2013. május 14., kedd

107 - És Carlos horkol

Az előző posztban megemlített következő hét múlt héten volt. Annyira lefáradtam, hogy meg is betegedtem. Megint a gyomrom rossz, megyek is mindjárt dokihoz, hogy kiderüljön a bajom. Nagy tanulság, hogy enni kell rendesen, meg vitaminozni. Főleg, ha ekkora a hajtás... És nem görcsösen ragaszkodni minden téren a maximumhoz.

Nem mindenkinek ekkora megerőltetés ez a munka. Itt van Carlos, aki a munkatársam. Ő a bemutatandó játék mestere. Mexikói és van otthon családja, így rendszeresen nem alussza ki magát, mivel éjszakánkét beszél az otthoniakkal, mert akkor ott nappal van. Viszont van egy olyan adottsága, hogy egy pillanat alatt el tud aludni és fel tud ébredni. Pl. volt olyan, hogy kérdeztem tőle valamit. Ő válaszolt, majd a következő levegővétele már horkolás volt. És nagyon tud horkolni, főleg, ha még másnapos is. Heti háromszor megyünk Kaposvárra. 1 és negyed óra az út oda, majd vissza. Ez nekem 1 és negyed órányi horkolás hallgatása. És neki nincs is más dolga, mint nekem. Gyakorlatilag a fél napot átalussza, csak apró részletekben.

Pont egy horkolással aláfestett kaposvári út alatt fogalmazódott meg bennem az, hogy milyen is az az ember, aki ezt a munkát elvállalja. Kétféle van: az egyik, aki van olyan őrölt és elhivatott, hogy tudja csinálni. Sőt mi több, akarja csinálni. A másiknak meg kell a pénz. Ez lennék én. Képességeim alapján el tudom végezni a feladatomat, de valahogy a zsigereimben ott van, hogy ez nem menne sokáig. És hál'istennek nem is megy. Most vagyunk félidőnél. Bár, amikor Carlos bejelentette, hogy lehet, hogy egy héttel hosszabb lesz, na, akkor egy kicsit nem esett jól...

Két dolog, ami biztos. Az egyik, hogy olyan munkát többet nem vállalok el, amiben egy kicsit is érzem azt, hogy nem kéne. Ezt azért vállaltam mégis, mert dolgozott bennem a megfelelési kényszer a jelenlegi élethelyzetem és a párom felé. Az élethelyzetem jobban megkövetelné, bár így utólag megbántam, mivel alig van időm gyakorolni (pláne így betegen), pénzeim meg jönnek máshonnan is. A párom, az én pici Pöttyöm viszont úgy szeret, ahogy vagyok. És ezt már ezerszer elmondta nekem. Neki nem kell megfelelnem annál jobban, mint ahogy vagyok. Tudom, nem könnyű egy művész mellett, főleg, ha a hozzá nem illő munka miatt sínylődik. Szörnyű lehetek kívülről nézve. Egy maga által készített kalodába maga által bezárt gyenge ember.

Természetesen a munkát elvégzem. Nincs mese, most már benne vagyok. De utána úgy fogok örülni a szabadságomnak, mint a farkánál lengetett kutya, mikor végre lerakják.

De ugye elfogadod Pötty azt, hogy nekem nem ez az életem. Ugye? Szeresd a művész párodat, és támogasd abban, amit csinál! De szerintem ezt felesleges is leírnom, mert máshogy nem is lehet. Én nagyon büszke vagyok rád, hogy velem vagy...


Nincsenek megjegyzések: