100 - Célra tarts!

A bejegyzés címe előtt látható szám megtévesztő, bár akár pezsgőt is bonthatunk. Pedig csak annyit jelöl, hogy amióta elkezdtem számozni a bejegyzéseket, azóta ez a századik. Azaz ennél már több van. Szám szerint kettővel. Ennél a bejegyzésnél kellett volna pezsgőzni, de annyira nem szeretem a pezsgőt. Erről ennyit.

Célra tarts. Van sok. Van ugye a suli, a basszusgitár, meg amit ezzel el akarok érni. Van most a színházasdi a nemzetiben. Van a család alapításának ködös sziluettje. Aztán még egy csomó dolog, amit most nem taglalok, vagy amire valamikor esküt tettem magamnak, de nem aktuális éppen. Ezek a célok egyszerre lebegnek a szemem előtt, mint valami kis világító csomagocskák. Mindig az fénylik a legjobban, amelyik a legjobban leköt. És akár naponta képesek váltogatni egymást.

Most épp a színház-csomag világít nagyon. Próbáljuk a Sivatag hercegét. Csernák Samu olyan jó zenét írt hozzá, hogy csak úgy lubickolok benne. Ilyenkor elkap a hév, jönnek az ötletek, amiket nem tartok magamban. Rögtön hallom belül, hogy hogyan kéne ennek szólni idekinn. És szegény kollégáknak már úgy kell rámszólni, hogy bízzam csak rájuk az ő dolgukat, törődjek a magaméval. De ha egyszer úgy jobban szól, ahogy én gondolom, akkor nem fogom vissza magam. Nagyon kevés időnk van rá, nemsoká bemutató, én meg ilyenkor maximalista vagyok. Kell ez. Így érzem.

A basszusgitár csomagja erősen pulzál. Na nem a basszusgitározás iránti hullámzó lelkesedésem miatt. Az nem hullámzik. Inkább az iskola és az ehhez kapcsolódó anyagi dolgok miatt. Elkezdtem, büszke vagyok magamra, és hálás vagyok Kaszás Csabi barátomnak, hogy rádumált. Túl vagyok az első féléven. Sokat tanultam, rengeteget! A tanáraim bátorítanak, mondják, hogy nagyon tehetséges vagyok. Kell is ez a támogató környezet. Ilyenkor felfénylik a csomagocska.
Viszont azt hamar el kell döntenem, hogy hogyan tovább a második évtől. Diákhitel nem jár több. Csomagocska fénye halványul... Egy a biztos, hogy csinálni kell. Mert jól megy. Csomagocska felragyog... Ésatöbbi, ésatöbbi.

Komolyan elgondolkodtam azon, hogy bérbeadnám a csomaggyűjteményemet táncos mulatságokra, vagy színpadi fénytechnikának...

99 - Szembeszélben szentbeszéd de szép!

Néhanapján azon kapom magam, hogy "nagyot akarok fingani". Ennek - ugye - tudjuk, hogy előbb-utóbb mi a vége, már ha az ember nem tudja a technikai kivitelezés mikéntjét. Konkrétan most arról beszélek (írok), amit szervezésileg teszek a pécsi könnyűzenei életben. Azon belül is a jazz-szerűség növelése érdekében.

Szóval nagyot alkotás vágya van, ami normális is, hiszen mívészként máshogyan nem is állhatok neki. Ezért is szervezem ezeket a jam session bulikat. Nagy célok vannak, de csak a kivitelezés közben derülnek ki az áramvonalassági hiányosságok.

Pl. első körben komolyan vettem a kodályi elveket, így minden boldogat, boldogtalant elhívtam. Aztán szembesültem azzal, hogy kell egy minimális szint, ami alatt nem működik a dolog. Rájöttem, hogy ebben az esetben a zene sajnos nem mindenkié. Csak azé, akit tényleg nagyon érdekel és aki foglalkozik is vele.  Hát rá is játszottam, elkezdtem elitizálni. Dörgedelmet tettem közzé a világháló erre kialakított kis közkommunikációs szegletében, melyben lefektettem a minimum követelményeket, mind szakmailag, mind morálisan. El is kezdett fújni a szél szemből rendesen. Nem mindenkinek tetszett, de akinek igen, annak nagyon.

Olyan ez, mint egy szélcsatornás kísérlet. Ha valamin változtatsz, hogy kisebb legyen az ellenállás, akkor egy másik felület válik kritikussá. Aztán idővel letisztul a forma, kialakul egy használható felület, ami nem vet örvényeket. Reményeimben legalábbis ez szerepel.

És most veszem csak észre, hogy mennyire átjárják a mindenféle (khm) szelek ezt a kis írásomat...