135 - Lendület

Új világ nyiladozik előttem. Most még kapkodom a fejemet, hogy mik történnek körülöttem. Boldog izgalommal élem meg az orrba-szájba zenélés élményét. Most még. Bár rajta vagyok, hogy ez így is maradjon. Jó kollégák mondják, hogy jó vagyok. Ez jól esik és inspirál.

Röviden ennyit a szakmáról.

A Lövölde téren lakok, de nem sokáig. Mint kiderült, a fél lakásban nincs fűtés. És az is kiderült, hogy bár van lift, de azért a negyedikről lepakolni annyira így sem könnyű. Keresünk is a lakótársammal egy másik lakást hamar, hogy ne drágán fagyjunk meg télen.

Röviden ennyit a lakásról.

A város olyan, amilyen. Arra rájöttem, hogy az itt megismert jó emberek számával a város szeretete is kialakulhat. Azaz a kötődés, ami miatt majd nem utálom annyira a retkes házfalakat a Király utcában. Pedig azok tényleg nagyon randák.

Röviden ennyit Budapestről.

Most nem írok többet, inkább kialszom magam holnapra, mert sok lesz a dolog. Próba, pofavizit új kollégákkal, talán még egy próba. Kell az energia a lendülethez.

Röviden ennyit rólam.

134 - Átmenet

Még szédülök a betonon. Vidéki gyerek, ugye. Majd ha már lesz fenn is egy kis pót otthon, akkor megszokom. Most még inkább ingázok, jobban megéri. Pláne, hogy a bőgőtokom is megadta magát, kellett rendelni egy újat.

Furcsa Magyarországon külföldön lenni. Nekem Budapest az. Vidéki gyerek, ugye. Bár a legtöbben magyarul beszélnek, akkor is más világ. Igyekszem a feltétlen asszimilálódás helyett vinni oda egy kis vidéket. Kell az oda.

Kb. most ennyi.

133 - Pain in the finger

Hazaértünk, így már nem érvényes a blog külleme. De aztán meg mégis az, hiszen az egy hónapos elmaradásunk utórengései éreztetik magukat. Pl. azt nagyon érzem, ahogy a bőgő húrjai nyomják az ujjamat. Egy hónap kihagyás után fáj a zene. Szép okosan - és gyakran sziszegve - nekiláttam gyakorolni, hiszen a budapesti kollégák várnak rám. Jövő héten már próbák lesznek, addigra fel kell hozni magamat valamilyen szintre.

És úgy néz ki, hogy a vicces kényszermunkák sora sem zárul le a Disney-vel. Osztottam, szoroztam. Kell egy munka Budapesten is. Nézegetem is a 4 órás melókat, hátha akad valami vállalható. Remélem találok. És persze remélem, hogy nem lesz rá sokáig szükség.

De egy biztos. Lesz miről írnom a blogban. Az is valami...

Jövő héttől minden "díznis" játéknál nagyobb kalandba kezdek. Betámadom a székesfővárost. Minden kedves olvasómnak előre is jó szórakozást kívánok az elkövetkező bejegyzéseimhez!

132 - Végső nyugalom

Hétfőn elmentünk a Pere Lachaise temetőbe. Mindenki ott van, aki számított errefelé, de van olyan is, aki máshol számított, csak itt temették el. Mert az menő.

Gyönyörű idő volt! Ilyen napsütésben a megálló is szebb:

Átmeneti készlethiány miatt nem adtak térképet, így befotóztam egy tábláról. A számok a hírességeket jelölik:

Nem egy hagyományos polgári temető, az egyszer biztos:

Szerény "sírkő". Tele van ilyenekkel:

Nem csak katolikusok vannak itt. Van zsidó sarok, sok a kínai sír, de vannak örmények is szép számmal. A kommunista párt saját halottjainak is van helye.

Mindenki elfér itt békében, nyugalomban:

Nagyon jó, nyugis hangulat van itt, pláne így kora ősszel:

Apollinaire:

Rossini. Vicces, ahogy torzít a kép, kb. eképpen volt ő is kövér:

Chopin:

Az ott hátul Abéllard és Héloise sírja. Ott fekszenek kőbe faragva egymás mellett a gótikus tető alatt:

Ez itt James Rothschild szerény végső hajléka. Hátrafelé még elfoglal vagy 10 sírnyi helyet:

Jim Morrison:

Moliere, mögötte (takarásban) La Fontaine (a "LA" látszik):

Gilbert Becaud: 

Yves Montand:

Edith Piaf édesapjával, utolsó férjével...

...és a kislányával:

Régi zongoraleckék emléke:

Delacroix:

Balzac:

Bizet:

És persze, mint minden temetőben, talál az ember vicceset is.

A Kisnagy család kriptája:

Ő is itt nyugszik családostul:

De vannak szép dolgok is:

Meg hátborzongatóak. Csak klubtagoknak:

Lejártuk a lábunkat rendesen, így kijárt egy jó kávé (aki talál összefüggést, az kap egy pacsit):

Aztán irány az Eiffel torony! Ezúttal fel is mentünk.

Ez még alulról, de már a liftből. Megérte végigállni azt az egy órácskát a sorban.

A legtetején van egy sáv belül. Jelöli, hogy merre vannak még magas tornyok. Egy kis nosztalgia:

Hát alap, nem?

Nem rizsázok többet. A képek elég beszédesek:

Még felfele menet a biztonsági őr kizavarta Zitát, hogy a két kanalunkat elrejthesse egy bokorban. Nem volt szabad felvinni. Még egy zsepis zacskóba is becsavarta, nagyon ügyes volt. Megtaláltuk, nem vitte el senki, így tudtunk joghurtot enni, mikor leértünk.

Csodás naplementével búcsúzott tőlünk a város aznapra: 

Tegnap még bementünk Párizsba, de csak úgy felelőtlenül mászkálni. Vettünk egy jó bort, megiszogattuk, ücsörögtünk a Szajna partján, elmélkedtünk, búcsúztunk. Jó volt itt egy hónapig. A munka olyan volt, amilyen, de a város kárpótolt mindenért. Köszi Párizs!

Talán még írok róla, talán már nem. Nemsokára indulunk a reptérre, este már Budapesten leszünk. Otthonról már nem biztos, hogy lesz indíttatásom írni, mármint Párizsról. Másról majd biztosan.

Egy izgalmas ősz következik!