Néhanapján azon kapom magam, hogy "nagyot akarok fingani". Ennek - ugye - tudjuk, hogy előbb-utóbb mi a vége, már ha az ember nem tudja a technikai kivitelezés mikéntjét. Konkrétan most arról beszélek (írok), amit szervezésileg teszek a pécsi könnyűzenei életben. Azon belül is a jazz-szerűség növelése érdekében.
Szóval nagyot alkotás vágya van, ami normális is, hiszen mívészként máshogyan nem is állhatok neki. Ezért is szervezem ezeket a jam session bulikat. Nagy célok vannak, de csak a kivitelezés közben derülnek ki az áramvonalassági hiányosságok.
Pl. első körben komolyan vettem a kodályi elveket, így minden boldogat, boldogtalant elhívtam. Aztán szembesültem azzal, hogy kell egy minimális szint, ami alatt nem működik a dolog. Rájöttem, hogy ebben az esetben a zene sajnos nem mindenkié. Csak azé, akit tényleg nagyon érdekel és aki foglalkozik is vele. Hát rá is játszottam, elkezdtem elitizálni. Dörgedelmet tettem közzé a világháló erre kialakított kis közkommunikációs szegletében, melyben lefektettem a minimum követelményeket, mind szakmailag, mind morálisan. El is kezdett fújni a szél szemből rendesen. Nem mindenkinek tetszett, de akinek igen, annak nagyon.
Olyan ez, mint egy szélcsatornás kísérlet. Ha valamin változtatsz, hogy kisebb legyen az ellenállás, akkor egy másik felület válik kritikussá. Aztán idővel letisztul a forma, kialakul egy használható felület, ami nem vet örvényeket. Reményeimben legalábbis ez szerepel.
És most veszem csak észre, hogy mennyire átjárják a mindenféle (khm) szelek ezt a kis írásomat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése