen visszhangos. Minden egyes dobütést legalább kétszer hallottunk. Borzasztó volt ott zenélni. A hangosítók sem voltak a helyzet magaslatán. A katyvaszos akusztika és a hangmesteri inkompetencia eredménye az lett, hogy minden nagyon hangos volt, de semmit sem hallottunk. És úgy nehéz zenélni, ha magadat nem hallod.

Végül elkezdtük 8-kor. Mondanom sem kell, nem sokan voltak ránk kíváncsiak. A másik termekben zajlottak a fő események, nemzeti bemutatók. Mi csak aláfestés voltunk. Ezzel nem is volt baj. Viszont, amikor elkezdett beszivárogni a tömeg, megnőtt a háttérzaj, ezért a hangosító srác feltolta a hangerőt. Innentől olyan érzésem volt, mintha egy ipari gázturbina tesztelése közben kéne zenélnem. Hülyén is éreztem magam. Csak a tisztességes honorárium tudata tartott a színpadon.

Aztán véglegesen betette a kiskert ajtaját az, hogy próbáltam élni az ingyenes fogyasztás lehetőségével. Azzal az infóval mentem a pulthoz, hogy a szervező számlájára kell felíratni, amit fogyasztok. A pultos nézett rám hülyén, majd valami fehér karszalagot emlegetett, meg az azon található számot, hogy neki az kell. Én erről nem tudtam, erről nem szólt a fáma. Nem volt neki egyértelmű, hogy ott küzdök a gázturbinával a színpadon már két órája. Sajnos így nem kaphattam még egy pohár gyümölcslevet sem, meg akkor így már nem is kellett. Ritkán vagyok annyira dühös, mint ami lettem volna, ha nem vagyok annyira fáradt. Az utolsó szetteben megpróbáltam magam jól érezni, hátha úgy könnyebb lesz. De végül mélységes cinizmusba fulladtam. Hangosan röhögtem a jelenlétünk feleslegességén. Persze a tesztelendő gázturbina zúgása ezt is elnyomta.

A fellépésünk után a világ legborzasztóbb és leghangosabb (pláne abban a visszhangos hangárban) gépzenéje közben pakoltunk le. Ez már a gázturbinánál is hangosabb volt. Az emberiség utolsó reménye, a tökéletes génbank ekkorra már annyira lezüllött, hogy teljesen letaglózva, drámai hangulatban távoztunk.

Vége volt a világnak.

Magamra csuktam a kocsi ajtaját, bekapcsoltam a Bartók rádiót. Hazafelé úgy éreztem magam, mint a kutya, akit a farkánál lengettek órákig, és épp most tették le. Boldog voltam, hogy már nem fáj.