Immáron lassan egy hónapja melózok a cégnél. Nincs okom panaszra, van munkám, na meg gyakorlatnak, és kapcsolati tőkeszerzésnek sem utolsó lehetőség. Céges telefon, céges laptop, céges nyakkendő. Nagyon menő! Minden esetre azért nyitva tartom a fülem, szemem, nem innen megyek nyugdíjba. De lehet, hogy már nyári szabadságra sem...
Közben elindult a pénzügyi gépezet a lakás ügyében. Megvolt az adásvételi, beadtuk a hitelkérelmet, nagy izgalommal várjuk a fejleményeket! Jó lesz majd végre a saját otthonomba hazamenni, de persze addig még lesz egy kiadós felújítás, ami nem lesz egyszerű, de annál szívesebben megyek majd oda haza.
Sokat gondolok az elmúlt majd egy évemre, amit nagyrészt Budapesten töltöttem. Ma eszembe jutott, hogy egy éve ilyenkor épp albérletet kerestem ott. Aztán felköltöztem, kipróbáltam. Megmártóztam abban a kutyagumis szabadságban, a csak esőben szép városban, ami azzal együtt külföld nekem, hogy magyarul beszélnek benne. Ennyivel tartoztam a zenész magamnak, hogy ezt is kipróbáltam. Megvolt, elég volt, kipipálva.
Néha el kell menni messzire, hogy lássam, mennyi dolgom van itthon. Tavaly Párizsból Magyarországot láttam, aztán Budapestről meg már csak Pécset. Nagy kör volt, de megérte. Itthon vagyok.