Ma reggel barátom telefonja ébresztett, hogy menjek akkor, ahogy megbeszéltük. Mentem. Az irodában kezembe nyomott egy paksamétát, hogy akkor ezeket kell kitöltetni, hogy meglegyen a szerződés a kötelezőre. Hazamentem, kinéztem a településlistából - amit tegnap küldött át emilen, hogy hol van "I" betűs besorolás (hol a legolcsóbb), aztán a Volán oldalának utasításai szerint szépen leslattyogtam a parasztelosztóba, hogy eljuthassak Bodára, hidegvérű üzletkötői pályafutásom első helyszínére.
Álltam az ötös megállóban és esett az eső. Azon gondolkodtam - még volt pár percem, hogy milyen szöveggel csengetek majd be az első házba. Néztem az arcokat, azokat a tipikus nem pécsi arcokat. Minden szempárban benne sötétlett a Mecsek dombjai közé szorult mérhetetlenül lassú kistérségi életforma vegyestüzelésű füstje. Én meg még meg sem borotválkoztam, de nem is érdekelt különösebben.
Begurult a busz. Türelmesen végigvártam, hogy a nálam sokkal rutinosabb utazókat beszippantsa, majd az utolsók közt felszállván kérdeztem Bodát, hogy ott megáll-e. A sofőrnek akkora hasa volt, hogy szerintem nagyon nem is tud kiszállni a fülkéből, hacsak le nem szereli a kormányt a munkanap végén. Persze lehet, hogy tényleg ezt teszi. A válasz nemleges volt, mivel a járat csak a bekötő útnál áll meg, de negyven perc múlva indul egy, ami be is megy. Leszálltam, annyit nem gyaloglok.
Nem álltam többet az ötös megállóban, negyven percig nem ázok, inkább bementem az Árkádba, ott legalább meleg van. Az egyik ajtón be, és azzal a lendülettel ki is dobott a másikon. Rohadt egy hely, főleg, ha ennyire céltalan a bentlét.
Most akkor az esőbeálló alatt álltam, és nem gondoltam semmire. És egyszercsak a nagy semmiből, ami amúgy egyáltalán nem esett jól, előbukkant egy egyre erősödő gondolat. Egy nagyon kicsike kis kérdőjellel kezdődött, egy pontocskával. Aztán pötty lett belőle, aztán már kivehető volt a forma, a görbület, majd már alatta a pont is. Aztán pillanatok alatt betöltötte a látóteret, és azzal a lendülettel ki is húzta magát egy nagy büszke felkiáltójellé:
Mi a jó büdös francot keresek én itt?!
Mit csinálok én?!
Zenész vagyok, a rohadt életbe, nem egy utolsó házaló!
Így elmentem haza ebédelni.
avagy a mindenkori gálya
